Amerika csak a filmekben létezik?

amerikai utazásos cikkhez, zabriskie
Vágólapra másolva!
Ha egy mondatban kellene válaszolnom a kérdésre, hogy miért akartam Amerikába utazni, azt mondanám, azért, hogy átszeljem a kontinenst, mint Kerouac és a többiek az Úton című regényben. Most, hogy visszatértem az egy hónapos útról, elmondhatom, hogy ha valahol, hát Amerikában tényleg van tér elengedni magunkat és megtapasztalni a szabadságot.
Vágólapra másolva!

Bár több éve érlelődött bennem az utazás gondolata – onnantól kezdve, hogy két barátnőm is odaköltözött, egyikük a keleti, másikuk a nyugati partra –, az előkészületekkel mégsem töltöttünk túl sok időt. Egy tavaszi éjszakán, néhány hónappal az indulás előtt Mátéval megvettük a jegyeket az interneten, majd beszereztünk két útikönyvet (egyet a nyugati országrészről, egyet New Yorkról), és nagyjából megterveztük az útvonalat. Hamar rájöttünk, hogy egy kéthetes roadtripbe nem fér bele, hogy átszeljük az országot, de egy kis darabkáján azért átautóztunk, és az élmény így is tökéletes volt – úgy éreztük magunkat, mintha egy film szereplői lennénk.

San Francisco utcáin

San Franciscóban néhány napot barátnőmék csodálatos kis lakásában töltöttünk: kilátás a dimbes-dombos utcákra és a pálmafákra. Persze csak az éjszakákat töltöttük ott, mert napközben lejártuk a lábunkat, hogy bebarangoljuk ezt a hihetetlenül liberális és bohém várost, ahol folyton fúj a szél, és minden városrésznek más a mikroklímája. A legjobb, ha mindenféle ruhával felszerelkezünk induláskor, mert itt egy nap alatt megtapasztalni az évszakok váltakozását, szerencsére a tél kivételével. Ezért is lehetséges, hogy sok fiatal mint életformát választja itt a hajléktalanságot – az utcán élnek, csapatostul vagy egyedül járnak, és általában eléggé őrültek.

San Francisco utcáin (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Györe Bori

Amikor a Castro negyedben jártunk, a melegek paradicsomában, egy férfi meztelenül üldögélt egy padon a napsütésben, szivárványszínű zoknival takarva el egyetlen rejtegetni való testrészét. Amikor barátainknak újságoltuk, milyen érdekes élményben volt részünk, felvilágosítottak, hogy nemrég még legális volt meztelenül járni a város utcáin, mostanában viszont szigorították a törvényt. A szivárványszínű zokni ötletes áthidaló megoldásnak bizonyult.

Baywatch

Bérelt autóval kétnapos kirándulást tettünk Los Angelesbe. A világ egyik legszebb útján, a Pacific Highwayen nyolc órát vezettünk egyfolytában, és nem hittünk a szemünknek – sziklás és homokos partszakaszok, öblök, világítótornyok, olyan volt az út, mint egy végtelen hosszúra nyújtott tájkép, szinte már untuk. Szerencsére épp amikor már rosszul lettünk volna a giccsbe hajló naplementétől, oroszlánfókákba botlottunk, megnézhettük, ahogy a parton hevernek összebújva, és néha röfögve-böfögve fordulnak egyet, vagy arrébb taszigálják magukat rövid kis úszóikkal.

Santa Barbaráig jutottunk aznap, és a filmekből ismerős út széli, körfolyosós motelek egyikében szálltunk meg, amilyenekben prostituáltakat szoktak meggyilkolni a krimikben. A mi éjszakánk nyugodtan telt, bár az ajtónk nem tűnt biztonságosnak – egy széket odatámasztottunk, hogy növeljük a hatékonyságát. Másnap jót nevettünk magunkon, ekkor tapasztaltam először, hogy tényleg a filmélményeim alapján próbálok eligazodni az európaitól igencsak különböző kulturális kódok útvesztőjében, melyeknek megfejtése bizony időbe telik.

Visszapillantás Los Angelesre (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Györe Bori

Los Angelesben megnéztük Charles Bukowski író egykori házát egy lepukkantabb környéken, majd autóztunk Beverly Hillsben a paloták között, pálmafáktól övezve. Hihetetlen izgalomban használhatatlan fényképeket készítettem a piszkos ablaküvegen keresztül a Hollywood feliratról. Szürreális élmény volt a város, amely annyira különbözik attól, amit Európában megszoktunk: a széles utcák, a hőség, a stúdiók épületei és a színészképzést hirdető feliratok mindenütt.

Egyszerre értelmet nyert Woody Allen ironikus megállapítása az Annie Hallból: itt az számít kultúrembernek, akit megismer a rendőr, mert valaha látta már a tévében. Ez a kijelentés még valóságosabbá vált, amikor a Venice Beachen, gyermekkori nagy kedvencem, a Baywatch sorozat egykori helyszínén a szexi fürdőruciban strandröplabdázó lányokat figyeltem. Sajnos a Ponyvaregény helyszínei közül a legtöbbet már lebontották, de azért sokat emlegettük a filmet.

Medvebarát

Szívesen maradtunk volna még San Franciscóban LA-be tett kis kirándulásunk után, főleg, mert a távolság miatt kétévente látjuk egymást a barátokkal, de egy másik barátnőm már várt minket Palo Altóban, a Facebook székhelyének városában, egy miniatűr, gazdag és steril buborékban Friscótól nem messze, ahol nyári gyakorlatát töltötte egy nagy cég szolgálatában. Beszuszakoltuk magunkat és csomagjainkat az autónkba – barátnőm, egy barátja, Máté és én –, és elindultunk a Sequoia Nemzeti Park felé.

A nemzeti parkok tényleg olyanok, mint a Maci Laci című rajzfilmben: a vadőrök tényleg olyan egyenruhában és kalapban mászkálnak, és a medvék tényleg elemelhetik a kirándulók piknikkosarát. Éppen ezért hatalmas, medvebiztos vasdobozok tartoznak minden sátorhelyhez, ahova nemcsak az ennivalót, de minden illatos dolgot be kell pakolni (dezodort, fogkrémet, cigarettát), nehogy az éhes medvék az autóját törjék föl a barátságos szándékkal érkező turistának. Én már az első este féltem, amikor a sötétben vacsoráztunk a táborhelyünkön, a második este viszont már kollektívan rohantunk be a sátorba egy üveg pálinkával, amikor az ágak recsegését lépteknek véltük.

A medvebarát Sequoia Nemzeti Park (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Györe Bori

Valószínűleg csak egy mókus lehetett, mert belőlük rengeteg volt, percenként elugrált egy mellettünk, és két lábra ágaskodva próbálta megszerezni az elemózsiánkat. Amerika tele van mókusokkal, nemcsak a természetben, de a városokban is elszaporodtak.

Medvével viszont csak akkor találkoztunk, amikor már nem számítottunk rá. Éppen fájó szívvel hagytuk el a Föld legöregebb és legnagyobb fáit, a kétezer éves mamutfenyőket, amikor az autóból megpillantottuk az út mentén fényképező turistákat, amint éppen megpillantják a medvét. Egészen kicsinek és barátságosnak tűnt messziről, ahogy komótosan cammogott a fák között, mint aki tudja, hogy mindenki rá kíváncsi, de azt akarja, hogy hagyják békén.

Kaliforgia

Elbúcsúztunk erdőtől és hegyektől, és a sivatag felé vettük az irányt – hihetetlen, de még mindig Kaliforniában voltunk, ebben a hatalmas és elképesztően változatos államban. Délkelet felé haladva egyre inkább a klasszikus látvány tárult a szemünk elé: egyenes út, ameddig a szem ellát, egyetlen kanyar nélkül, kietlen táj, egy-két cserje itt-ott. Egyre melegebb lett, és egyre több lakókocsit láttunk a semmi közepén, előttük egy-két ütött-kopott fotel és mindenféle gépek roncsai, és természetesen hatalmas autók. Rá kellett jönnöm, hogy egy nagy terepjáró birtoklása Amerikában semmit sem jelent, a legszegényebb embernek is van, még ha munkája vagy ennivalója nincs is.

A hőmérséklet emelkedett, és egyre kevesebb lett a lakott terület – egyáltalán nem lettem volna meglepve, ha egy kamion üldözni kezd minket, ki tudja, milyen okból, mint Spielberg Párbaj című filmjében. Mégis sértetlenül érkeztünk meg a Joshua Tree Nemzeti Parkba, ami abszolút kedvenc helyünk lett az út alatt. Hatalmas sziklák között kempingeztünk, a szomszédunkban egy barlangrajzot lehetett megtekinteni, igaz, alig látszott belőle valami, de már a tudat is elégnek bizonyult, hogy itt indiánok éltek és alkottak.

A filmekből ismert klasszikus látvány (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Györe Bori

Sötétedés után tüzet raktunk, hogy felmelegítsük a babkonzervet (magunkat nem kellett, mert csak huszonöt fokra hűlt le a levegő) és nyársra tűzzük a pillecukrot, de a legjobb mégis az volt, amikor Mátéval egyszerre keltünk föl éjszaka, hogy könnyítsünk magunkon, és kiléptünk a sátorból a sivatagi éjszakába. A hold erős, fehér fénnyel világította meg a hatalmas köveket, és megszámlálhatatlanul sok csillag ragyogott az égen – mintha nem is a Földön jártunk volna.

Másnap kisebb gyalogtúrát tettünk egy nem túl nagy hegyen a józsuafák között, amelyek a kaktusz és a fa között helyezkednek el félúton, és nevüket onnan kapták, hogy a sivatagon átkelő mormonokat egykor az imádkozó Józsuára emlékeztették, amint az ég felé tartja karjait. Egy oázis volt az úti célunk, de hiába álmodoztunk kék vizű tóról és arról, hogy valakik pálmalevelekkel legyeznek majd minket, semmi sem volt ott néhány kozmetikázatlan pálmafán kívül – ám ez a semmi mindennél többet jelentett, árnyékot, sok-sok árnyékot.

Zabriskie Point

Ha ekkor azt gondoltuk, már tudjuk, milyen meleg van a sivatagban, tévedtünk. A Mojave-sivatagon át a Halál Völgye felé vettük az irányt. Figyeltük, ahogy az autó hőmérsékletmérőjén percről percre nőnek a számok. Figyeltük, ahogy ritkulnak a benzinkutak. Meg is álltunk, hogy teletöltsük a tankot, mielőtt bevesszük magunkat a teljesen lakatlan Mojave-sivatagba. Roy benzinkútjánál álltunk meg, ahol senki sem volt, csak az éppen aktuális Roy, aki a bárpultnál ült, és várta a nem létező vendégeket. És – történelmi pillanat – egy kis időre rátértünk a 66-os útra!

A Zabriskie Point, itt forgatott Antonioni (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Györe Bori

A Death Valley-ben, azaz a Halál Völgyében mérték a Földön a legmagasabb hőmérsékletet, ami csak néhány fokkal volt melegebb, mint amit ott jártunkkor tapasztaltunk. 119 Fahrenheit, azaz 48 Celsius-fok! Az autó légkondija bírta az iramot, mi kevésbé. Tízperces szünetekre szálltunk ki a kocsiból, hogy megcsodáljuk a holdbéli tájat – göröngyös sósivatagot az Ördög golfpályáján, a szivárvány színeiben pompázó sziklákat vagy a Zabriskie Point híres kőóceánját. Elképzelni sem tudom, hogyan zajlott Antonioni filmjének forgatása, mi ugyanis ezeket a tízperceket is csak úgy tudtuk elviselni, hogy közben döntöttük magunkba a vizet. A száraz, szeles, közel 50 fokos melegben folyton libabőrösek lettünk. Késő délután kimerülve hagytuk el Észak-Amerika legkülönösebb és legmélyebb pontját, hogy Vegas felé vegyük az irányt, ahol végre újra ágyban pihentethetjük fáradt tagjainkat.

Folytatása következik.