Apostolfőzelék Jézus-feltéttel Ecuadorban

2015.04.02. 21:26

A húsvétot megelőző héten érkeztünk Ecuadorba, és rögtön színes ruhába öltözött indiánok, izgalmas legendák és az Andok sok ezer méter magas vulkánjai között találtuk magunkat. Kipróbáltuk az inkák símaszkját, a 12 apostol főzeléket és az inka kólát, majd körbesétáltuk a tengerimalacok 3200 méter magasan lévő vulkántavát.

Megérkezni is emlékezetes volt Ecuadorba, Kolumbiából ugyanis egy hídon keltünk át föld körüli utazásunk 39. országába, ráadásul a hídon kerékpársáv is volt. Utunk során most először gurulhattunk be egy új államba kerékpárúton. A sorban állás után gond nélkül megkaptuk a 90 napos turistavízumot.

Ingyenes orvosi ellátás és filléres buszjegyek

A határőr jó utat kívánt, és az útlevelünk mellé még egy információs füzetet is kaptunk az országról. Ebben felhívták a figyelmünket, hogy csak sárga színű, kamerával, pánikgombbal és jól látható taxiórával felszerelt taxikat használjunk, palackozott vizet igyunk, valamint hogy az állami kórházakban nekünk is jár az ingyenes kórházi ellátás. Reméljük, utóbbira nem lesz szükségünk.

Ecuador utazásunk 39. országa, és az első, ahová kerékpárúton hajthattunk be

Forrás: Harkányi Árpád

A kerékpárútnak nem sokáig örülhettünk, mivel csak a híd 50 méterén létezett, utána megszűnt. Egy viszonylag széles leállósávban kerekeztünk tovább, és elég hamar kifulladtunk, Ecuador ugyanis egy kiadós emelkedővel köszöntött minket. Mivel már a határátkelő is 2800 méterrel a tengerszint felett volt, itt már kicsit érezni lehetett a magasság okozta ritkább levegőt. Sokáig nem kellett izzadnunk, első úti célunk, Tulcán mindössze 8 kilométerre volt a határtól. Úgy terveztük, hogy ott buszra tesszük magunkat és a bringákat.

Ez a vártnál sokkal könnyebben ment, az ablaknál egy szempillantás alatt kiadták a jegyeket Otavalóba, és megnyugtattak, hogy elég nagy a busz, be fognak férni a biciklik is. A háromórás út 3 dollárba (830 forint) került, és a biciklik valóban befértek a busz hátuljában lévő hatalmas csomagtérbe. Ezért az árért még zene is járt az utazás teljes időtartamára az egész utastérben, de persze nem lehetett kikapcsolni.

Ilyen buszok járják Ecuador útjait, a jegy általában 1 dollár egyórányi útra

Forrás: Harkányi Árpád

A busz kívülről tarkán volt díszítve, belülről pedig modern volt, az utasteret egy beépített lapos tévével ellátott üvegfal választotta el a sofőr díszes fülkéjétől, ahol plusz ülés és egy kisebb hátsó kanapé kapott helyett. A buszra minden megállónál kisebb hordányi étel- és italárus szállt fel, nyakukban üdítőkkel, kosárnyi gyümölccsel vagy egyéb finomsággal.

Éhesek voltunk, vásároltunk tőlük, ám jelenlétük mégis aggasztott minket egy kicsit. Nem tudtuk elképzelni, mi lesz, ha Otavalóban még az előtt felnyomulnak a buszra, hogy mi le tudnánk szállni. Végül nem volt gond, a buszon dolgozó ellenőr vagy segítő időben szólt, hol kell leszállnunk, majd együtt a busz hátuljához szaladtunk, és villámgyorsan kipakoltunk a cuccainkat.

Zöld leveleket ráznak a templomban virágvasárnap

Kettőt sem bírtunk pislogni, a színes busz már el is hajtott, mi pedig ott álltunk az út szélén a biciklikkel, hatalmas, felhők mögé bújt hegyek között, Otavalo határában, 2500 méterrel a tengerszint felett. Olcsó szállást is gyorsan és könnyedén találtunk, először egy indián pár küldött el minket egy 10 dolláros helyre, majd onnan jutottunk el a 6 dolláros (1700 forint) Hostal Colonba.

Ők segítettek nekünk olcsó szállást találni Otavalóban

Forrás: Harkányi Árpád
Nincs saját pénzük - de mégis van
Ecuador hivatalos fizetőeszköze egyébként az amerikai dollár. Érdekesség viszont, hogy a dollárcent mellett saját váltópénzük is van, az amerikai érmékkel megegyező méretű és súlyú, de helyi dolgokat ábrázoló centavo.

Virágvasárnap lévén feleségem kérésére este misére mentünk. A spanyol szövegből ugyan nem sokat értettünk, de érdekes volt látni, hogyan öltöznek a helyiek, és hogy a szertartás alatt gyerekek és kutyák szaladgáltak a templomban.

A legérdekesebb az volt, hogy a nálunk barkával jelképezett pálmaleveleket, amelyeket Jézus elé terítettek, mikor bevonult Jeruzsálembe, itt zöld növényekkel helyettesítették. Ezeket áldotta meg a pap bevonuláskor, illetve ezeket rázták az emberek a mise elején és végén.

Egy sípályán is megállná a helyét az inkák újévi maszkja

Másnap reggel kipihenten, gyalogosan vágtunk neki Otavalo városának. Azt hallottuk, hogy egész Ecuadorban itt találjuk a legizgalmasabb, legszínesebb vásárt, ahol az őslakos indiánok kézműves termékei közül válogathatunk. A Plaza de Ponchos nevű téren rögtön meg is találtuk, amit kerestünk, az egész háztömbnyi piactér tele volt árusokkal és színes portékáikkal.

Találni már tömeggyártott termékeket is, de nem ez a jellemző

Forrás: Harkányi Árpád

Nálunk a szuvenírvásárlás különösen problémás dolog, hiszen ha veszünk valamit, két választásunk van: vagy hazaküldjük ugyanannyi, de általában több pénzért, mint amennyibe maga a tárgy került, vagy cipeljük a bicikliken több ezer kilométeren át, jelen esetben még fél évig. Egyik sem túlságosan motiváló tényező a vásárlásra, de amikor ilyen szép, egyedi holmikat látunk, nem bírunk ellenállni.

Ezen a napon egy színes, tarka mintás, tradicionális helyi terítővel lett nehezebb a csomagunk, meg néhány apró hűtőmágnessel. Közben persze nagyokat sóhajtoztunk, hogy „ha egyszer sok pénzünk lesz…”, mert ennyi szép dolgot ritkán lát egy helyen az ember. Egytől egyig helyben, kézzel készített, egyedi terméket árultak, ami a mi szemünkben nagy értéket képvisel.

Tőlük vásároltunk egy szép színes terítőt

Forrás: Harkányi Árpád

Találtunk egy nagyon színes, díszes maszkot, amelyről elképzelni sem tudtuk, mire való. Aztán az árustól megtudtuk, hogy aya huma maszk, amelyet az inkák Inti Raymi nevű újévi napünnepén szokás hordani. Feleségemmel azon tréfálkoztunk, hogy ez az európai sípályákon is hatalmas sikert aratna.

A fesztivál egyébként az inkák mitológiai eredetéről emlékezik meg, és júniusban, az év legrövidebb napján szokták tartani, mert bár Otavalo pár kilométerrel az egyenlítőn innen található, az inka birodalom nagy része a déli féltekén terült el, és ott ugye a június a legsötétebb, a december pedig a legvilágosabb hónap. Jó lenne összehozni, hogy június 24-én, amikor ezt a fesztivált tartják, még Cusco mellett legyünk Peruban.

Az eladóhölgy és a feleségem is felpróbálta az inkák maszkját

Forrás: Harkányi Árpád

A disznófejek a piacon nem hozták meg az étvágyunkat

A poncsók piacát magunk mögött hagyva a zöldségpiac felé vettük az irányt, ahol rengeteg számunkra ismeretlen, érdekes zöldséget, élelmiszert, fűszert és hústerméket találtunk. A legizgalmasabb persze itt is a helyiek öltözködése és viselkedése volt. Elég volt csak beállnunk egy sarokba, és figyelni a körülöttünk zajló életet, máris remek dolgokat fedeztünk fel.

Rengeteg nőt és kislányt láttunk ilyen tradicionális ruhában

Forrás: Harkányi Árpád

A nők egy része tradicionális, fehér alapon színes, csipkés felsőben jár, ezt általában tarka övvel kötik át a derekukon. Egy másik tarka, pomponos szalaggal pedig a hátsó copfba kötött hajukat tekerik körbe, sok esetben nemcsak az asszonyok, hanem a gyerekek is. Az apró gyermekeket egy kendővel a hátukra kötve hordták, az apróságok pedig, ha épp nem szundítottak, kíváncsian figyelték a körülöttük lévő színes, szagos, érdekes életet.

Indián család siet a dolgára a piac oldalában

Forrás: Harkányi Árpád

A globalizált, ki tudja, hová gyorsuló világunk olvasztótégelyére gondolva igazán üdítő volt ilyen családokat látni. Találkoztunk azonban a másik véglettel is: melegítős, baseballsapkás emberekkel vagy Superman-jelmezbe bújtatott gyermekekkel.

A piac közepén található étkezőrészben sült disznófejek és a mexikói óriás chicharrónt megszégyenítő hatalmas sült disznóbőrdarabok csábították ebédre a nem éppen vegetáriánus népet. Közben kutyák grasszáltak a leesett falatok után kutatva, az eladók gyermekei pedig vidáman játszottak a vevők között.

Az egészben kisütött disznókat étvágygerjesztőnek szánták, de nálunk ellentétes hatást váltottak ki

Forrás: Harkányi Árpád

A disznófejek látványa nem hozta meg a kedvünket a húsételekhez, de hála az égnek, az egyik sarkon egy kedves hölgy főzelékszerű ételt szolgált fel, amit végül meg is kóstoltunk. Ez volt a fanesca, egy speciális, szezonális étel, amelyet csak a húsvét előtti szent héten készítenek Ecuadorban. Tejben 12-féle babot, borsót és kukoricát főznek benne össze, melyek a 12 apostolt jelképezik. Mivel ezen a héten a hagyományok szerint nem esznek vörös húst, feltétnek a különböző zöldségek, a sajt és a tojás mellé sózott tőkehalat kaptunk – mint később megtudtuk, utóbbi Jézust jelképezi.

12-féle hüvelyes zöldségből készült, zöldségekkel, sajttal és tőkehallal megpakolt húsvéti étel

Forrás: Harkányi Árpád

A végeredmény egy ízletes, gazdag főzelék, tele csupa jóval. Nagy öröm volt megtalálni ezt a különleges ételt, amely valószínűleg sokkal egészségesebb is volt, mint a sok pálmaolajban sült húsétel.

Az ecuadori Rómeó fává, Júlia tóvá változott

Miután a piac oldalában működő utcai szabó hölgy 3-3 dollárért kicserélte az elromlott cipzárt a pulóvereinken, boldogan folytattuk sétánkat Otavalo utcáin. Bolyongásunk nem sokáig maradt céltalan, ugyanis az egyik utca villanypóznáin színes üvegekből kirakott jelképeket fedezetünk fel. A templomot és az aya huma maszkot egyből felismertük, de a terebélyes, fa alakú lámpadíszre nem tudtunk magyarázatot.

Otavalo utcáinak díszlámpái helyi különlegességeket ábrázolnak

Forrás: Harkányi Árpád

Felcsaptuk hát az útikönyvünket, és utánaolvastunk a dolognak. Kiderült, hogy egyórányi sétára a várostól, egy dombtetőn áll El Lechero, a csodatévő fa, amelytől állítólag a betegek meggyógyulnak. Egy másik legenda szerint a fa és a domb mögött található San Pablo-tó valaha szerelmespár voltak. Egy ecuadori Rómeó és Júlia történetről van szó, rivális családok gyerekeiről, akik egymásba szerettek, és akik a család miatt a szökés mellett döntöttek, ám elkapták és megátkozták őket, amitől fává és tóvá változtak.

Gyerek volt még az idő, alig jártunk a délutánban, és vágytunk már egy kis friss levegőre a város kavalkádja után. Nekieredtünk hát a lépcsőknek, majd az erdei ösvénynek, majd a dombtetőnek, de a csodafát csak nem sikerült megtalálni. Már több mint egy órája bolyongtunk a szép időben valószínűleg gyönyörű dombtetőn, mire végre megtaláltuk a dupla kerítéssel körbevett fát.

El Lechero, a csodatévő fa

Forrás: Harkányi Árpád

A fa tövétől tényleg ráláttunk a domb keleti oldalában elterülő San Pablo-tóra, és észak felé egy óriási vulkán is kikandikált a felhők mögül. Ám ekkor sajnos elkezdett esni az eső. Hazafelé autóstoppal mentünk, majd egy taxis 1 dollárért (280 forint) még az égszakadás előtt visszavitt minket a szállodánkba. Tanulva az esetből, a másnapra tervezett kiránduláshoz korán lefeküdtünk.

Inka kóla és újabb elmélet a magyarok eredetéről

Reggel 8-kor egy 25 centes helyközi buszjárat élménye után már a szomszédos Quirogában voltunk, ahol hamar sikerült lestoppolni egy ponyvás pickupot, amely 1 dollárért elvitt minket a célpontunkhoz. Közben a jármű utasaival is megismerkedtünk. Az argentin Lucas neonsárga színű inka kólával, pontosabban Inca Kolával kínált minket. Olcsóbb, mint a víz, érvelt a turbórágóízű üdítő mellett. Ezzel persze minket nem tudott meggyőzni, mert ahol a helyiek csapvizet isznak, ott mi is így teszünk, ha pedig kétes a víz minősége, akkor bevetjük a vízszűrőnket.

Lucas (balra) Inca Kolával kínált minket

Forrás: Harkányi Árpád

Lucas végül az egész 15 kilométeres gyalogtúrára útitársunkká szegődött, és míg a Laguna Cuichocha nevű krátertavat sétáltuk körbe, remek történetekkel szórakoztattuk egymást. Kiderült például, hogy ő is hallott már Móricz János hihetetlen elméletéről, mely szerint mi, magyarok egy az Andok mélyén, Ecuadorban élő indián népcsoporttól származunk.

Sőt azt is megtudtuk, hogy nem mi vagyunk az első magyarok, akikkel utazásai során találkozott. 2007-ben azzal a Jeli Gáborral utazott együtt egy hónapig, aki keresztbe-kasul bejárta egész Ázsiát, és anno Indonézia és Pápua Új-Guinea kapcsán mi is leveleztünk vele. Kicsi a világ!

Elcsöndesedve egyből észrevettük a természet apró csodáit a gyalogtúra közben

Forrás: Harkányi Árpád

Viszont ez a vulkántúra hatalmas élmény volt. Rettentően élveztük a gyaloglást a 3200 méteres magasságban, a friss, ritka levegő remek huzatot adott a tüdőnknek, és amikor sikerült elcsöndesednünk kicsit, rengeteg virág-, bogár- és madárfajt fedeztünk fel magunk körül. A kilátópontokon pedig nem győztünk ámulni a fantasztikus panorámán.

A tó neve egyébként kecsua nyelven annyit jelent, hogy a tengerimalacok tava, mivel a benne található két sziget egyike szerintük egy tengerimalac alakjára hasonlít. Ezt az állatot egyébként előszeretettel fogyasztják a helyiek sütve. Az alábbi videón egy time-lapse felvétel látható a vulkántóról.

Ecuador szebben be sem mutatkozhatott volna. Most azonban ideje szedni a sátorfánkat, irány a déli félteke. Vár ránk az egyenlítő, amelyet, ha minden jól megy, holnap háromszor is keresztezni fogunk kerékpárjainkkal.

 

Az alábbi térképen végigkövetheti Zita és Árpád útját, valamint az útról készült beszámolókat.