Turistamentes helyre repültünk 11 ezer forintért

A Bagrati katedrális

Elutaztunk Kutaiszibe egy hosszú hétvégére, hogy gyönyörű cseppkőbarlangokat és ősi grúz kolostorokat csodáljunk meg. Turistamentes, vendégszerető kaukázusi fogadtatásban volt részünk, bónuszként pedig a grúz konyha és borok világa tették igazán különlegessé a nem mindennapi kirándulást.

Éppen néhány hosszabb út volt már a hátunk mögött idén, amikor teljesen váratlanul fogadott a Wizz Air emlékeztetője, hogy ideje becsekkolni, mert két nap múlva indulni kell ismét a reptérre. Közel fél évvel ezelőtt vettünk jegyet a grúz (vagy, ha korrektek akarunk lenni georgiai) Kutaiszibe, mert rendkívül kedvezményesen,

potom 11 ezer forintért lehetett a retúrjegyhez hozzájutni,

így nem is csoda, hogy a hónapok múlásával feledésbe merült.

Szerencsénk volt, hogy a lehető legkevésbé frekventált évszakra szólt a jegyünk, így az utolsó pillanatban is nyugodtan tudtunk válogatni a nem túl bő szálláskínálatból: szinte az egész város üresen kongott a kaukázusi tél közepette. Az éjfélkor induló repülő is szokatlanul üres volt, a többnyire hazautazó grúzok tették ki az utasok zömét, magyar utassal elvétve találkoztunk.

Megérkezve az Építő Dávid királyról elnevezett repülőtérre még inkább feltűnt, hogy nem a tipikus nyári turistaszezon kellős közepén érkeztünk.

Néhány álmos taxison kívül senki sem volt a hajnali szürkületben.

Az indulás előtti utolsó pillanatban mobilon még sikerült foglalni jegyet az egyetlen tömegközlekedési eszközre, amellyel el lehet jutni a nagyjából 25 kilométerre lévő Kutaiszibe. A kis marsrutka (a posztszovjet térségben oly gyakori iránytaxi) minden Wizz Air-járatot bevárva szállítja szét, címre pontosan azt a kevés előrelátó turistát, akik nem a lényegesen drágább taxit választották.

A Kolkhisz-szökőkút Kutaiszi egyik látványossága Forrás: Peso

Az iránytaxikat üzemeltető vállalat nemcsak a közeli Kutaiszibe, de a 230 kilométerre onnan fekvő fővárosba, Tbiliszibe is indít rendszeres járatot, ami aligha lehet a legkényelmesebb módja egy ilyen távolság megtételének (erről itt írtunk korábban beszámolót – a szerk.). Szerencsére mi csak rövid távra ültünk fel a kisbuszra. Az 5 lariba (kb. 500 forint) kerülő fuvar arra is jó volt, hogy rájöjjünk, itt csak üggyel-bajjal fogunk tájékozódni, mert csak a főbb utcanévtáblák voltak latin betűkkel is kiírva, a kisebb utcákat csak grúz ábécével jelölték.

A grúz vendégszeretet

Nem meglepő módon a sofőr beszélt oroszul (ahogy, mint később kiderült, mindenki, akivel szóba elegyedtünk), így nagyobb gond nélkül eligazított minket a szállásunkig. Búcsúképpen pedig adott is pár tippet, miképpen lehet költségtakarékos módon közlekedni rövid ottlétünk során. A legfontosabb tanács az volt, hogy előre meg kell beszélni a taxisokkal a viteldíjat, és ha van rá mód, alkudozni sem árt.

A grúz vendégszeretetről olvastuk már itt-ott, hogy messze földön híres, de mivel ez szinte minden más országról szóló útikönyvben is szerepel (Franciaországot leszámítva), így nem nagyon gondoltuk, hogy valóban nyomot hagy bennünk.

A szállásadónk viszont tényleg mindent megtett, hogy a két nap olyan legyen, mintha 5 csillagos szállodában lennénk.

Neki köszönhetően végigkóstolhattuk a grúz borok teljes spektrumát, nem is beszélve a több féle ínycsiklandó hinkaliról, amivel fogadott minket.

A hinkali töltött tésztabatyu Forrás: Peso

Kutaiszi télen olyan, mint bármelyik másik álmos posztszovjet városka, ahol olyan érzésünk támad, mintha megállt volna az idő. A szürkeség és az ipari rozsdatemetők lépten-nyomon követtek bennünket, de szerencsére csak a város határáig tartott ez a kicsit nyomasztó hangulat.

Kevés mozgás van az utcákon, és egy-két bolton, reggelizőn kívül semmi sincs még nyitva reggel 8-9 felé. A város központjában fel akartuk keresni már kora délelőtt a helyi turisztikai irodát, hátha tudnak ajánlani egynapos, idegenvezetős kirándulásokat szervező irodát,

a téli időre tekintettel azonban az is zárva tartott.

Az internet segítségét hívva két irodát is találtunk, amelyek a nyári szezonban napi rendszerességgel szerveznek kirándulásokat a közeli cseppkőbarlangokba és kolostorokba, de most az érdeklődők megcsappant száma miatt szüneteltették a szolgáltatásaikat.

Kihalt vidámpark Kutaisziban Forrás: Peso

A kezdeti tanácstalanságot gyors várossétával oszlattuk szét, a központban megnéztük a város talán legérdekesebb pontját, az Aranygyapjú meséjéből ismert kolkhiszi bikákat ábrázoló szökőkutat. Ezt követően a Rusztaveli hídon átkelve a kissé megeredt Rioni folyó túlpartján megnéztük a Gabasvili-parkot, ahol szovjet időket idéző vidámparkszerűség állt (természetesen teljesen elhagyatottan).

Irány a cseppkőbarlangok!

Még egy kis lődörgés után észrevettük, hogy ekkorra elkezdett ébredezni a város, így kerestünk egy taxist, hátha sikerül rávenni, hogy emberi áron elvigyen a híres Szataplia- és Prométheusz-barlangokhoz. Mivel oroszul mind beszéltek, így a második taxis, akivel szóba álltunk, már hajlandó volt 8-9 ezer forintnak megfelelő összegért elvinni minket előbb a közelebb eső Szataplia-barlangba, majd utána – egy hathatós emlékeztető telefonálást követően – visszajönni értünk, hogy a másikba is elnézzünk. Azt mondta, nem gyakori, hogy turistákat vigyen bárhová is a repteret leszámítva,

viszont ebben az időszakban minden egyes fuvart meg kell becsülnie.

Megérkezve a Szataplia Nemzeti Parkba, mely télen kissé kopárnak és élettelennek tűnt, elnéztünk a két főbb látványossághoz – a Jurassic Parknak nevezett őslényparkba és a 900 méter hosszú cseppkőbarlanghoz. A potom 6 lariba (600 forint) kerülő belépő kifizetését követően megtekintettük a néhány megmaradt dinólábnyomot és a műanyagból fröccsöntött dinószobrokat, majd utána leereszkedtünk a barlang bejáratát követő meredek lépcsősoron.

Színes kivilágítás a Szataplia-barlangban Forrás: Peso

A barlang körülbelül egyharmadát nyitották meg a turisták előtt, ám amit láttunk, az teljesen megragadta a fantáziánkat. A turistabarát módon kiépített barlangban gyönyörű fényekkel világították meg a cseppköveket, így egy elvarázsolt világnak lehettünk szemtanúi. A túra egyik különlegessége az volt, hogy rajtunk kívül alig volt még 1-2 turista, így nem kellett a hazai és környékbeli barlangokból ismert tumultusokkal találkozni.

Lenyűgöző cseppkövek a Szataplia-barlangban Forrás: Peso

Ezt követően a Ckaltubo település közelében található Prométheuszhoz értünk, amely az ország legnagyobb barlangja és egyik legnevezetesebb turisztikai látványossága is egyben. A képződmény 1600 méteren át varázsolja el az ide látogatókat, a Szatapliánál még változatosabb, és még több színben megvilágított, hihetetlen sziklaképződmények várják a turistákat. Nem utolsó sorban pedig

még a barlang mélyén csordogáló patakban is csónakázhattunk.

Utóbbi a Tapolcai-tavasbarlangra emlékeztetett leginkább, azzal a különbséggel, hogy itt nem kellett vigyázni a fejünk épségére a szűk járatokban, valamint nem pár tíz métert lehetett csak megtenni a ladikkal.

A Prométheusz-cseppkőbarlang még változatosabb volt Forrás: Peso

A Kumisztavi néven is ismert barlangban már nem csak mi voltunk jelen, és itt már 20 larit kértek el belépőnek. Az egyórás túra végén azonban egyetértettünk, hogy élményben többszörösen lekörözi az összes hazai barlangot.

Szakrális élménydömping

Az egész napos barlangászás és taxizás után már nem volt túl sok energiánk és kedvünk ahhoz, hogy még aznap útra keljünk megtekinteni a Kutaiszi környékén található szép grúz katedrálisokat és kolostorokat, így a nap hátralevő részét már csak hacsapurival és grúz borokkal zártuk.

Következő reggel, okulva, hogy ébren lévő emberrel nemigen találkozunk 9 óra előtt,

elsétáltunk a Rioni túlpartján található Bagrati katedrálisig, hogy megtekintsük az ország egyik legfontosabb vallási központját.

A 11. századi székesegyház eredeti puritán megjelenésére nagyon ügyeltek a 2010 utáni restaurálási munkálatok során, így ha helyben nem olvasunk arról, hogy az oszmán hódítók lerombolták a fél katedrálist, akkor aligha tudtuk volna meg, hogy nem az eredeti építménnyel állunk szemben.

A Bagrati katedrális Forrás: Peso

A Bagrati katedrális után felhívtuk Iraklit, aki ezen a napon is rendelkezésünkre állt, és eltaxiztunk a másik világörökségi helyszínhez, a Gelati kolostoregyütteshez. A Kutaiszitől 10 kilométerre található 12. századi kolostort egy szűk kis kanyargó úton lehetett elérni, amely elhaladt számos más, kisebb és elhanyagoltabb állapotban lévő templom mellett.

A Gelati kolostor Forrás: Peso

Nyáron biztosan sokkal több turista látogat el ide, erre utal például a turistabuszoknak kialakított parkolóhely. Most viszont csak Irakli taxija várt ránk a kolostorok előtt, hogy gyorsan körbejárjuk a területet, amely emberek hiányában egy B-kategóriás horrorfilm helyszínéül is szolgálhatott volna. Ettől függetlenül nagyon tetszettek a középkori freskók a belső kolostor központi épületében.

A Gelati kolostor belülről Forrás: Peso

A visszafelé vezető úton még megálltunk egy pár percre a Mocameta kolostornál, ám így is végletekig telítődtünk a sok szakrális látványtól, s inkább visszatértünk a városba. Egy utolsó programpontként még elnéztünk a helyi történelmi múzeumba, amely egy-két hatalmas kőszarkofágtól eltekintve nem különbözött Kelet-Európa bármelyik más helytörténeti múzeumától.

Függetlenül attól, hogy a téli szezon aligha a legjobb időszak Kutaiszi és környékének feltérképezésére,

így is ki lehet hozni a maximumot egy grúz hosszú hétvégéből.

Pusztán egy kis alkalmazkodás és improvizáció kell, ha nem terveztük meg előre az utat.