Só és só mindenütt

2013.10.07. 18:00

Kevés meghökkentőbb hely van a világon, mint a bolíviai Uyuní, itt található ugyanis a Föld legnagyobb sósivataga. A világ minden tájáról összeverbuválódott csapatunk egyik bámulatból a másikba esett az oda szervezett háromnapos túra során.

Uyuníi utazásom története még a bolíviai Potosíban kezdődött. Éppen készültem kijelentkezni a szállásról, és a közös helyiségben udvariasságból még odabiccentettem a srácnak, aki az előző napokban szűkszavúságával egyértelműen tudtomra adta, hogy nem akar barátkozni. Most meglepetésemre visszakérdezett, hogy merre tartok. Mikor elmondtam, hogy a minden turista célpontjának számító Uyuní sósivatagba, egykedvűen csak annyit kérdezett, hogy onnan át lehet-e jutni Chilébe. Mondtam, hogy a sivatag éppenséggel Chile határán van, és én is pont oda tartok. Öt percet kért, hogy összecsomagolja hátizsákját, és a taxiba már ezzel az ismeretlen, mogorva sráccal szálltam be, hogy elérjük a buszt Uyuníba.

A bolíviai Salar de Uyuní a világ legnagyobb kiterjedésű sómezője, mely a 40 ezer évvel ezelőtt kiszáradt Ballivián-tó helyén alakult ki. A talajt vastagon borítja a só, állítólag 64 milliárd tonna halmozódott fel a területen, melyből évente 25 ezer tonnát bányásznak ki. A területről a jövőben egyre többet fogunk hallani, ugyanis a hatalmas sókészlet mellett itt található a világ egyik legnagyobb lítiumkészlete is. A sósivatag kiterjedése akkora, hogy helyi ismerőseim meggyőztek, legalább háromnapos túrára menjek, így a legszebb természeti képződményeket is láthatom.

A Fa-szikla, melyet a szél formált átForrás: Kun-Szabó Mariann

Összepréselt turisták

Az ötórás buszút alatt Daniel elmesélte, hogy New Yorkban él, író, és első könyvének brazíliai bemutatójára jött Dél-Amerikába. Ha már itt jár, körbenéz a környező országokban, és Bolívia után Chilét szemelte ki célpontnak, ahova minél hamarabb szeretett volna eljutni. Míg én a három napos sósivatagi túra után terveztem átlépni Chilébe, addig Daniel még aznap szeretett volna a határra érni. Ezért ahogy megérkeztünk Uyuníba, nyakunkba vettük az utazási irodákat, hogy aznap induló buszokat találjunk neki. A leghamarabbi busz azonban csak három nap múlva indult, pont akkor, amikor a túra után én is megérkeztem volna Chilébe.

Így történt, hogy az ötórás buszút után Daniel is benevezett a háromnapos túrára. A sósivatagba két oldalról indítanak túrát, a chilei San Pedróból és a bolíviai Uyuníból. Uyuní városa nem mondható elragadónak, viszont legfontosabb funkcióját, a túrák indítását tapasztaltan lebonyolítja. Szinte minden sarkon kínálták az utakat, mi pedig a legolcsóbbra lecsapva, kölcsönbe kapott hálózsákjainkkal kezünkben este már a másnapi indulásról beszélgettünk egy jó lámasteak mellett.

Másnap reggel kiderült, itt nem érvényes a drágább jobb elve. Mindegy, hogy ki mennyit fizet a háromnapos túráért, a végén úgyis hét turista lesz összepréselve egy sofőrrel egy összkerék-meghajtású terepjáróban. Útitársaink felháborodottan mesélték, hogy az utazási irodájuk több pénzért kevésbé tömött járművet ígért. Bepréselődtünk a kocsiba, és nekivágtunk a sivatagnak egy brazil kalandorral, két kanadai hippivel, egy ausztrál és egy Zambiában nevelkedett belga kamasszal, és az egyetlen spanyol ajkú, ezáltal némaságra ítéltetett sofőrünkkel.

Az első megálló az a vonattemető volt, ahol hosszú sorban álltak egymás mögött a rozsdás gőzmozdonyok. A 19. században ezekkel szállították az ezüstöt Bolíviából Chilébe. A sivatagon keresztül a sínek még mindig futnak, vonat azonban már nem közlekedik rajtuk.

VonattemetőForrás: Kun-Szabó Mariann

Nincs sivatag oázis nélkül

A következő állomás a végeláthatatlanul fehér sósivatag volt, mely a megunhatatlan, optikai csalódásra építő fotókészítés Mekkája. Ebéd közben mindenféle kompozíciókkal álltunk elő, és néma sofőrünk is megvillantotta kreativitását az erős hadonászással beállított csoportképeivel. Mi júniusban, a száraz évszakban utaztunk, amikor talpunk alatt ropogott a só, de februárban az esőzések során a só alatti vízréteg felemelkedik, és a bárányfelhőket visszatükröző, szürreális, mozdulatlan víztükör fedi be a tájat egészen a horizontig.

Egy sivatag nem lenne teljes oázis nélkül. Uyuníban az egykor tengerfenéken álló korallzátony ma Hal-sziget néven a sivatag egyik ilyen pihenőhelye. Korallok helyett ma gigantikus, tízméteres kaktuszok sorakoznak a lankáin, melyeknek korát ezerévesnél is többre becsülik.

A sósivatag a Hal-szigetrőlFotó: Kun-Szabó Mariann

Alkonyatra sikerült kiérni a sósivatagból, és stílszerűen sóból épült szállásunk tornácáról nyugtáztuk, ahogy a nap sugaraival párhuzamosan a hőmérő higanyszála is rohamosan ereszkedett. Tapasztalt sofőrünk a fűtést és meleg vizet mellőző szállásunkon forró itallal várt minket, valahonnan még egy palack bor is előkerült, mi pedig kissé felmelegedve, több réteg ruhával tértünk nyugovóra, bízva a fizikában és a só hőtartó erejében.

A fennsík olyan hatalmas kiterjedésű, hogy nem érdemes egyedül nekivágni az útnak. Csak a tapasztalt, helyi sofőrök tudják, hol vannak a mocsaras, elakadós területek. Valószínűleg az a pár kalandvágyó turista is megbánta döntését, akiket pár kilométerrel arrébb láttunk, amint a naplementében próbálták kihúzni dzsipjüket a láthatatlan sómocsárból. Térerő hiányában itt nehéz segítséget kérni. Aki a nappali negyven fokban akad el, sietnie kell, mert az éjszaka mínusz tíz fokokkal büntet.

Óránként újabb világok

Aki az egynapos túrát választja, letudhatja a kopár, fehér sósivatagot és a fotódömpinget, és másnap a még kopárabb Uyuní városában ébredhet. Aki viszont rátesz még két napot, és bevállalja az Altiplano-fennsík 4000 méter magasságában süvítő csípős szelet, az lélegzetelállító tájakat láthat a szivárvány minden színében.

Ahogy brazil útitársunk, Mauríció mondta, míg neki saját országában napokat kell utaznia ahhoz, hogy megváltozzon a táj, addig itt pár óra alatt mindig újabb világokba csöppentünk. Így látogattuk meg a fennsíkon elterülő azúrkék, smaragdzöld vagy vörös algáktól tűzpirosan izzó tavat, a tó partján esetlenül csámpázó, a rózsaszín minden árnyalatában pompázó flamingókat, a háttérben hol havas, hol sárga fűvel borított vulkanikus hegyeket, melyek a folyton mélykék éggel olyan színkavalkádot alkottak, hogy nem győztünk hol ide, hol oda nézni. A sivatagban csend van, legalábbis semmit sem hallani a folyton süvítő széltől, melynek ereje sziklatömböket vésett ki gombaformára.

Flamingók pihennek a tavonForrás: Kun-Szabó Mariann

Dzsipünkkel apró pontnak éreztük magunkat ezen a hatalmas, szélfútta, mesebeli tájon, mi voltunk a tű a szénakazalban. Ez minket nem zavart, nem úgy, mint azt az amerikai turistát, aki a második nap dzsipjét és annak egész személyzetét visszafordítva szemből közeledett felénk, majd az ablakon kihajolva ártatlanul megkérdezte, nem láttunk-e valahol egy amerikai útlevelet a földön heverni.

Hogyan lehet bekerülni egy könyvbe

A dzsipben töltött idő összekovácsolta a csapatot, együtt dideregtünk, együtt melegedtünk, és együtt csaptunk rá a sofőr kezére, ha bolíviai kazettát akart belecsempészni a magnóba. Daniellel időközben mi is megtaláltuk a közös hangot, a mogorva srácból kellemes útitárs lett, aki esténként félrevonult, hogy legújabb könyvén dolgozzon, míg mi a többi befutó dzsip utasaival melegedtünk a tea és a jó bor mellett.

Második, didergős éjszakánk után izgalommal vártuk, hogy a napfelkeltét a forró gőzt kilövő gejzírekkel, majd a közeli termálvizes fürdőkkel ünnepeljük. Annie-vel, az ausztrál lánnyal boldog mosollyal dugtuk lábunkat a gőzölgő vízbe, és elégedett sóhajtásokkal kísértük lábujjaink felolvadását. Ő sosem látott havat, ezért míg a hóhatáron fekvő chilei határhoz emelkedtünk, ötpercenként kimutatott az ablakon, és érdeklődött, hogy a sziklákon megvillanó kristályok vajon sóból vagy hóból vannak-e.

Hajnali felolvadás a természetes termálfürdőbenForrás: Kun-Szabó Mariann

Mikor megérkeztünk a határhoz, Annie-t nagy boldogság érte: Uyuní hószitálással búcsúzott a reggeli fagyban. A határon átkelve Daniel és én a chilei San Pedróba utaztunk, ahol búcsúzáskor azt a felelőtlen ígéretet tette, hogy bele fog írni készülő könyvébe. Nem tudom, betartotta-e a szavát, mindenesetre ő helyet kapott az én történetemben.

A szerző további cikkei Bolíviáról itt és itt olvashatók.