A hátsó ajtón surrantunk be a világ egyik csodájába

2015.06.30. 07:25

Kicsit tartottunk a híres inka romvárostól, mert hallottuk, hogy rengeteg a turista, hogy nagyon lehúzzák az embert, és hogy jó előre meg kell venni a belépőjegyeket, ha be akarunk jutni. Végül két nappal a látogatás előtt szereztük be a jegyeket, és a legolcsóbb, legkalandosabb úton jutottunk fel a Machu Picchuhoz.

Utazásunkat a romoktól 120 kilométerre keletre található Cusco városában kezdtük. Aki repülővel érkezik, és még nem szokott hozzá a 3300 méteren fekvő város ritka levegőjéhez, annak tanácsos legalább két napot akklimatizációval tölteni. Ez nem vicc, találkoztunk két kedves magyar légiutas-kísérő hölggyel, akik azt hitték, a sok coca levélből lefőzött teától fáj a fejük, pedig valójában a magashegyi betegség jelei mutatkoztak rajtuk. A tünetek enyhítésére sok felsőbb kategóriás szállodában kérhetünk oxigénmaszkot, állítólag még néhány drágább busztársaság járművein is találunk ilyesmit.

A 3300 méter magasan fekvő város, Cusco

Forrás: Harkányi Árpád

Mi a tengerszinten található fővárosból, Limából érkeztünk Cuscóba egy 22 órás buszút után, amely 140 solba, vagyis kb. 13 ezer forintba került (1 sol nagyjából 90 forint). Az út során ötször jártunk az 5000 méteres magasság környékén, ami a buszon, fizikai megterhelés nélkül kibírható volt, de tapasztalatból tudtuk, jobb, ha maradunk egy napot Cuscóban, mielőtt tovább indulunk. Egyébként is bőven akadt látnivaló a városban és környékén, no meg a Machu Picchu belépőinket is itt vásároltuk meg.

Jegyvásárlás és belépés csak útlevéllel

A belépőjegy 128 solba (11 500 Ft) kerül, de ha a kiváló panorámát és kihívást ígérő 3080 méter magas Machu Picchu-hegyre is fel akarunk jutni, akkor 142 solt (12 780 Ft) kell fizetnünk. A jegy megvásárlásához be kell mutatnunk az útlevelünket (fénymásolatot nem fogadnak el!), és akinek van nemzetközi ISIC diákigazolványa, feltétlenül vigye magával, mert 50 százalék kedvezményt kap.

A Plaza de Armas, Cusco főtere

Forrás: Harkányi Árpád

A cuscói jegyirodát a főtértől pár perc sétára, a La Merced-templom mellett, a Portal de Mantas 117-A cím alatt találjuk. Hétköznap reggel nyolctól este 7-ig nyitva tartanak, szombaton viszont csak délután fél háromig. Az útlevelünket és az ISIC diákigazolványunkat feltétlen vigyük magunkkal a Machu Picchuhoz is, mert a belépésnél is kérik őket. A romokhoz legközelebbi turistaváros főterén, Aguas Calientesben is lehet jegyet kapni ugyanezekkel a feltételekkel és árakkal, ám állítólag sokszor csak hosszas sorban állást követően.

A jegy nem átruházható, mivel a nevünket és az útlevélszámunkat is tartalmazza

Forrás: Harkányi Árpád

Az inka ösvényre és a Wayna Picchura nehezebb eljutni

A legenda, miszerint hónapokkal előre meg kell venni a jegyet, hogy feljussunk a romokhoz, magára a Machu Picchura nem igaz. Itt látható a fél óránként frissített aktuális foglaltság, ebből kiderül, hogy a napi maximálisan eladható 2500 belépőből szinte mindig marad néhány száz. Ha tehát nem a júliusi-augusztusi főszezon közepén érkezünk, akkor talán még aznapra is kaphatunk jegyet, de pár nappal későbbre szinte biztos.

Amire valóban sok hónappal előre el szokott fogyni a jegy, az a híres inka ösvény, amely az ősi inka útvonalon közelíti meg a romokat, illetve a Wayna Picchu, amely a legtöbb Machu Picchu fotón a háttérben látható, és rendkívül kitett, látszólag megmászhatatlan hegy.

A Wayna Picchu meredek lépcsőkön megjárható csúcsa, ahol az inkák laktak

Forrás: Harkányi Árpád

Mivel ide az út meredek és szűk lépcsőkön vezet fel, ezért csak napi 200-200 főt engednek fel délelőtt, illetve délután. Ha tehát erre az élményre vágyunk, akkor nincs mese, jóval előre foglalni kell, amit számos ügynökségen keresztül, illetve közvetlenül itt is megtehetünk.

Ha mindenképpen gyalogosan szeretnénk megközelíteni a Machu Picchut, de az inka ösvényre nem kaptunk jegyet, vagy sajnáljuk rá a több száz dollárt, akkor a négy-öt napos Salkantay-túra jó opció lehet, akár önállóan, akár a kismillió cuscói utazási iroda valamelyikének szervezésében. Ez a túra közel sem olyan népszerű, ám jóval olcsóbb és állítólag éppoly gyönyörű, mint az inka ösvény.

Mindig van olcsóbb megoldás

A legkényelmesebben vonattal juthatunk el a Macchu Pichuhoz. Cuscótól szűk négy óra a menetidő, és 100 dollártól vesztegetik a jegyeket egy irányba. Ha ezt soknak találjuk, busszal vagy iránytaxival 5-10 solért (465-930 forint) elmehetünk az állítólag nagyon szép és Cuscónál sokkal csendesebb és kedvesebb Ollantaytambóig, ahonnan 60 dollártól kezdődnek a vonatjegyek.

Áttekinthetetlen áttekintő térkép az odajutási lehetőségekről

Forrás: Harkányi Árpád

A másik lehetőség a „hátsó bejárat”. Ez egész napos buszos és gyalogos utazást jelent, cserébe viszont csak 30-40 solba kerül az egész, és némi kalandot is ígér. Ehhez a Terminal de Santiago, vagyis másik nevén Terminal de Quillabamba nevű állomást kell felkeresnünk Cuscóban. Onnan fogjuk tudni, hogy közel járunk az állomáshoz, hogy egy sereg ember próbál betuszkolni minket különböző személyautókba és mikrobuszokba, hogy 50-40-30-25 solért elvigyen Santa Mariáig. 25 solért akár igent is mondhatunk nekik, de arra ügyeljünk, hogy ezek a járgányok csak akkor indulnak el, ha megtelnek utassal.

A Quillabamba állomás környékén igen érdekes plakáttal próbáltak meggyőzni minket az iránytaxisok

Forrás: Harkányi Árpád

Ha ennél olcsóbb, és talán biztosabb közlekedési módra vágyunk, sétáljunk tovább a buszállomásra, ahol a Quillabamba felé tartó buszra kell jegyet kérnünk Santa Mariáig. Ezek reggel 7:30-kor, majd 8:00-kor indulnak, legalábbis elméletben. A gyakorlatban aznap, amikor mi ott jártunk, egyetlen busz indult, az is csak 8:30-kor gurult végre ki az állomásról, hogy aztán újabb fél órát álljon egy közeli benzinkúton.

Itt egy fickó szállt fel a buszra, aki nagy hangon magyarázni kezdett, hogy első a biztonság, és csak aztán a sebesség, majd egy állítólag négy gyógynövényből készült tablettát próbált ránk tukmálni. Először mindenkinek kiosztott egy hétre elegendő, 5 solt kóstáló 7 darabos csomagolást, majd elmagyarázta, hogy ez a gyógynövénytabletta szinte az összes egészségügyi problémára kiváló orvosság.

Ha ezt beszedi, minden bajából kigyógyul

Forrás: Harkányi Árpád

A tasak hátoldalát elolvasva kiderült a turpisság: a szer csak akkor hat, ha szedése közben felfüggesztjük az alkohol- és cigarettafogyasztásunkat, felhagyunk a fűszeres és zsíros ételek, valamint a kávé és szénsavas üdítők fogyasztásával. Jó hogy azt nem írták rá, hogy rendszeresen sportolni is kell mellé, valamint stressz mellett hatástalan.

Ez az első buszút 15 solba került, és az ígért 4-4,5 óra helyett 6 óráig tartott. Közben kereszteztünk a 4300 méter magas Abra Malaga-hágót.

Az út a 4300 méter magas Abra Malaga-hágóba

Forrás: Harkányi Árpád

Rengeteg csomag nélküli bringást láttunk legurulni az 1200 méter mély völgy aljában található Santa Maria felé. Ők szervezett túrán vettek részt, lent felvette őket egy biciklik szállítására átalakított kisbusz. Ha tehát valaki arra vágyik, hogy a Machu Picchuhoz menet 3100 méter szintkülönbséget guruljon lefelé egy hajmeresztő hegyi szerpentinen, érdeklődjön az Abra Malaga kerékpártúrák iránt a cuscói utazási irodák egyikénél.

A buszon egy kéthónapos kutyakölyök is útitársunk volt

Forrás: Harkányi Árpád

Még egy jó tanács: ha a buszon felszáll önök mellé egy hölgy egy zabálnivalóan aranyos kéthónapos kutyakölyökkel, ne kérjék át a saját ölükbe babusgatás céljából. Mi így tettünk, és szegény kis ebre épp ekkor jött rá a szükség.

Egy ronccsal száguldoztunk a szakadék szélén

Miután kimostuk a ruháinkat Santa Mariában, a buszon megismert kanadai párral négyesben egy iránytaxit béreltünk fejenként 15 solért a Hydroelectrica nevű állomásig. Emberünk az ősöreg Toyota Corolláját egyből egy keskeny, poros földútra vezette, ahol először a városka elhagyatott részén, egy szellemfalukat idéző házsoron hajtottunk át, majd raliversenyzőket megszégyenítő sebességgel egy félelmetesen kitett völgy oldalában poroltunk 45 percen át. Kanadai barátunknak végig az ajtókilincsen volt a keze, hogy ha a szakadékba készülnénk borulni, még idejében ki tudjon ugrani.

Valahol Santa Maria és Santa Teresa között

Forrás: Harkányi Árpád

Santa Teresában, nagyjából félúton a vízerőmű felé sofőrünk lefékezett, és azt mondta, most át kell szállnunk egy mikrobuszba. Kérdeztük, hogy ez mennyivel fog többe kerülni, de ő csak intett, hogy a megbeszélt 15 solt majd az út végén a busz sofőrjének fizessük ki. A mikrobuszban rajtunk kívül már csak helyiek voltak, a tetőn pedig csomagszállítás is működött.

Volt, hogy csak azért álltunk meg, hogy egy zsák rizst vigyünk el a címzettnek. Meglepő, micsoda bizalom van itt az emberek között, miközben a nemzetközi médiából annyi rosszat hallani a latin-amerikai országokról. Nem csak Peruban, a környező országokban is teljesen általános, hogy a boltos vagy éttermes rengeteg terméket kipakol az üzlethelyiségében, és akár hosszú percekre eltűnik hátul a konyhában vagy a házban.

Rengeteg termék kipakolva, de eladó vagy biztonsági kamera az sehol

Forrás: Harkányi Árpád

Előfordul, hogy hosszan kell kopogni és kiabálni, mire végre előkerül valaki. Ennyi idő alatt simán ki lehetne pakolni az ilyen boltokat, mégsem teszi senki. Mi Európában, az agyonkamerázott és riasztózott üzleteinkkel meg házainkkal hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ezek a távoli országok nagyon veszélyesek, miközben a valóság sokszor ezzel ellentétes is lehet.

Gyalogtúra a síneken

Miután kitett minket a busz a Hydroelectrica nevű helyen, már csak a vasúti síneket kellett követnünk nyolc kilométeren át, hogy megérkezzünk az Aguas Calientes nevű faluba, amit Machu Picchu Pueblának is hívnak. Ha úgy érezzük, hogy ennyi kaland elég volt egy napra, akkor Hydroelectricából 18 dollárért (helyieknek 5 solért) egy irányú jegyet válthatunk a 40-75 perces vonatútra. Az utolsó járat 16:35-kor indul Aguas Calientesbe.

A Hydroelectrica nevű vasútállomáson. Szemben a Machu Picchu-hegy, balra a nyereg, amelyben a romok találhatók

Forrás: Harkányi Árpád

Ha viszont sétára adjuk a fejünket, akkor higgyünk azoknak a tábláknak, amelyek a síneket elhagyva, jobbra, a hegyoldal felé terelnek minket. Az állomás után ugyanis a sínek Z alakban kapaszkodnak fel a völgy oldalába, de a gyalogösvényen rövidebbre vághatjuk a kanyargós utat. A séta kb. 2-2,5 órát vesz igénybe, és útközben, végig egy meseszép völgyben haladva, fordított U alakban megkerüljük azt a hegygerincet, amelynek tetején a Machu Picchu romjai találhatóak. Ha sasszemünk van, egy-egy házat már innen is ki tudunk szúrni, hisz mindössze 500 méteres magasság választ el minket a célponttól.

Távcsővel vagy a fényképezőgépünk zoomjával innen már jól kivehető néhány rom a hegygerincen

Forrás: Harkányi Árpád

Ezt a gyalogtúrát sokan veszélyesnek tartják, de valójában nem az. A sínek mellett majdnem mindenütt bőven van hely, és a napi három, amúgy csigalassú vonatot már messziről hallani. Egy-két rövid híd van, ahol a talpfákon kell átsétálnunk a patakok felett, de ezt leszámítva nem egy nagy kalandtúra, még kisgyerekes családokat is láttunk itt sétálni.

Aki ettől megijed, az ne sétáljon a Hydroelectrica és Aguas Calientes között

Forrás: Harkányi Árpád

Amire viszont érdemes odafigyelni: két kilométerrel az út vége előtt, amikor orrfacsaró bűzt kezdünk érezni, térjünk le jobbra annál az állomásnál, ahol a szemeteszsákokat pakolják a vagonokba, és kövessük a völggyel párhuzamos földutat. Ezzel kikerüljük az Aguas Calientes előtti két vasúti alagutat, amelyek elég ijesztőek tudnak lenni, főleg ha időközben ránk sötétedett, ahogy velünk is történt.

Kellemes turistagettó autók nélkül

Megérkeztünk Aguas Calientesbe, Peru első számú turistacélpontjának tőszomszédságába. Az útikönyvekben és a fórumokon csupa szörnyű dolgot lehet erről a helyről olvasni, hogy csak egy turistacsapda, hogy itt csak lehúzzák az embert, stb.

Először azt hittük, ez Aguas Calientes főutcája

Forrás: Harkányi Árpád

Ennek ellenére mi nagyszerűen éreztük magunkat. Tetszett a takaros kis falucska a két hegyi folyó találkozásánál, de csak a második esténken esett le, miért is olyan vonzó a hely. Aguas Calientesbe ugyanis csak vonattal vagy gyalog lehet eljutni, tehát nincs autóforgalom, se a vele járó zaj és bűz, ami a magashegyi perui városok ritka levegőjében különösen rossz tud lenni. Aguas Calientesben legfeljebb csak a Machu Picchuhoz induló reggeli buszok környékén érezhetünk benzinszagot, de azt is ki lehet kikerülni, mindjárt elmondom, hogyan.

Nincs egy büdös-zajos autó sem a városban

Forrás: Harkányi Árpád

De előbb keressünk szállást! Állítólag minél feljebb kapaszkodunk az éttermekkel és bárokkal zsúfolt sétálóutcákon a hegyoldalban, annál olcsóbb szobákat fogunk találni. Ennek ellenére mi gyakorlatilag a falu aljában, a Machu Picchuhoz közelebbi végében szálltunk meg a Hospedaje Miskipachában, ahol 15 sol volt egy ágy meleg vizes, saját fürdőszobával. Ez nagyon baráti ár, főleg, ha azt nézzük, hogy hol vagyunk. Ha kikerüli az ember az alagutakat, akkor ez a szállás az első a fölfelé vezető sikátor tetején.

Sült pisztráng üdítővel 465 forintért

Egy ilyen hosszú, kalandos nap után persze farkaséhesek voltunk. Az éttermek látványos plakátjaikon 25-30 solért kínáltak családi méretű pizzát üdítővel és fokhagymás pirítóssal. Már majdnem elcsábultunk, de végül mégsem, és ezt nem bántuk meg. Egész Peruban a menüt, azaz menút kínáló helyeken szeretünk étkezni, ugyanis ez egy leves-főfogás-üdítő kombót tartalmaz, amelyet általában 4-5 solért árulnak.

Ezek a menük akkora adagok, hogy legtöbbször ketten eggyel jól lakunk, sőt van, hogy már a levessel eltelünk, és a második fogást, ami általában rizs, krumpli, bab vagy lencse hallal, csirkével vagy valamilyen más hússal (ettünk már alpakát is) alig bírjuk megenni.

Trucha, vagyis pisztráng rizzsel, lencsével és zöldségekkel - tipikus segundo, vagyis második fogás Peruban

Forrás: Harkányi Árpád

Ilyen menüt Aguas Calientesben a főtér mellett a mercado, vagyis a piac első emeletén találtunk, illetve a Puente Naranja, vagyis a narancsszínű gyalogoshíd nyugati lábának völgy felőli oldalán egy étteremben. Igaz, itt már rendes éttermi felszolgálást kaptunk 9 solért. Máshol ugyanezt 15 solért vesztegették, de egy nagyon rövid és hatékony alkudozás után 10-ért is megkaptuk. Amúgy íratlan szabály, hogy készételre nem alkuszunk, de mi most ezt kicsit megszegtük.

Nem úgy a Narancs híd túloldalán, ahol egy kedves perui hölgy a Cangreburger Hamburguesa nevű utcai kifőzdéjében olyan hatalmas, gazdagon pakolt hamburgert árult 5 solért, hogy ennél jobbat a Latin-Amerikában eltöltött elmúlt egy évben még nem ettünk. A hölgy este 7-től hajnali 5-ig nyitva van, úgyhogy a csúcstámadás előtti hajnali reggelizéshez is meleg szívvel tudjuk ajánlani a hamburgerezőt.

A legjobb hamburger egész Latin-Amerikában

Forrás: Harkányi Árpád

Itt sem enni, sem vécézni nem lehet

Másnap hajnali 4-kor csörgött a vekker, de nem bántuk. Eljött a nagy nap, amikor közel 4 év utazás után végre megpillanthattuk a Machu Picchut. A falutól az első kaput jelentő híd 2 kilométeres sétával érhető el azon az úton, amelyen jöttünk. Ezen a hídon az őrök hajnali 5-től engednek át, amennyiben bemutatjuk nekik a jegyünket és az útlevelünket.

A túloldalon kezdődik a szerpentin a buszok számára, illetve az 1773 fokból álló lépcsősor, amelynek megmászása sportos alkatoknak 40-50 percet vesz igénybe. A két út néha keresztezi egymást, ilyenkor mindig tartsunk fölfelé, és keressük a jeleket, amelyek visszavezetnek minket a gyorsabb és rövidebb lépcsőkhöz.

Aguas Calientest és a Machu Picchut 1773 lépcsőfok vagy 10 dollár és egy fél órás buszút választja el egymástól

Forrás: Harkányi Árpád

Ha inkább a buszt választjuk, egy irányba 10, oda-vissza 19 dollár a jegy a fél órás hegyi útra. A buszok 5:30-tól, a falu aljából indulnak, amint megteltek. Reggelente állítólag fél kilométeres sor áll a buszállomásnál.

A bejáratot reggel 6-kor nyitják ki. Alig néhányan voltak előttünk, sokakat megelőztünk fölfelé jövet. A kapuban egy hölgy megnézte az útlevelem és az arcom, mosolygott, majd egy nagy pecsétet nyomott a belépőmre. Épp, hogy beléptem, máris hívott a természet egy meglehetősen nagy és sürgős dologra, vécé pedig csak odakint van, a bejárat alatt. Kiszaladtam hát, elvégeztem a dolgom, majd újra sorba álltam, és szerencsére öt perc alatt másodszor is bejutottam. A hölgy már megismert, és közölte velem, hogy a jegy csak háromszori belépésre jogosít fel, úgyhogy már csak egyszer mehetek ki. Közben Zitát, a feleségemet is kiküldték, mert reggelizni merészelt, holott tilos enni a Machu Picchu területén.

Ezekre a logikátlan dolgokra később rákérdeztünk, és azt a választ kaptuk, hogy az UNESCO nem enged több vécét a romok területén, de egy másik dolgozó szerint egyszerűen technikai okokból nem tudják megépíteni a tartós illemhelyeket. Enni pedig azért nem szabad, mert a hátrahagyott ételmaradékoktól az itt őshonos, ritka állatok elpusztulnak. Egyébként bőven van hely elbújni mindkét tevékenység elvégzésére, és sajnos előbbire is láttunk példát az egykori inka város romjai között.

Háttérben a ködbe vesző Machu Picchuval

Forrás: Harkányi Árpád

Kora reggel semmit nem lehetett látni az inka romokból, az egész hegygerincet sűrű felhőzet borította. Nem estünk kétségbe, úgy gondoltuk, akár a délután 5 órai zárásig itt maradunk étlen-szomjan, egyszeri vécézéssel, mert talán csak most az egyszer vagyunk itt az életben. De nem kellett sokáig várnunk, délelőtt 9-10 óra körül felszakadozott a felhőzet, és káprázatos látvány tárult elénk.

Balra lent a völgy, ahol előző nap sétáltunk, szemben a Wayna Picchu csúcsa, alatta pedig a Machu Picchu

Forrás: Harkányi Árpád

Ide a királyok is gyalog jártak

A romoktól délre található Machu Picchu-hegyre a plusz 14 solért kiváltott jeggyel is csak 7 és 11 óra szabad felmenni, ezért a délelőttöt annak oldalában töltöttük. Remek kilátóhelyet találtunk, ahol timelapse videókat készítettünk a környék felett gomolygó felhőkről, miközben kellemesen elbeszélgettünk a többi utazóval, akik mind nagyon boldogak voltak, hogy eljutottak a föld e speciális szegletébe.

A legtöbb régész szerint az inkák királyi pihenőhelynek építették a Machu Picchut erre a lehetetlen helyre, amelyet 500 méter mély szakadék vesz körül. Egy biztos, ha így van, nem voltak lusta királyaik, mert ide ők is csak gyalog, a fél Dél-Amerikát behálózó inka ösvény ide vezető nyúlványán tudtak eljutni sok napos gyalogtúrával. Amíg a romok között mászkáltunk, az járt a fejemben, micsoda élet lehetett itt, ég és föld között, ahová mindenki csak hosszú zarándoklat után, átszellemülve érkezhetett meg.

A legtöbb régész szerint királyi üdülőhely, mások szerint mezőgazdasági központ volt

Forrás: Harkányi Árpád

A Machu Picchu felülmúlta minden várakozásunkat. Egy újabb nagy álmunk vált valóra, mégpedig úgy, hogy csak egy kis utánajárásba, fáradtságba, időbe és pénzbe került. Ha a cikkben leírt árakkal kalkulálva még egy Budapest-Lima repülőjegyet is hozzáadunk az utazási költségekhez, akkor is kiderül, hogy nem is olyan lehetetlen álom eljutni a Machu Picchuhoz.

Most végre felhőtlenül élvezhettük álmunk valóra válását

Forrás: Harkányi Árpád

Érdemes megjegyezni még, hogy Peru nem csak a Machu Picchuból áll. Ha ide látogatunk, érdemes hosszabb időre jönni, hiszen a költségek túlnyomó részét a repülőjegy teszi ki. Ez az ország pedig a Machu Picchun túl még ezer és ezer ehhez hasonló, nagyszerű élményt tartogat.

Az árak és az információk 2015. május végéről származnak.

Az alábbi térképen végigkövetheti Zita és Árpád útját, valamint az útról készült beszámolókat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK