Együtt buliztunk a pigmeusokkal

2013.02.28. 13:24

Egy kis ország, amelyben minden együtt van, amiért az Afrika-utazók lelkesednek. Itt él a földrész gorillaállományának fele, itt található a kontinens legnagyobb tava, innen ered leghosszabb folyója, a Nílus. Nem véletlenül nevezte Ugandát Winston Churchill Afrika gyöngyszemének.

Ruandából léptünk be Ugandába, ahol a határt egy kopott kézi sorompó és egy lepattant kis iroda jelezte. Első állomásunk a Bunyonyi-tó, amelyen 29 sziget található, partjait teraszosan megművelt hegyoldalak szegélyezik. Csodaszép a táj, a kemping (a Lake Bunyonyi Overland Resort) közvetlenül a tóparton fekszik. Felállítottuk a sátrainkat, és az egész napos utazás után hamar nyugovóra tértünk.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Közös tanulás az árvaházban

Másnap kora reggel elsétáltunk az árvaházi gyerekeknek létesített közeli iskolába. Kétszáz gyerkőc tanul itt, de csak egynegyedük teljesen árva, a többiek félárvák vagy egyszerűen nagyon szegény családból származnak, ezért szorulnak támogatásra. A tó melletti kemping lehetőséget biztosít, hogy a külföldi utazók meglátogassák az iskolát és adakozzanak, vagy virtuálisan örökbe fogadják a kis nebulókat.

Megnéztük a tanórákat, és néhány óra erejéig mi is belekóstoltunk a tanításba: kikérdeztük angolul a számokat és az ábécét. Aztán a gyerekekkel együtt kitódultunk az udvarra, és fergeteges mókázás vette kezdetét. A kicsik megmutatták kedvenc körjátékaikat, aztán mi is a magunkéit. Vittünk pár focilabdát ajándékba, azzal is tanítottunk néhány játékot, például amikor a lábak közti alagútban kell hátragurítani a lasztit, aztán az utolsó ember előre fut. Mindenki remekül szórakozott, gyerekek, tanárok és turisták egyaránt.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Tanítás és játék az árvaházban

Nagyra nőtt pigmeusok

Ebéd után sikerült hétfős csapatot verbuválnom egy hajókirándulásra. Mivel a hajót fix összegért lehetett kibérelni, függetlenül az utasok számától, a hét fő ideális létszámnak bizonyult: a költségek megoszlottak, de nem volt zsúfolt a csónak.

Elhajóztunk a Büntetés-sziget mellett, még 90 éve is ide száműzték a hajadonként teherbe esett lányokat. Pár négyzetméternyi kopár föld egy csenevész fával - aki ide került, többnyire éhen halt, vagy menekülés közben vízbe fúlt. Mindössze néhányuknak sikerült kiúszni a partra, másokat pedig az mentett meg, hogy nincstelen, feleséget venni nem tudó férfiak innen szereztek asszonyt az éjszaka leple alatt. Az utolsó nő, aki ily módon élve került ki a szigetről, 2010-ben halt meg, 105 éves korában. A sors fintora, hogy a fiatalon halálra ítélt hölgy végül ilyen szép kort élt meg.

Forrás: Kisgyörgy Éva
A Büntetés-sziget, ahová a megesett lányokat száműzték

Kikötöttünk a pigmeusok szigetén. Már alig vártam, hogy a 153 centimmel végre én is óriásnak érezhessem magam. Sajnos nagyot kellett csalódnom, ezek a pigmeusok ugyanis teljesen átlagos méretűek voltak. A sok vegyes házasság miatt ma már nem olyan picikék, mint régen.

Ezzel együtt nem bántam meg a látogatást, ugyanis egy kis folklórműsort rögtönöztek nekünk, énekeltek és táncoltak, persze némi borravaló reményében, amit szívesen le is perkáltunk. A gyerekek, akárcsak az árvaházban, itt is fürtökben lógtak rajtunk, és nem győzték hitetlenkedve simogatni fehér bőrünket.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Pigmeus folklór (A videó megtekintéséhez kattintson a képre!)

Merre forog a lezúduló víz az egyenlítőn?

A következő nap áttettük székhelyünket a Bunyonyi-tó mellől Entebbe mellé, és erre rá is ment az egész nap. A megtett út kilométerben ugyan nem volt rettenetesen sok, de a kátyúk, az elviselhetetlen mennyiségű por és a gyakori elterelések miatt lassan haladtunk. Technikai szüneteket iktattunk be az út mentén megállva, fiúk jobbra, lányok balra, ki-ki a neki tetsző helyen. A természetben higiénikusabb, mint a benzinkutaknál, és így legalább nem kell egy busznyi embernek sorba állni. Akik először vannak ilyen úton, kicsit fintorognak az elején, de aztán megszokják.

Az egyetlen izgalmas momentum az egyenlítő átlépése volt - ezt az ember tíz országban teheti meg, melyből hat Afrikában található. Bár nekem Ecuadorból már van "egyik lábam északon, másik lábam délen" fotóm, azért az itteni eseményt is megörökítettük. Egy fickó kis bemutatót tartott nekünk a legendás Coriolis-erőről, amely a földi mozgásokat az északi földgömbön mindig jobbra, a déli földgömbön balra téríti el. Ennek legismertebb gyakorlati példája, hogy ha az északi földrészen húzzuk le a vécét, akkor a víz az óramutató irányával megegyezően zúdul le, míg délen pont fordítva.

Bár néhány tudós szerint ez az egyenlítő közvetlen közelében nem mutatható ki, mi mégis saját szemünkkel láttuk a jelenséget, amikor az egyenlítőtől északra és délre, egymástól pár méternyi távolságra leeresztettek előttünk egy lavórnyi vizet. Az egyik adag víz jobbra örvénylett, a másik balra, az egyenlítő vonalán pedig mindenféle forgás nélkül egyenesen zubogott a tölcsérbe. Lehet, hogy szemfényvesztés volt, de ügyes.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Egyik lábam északon, a másik délen

Buszozás közben sem unatkoztam. Egyrészt hoztam magammal hat könyvet, azok kitartanak, különösen úgy, hogy direkt angol nyelvű könyveket választottam, mert azokkal lassabban haladok, másrészt jókat beszélgettem az útitársaimmal. Egy megrázó sorsra is fény derült: az egyik házaspár hölgy tagjánál néhány éve lassú lefolyású gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak, azóta minden pénzüket utazásra költik. Nagyon szimpatikus negyvenes pár, már vagy húsz éve ismerkedtek meg, újsághirdetés útján. Gyerekük nem született, de nagyon jól megvannak, és ma már semmit nem halogatnak, kiélvezik az élet minden percét.

Az utazás során megálltunk pár percre egy termeszhangyavárnál, hogy kinyújtóztassuk elgémberedett tagjainkat. A helyi vezetőtől megtudtuk, hogy a környékbeli terhes nők időnként esznek egy picit a várból (amely egyébként hangyaürülékből épül), mivel nagyon magas a vastartalma.

Fordított állatkert

Entebbe környékén a fő attrakció a Victoria-tavon elterülő Ngamba-sziget, illetve az itt működő csimpánzrezervátum. Kis buszozás a tópartra, majd másfél órás hajókázás a szigetig, és már meg is érkeztünk. Igaz, az eső szakadt, de ez az egyenlítő mellett korántsem meglepő.

Az 1998-ban alapított központ négy fő célkitűzéssel jött létre: csimpánzok védelme, oktatási feladatok ellátása (iskoláscsoportok látogatásának szervezése), helyi közösségek segítése (megtanítják a helyi kosárfonó asszonyoknak, hogyan tudják termékeiket a turisták ízlésének megfelelően elkészíteni), illetve környezetvédelem.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Veszélyeztetett faj

Mintegy negyven csimpánz él a szigeten, a terület túlnyomó részét ők uralják. A látogatóknak csak egy kis csücsök jut, ahonnan rácsok mögül figyelhetik az állatokat. Olyan ez, mint egy fordított állatkert. A csimpánzok általában úgy kerülnek ide, hogy elkobozzák őket az illegális kereskedőktől. Veszélyeztetett fajnak számítanak: egyrészt húsuk miatt vadásznak rájuk, másrészt házi kedvencnek gyűjtik be őket. Persze legtöbbször hamar megunják őket, és kiteszik a szűrüket.

További veszélyt jelent az életükre, hogy természetes lakókörnyezetük, az erdő a fakitermelés miatt egyre inkább eltűnik. A házi kedvencnek szánt csimpánzbébik begyűjtése megtizedeli az állományt, ugyanis egy kis csimpánz befogásához átlagosan 8-10 felnőttet kell legyilkolni, mivel az egész család a bajba került kicsi védelmére siet.

Legfőbb védelmezőjük Jane Godall, a nyugati világ az ő könyveiből ismerhette meg leginkább a csimpánzok életét. A látogatást érdemes a napi négy etetési idő egyikére időzíteni, ekkor ugyanis menetrendszerűen összegyűlnek a szigetlakók a rács túloldalán.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Csimpánzetetés Ngamba szigetén

A csimpánzok nem olyan békés jószágok, mint a gorillák, így csak rácson keresztül gyönyörködhetünk bennük. Még így is óvatosnak kell lenni, mert ha durcás kedvükben vannak, kővel dobálják a kíváncsiskodókat. Azt is a fülünkbe rágták, hogy ha kiszabadul egy csimpánz, azonnal fussunk be a tengerbe, mert nem tudnak úszni, így ott biztonságban leszünk. Nem volt túl vonzó lehetőség a szakadó, hideg esőben, de szerencsére nem is került rá sor.

A szigeten tett kirándulás után a parton mosolyogva bámultuk a fehérbarkójú cerkófmajomcsaládok ténykedését. Édesek voltak, ahogy épp családi életet éltek: a kismajmok szoptak, a papa kurkászta a mamát, én meg szemtelenül fotóztam őket.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Cerkófmajomcsalád

Sportkalandok

Jinjában szálltunk meg, az ország adrenalinközpontjában. A legnépszerűbbnek számító rafting mellett számtalan izgalmas lehetőség akad, mint például bungee jumping, speedboat vagy quad bike. Nem volt kérdés, hogy én a raftingra nevezek be. Nálam a magyar utazóknál szokásos osztrák és szlovén raftingolások kimaradtak, életemben először az ötös nehézségi fokú Zambezi-folyón próbáltam ki ezt a sportot, ahol rögtön az első zúgón átfordult a hajó, így a lehető leghamarabb átestem a tűzkeresztségen.

Mivel annál rosszabb már nem lehet (hatos zúgón nem engednek le turistákat), így sok okom nem maradt a félelemre. Itt, a Níluson is akad jó néhány a legerősebb, ötös zúgóból, no de ez a lényeg benne, tele gatyával nem érdemes utazgatni. Sajnos ez a fantasztikus folyószakasz nem sokáig marad raftingparadicsom, mert a közelben épülő erőmű alapvetően megváltoztatja a vízfolyás erejét.

Az instrukcióknak megfelelően jól bekentem magam napolajjal. Nem árt tudni, hogy a homlokra nem érdemes pazarolni, mivel azt úgyis eltakarja a bukósisak, viszont a víztől belefolyik a szembe a napolaj és csíp. Ugyancsak hasznos tanács, hogy szintetikus anyagból készült ruhában vágjunk neki a kalandnak, ugyanis a pamut magába szívja a vizet, és könnyen megfázik az ember. Érdemes pótruhát készíteni a kísérő járműbe, mert hazafelé jól fog esni a száraz öltözék.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Speedboat a Níluson

A vízre szállás után megtanultuk az alapvető vezényszavakat, gyakoroltuk a hajóba való visszamászást, a hajó alól kikúszást, és kormányosunk, Roberto egy műesést is kivitelezett velünk, hogy szokjuk a hajóból való kipotyogást. A hét zúgó közül kettő volt ötös erősségű, a a hajók többsége rendre át is fordult, de mi végül megúsztuk. A többi hajóból kiszálló utasok közül néhányat mi szedtünk össze, egyikük elég csúnyán nézett ki, vérző, kék-zöld foltos térdekkel.

Elcsigázottan, kisebb-nagyobb zúzódásokkal zárult a nap és ezzel ugandai kis körutazásunk is. Egy csodálatosan szép, barátságos országot ismertünk meg, ahol kitörő örömmel fogadják az utazókat. Két évtizede békés, így már kiépült az alapvető turista-infrastruktúra, de még nem kapták fel, így sehol nincs tömeg. Ha valaki egy festményszerűen szép országot szeretne meglátogatni, a szomszédos Kenyára és Tanzániára jellemző turistahordák nélkül, akkor irány Uganda.