Trópusi kirándulás Franciaországban

2012.12.15. 12:30

Réunion csak fél órára van Mauritiustól, de egy egészen más világ: itt nincsenek képeslapszerű strandok, van viszont néhány fantasztikus hegy és vulkán. Franciául beszélnek, euróval fizetnek, és reggelente mindenki friss bagettel a hóna alatt rohangál. Az Indiai-óceánban, Madagaszkártól keletre fekvő sziget Franciaországhoz tartozik, de úgy néz ki, mint Svájc, viszont hamisíthatatlan trópusi hangulata van.

Már a reptér is valami ENSZ-közgyűlésre emlékeztetett - ennyiféle népséget ritkán látni egy kupacban. A csomagomat begyűjtve odasétáltam az autókölcsönző épületéhez, és az első pultnál mosolyogva érdeklődtem, mennyibe kerül egy autó. Nincs kocsi - felelték. Mentem tovább, és fokozatosan hervadt le a mosoly az arcomról. Kiderült, hogy a dugig tele parkoló minden autója foglalt volt, és a reptéren jelen levő hét-nyolc iroda egyikének sincs szabad autója. Erre nem számítottam. Tömegközlekedéssel itt lehetetlen lenne boldogulni, úgyhogy könyörgőre vettem a dolgot. Nagy nehezen aztán akadt egy autó, de akkor meg a jogosítványomba kötöttek bele: nem váltottam ki ugyanis a nemzetközit. Sok-sok telefonálás után végül az lett a megoldás, hogy el kellett taxiznom egy másik városba, ahol egy lazább előírásokkal működő irodának az utolsó kocsiját megkaparinthattam.

A nagy izgalom után megnyugodva kaptathattam fel a sziget három hegycsoportja közül az elsőre, a Salazie-ra. A bámulatos szerpentinen olyan hajtűkanyarok voltak, hogy egyszer azért kellett megállnom, mert elszédültem. További száz alkalommal meg azért, hogy fényképezzek. Hell-Bourg városkában szálltam meg, ahol a hotelből nem kellett messze menni a túraútvonal kezdetéig - elég volt kilépnem az ajtón.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Hell-Bourg főutcája a hegyek közt

Gasztronómiai élvezetek

Azokon a nyaralóhelyeken, ahol több kultúra keveredik, mindig izgalmas a konyha. Réunion se kivétel, így már az első reggel lenyűgözött a büféasztal kínálata: a mangótól a banánlekváron át a csokis francia péksüteményekig volt ott minden.
Mivel Réunionon a vendégek zöme francia, ne felejtsük el beletunkolni a lekváros pirítóst a tejeskávéba, hogy ne lógjunk ki a társaságból. Főételként a kreol fogások a legjellemzőbbek: halat, tengeri herkentyűket vagy ritkábban szárnyasokat készítenek el indiai fűszerekkel, ötvözve az indiai, kínai, afrikai és francia konyhát. A tányéron a curry mellett felszolgálnak egy kis kupac rizst, lencseszószt, savanyított zöldségeket és valamilyen zöldségből készült chutneyt. A curryben jellemzően paradicsom, hagyma, fokhagyma, gyömbér, kakukkfű, valamint sáfrány vagy kurkuma van.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Az ebéd rizsből, zöldségekből, húsból vagy halból és az elmaradhatatlan chiliből áll

Az elmaradhatatlan kísérő a chili - ezt kis külön tányérkában hozzák, hogy ki-ki ízlésének megfelelően tudjon belőle venni. A sziget specialitása a sült disznóhús grillezett pálmaszívvel. A helyi konyhában a pálmafának a legfelső fél méterét hasznosítják, azaz azt a részt, amely közvetlenül a levelek alatt van (ez mindig sötétebb színű, mint a fa alsó része). A legeslegfelső 10-15 cm a legpuhább, ezt salátának készítik el, az alatta levő részt pedig összesütik a hússal.

Réunionban egy másik igen elterjedt alapanyag a vanília. A sziget büszkélkedhet ugyanis a világ egyik legjobb minőségű vaníliatermésével.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Réniuon legnépszerűbb terménye a Bourbon vanília

A vanílianövényt Mexikóból hozták be 1820 körül, és fontos gazdasági tényező volt, amíg világszerte el nem terjedtek a szintetikus vaníliák. Az egészséges étkezés forradalmának köszönhetően a termesztése újra virágzik. A termés nagy részét exportálják, de a szigeten is rendkívül népszerű. Két szokatlan szerepben is találkoztam vele: egyrészt teaízesítőként terjedt el, másrészt húsok grillpácaként. Számos vendéglő étlapján láttam a vaníliás csirkét, bár bevallom, amikor kipróbáltam, a vaníliának se az illatát, se az ízét nem tudtam a kész fogásokon felfedezni.

A gyümölcsök közül talán a chochou a legérdekesebb, mely elsősorban a Salazie hegységben népszerű, és számtalan formában készítik el. Hell Bourg városában van olyan étterem, amely a teljes étlapját erre alapozta, azaz a levestől a tortáig minden létező variációban megkóstolható.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Kedvenc gyümölcsöm, a chouchou

A templom, amely túlélte a pusztítást

No de térjünk vissza a látnivalókhoz. A Salazie hegyről a cikcakkos úton legurultam a tengerpartig, és délnek vettem az irányt. A tengerparton végighaladva a legizgalmasabb rész a Le Grand Brule nevezetű lávamező, ahol a hegyoldalról egykor egészen a tengerpartig zúdult a láva, és most a fekete, hepehupás kővé dermedt talajon keresztül visz az út. Ellenállhatatlanul fotogén volt a táj, meg is állt minden arra járó autó pár kattintásra.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Le Grand Brule, lávamező a tengerparton

A legenda szerint egy csodatevő templom állította meg a lávafolyamot - tényleg érdekes a látvány, ugyanis a fekete lávamező mintegy kettévált, körbefolyt a templom két oldalán, és azt sértetlenül hagyta.

Forrás: Kisgyörgy Éva
A lávafolyamot megállító csodatévő templom

A tengerpartról bevettem magam a sziget belsejébe. Hamarosan elértem a Bébour-erdőséget, amely igazi Jurassic-park hangulatú - a mohák cafatokban lógnak a fákon, rengeteg a páfrány, kicsit Új-Zélandra emlékeztetett a táj.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Réunion nagy része erdőkkel borított

A sziget fő attrakciója, a Piton de La Fournaise-vulkán környékén nagyon nehéz szállást találni. Nekem is sok levelezésbe került a vulkánhoz legközelebbi menedékházban, a Gite Marmite Lontanban  megcsípni egy szobát. Sok helyen laktam már, de ez biztosan ott lesz a legfurcsább szállásaim listáján. A falakat kék és zöld vietnami papucsok borították, az ablakpárkányokban és a kertben pedig több száz kihasznált túrabakancs élte boldog öregkorát, virágtartóként hasznosítva.

Forrás: Kisgyörgy Éva
A Gite Marmite Lontan sajátos díszítése

A ház belseje is amolyan összezsúfolt Ecseri piac - régi vasalók, porcelánok, kerti szerszámok, varrógépek, régi rádiók, bronz konyhai eszközök és még ki tudja, mi minden. Kérdeztem a szemlátomást elvarázsolt tulajt, mikor lesz vacsora (itt félpanziós elhelyezés van, vacsorázni ugyanis úgysem lehet sehol a közelben). Álmatagon nézett rám, majd mosolyogva felelte: "majd ha mindenki megérkezik". Este hét körül jött meg mindenki, rajtam kívül csupa francia vendég. Akkor valóban kezdetét vette a vacsora, de még milyen! Nagyjából ilyen lehet egy igazi, ráérős francia családi étkezés - három óra hosszat tartott az előételtől a lezárásként felszolgált rumig.

Mélységek és magasságok

Másnap reggel már mindenki korán talpon volt, érdemes ugyanis a vulkánhoz hamar indulni, mert akkor több esély van rá, hogy lássunk is valamit. A Piton de la Fournaise a világ egyik legjobban megközelíthető aktív tűzhányója, de a tiszta időhöz sok szerencse kell. Nekünk az volt: az égen ragyogó bárányfelhők úsztak, és olyan közel, mintha repülőgépablakból néztem volna őket.

Tökéletes sétáló idő volt: meleg, de nem forró, kristálytiszta levegő, hűs szellővel. A kilátótól 527 lépcső vezet egy alvó kráter belsejébe. Itt át lehet gyalogolni és felmászni a kráter másik peremére, ahonnan bele lehet kukkantani az aktív kráterbe. Igazi marsbéli táj - már ahogy mi elképzeljük az ottani tájat néhány homályos fotó alapján.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Séta a vulkán belsejében

A vulkántúra után lehajtottam a hegyről, kis gyorsulás a tengerparton, és már  mentem is fel a következő hegyre, a Cilaosra. A tengerparttól Cilaos városáig vezető egyórás út minden idők legnehezebb vezetésének bizonyult. Egyetlenegyszer sikerült hármasba felkapcsolnom, szinte az egész utat egyesben tettem meg, elképesztően sok hajtűkanyart bevéve.

Az alig 37 kilométeres úton több mint 400 kanyar van, és sokszor csak egy sáv széles az út, emiatt is óvatosan kell haladni. Az alagutak is csak egy autónyi szélesek, olyan a hangulatuk, mint a barlangvasútnak a vidámparkban. Mire felértem, olyan elcsigázott voltam, hogy eldöntöttem, inkább alszom a kocsiban, ha nem találok szállást, de én lefele aznap már biztos nem teszem meg ezt az utat. Hiába kérdeztem meg vagy egy tucat szállodát, szabad szobát nem találtam. A jó szerencse azonban velem volt - a turistainformációs irodában egy segítőkész hölgy addig telefonálgatott privát szállásokra, míg egy családnál csak akadt egy kiadó szoba.

Másnap reggel kis nézelődés után leszánkáztam a hegyről, majd a sziget legjobb strandjára hajtottam, L'Hermitage-les-Bains városába. Végre lubickolhattam egyet a tengerben, és egy kellőképpen giccses vízparti fogadóban fogyaszthattam el a grillezett tintahalamat, naplementével. A vízparti este során annyi szúnyogcsípésem lett, hogy a Fenistilt szinte testápolóként kenhettem magamra, de ez legyen a legnagyobb bajom.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Délutáni pihenés a strandon

Az utolsó előtti napot láblógatással töltöttem. Reggel elég korán lent voltam a parton, ahol még nem volt tömeg, így jólesően sétálgattam. A hazautazás napján pedig jártam még egyet a fővárosban, St. Denisben is. Bekukkantottam néhány butikba, amelyek pont olyanok voltak, mint Párizsban, aztán elfogyasztottam egy könnyed franciás ebédet.

Réunion nagyon kellemes meglepetés volt. A trópusi szigetektől nem vár sok látnivalót az ember, azokra inkább csak strandolni járnak a népek. Itt azonban elképesztően sok lehetőség van kirándulásra, túrázásra, és ehhez sokszor csak egy órácskát kell vezetni a vízpartról. Megtehetjük, hogy reggel úszunk egyet, aztán a hőség elől felmenekülünk a hegyekbe, majd este újra csobbanással fejezzük be a napot. Mindez megspékelve az izgalmas konyhával, az egész évben kellemes klímával és a vidám, barátságos emberekkel - igazán tökéletes nyaralóhely.