Átszeltem Amerikát a legendás 66-os úton

2015.11.08. 10:59

Egy rég elfeledett érzést elevenítettem fel, amikor nekivágtam a legendás 66-os útnak. Azt, amikor nem látványosságokat keres az ember, hanem egyszerűen élvezi, hogy úton van. A végén aztán ennél sokkal többet kaptam. Soha nem gondoltam volna, hogy bele lehet szeretni egy autóútba, de amikor elértem a végét, bizony potyogtak a könnyeim.

Gyerekkoromban gyakran kirándultunk hétvégenként az égszínkék Trabantunkkal. Bemásztam hátra, szülők elöl, aztán irány valamerre. Mindegy volt, hova utazunk, csak az számított, hogy kijussunk a városból, útközben nézelődjünk, kicsit sétálgassunk, majd egy parkolóban elmajszoljuk az otthonról vitt szendvicseket.

Nem a cél a lényeg, hanem maga az utazás

Az autópályák elszaporodásával kiveszett ez az életérzés. Már nem hajtunk át kedves kis falvakon, nem halljuk a harangokat, nem térünk be egy kávéra egy kisváros presszójába, és nem tudunk megállni az út szélén, ha látunk valami érdekeset. Nem érezzük magát az utat, csak rohanunk A-ból B-be.

A 66-os út ezt a gyerekkori érzést testesítette meg fénykorában, és most, amikor ismét kezd feléledni, rajongói megint az utazás, az úton levés élményét szeretnék átélni. Mert a 66-os mentén nincsenek igazán világraszóló nevezetességek.  Csak a kiindulópont, Chicago, valamint a végállomás, Los Angeles kínál közismert látnivalókat, az országot átszelve jóformán csak vidáman gurul az ember.

Sokan régi járgányokon teszik meg az utatForrás: Kisgyörgy Éva

Az út menti nevezetes helyek inkább csak nosztalgikus pontok: régi, már nem működő, hol felújított, hol enyészetnek indult benzinkutak, retró, neon moteljelzések, autós mozik hűlt helyei, évtizedek óta működő (vagy már egy ideje üresen álló) vegyesboltok. De a 66-os út megszállottjai pont ezeket keresik fel, nem utolsósorban pedig a mögöttük levő történeteket, embereket kutatják.

Olyan ez, mint egy autós zarándoklat

Ez az utazás ugyanis legalább annyira a beszélgetésekről szól, mint a látnivalókról.  Amikor bementem egy-egy ikonikus motelbe vagy boltba, egyből tudták, hogy az „úton” vagyok, és szívesen meséltek a hely történetéről, saját tapasztalataikról és terveikről. Nemegyszer előfordult, hogy órákra ott ragadtam valahol, mert a tulajdonossal annyira belemelegedtünk a beszélgetésbe.

Munger Moss motel, Lebanon (Missouri)Forrás: Kisgyörgy Éva

De az utazók közt is hamar köttetnek ismeretségek, barátságok. Egy kicsit úgy éreztem magam, mint a teljesítménytúrákon, ahol az ismeretlenek köszönnek egymásnak, segítik a másikat az erdőben, és az ember azonnal egy közösség tagjának érzi magát. Ugyanígy van ez a 66-os út zarándokaival is. Ha megállt egy autó, miközben épp egy elhagyatott benzinkutat fotóztam, szinte biztos, hogy pár percre szóba elegyedtem az utasaival.

Ha másról nem is beszéltünk, annyit mindenképpen megosztottunk egymással, ki honnan jött, mennyi ideje van úton, mi volt a kedvenc helye.  De két skót sráccal például napokig együtt utaztunk, mert pont egy tempóban haladtunk, és ugyanazokban a városokban foglaltunk szállást. Első nap csak biccentettünk egymásnak, amikor összefutottunk, második nap már beszélgettünk, aztán már együtt ebédeltünk.

Kiszuperált autó Kansas állambanForrás: Kisgyörgy Éva

De mi is ez a híres 66-os út egyáltalán?

A 20. század elején az Egyesült Államokban egy rakás rossz minőségű, gyakran földút futott keresztbe-kasul az országban. Ekkor még a legtöbben vasúton vagy lovas szekéren utaztak, úgyhogy többre nem is igen volt igény. Amikor azonban beindult az autógyártás, és úgy 1910 után a nagyközönség számára is elérhetővé váltak a gépkocsik, hirtelen szükségessé váltak a jobb minőségű, hosszabb utak.

A 66-os út Amerika főútja, az országutak anyjaForrás: Wikipédia

Eleinte helyi szinten álltak neki az aszfaltozott utak építésének, de 1926-ban a helyi utakat összekötötték, és az országos szintűeket beszámozták. Kerek számot azok az országutak kaptak, melyek a partvidékeket kötötték össze (ez a mai napig így van), a Chicago és Los Angeles közti út pedig a 66-os számot kapta. Hivatalosan 1926. november 11. a 66-os út születésnapja, amikor is 2448 mérföldnyi (3940 kilométer), korábban is meglevő utat kötöttek össze. A teljes útszakasz burkolása 1938-ra fejeződött be.

Óriási műanyag delfin Catoosában, az egykori fürdőtó partjánForrás: Kisgyörgy Éva

A 30-as években sok tízezren települtek át a forró középnyugati államokból Kaliforniába, hogy a fellendülő mezőgazdaságban kapjanak munkát. A 40-es, 50-es években fénykorát élte az út,  mind az üzleti utazók, mind a kirándulók gyakran használták. Kiszolgálásukra rengeteg kis motel, étterem, benzinkút, üzlet létesült. Ez volt az az időszak, amikor az amerikaiak elkezdtek csak úgy kedvtelésből utazni. A 66-os út önmagában is vonzó útvonallá vált, de a közönség szórakoztatására látogathatóvá tettek több barlangot, sőt néhány kisebb állatkert is létesült a közelben.

Az út felénélForrás: Kisgyörgy Éva

A legenda újraéledt

1939-ben jelent meg John Steinbeck Érik a gyümölcs című regénye, amelyben az utat a „the mother road, the road of flight” elnevezéssel illette. Ezzel kezdődött a 66-os út legendás pályafutása könyvek, filmek, zeneszámok tucatjaiban. A leghíresebb talán a Get Your Kicks on Route 66 című nóta, amelyet zenészek tucatjai dolgoztak fel.

1970-re – a nagy építkezések időszakában – a 66-os út szinte minden szegmensét modern, négysávos autópályával váltották ki, amelyeken sokkal gyorsabban, kevesebb üzemanyaggal, de unalmasabban lehet megtenni ugyanazt az utat. 1985-ben a 66-os utat hivatalosan is üzemen kívül helyezték, a kedvelt útjelzések mindenhonnan lekerültek.  A legendás 66-os út hanyatlásnak indult, csődbe döntve sok, erre épülő vállalkozást.

Az egyik leghíresebb neon moteljelzésForrás: Kisgyörgy Éva

1990-ben az érintett államok egyre inkább kezdtek rájönni, hogy minden idők leghosszabb, legöregebb és egyben legzsúfoltabb autóútját nem szabad az enyészetnek hagyni, hiszen muzeális értékeke van. Megkezdték a felújítást, az út mentén „A történelmi 66-os út” táblákat helyeztek el, az aszfaltra 66-os szimbólumokat festettek, hogy ezzel is segítsék az eredeti útvonalat kereső autósokat.

Ismét megnyitottak a töltőállomások, a motelek, a postahivatalok és az autósmozik. A turizmus is virágzásnak indult, és a 66-os utat 2007-ben visszasorolták az állami országutak (U.S. Route) közé. Bár a teljes utat már nem lehet bejárni, térképekkel és útikönyvekkel alaposan felszerelkezve sok szakaszát megtalálhatjuk.

Igazi amerikai giccsForrás: Kisgyörgy Éva

A 66-oson autózni olyan, mint bekerülni egy régi filmbe

Az első egy-két nap volt a legnehezebb, amíg belejöttem, hogy találom meg a régi út szakaszait. A GPS-nek ugyanis nem lehetett megmondani, hogy márpedig a 66-os úton akarok menni, állandóan az autópályára akart terelni. Ahogy teltek a napok, egyre rutinosabbá váltam, rájöttem azokra a technikákra, amelyekkel rábukkanhattam a legendás út szakaszaira.

Arra is hamar ráéreztem, hogy ahol csak lehet, a 66-os útra épülő vállalkozásokat kell támogatnom.  Akármilyen éhes voltam, nem álltam meg a hagyományos gyorséttermeknél, inkább kivártam, míg találok egyet a régi legendás helyek közül. Náluk ugyanis jóval alacsonyabb a forgalom, mint a jellemzően autópályák mellé épült modern egyenbüfékben, és a tulajdonosok sokszor erejükön felül, puszta lelkesedésből tartják életben ezeket a kedves kis kávézókat.

A régi időkből itt maradt Galaxy DinerForrás: Kisgyörgy Éva

Néha totál értelmetlennek tűnt ennyit bajlódni egy-egy régi útszakasz felkutatásával, mikor ott volt a könnyen elérhető autópálya. De amikor végighajtottam a régi 66-os valamelyik hosszú, jó állapotban levő részén, gyermeki ujjongást éreztem.

Míg az autópályákat egyenesen vágták a tájba, a régi úton kanyarogva, sokszor fel-alá hullámvasutazva lehetett haladni, közben pedig sokkal többet láttam a világból. Hallottam a települések zaját, éreztem a mezők illatát, és bármikor megállhattam, ha a csodaszép tájat akartam fotózni.

Az út színfoltjai a tipi motelekForrás: Kisgyörgy Éva

Szerintem nincs ember, aki ne hatódna meg egy ilyen út végén. Nemcsak én pityeregtem, mindenki, akivel az út során összebarátkoztam, élete nagy élményének tartotta ezt az utat. Egészen más volt, mint egy sima autózás, egy legenda részesei lettünk, amelyet az út rajongói tartanak életben, és belekóstoltunk egy korba, amelyben nem is éltünk, mégis nosztalgiát érzünk iránta.

Útjelzés egy régi motel mellettForrás: Kisgyörgy Éva

Megható volt az is, hogy időnként legendás filmek forgatási helyszínein jártunk. „Élőben” láthattuk a Bagdad Cafét (1987-es német vígjáték, eredeti címe Out of Rosenheim) vagy éppen azt a motelt, ahol a szelíd motorosok nem kaptak szállást. Ezekről és az út más ikonikus látnivalóiról a következő részben lesz szó.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK