Mindenki jókedvű és lassú a bűn fővárosában

Pelourinho a leghangulatosabb városrész

Ha az ember Brazíliában jár, az észak-keleti régiót semmiképpen nem szabad kihagyni. Salvador és környéke olyan izgalmas terep, amelyhez foghatót nem sűrűn lát az ember. Ellátogattam a hírhedt városba, majd több mint egy hetet egy közeli szigeten töltöttem, ahol még egy tolvajt is befogadtunk a házunkba. Egy kalandos brazil utazás krónikája.

Amikor leszálltam az éjszakai buszról, gyanakvón néztem a hátam mögé, és minden idegenről el tudtam képzelni, hogy valami bűnbanda tagja. Odahaza Riótól retteg mindenki, de brazil ismerőseim szerint Salvador a bűn igazi fővárosa, ahol aztán tényleg vigyázni kell, hogy minden értékünk megússza a látogatást. Szóval gyorsan hívtam egy Ubert, és a biztonság kedvéért inkább megjegyeztem a rendszámot.

A salvadoriak boldogságában fontos szerepe van az óceánnak Forrás: Unsplash/Milo Miloezger

Rettegés helyett táncolni kell

Salvador a Brazília észak-keleti régiójában fekvő Bahia tartomány fővárosa. Szerencsére egyáltalán nem olyan veszélyes hely, mint a híre sugallja, mi legalábbis semmilyen húzós helyzetbe nem kerültünk az itt töltött idő alatt. Az elmúlt években jelentős fejlesztéseket végeztek a Pelourinho névre keresztelt történelmi belvárosban, amely időközben

veszélyes környékből turistacélponttá avanzsált.

A belváros hangulatos, 16-17. századi utcáin akkor is szívesen töltöttem az időm, ha nagyjából mindenhol gringa, tehát külföldi árakat kellett fizetnem, és időnként az ötperces fogyasztásomért is dupla árat kértek tőlem, mondván, hogy élőzene szólt közben. A gyarmati időkből származó, szépen felújított házak különleges hangulata bármilyen átvágást megért. Annyira tetszett a környék, hogy megfordult a fejemben, itt még lakni is tudnék.

Pelourinho a leghangulatosabb városrész Forrás: Darányi Lea

Több brazíliai városban jártam már, de sehol sem éreztem ennyire közelinek az afrikai örökséget, mint itt. A bongo dobok hangját szinte még most is hallom, a nap bármelyik pontján rázendítettek az utcán, és kivétel nélkül mindig voltak, akik táncoltak a ritmusra, szuper hangulatot teremtve ezzel. Salvador legtipikusabb zenei stílusa az axé, amely dobokon játszva csodás, viszont a populáris, diszkósított verziója elég idegőrlő tud lenni.

Nekem néha már Rióban is túl ráérősnek tűnnek az emberek, de a bahíaiak még rajtuk is túltesznek. Minden ezer évbe telik a városban,

mindenki jókedvű és lassú, minden napszakban tömegek lézengenek a parton.

Egész évben viszonylag jó az idő, a salvadoriak folyamatosan süttetik a hasukat. Állítólag Salvadornak a legszebbek a naplementéi, de ezt sajnos nem tudom megerősíteni, mivel lekéstem róla.

Tele a város szerencsét hozó színes szalagokkal Forrás: Flickr/Daniele Rodrigues

Mivel már paranoiás vagyok, egyből elzavarom a karomra bármit is aggatni próbáló rámenős helyieket, ezért kimaradtam az egyik Salvadori mókából, a színes kis szalagokból, amelyeket valóban ingyen osztogatnak. Vallásos üzenetek vannak rajtuk, bár némelyiken csak Salvador neve áll, a különböző színek pedig más-mást jelentenek, például pénzt, szerelmet, szerencsét. Ugyanez létezik lemosható tetoválások formájában is, viszont ez már tényleg nincs ingyen, mint azt egy barátom megtapasztalta.

Kalandos út a szigetre

A dél-amerikai irodalom nagy rajongója vagyok, Jorge Amado az egyik kedvenc íróm. Boldogan találtam rá múzeummá alakított házára, majd egy fokkal kevésbé boldogan konstatáltam, hogy épp tatarozzák. Legalább egy finom kávét ittam az Amado kávézóban, amire szükségem is volt, hogy készen álljak a templomvadászatra. A salvadoriak szerint itt

annyi a keresztény templom, hogy minden nap egy másikban lehet misére menni.

Internetes források szerint amúgy még 365-nél is több van, én viszont már három után meguntam a felfedezésüket.

A kedvencem a Sao Francisco-templom lett egy helyes tér közepén. Miután megnéztem, vettem egy acarajét, egy babos-garnélás fánkszerűséget, amely tipikus helyi utcai kaja. Az íze még tetszett is, az már kevésbé, hogy másnap nem tudtam kimozdulni a hostelszobámból ételmérgezés miatt.

Ezen a téren imádtam barangolni, de bár ne ettem volna az utcán Forrás: Darányi Lea

Miután kigyógyultam az acarajéból, egy fél napom maradt felfedezni Salvador többi részét. Sétáltam a parton a többiekkel, megnéztük a Barra világítótornyot, ettünk egy acait, vagyis jégkásásított amazonasi bogyós gyümölcsöt, amely ezen a vidéken frissebb és olcsóbb is, mint délen, végül egy kilós étteremben zártuk a napot, ahol az elfogyasztott étel súlya szerint kell fizetni.

A Barra világítótorony este is szép, de az értékekre figyelni kell Forrás: Darányi Lea

Salvador környékét is érdemes felfedezni, ha az ember egy szép tengerparton szeretné kipihenni a város zaját. Mi a közeli Morro de Sao Paulo szigetét vettük célba, ahová kompon lehet eljutni. Vagy egy rövidebb és drágább, közvetlen két és fél órás járattal, vagy a hosszabbik úton, olcsóbban, átszállásokkal. Természetesen én inkább a kalandot választottam.

Először egy és negyed órát kompoztunk Bom Despachóba, ahol már

sokkal jobban éreztük, hogy Bahía az egyik legszegényebb tartomány az országban.

A népesség legnagyobb százaléka fekete, nagyon büszkék afrikai örökségükre. Bom Despachóból busszal mentünk Valencába. Az út nagyjából három óra volt, légkondi nélkül elviselhetetlen lett volna. Hála egy pár helyi tanácsának, egy kereszteződésnél leszálltunk, és átszálltunk egy másik buszra, amivel egy órát spóroltunk.

A lassabb kompokon főképp helyiek utaznak Forrás: Darányi Lea

Hazavittük a tolvajt

Ezután újabb kompút következett, de ez már csodás látványt is hozott. Igazi trópusi szigetre érkeztünk. Morro de Sao Paulo fő kikötőjében elsőként a rengeteg talicskát tologató helyi lakos tűnik fel, akik taxi felkiáltással próbálnak kuncsaftokat szerezni.

Tudtam, hogy Morro autómentes sziget,

de a talicskával csomagokat cipelő fazonokon azért nagyot nevettem. Egyébként a sziget közepén mégis láttunk autókat, szóval nem teljesen autómentes az övezet.

Apálykor is lehet pancsolni, de mi inkább kirándultunk egyet a parton Forrás: Darányi Lea

Egy egész lakást béreltünk a barátaimmal egy hétre, közel a parthoz, ami nem túl nagy truváj egy kis trópusi szigeten. A vendéglátónk a kulcsok átvételekor megnyugtatott minket, hogy a hely abszolút biztonságos, teljesen más, mint Salvador, amire rögtön az első éjszaka történtek rácáfoltak. Mondjuk, a haverom volt a hibás, aki

hazavitt egy helyi srácot a buliból, és reggel észrevette, hogy minden pénzét ellopták.

Innentől kezdve volt bennünk egy kis félsz, de szerencsére megúsztuk nagyobb kár nélkül.

A sziget a brazilok és az argentinok egyik legkedveltebb nyaralóhelye, emiatt nem túl olcsó, és nem is a legnyugisabb. De a kis utcák hangulatosak, a tengerpartok pedig megérik a látogatást. A kedvencem a kis naplementeleső túra volt a világítótoronynál, és a rengeteg ingyenes buli a parton, ahol a homokban roptuk reggelig. A dollárt és az eurót is szörnyen nagy lehúzással váltották egyébként, ezért a teljes tartózkodás alatt kártyával fizettem, ami meglepően jól működik arrafelé, még a kis bódékban is elfogadják.

Az itt élő emberek minden nap ezt látják Forrás: Darányi Lea

Az utolsó napokat a sziget másik oldalán, Gamboában töltöttük, ami nekem talán még Morrónál is jobban tetszett. Itt már főként csak helyiek élnek, minden olcsóbb, és a tengerparton sem kell ezer argentinnal osztozni. Nem gondoltam, hogy ennyire megkedvelem ezt a térséget, alig várom, hogy visszatérjek Bahiába. Mondjuk egy salvadori karneválra?