Kétmilliós lakosztály ajándékba egy luxushajón

2016.04.29. 21:09

Az életben nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogyan elterveztük. De amíg Budapesten egy lekésett busz vagy villamos után nagy valószínűséggel hamarosan jön a másik, addig hajóstopposként néha kicsit többet kell várni egy új fuvarra. Néha viszont a várakozásból óriási kaland lesz, és az ember váratlanul egy luxushajón találja magát Floridában, ahol inas szolgálja fel a reggelit, és be is ágyaz helyettünk. És mindez egy fillérjébe sem kerül.

Mikor Les-zel megérkeztünk közös utazásunk végállomására, Grenadába, azonnal hajókeresésbe fogtam. Kipakoltam a hirdetésemet egy kikötői irodába, és másnap már meg is keresett egy amerikai pár. Találkoztunk, nagyon kedvesek voltak, csak az volt a gond, hogy én Panamába szerettem volna menni, ők meg északabbra tartottak, Belize-be.

A bevásárlás csónakkal igen szórakoztató

Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Rábeszéltek Belize-re

Klassz lett volna megnézni Jamaicát meg a Kajmán-szigeteket, de ezt a kitérőt nem engedhettem meg magamnak. Fogalmam sem volt, találnék-e ott alkalmas hajót a továbbutazáshoz. Így aztán nemet mondtam, de a házaspár nem adta fel.  

Másnap újra megkerestek azzal az ajánlattal, hogy elvisznek Belize-be, majd ott hagyják a hajót, és lakhatok rajta egy hónapig. Ha pedig nem találok fuvart, vesznek nekem repülőjegyet oda, ahová menni szeretnék. Ebben a műfajban ez bevett szokás. Ha olyan helyre szól a fuvar, ahová te igazából nem akarsz menni, akkor a repülőjegy tulajdonképpen jár.

Belize, a nyugalom szigete

Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Így történt meg végül az, hogy az egyik lábam még Les hajóján volt, a másik meg már Jim és Nancy katamaránján. Szerencsére sikerült őket lebeszélnem arról is, hogy Venezuela partjainál hajózzunk, hiszen az nagyon veszélyes a kalózok miatt, úgyhogy jó nagy kerülővel vettük célba Belize-t.

Régi vágyam volt eljutni Jamaicába, most ez is teljesült. Autóstoppal jártam körbe ezt a kicsi, nagyon elszigetelt, de csodás szigetet, ahol a gyerekek mezítláb fociznak, és mindenki nagyon szegény. Ennek ellenére még ők akartak nekem pénzt adni a fuvarra.

Jamaicában meglátogattam a házat, ahol Bob Marley született

Forrás: Wynne-Hughes Veronika

A kapitány féltékeny barátnője

Belize-ben nem kis bosszúsággal konstatáltam, hogy szinte nincs hajóforgalom. Sekély a víz, kihalt és élettelen a kikötő. Persze nekiálltam a keresésnek, még egy matrózközvetítő oldalra is regisztráltam. Itt keresett meg egy John nevű amerikai, aki szintén a Csendes-óceánon akart átkelni. Úgy tűnt, minden rendben lesz.

Egy maja templom előtt Belize-ben

Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Jim és Nancy meg is vették nekem a jegyet Bocas del Toróba, majd nem sokkal később kaptam egy e-mailt Johntól, hogy ne haragudjak, de kibékült a barátnőjével, aki nem szeretné, ha rajta kívül más nő is lenne a fedélzeten. A közös utazás sztornó, de azért csak menjek, majd megpróbál segíteni. 

Épp szálltam fel a repülőre, amikor újabb e-mail érkezett tőle. A barátnője nagyon féltékeny, írta, mindenáron ki akar elém jönni a reptérre. Hihetetlenül abszurd volt az egész. Egyrészt John kábé hetvenéves, másrészt a kapitányom (lett volna), harmadrészt életünkben nem találkoztunk. 

Bocas del Toro

Forrás: Wynne-Hughes Veronika

De hát hajóstopposként az ember megszokja, hogy a tervek állandóan változnak. Ha valamit, hát rugalmasságot volt alkalmam gyakorolni az elmúlt hónapokban. John barátnője tényleg kijött a reptérre elém, és bár mézesmázosan kedves volt, valójában azt sem akarta, hogy pár napot a hajón töltsek. Nagy nehezen sikerült elérnem, hogy legalább három napra intézzenek nekem szállást, én meg elkezdtem hajót keresni. 

Ajándékjeggyel Floridába

Nos, a helyzet nem volt jobb, mint Belize-ben. Akik ismerik a hajóforgalmat, azt mondták, ez egy hajótemető. Tépőzárkikötőnek is nevezik az ilyet: aki ide jön, nem nagyon hajózik tovább. Végül szerencsére az egyik hajós felajánlotta, hogy lakhatok nála, amíg keresgélek. Mivel ő még csak tanulta a hajózást, a szállásért cserébe segítettem neki.   

Amikor elmeséltem Jimnek és Nancynek, hogy jártam, azt mondták, korán van még az óceánátszeléshez, menjek el inkább hozzájuk Floridába, megveszik nekem a repülőjegyet. És innentől kezdődik az a sztori, amit tényleg nevezhetnénk amerikai álomnak, néha magam sem hiszem el, hogy megtörtént, és éppen velem. 

Bébialigátorral Floridában

Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Hallottam már arról a metálfesztiválról, amelyet egy hajón szoktak megrendezni. Méghozzá egy tízemeletes, elképesztő óceáncirkálón, amelyre szerettem volna feljutni egyszer. Kiderült, hogy idén a kedvenc zenekarom is fellép a hajón, amelyik pontosan onnan fog kifutni, ahová Nancy meghívott.

A dátumot látva tényleg nem akartam hinni a szememnek: pontosan akkor van a fesztivál, amikorra a meghívás szól. Ha ilyesmi történik, az ember hajlamos felülbírálni a korábbi döntéseit. Sajnos a jegyárakat elnézve lelombozódtam. A legolcsóbb belépő 1100 dollár volt, vagyis több mint 300 ezer forint.

Nancyékkel búvárkodni is megtanultam

Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Szakadt magyar lány egy luxuslakosztályban

Csalódottságomnak a blogomon is hangot adtam, mire pár nappal később kaptam egy levelet egy Londonban élő férfitól. Azt írta, olvasott az eddigi utazásaimról, nagyon tetszik neki, amit csinálok, és mivel ő is nagy rajongója ennek a zenekarnak, szívesen hozzájárul a projekthez. Felajánlotta, hogy csatlakozzak hozzá a fesztiválon, elég nagy kabint foglalt ahhoz, hogy én is elférjek benne.

Alig hittem a fülemnek. Megvolt a foglalásom Amerikába, megvolt a jegy a hajóra, egyszerűen csak útra kellett kelnem Panamából. És egyszer csak én, Wynne-Hughes Veronika, megérkeztem Amerikába.

Nancyék nagyvonalúsága és kedvessége elképesztő volt. Mindent megmutattak, amit csak lehetett: Universal Studios, űrközpont, aligátorfarm, rengeteg amerikai kaja – felsorolni sem tudom. A fesztivál időpontja egyre közeledett, én pedig egyre inkább úgy éreztem magam, mint egy álomban.

Nancyvel a Universal Studiosnál jártunk

Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Két nappal az indulás előtt írt a londoni jótevőm, hogy mégsem tud jönni, de én érezzem jól magam. Nagyon sajnáltam a dolgot, szívesen megköszöntem volna neki személyesen is mindent. Hát még, amikor megláttam, hová szól a hajójegyem. Nem egy mezei kabinról volt szó, hanem egy lakosztályról, amely nagyjából kétmillió forintba került.

Szóval ott álltam a szakadt, koszos ruháimban egy csilivili lakosztály közepén, amit addig csak filmeken láttam. Inas fogadott, aki reggelit, sajt- és sütitálat hozott, és beágyazott utánam. Ez a luxushajón fesztiválozás nemcsak szimplán jó buli volt, hanem felejthetetlen, életre szóló élmény.

Ebben a lakosztályban laktam a fesztivál alatt

Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Nagyon más volt, mint amit megszoktam. Nem hamburgerrel meg vodkával fetrengtünk a sárban, hanem olyan kajákat ettünk és olyan kiszolgálásban volt részünk, mint egy ötcsillagos szállodában. Kanapéból néztük a koncerteket és szőnyeg volt a lábunk alatt – hát hol tapasztal az ember ilyesmit?

Formabontó fesztiválozás egy óceánjárón

Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Még nem találtam meg az igazit

A fesztivál után még egy napot Nancyékkel töltöttem. Hihetetlen volt az a vendégszeretet, amit náluk tapasztaltam Amerikában. Nancy végig azt hajtogatta, hogy a jelenlétem feldobja a hétköznapjait, amit igazán nem értettem, hiszen Nancy életvidám, nagy baráti társasággal rendelkező vagány nő, akinek nélkülem sem telnek unalmasan a napjai.

Azzal a furcsa, nem éppen komfortos érzéssel repültem vissza Panamába, hogy már megint nincs hol aludnom. Végül egy olyan csapathoz verődtem, akiknek kötélkezelőre volt szükségük a csatornaátkeléshez, így egy időre megoldódott a helyzetem.

Most egy ismerősöm hajóján lakom, így legalább van időm keresgélni azt a hajót, amivel majd átszelem az óceánt. Egyelőre még nem találtam meg az igazit, és akár mérges is lehetnék Johnra, amiért ilyen helyzetbe hozott, de eszemben sincs. Ha ő nincs, sosem jutok el Amerikába a fesztiválra, és akkor valóban szegényebb lennék egy felejthetetlen élménnyel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK