Sokan áztatják magukat a következő hosszú hétvégén

Hungarospa, Hajdúszoboszló
Hungarospa, Hajdúszoboszló
Vágólapra másolva!
Több mint a kétszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a március 15-i nemzeti ünneppel egybeeső hosszú hétvégén – derült ki a Szallas.hu friss elemzéséből. Közel 50 ezer forintot kóstál egy átlagfoglalás és jellemzően két éjre szól, a szálláshelyek típusát illetően pedig a wellness a legnépszerűbb.
Vágólapra másolva!

Sokat kellett várni az újabb hosszú hétvégére az év eleji négynapos pihenő óta, nő is az utazási kedv – derült ki a Szallas.hu adataiból.

Egy mezei márciusi hétvégéhez képest a duplájánál is nagyobb lesz a forgalom a nemzeti ünnep idején.

„Az átlagos foglalási érték közel 50 ezer forint, ami körülbelül ötödével több, mint egyébként ebben az időszakban." – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere.

Hajdúszoboszló a hosszú hétvégén a legnépszerűbb célpont Forrás: Facebook / Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt.

Minden ötödik üdülést SZÉP-kártyával tervezik fizetni a vendégek, melyek átlagos értéke 62 ezer forint. Az apartmanok (21,7%), a négy- (20,5%) és a háromcsillagos (18,9%) hotelek fogadják a legtöbb vendéget, a foglalások kétharmada ezek valamelyikébe szól. Jellemzően 2 éjszakára szállnak meg a kikapcsolódni vágyók.

Hajdúszoboszló, Eger és Budapest készülhet a tömegre

A legnagyobb vendégforgalomra Hajdúszoboszló, Eger és a főváros számíthat, de akik Szeged, Gyula és Hévíz felé veszik az irányt a hosszú hétvégén, szintén tumultussal kalkulálhatnak az utakon. A legnépszerűbb települések toplistájára még Pécs, Siófok, Miskolctapolca és Debrecen kerültek fel. A forgalomból legnagyobb arányban Heves (12,8%), Pest (9,1%) és Zala (8,5%) megye részesülnek.

Top 10 belföldi úti cél a hosszú hétvégén

1. Hajdúszoboszló
2. Eger
3. Budapest
4. Szeged
5. Gyula
6. Hévíz
7. Pécs
8. Siófok
9. Miskolctapolca
10. Debrecen

„A foglalások zöme belföldre szól ugyan, de a külföldre indulók jellemzően Lengyelországba vagy Csehországba látogatnak" – ismertette a részleteket a marketing menedzser. Hazánk nevezetes látnivalói közül a Miskolctapolca Barlangfürdő, a Festetics-kastély és az egri vár a legvonzóbbak a Szallas.hu adatai szerint.