Megnéztük a legeurópaibb karibi szigetet is

2016.05.01. 17:07

Bár a Karib-térség szigetei viszonylag kicsik, közel vannak egymáshoz, és a klímájuk is hasonló, számomra meglepő volt, mennyire eltérő a karakterük. Nyolc egy kupacban lévő szigetet jártam végig, és mindegyiket más-más érdeklődésű utazóknak tudnám ajánlani.

Míg Guadeloupe a könnyű kirándulásokat kedvelő, tömegeket kerülő utazók kedvelt célpontja lehet, Barbados inkább gondtalan strandolásra és bulizásra termett, bevonzva az all inclusive szállók tehetősebb vendégkörét.

Trinidad a madarászok paradicsoma, Grenadán viszont az ültetvények varázsoltak el, ahol a kakaótermesztés folyamatával is megismerkedhettem. St. Vincentet a békés, barátságos, multikulturális vendégköre miatt kedveltem meg, St. Lucián pedig lenyűgözött, hogy egy lanovkából olyan kényelmesen fedezhettem fel a dzsungelek rejtélyes világát, mint a világ kevés más pontján.

Végül két sziget maradt, amelyekről ebben az írásban szeretnék beszámolni: a komoly túrákra is alkalmas, vadregényes Dominika, valamint az összes felkeresett sziget közül a legeurópaibb, Martinique.

A komfortos, kényelmes Martinique egyik templomaForrás: Kisgyörgy Éva

Viharos hajózás Dominikára

Ahogy a sorozat első részében már írtam, a tervezés során fontos szempont volt, hogy minél kevesebbet utazzak a rossz hírű, de meglehetősen drága helyi LIAT légitársasággal. Ezért aztán kapva kaptam a lehetőségen, hogy St. Luciáról hajóval menjek át a Dominikai Közösségbe (nem tévesztendő össze a Dominikai Köztársasággal, amely Haitivel határos, és északabbra fekszik).

A légitársaságtól két okból tartottam: notóriusan késik, és gyakran elhagyja a csomagokat.  Nos, amikor már egyórás késésben volt a hajó indulása, ráadásul kiderült, hogy a bőröndöket ugyanúgy be kell csekkolni, mint egy repülőtéren, és nem csak egy megállónk lesz, azaz simán elkeveredhetnek, rájöttem, hogy a hajóval sem jártam jobban, ráadásul az utazás ezzel a járművel jóval kellemetlenebb.

Úton Dominika feléForrás: Kisgyörgy Éva

A hatalmas hajót meglehetősen dobálták a hullámok, a rajta utazó iskolás csoportból jó pár gyerek gyomra hamarosan felmondta a szolgálatot. A fedélzetet folyamatosan fertőtlenítették,  de a takarítószerek orrfacsaró szaga sem sokat segített rajtunk. 

A fővárosba sötétedéskor érkeztem, de szerencsére előrelátóan a kikötőhöz közel foglaltam szállást. Vendéglátómmal gyorsan meg is beszéltem, hogy másnap kirándulni szeretnék, ő pedig azonnal intézkedett, szerzett nekem egy túravezetőt.

Nem jutottam el a fortyogó tóig

Másnap hajnalban indultunk. Utólag nem is értem, hogy lehettem ilyen balga, miért nem vártam még egy napot a túrával. Türelmetlen voltam, alig vártam, hogy lássam a világörökséggé választott Morne Trois Pitons Nemzeti Parkot,  ami számomra a fő vonzerőt jelentette ezen a szigeten. A konkrét célpont a Boiling Lake, azaz a Forró-tó volt, amelyet hét-nyolc óra alatt lehet megjárni a fővárosból. 

Az ösvény csúszós gyökereken keresztül vezetettForrás: Kisgyörgy Éva

A túra igen erős emelkedővel indult. Hol sok-sok, előre kialakított lépcsőn kellett felfelé kaptatni, hol pedig a fák kitüremkedő gyökerein lépkedni. Miután felkapaszkodtunk a hegyre, a másik oldalán ereszkedhettünk rögtön lefelé, a Reggeli folyóhoz. Ez arról kapta a nevét, hogy az általában korán induló túrázók itt állnak meg először hosszabb szünetre.

Ezután ismét erős kaptató jött felfelé, és elvileg a hegy másik oldalán leereszkedve jutottunk volna el a Sivárság völgyébe. Itt meglehetősen kietlen tájon még egy óra túrázás várt volna ránk a Forró-tóig. Erről azonban sajnos már lemaradtam, mert a második hegyre kapaszkodva egyre kimerültebb lettem,  és azon kezdtem agyalni, hogy fogok remegő lábakkal visszamenni. 

Bár az időjárás elég kegyes volt hozzánk, nem volt forróság, és az eső sem esett, a páratartalom rettentő magas volt, úgyhogy izzadtam rendesen. Ráadásul az állandó nedvesség miatt a túraösvény és a lépcsők brutálisan csúsztak. Egy pillanatra sem lankadhatott a figyelem, nehogy leszánkázzon az ember a sokszor igen keskeny ösvényről a szakadékba.

Ekkora fák között túráztunkForrás: Kisgyörgy Éva

Sóhajtottam egy nagyot, és meghoztam a döntést: forduljunk vissza. Nem árt, ha az ember ismeri a saját határait, mert az ilyen hegymászó túrákon sokszor a visszaúton történik baleset, amikor már kimerült az ember. És én nagyon fáradt voltam. 

Összeadódott az előző nap hánykolódása a tengeren, hogy nem tudtam vacsorázni (vasárnap lévén szinte minden zárva volt), a kora hajnali indulás miatt kiadós reggelire sem volt idő, csak egy banánt és pár darab kekszet ettem. Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem vagyok edzésben, bár máskor (például Norvégiában) rákészülés nélkül is sikeresen teljesítettem hasonló nehézségű távokat. Valószínűleg az itteni párás levegő külön nehezítette a dolgomat. 

A bizarr, bugyborékoló tó így kimaradt, de különösebben nem keseredtem el, hiszen a nap így is fantasztikus élmény volt. Minden nehézség dacára élveztem a túrát, hiszen nem mindennap sétálhat az ember ilyen vadregényes körülmények közt. Órákat kellett volna várnunk a fővárosba tartó buszra, de szerencsére a túravezetőm ismert egy épp arra járó teherautó-sofőrt, így felülhettünk a platóra, és hamarosan hazaértünk.

Szerencsére felvett minket egy ismerős sofőr, így a platón tértünk vissza a fővárosbaForrás: Kisgyörgy Éva

Könnyebb kirándulás egy vízeséshez

Másnap jóval könnyebb kaland várt rám, a Trafalgar-vízesés felkeresése. Dominikán erősen behatárolja a kirándulási lehetőséget, hogy az autóbérlés és a taxi rém drága,  tömegközlekedéssel meg nem lehet sok helyre eljutni – de azért van pár opció. Ilyen a Trafalgar-vízesés is, amely a szokásos minibusszal könnyedén megközelíthető. 

Ilyen vidámak a házak DominikánForrás: Kisgyörgy Éva

A minibuszokat főleg helyiek használják, nagyon olcsók, és akkor indulnak, amikor megtelnek. Mivel a megállóban épp én voltam az első utas, a sofőr megpróbálkozott azzal, hogy átalakítja a járatot taxivá.  Ha adok neki 10 USA dollárt (2720 Ft), ajánlotta fel, azonnal elindul velem. Én azonban nem siettem sehova, inkább megvártam, míg elegen lettünk ahhoz, hogy normál áron utazhassunk. 

A busztól csak pár percet kellett gyalogolni a vízesésig, és az ösvény végén nem is egy, de két szép zuhatag várt. Régen le lehetett menni néhány lépcsőn egészen az aljára, és akinek kedve szottyant, akár meg is mártózhatott a vízben. A legutóbbi hurrikán azonban úgy megrongálta a lépcsőket, hogy ez a rész jelenleg le van zárva a látogatók elől.

Egy vízesés helyett kettő volt a jutalmunkForrás: Kisgyörgy Éva

A vízesés közelében néhány gyógyfürdőt is felkerestem, de meglepően kevés látogató volt, a legtöbbet pedig zárva találtam. Dominikán is megfigyeltem, amit már a többi szigeten is: a látnivalók nyitvatartási ideje az erre járó hatalmas tengerjárókhoz igazodik.  Amikor az óriáshajók több ezer utasa kiözönlik a szigetre, minden kinyit és felélénkül, előtte és utána viszont kifejezetten lassan csordogál az élet.

Csodás magánszállás Martinique szigetén

Már csak az utolsó sziget volt hátra, Martinique, ott szálltam fel a hazafelé tartó repülőgépre. A megszokott internetes szálláskereső lapokon nem találtam kedvező árfekvésű hotelszobát, de aztán eszembe jutott, hogy az airbnb-s privát szobák közt talán akad olcsóbb is. Így is lett, a nyaralás utolsó napjait egy egészen kivételes panorámájú házban töltöttem, ahol három apartman volt.

A magánszállás Martinique szigeténForrás: Kisgyörgy Éva

A földszinten egy kanadai házaspár volt a szomszédom, az emeleti nagyobb lakásban pedig néhány holland fiatal lakott. Nagyszerűen kijöttünk egymással, reggeli közben élveztük az éjszakai zuhé után menetrendszerűen megjelenő szivárványokat, esténként pedig a medence partján ücsörögve a csodaszép naplementéket. 

Martinique szigetén minden reggel szivárvány köszöntöttForrás: Kisgyörgy Éva

Az egyetlen kihívást az jelentette, hogy a házat egy nagyon meredek szerpentinen kellett megközelíteni, az udvarán pedig csak kicentizve fért el a három autó. Mindig megbeszéltük, reggel milyen sorrendben indulunk el, így ennek megfelelően parkoltunk be este, szinte a Tetris játék módjára.

Bár úgy terveztem, itt már végképp csak pihenni fogok, és el sem mozdulok a vízpartról, természetesen nem fértem a bőrömbe, és mégis nekivágtam felfedezni a szigetet. Mivel ezen a szigeten nagyon gyatra a tömegközlekedés,  kénytelen voltam autót bérelni, és akkor már alaposan körbejártam a szigetet. 

Így néz ki egy strand Martinique szigeténForrás: Kisgyörgy Éva

A csodás strandok mellett a legnagyobb élmény a Jardin de Balata volt. Bár láttam már jó pár botanikus kertet a nagyvilágban, ráadásul itt jó nagy zuhét kaptam a nyakamba, így is hatalmas élménynek bizonyult. A kert több eltérő hangulatú részből áll, amelyeket könnyen követhető sétaútvonalakon járhatunk körbe. Külön szekciójuk volt a bambuszoknak, a broméliáknak, a pálmáknak,  és a fák lombjai között kötélhíd is vezetett. 

Kötélhídon a botanikus kertbenForrás: Kisgyörgy Éva

A húsvét itt sátoros ünnep

A strandokon a legmeglepőbb a rengeteg sátor volt. Mint házigazdámtól megtudtam, itt a húsvétot a helyiek hagyományosan többnapos családi sátorozással ünneplik,  lehetőleg vízparton. Kivonul a család apraja-nagyja hatalmas sátrakkal, függőágyakkal, kempingasztalokkal és székekkel, no meg egy kisebb éttermet megszégyenítő konyhával, és ott töltik a négynapos hétvégét.

Itt a húsvét sátoros ünnepForrás: Kisgyörgy Éva

Tekintve, hogy alig fél órára lehetnek az otthonuktól, ráadásul itt naponta többször elered az eső, kissé meglepő ez a sátoros ünneplés. Viszont az is igaz, hogy így legalább egész biztosan együtt van a család. 

Martinique egyértelműen a legkényelmesebb, legeurópaibb karibi sziget. Aki minőségi szállással, remek utakkal, iható csapvízzel, jól felszerelt szupermarketekkel szeretné élvezni a karibi hangulatot, annak itt a helye. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK