Hosszú hétvége az argentin Siófokon

2013.03.05. 9:51

Buenos Airesről sokan gondolják úgy, hogy a brazil Rio de Janeiróhoz vagy Sao Paolóhoz hasonlóan a tengerparton fekszik. Az igaz, hogy vízparton, de a barnán hömpölygő La Plata folyó torkolatában. Valójában a legközelebbi tengerpartot 300 kilométerre délre találjuk, ahol a folyó az Atlanti-óceánba torkollik. Februárban, a karneváli hosszú hétvégén mi is ide, Argentína legnagyobb tengerparti üdülővárosába, a Buenos Airestől 400 kilométerre fekvő Mar del Platára utaztunk.

Úgy tűnik, több ezer Buenos Aires-i is ide tartott, mert annak ellenére, hogy hajnalban indultunk a fővárosból, az utat 30 km/órás átlagsebességgel 12 óra alatt tettük meg. A napot az autóban töltve, a tömeggel együtt araszolva, kínunkban azon az ironikus helyzeten nevettünk, hogy a fővárosiak azért utaznak le Mar del Platára, hogy kiszakadjanak a zsúfolt fővárosból, majd pár száz kilométerrel arrébb a hétvégét újból tumultusban töltsék. Az esti órákban tűnt fel az Atlanti-óceán, erről az oldalról most láttam először. Beértünk a városba, átverekedtük magunkat a dugón, amely kísértetiesen emlékeztetett a mindennapok Buenos Airesére.

Forrás: Kun-Szabó Mariann
Mar del Plata tengerpartját már reggel ellepték a nyaralók

Szocreál hangulatban

Mar del Plata legfőbb bevételi forrása a turizmusból származik. Az 1874-ben alapított várost először az előkelő réteg fedezte fel magának, majd az '50-es évektől a munkásosztályt felemelő peronista politikának köszönhetően egyre többen tehették meg, hogy Mar del Platán nyaraljanak. Sorra nyíltak meg a szakszervezeti szállodák és üdülők. Mi is egy ilyenben szálltunk meg, hangulata és hatalmas kockaköves étkezője a klasszikus szocreál üdülőket juttatta eszembe.

Első reggel a központot fedeztük fel, míg turistatérkép után kutattunk. A város tengerpartján korán indult a harc a jobb helyekért, és nemsokára az egész strandközönség vidám, tarka napernyők alatt múlatta a napot. Az árnyas parkok, üdítősbódék és a partról beszűrődő árusok kiabálása, akik főtt kukorica helyett pattogatott kukoricát árultak monoton kántálással, a nyári Siófok hangulatát hozták vissza.

A város központja L alakban terül el egy öbölben, két irányába induló tengerparti sétányát egy-egy oroszlánfóka-szobor nyitja, mögöttük szállók és éttermek sora. A város nagy szenzációja, hogy itt van kiállítva az a most már nemzeti kincsnek számító fregatt, amely hetekig rostokolt Ghána partjainál, várva az argentin váltságdíjat, és amelynek visszatértét hatalmas csinnadrattával ünnepelték. Egész nap hosszú sorok kígyóztak, mindenki szeretett volna feljutni a fedélzetre, hogy megérintse az argentin történelem legújabb fejezetének képviselőjét.

Autóba ültünk, és egy napra kicsit kiszakadva a városi forgatagból, északnak vettük az irányt, a 100 kilométerre elterülő tengerparti üdülőfalvakig. Ezek a kis falvak, Mar Chiquita, Mar de las Pampas, Villa Gesell és Carilo a tengerpart melletti homokdűnékre épültek.

Forrás: Kun-Szabó Mariann
Mar Chiquita partján sok nyaralót elijesztett a nagy szél

A betelepített fenyők sűrűje alatt szétszórva angol, arisztokrata nyári villák bújnak meg. Míg a nyüzsgő Mar del Plata ma leginkább a középosztály igényeit elégíti ki, addig az üdülőfalvak nyaralóit a felsőbb réteg bérli. A parkolóban megannyi luxusautó sorakozott. Pár méterrel arrébb, a fenyves alatt a turistaszezonban üzemelő szabadtéri bevásárlóközpont várta luxusmárkákkal a pénzüket elkölteni vágyókat.

A szerelmespár jégkásája

Mar de las Pampasban kimentünk a tengerpartra, hogy megmártsuk lábunkat a sós vízben. A mártózás valóban csak a lábujjunkra korlátozódott, a víz itt már hűvös volt, így inkább törülközőre telepedve csodáltuk a bátor hullámlovasokat.

Az argentin tengerpartról olvasva a Lonely Planeten arra hívták fel a figyelmünket, ne lepődjünk meg, ha a homokban fekve az argentinok körülöttünk futkorászva, szemrebbenés nélkül a szemünkbe söprik a homokot. A hír igaz: röpke pár perc után beszélgetésünk recsegőssé vált a fogaink közé szorult homokszemcsék miatt. Mar del Plata környékén az idő meglehetősen szeles, ezért nekem sem sikerült később a törülközőt úgy kiráznom, hogy a mellettem ülő szerelmespár jégkásájába ne került volna pár homokszem. Szerencsére egymással voltak elfoglalva.

Mar del Plata az éttermeiről is híres. Este úgy döntöttünk, hogy - tengerparti város lévén - a tenger gyümölcseit fogjuk kipróbálni. Erre pedig a legideálisabb hely a kikötő, ahol egy kifejezetten erre a célra kiépített komplexum várja az éhes nyaralókat. Volt itt bárkának berendezett, spanyol témájú vagy mediterrán dekorációval és hatalmas, a falról lecsüngő rákokkal díszített étterem.

Első nap a választásunk egy klasszikus kockaköves étkezdére, a Chichilóra esett, amely az '50-es évek hangulatát árasztotta. Négy nap alatt végigkóstoltuk a tengeri herkentyűk arzenálját a poliptól a garnélarákkal töltött tengeri halakon át az egyszerűbb sült tintahalig.

A mapuche indiánok ingóköve

Következő reggel elautóztunk a szárazföld belsejébe, a Mar del Platától 170 kilométerre fekvő Tandilba. Két oka volt a választásunknak. Az egyik, hogy végre láthattam egy igazi várost a pampákon. A teljesen sík, nedves pampák egyik sziklás területét foglalja el Tandil, amelynek neve a mapuche őslakosok nyelvén azt jelenti: ingókő.

Forrás: Kun-Szabó Mariann
Így egyensúlyozott a mozgó kő a sziklán évezredeken át

Itt található annak a világon is egyedülálló mozgó sziklának a rekonstruált mása, amely az idők kezdetétől fogva megmagyarázhatatlan módon billegett egy másik szikla tetején, míg végül 1912-ben leesett és kettétört. A helyiek anno üvegpalackokat helyeztek a szikla tövébe és nézték, ahogy a kő összeroppantja. Állítólag egy ilyen alkalommal mozdult ki a szikla az egyensúlyából és zuhant a mélybe, két darabra törve. Pár évvel ezelőtt a szikla másolatát felrakták az eredeti helyére, de ez sajnos már nem mozog.

Tandilt 1823-ban bevándorlók népesítették be, a város máig hűen képviseli a pampák jellegzetességeit egyszintes házikóival és kolonialista építészetével. Hangulatos volt sétálni a macskaköves utcácskákon, kora délután pedig, a szieszta alatt egy lélekkel sem találkoztunk.

Bekukucskáltunk abba a kis házikóba is, mely régen a Buenos Airesből érkező hírnökök pihenőhelyeként szolgált. Az épület, megőrizve korabeli kinézetét, ma delikátüzletként üzemel, kiskötényes lányok árulják a jellegzetes, helyben készült lekvárokat, olívaolajokat, szalámikat és sajtokat. Az illatok és ízek kavalkádjában szívesen elidőztem volna, de ennél is nagyobb kísértés várt ránk.

Különösen izgatta a fantáziámat, hogy itt készül a híres tandili szalámi, amelyről az a legenda járja, hogy a sziklás vidékről eredő szellővel szikkad, és a pampák illata árad belőle. Argentínában pedig mindössze három település található, ahol a szaláminak fesztivált is rendeznek, és az egyik Tandil.

Szalámifesztivál és kübekházi emlék

Magyarként ki sem hagyhattam volna. Vártuk, hogy beesteledjen, és kikerüljenek a standokra a szalámik és a sajtok, a kis pálcikákra szúrt kóstolók. Reméltük, hogy beszippanthatjuk azt a bizonyos vidéki, de leginkább paprikás illatot, amelytől azonnal összeszalad a nyál a szánkban. Több száz, a sziesztából felébredő tandili és turista is velünk együtt készült, hogy belevessük magunkat a szalámik forgatagába.

Kóstoltunk szín, forma, illat, méret szerint, vagy csak azért, mert egyszerűen mosolygós arccal dugták az orrunk elé a falatot. A sor végére érve már rég elfelejtettük, melyik miért ízlett, és már fordultunk is a következő sorra.

Forrás: Kun-Szabó Mariann
Már sül a hurka és a marhahús a szalámifesztiválon

Aki még bírta az ízek és illatok támadását, azt a szalámis sorok után a tisztáson, a gauchók által tűzágy fölé húzott, nyárson sülő steakek és hurkák sora várta. A levegőben repkedő vörösen izzó pernye között piruló hurkák látványa, túlfűszerezett illata kóstolásra csábított mindenkit. Elszabadult kutyák tisztes távolban a tűztől, remegő orrcimpákkal keresték a lehulló falatokat, és közelharcot vívtak a legapróbb húsdarabért is.

A háttérből, a nyitott amfiteátrum felől a vidék tangójának is nevezett chacarera szólt. A zene gyerekkorom alföldi, kübekházi búcsúját juttatta eszembe. Én is befizettem egy vásárfiára, egy szelet steakre, majd egy jó korsó sörrel beálltam a zenészeket körbeállók csoportjába, dúdolni az ismert melódiákat. A kétórás visszaút Mar del Platára teli hassal, jó hangulatban telt el.

Az utolsó napon próbáltunk a fővárosiak fejével gondolkodni, és kilogikázni, hogyan tudjuk kikerülni a hosszú hétvége után Buenos Airesbe tartó tömeget. Úgy döntöttünk, hogy előzékenyen előre engedünk mindenkit, mi pedig Mar del Platán maradva a reggelt a helyi delfináriumban kezdjük.

Állati parádé

A delfinárium azt a nagyon szimpatikus üzenetet terjesztette a szülőkkel érkező gyerekeknek, hogy akkor vigyázhatunk legjobban az állatokra, ha szeretjük őket, és akkor szerethetjük leginkább, ha ismerjük az életkörülményeiket. A delfinárium célja az állatok megismertetése, gondozása, illetve a  szabadon élő társaik védelme.

Forrás: Kun-Szabó Mariann
Egy álmuk vált valóra

A bemutató alatt a gondozók  meséltek arról, hogyan telnek az állatok napjai. Bár csak másodlagos szerepük volt, a játék és a bemutató mégis a szórakoztatóbb része a műsornak. A gyerekekkel együtt ökölbe szorított kézzel drukkoltunk, és fergeteges tapssal jutalmaztuk a sikeres delfinugrásokat, fókabukfenceket és papagáj-egyensúlyozást.

Forrás: Kun-Szabó Mariann
Oroszlánfókák napoznak Mar del Plata tengerpartján

Délután még tettünk egy kört a kikötőben. Megnéztük a parton elnyúlva lustálkodó oroszlánfókák csapatát, akik közönyösen pislogtak az őket fotózó turistákra. Mozgásuk kizárólag egy kis vakarózásra korlátozódott.

Én is szívesen feküdtem volna a parton a következő egy hétben, de sötétedés után már indultunk vissza Buenos Airesbe. Erősen fohászkodtunk, hogy ne kapjuk ki azt a tömeget, amellyel jöttünk. Az időzítés ezúttal tökéletes volt, és sűrű köszönetet mondva a fővárosiaknak, akik már napközben elhagyták Mar del Platát, kissé kimerülten a négy nap élményeitől, de röpke négy óra alatt visszajutottunk a kivételesen csendes, már szunnyadó fővárosba.