Egy szimpla vasárnap is pörög az egész város

2016.06.16. 21:30

Húsz éve még a legélhetetlenebb városok között tartották számon, ma már közkedvelt turistacélpont a hátizsákos utazók és a bulizni vágyók körében. Ha elkerüljük a rossz hírű negyedeket, és nem feledkezünk el az alapvető óvintézkedésektől, itt megtapasztalhatjuk, milyen a latin dolce vita. Kolumbiai túránk első részében Bogotát és környékét fedeztük fel.

Gyerekkorom óta vágyom Latin-Amerikába, és most egy olcsó repülőjegynek köszönhetően végre el is jutottam oda. 120 ezer forintért sikerült repülőjegyet találnom isztambuli átszállással,  de persze nem volt ilyen egyszerű a dolog. Amikor a honlap a negyedik hitelkártyát sem fogadta el, feladtuk a próbálkozást, és elszaladtunk egy utazási irodába, nehogy lecsússzunk az akcióról. 

Pár órás kóstoló Isztambulból 

Az átszállásnak köszönhetően fél napot Isztambulban tölthettünk. Törökországba szerencsére már nem kell vízum, úgyhogy gond nélkül bóklászhattunk a városban. Nem álltuk meg, hogy át ne menjünk az ázsiai oldalra, így 24 órán belül három kontinenst is megjártunk. 

Naplemente Isztambul ázsiai részén

Forrás: Bucsky Péter

De persze nem csak ezért érdemes felkeresni a városnak ezt a részét. A Topkapi palota és az Hagia Szophia felett lemenő nap látványa igazán lenyűgöző. Ma már egyébként metróval is el lehet jutni a reptérről a fő látnivalókhoz, a Boszporusz alatt is megnyitották a vasutat. Jó éttermeket, kávézókat és bárokat a Kadiköy megálló mellett találunk. 

Éjfélre értünk vissza a reptérre. Menetrend szerint hajnali kettőkor indult volna a gép, de valamiért még egy órát várnunk kellett a felszállásra a repülőn ücsörögve. Végül vasárnap reggel 9-re értünk Bogotába, viszonylag kipihenten, mert egész tűrhetően tudtunk aludni a gépen.

A latin-amerikai bürokrácia diszkrét bája 

A dél-amerikai bürokráciával már a repülőn megismerkedhettünk. Ki kellett tölteni egy belépési papírt, amelyen például arról nyilatkoztunk, hogy nem viszünk ki semmilyen kulturális értéket az országból. A papírt a reptér kijáratánál elvették tőlünk, és jókora kupacba rendezték. 

Már a felhők is elképesztőek Bogotában

Forrás: Bucsky Péter

A határon viszont meglepően gyorsan átjutottunk. Egy fontos tipp: meg kell nézni, hány napra szól a pecsét, mert tollal írják be, és harminc-kilencven nap között ingadozhat. 

Azt is érdemes tudni, hogy a latin-amerikai országokban a belépésnél megkövetelhetik az ország elhagyását biztosító jegyet. Ez egy körutazásnál gondot okozhat, amit sokan úgy oldanak meg, hogy szerkesztenek egy buszjegynek vagy repjegynek látszó dokumentumot. 

Bogotá minden vasárnap a bicikliseké 

Már a repülőből feltűnt, hogy Bogotá milyen óriási város. Bár 2600 méter magasan fekszik, hatalmas hegyláncok veszik körbe. Nekünk szerencsére nem volt problémánk a magassággal, de van, aki nehezen viseli az alacsony légnyomást. 

Bogotá madártávlatból is óriási

Forrás: Bucsky Péter

Egy egyetemi barátom várt a reptéren, aki már kilenc éve él az országban. Egy látogatás során annyira megkedvelte Bogotát, hogy nem tért vissza Európába. 

A belváros felfedezésére indultunk, de már a városi autópályán kellemes meglepetés ért. A városban minden vasárnap lezárják a főutakat az autósok elől. Így 120 kilométeres ciclovía, azaz bicikliút jön létre, amelyet birtokba is vesznek a biciklisek és a görkorcsolyázók. A város egyharmada él a remek lehetőséggel. 

Még az autópálya is bicikliúttá alakul vasárnaponként

Forrás: Bucsky Péter

A közel nyolcmilliós városban turistaként a koloniális stílusú La Candelaria belvárosban érdemes megszállni, itt van a legtöbb látnivaló. Persze ne várjuk, hogy annyi történelmi és kulturális örökséggel találkozunk, mint Európában. A történelmi belvárost fél nap alatt be lehet járni.

A múzeumok közül a Museo de Oro, az ország legnagyobb aranytárgy-kiállítása kihagyhatatlan. A Nemzeti Bank mellett Botero dús idomú embereket ábrázoló képeit és szobrait mindenképp érdemes megnézni. Ez utóbbi ráadásul ingyen van, de a belépők a kiállításokra egyébként is csak néhány száz forintba kerültek. 

Botero dús idomú embereket ábrázoló képei

Forrás: Bucsky Péter

A közelben van a Gabriel García Márquez kulturális központ, ezt a mexikói zászlókról lehet kiszúrni. A leghíresebb latin-amerikai író és Botero is Mexikóba menekült, ami azért sokat elmond Kolumbia hányattatott történelméről. 

A rablókkal nem szabad kikezdeni 

Az elmúlt fél évszázad gerillaharcai és drogháborúi után a 90-es évek végétől egyre inkább konszolidálódik az ország, ma már nem a világ legveszélyesebb helye. Nem kell attól rettegni, hogy lelőnek az utcán vagy elrabolnak, de azért fontos az elővigyázatosság. 

Elsőre nem látszik, de itt már nem tanácsos a házak mögé menni

Forrás: Bucsky Péter

A kolumbiai és dél-amerikai nagyvárosok jellemzője, hogy vannak környékek, amelyeket főként turistaként érdemes elkerülni. Bogotában a várost kelet-nyugat irányba átszelő főúttól délre nem ajánlatos menni, ami a város közel felét jelenti. Sötétedés után, vagyis 6-7 óra után jobb, ha nem sétálgatunk az utcákon, főként egyedül. 

Ha mégis megtörténik a baj, és ki akarnak rabolni – általában késsel fenyegetnek –, adjuk oda a pénzünket és a telefonunkat, mert így a helyi etikett szerint nem eshet bántódásunk. Ha ellenállunk, a támadók könnyen erőszakossá válhatnak. Velünk semmi hasonló nem történt, de a kontinenst több hónapja járó utazók szinte mindegyikét kirabolták már. 

Legjobb, ha néhány ezer forintnyi készpénzen és egy nem túl értékes telefonon kívül nem tartunk magunknál más értéket, amikor az utcákat járjuk. Különösen nem az útlevelünket. 

Éjjel nem ajánlatos egyedül mászkálni az utcán

Forrás: Bucsky Péter

Egy szimpla vasárnap is nagy buli 

Bogotában tehát a belvárosra és a vasárnapi sokadalomra koncentráltunk. A főtértől északnak indulva a Carrera 7-en egy gigantikus búcsúban éreztük magunkat. Volt itt rockzenekar, Michael Jackson-imitátor, salsa táncos, célba dobás, perui pánsíposok, de még örömódát fújó skót dudások is. A hömpölygő tömegben voltak gazdagok és szegények, csecsemők és aggastyánok. Itt aztán igazán átélhettük a latin életvidámságot. 

Bogota pezsgő bulivárossá vált az utóbbi években

Forrás: Bucsky Péter

A belvárosban számos egyetem működik sok kollégiummal, ezért elég sok a szórakozóhely a környéken. A hegyek lábához a Las Aguas nevű úton lehet eljutni. Egy természetes patakot díszkövekkel vízeséssorozattá alakítottak át, ennek végén van a belváros fő buszmegállója és számos szórakozóhely. 

Másnap is erre indultunk, hogy a város felett magasodó 3152 méteres Monserrate-hegyről csodájuk meg a kilátást. Gyalog is fel lehet menni, de biztonsági okok miatt csak világosban. Mi lustaságból a siklót választottuk. Kabinos felvonó is működik, de az most éppen javítás alatt állt. Odafönt egy kis park és egy templom várja az embert, de a lényeg a panoráma. 

A felvonó és a sikló is ugyanonnan indul

Forrás: Bucsky Péter

Kolumbiában nagy kincs a sík terület. Bogotá egy óriási medencében terül el, és mintha az egészet beépítették volna már. Fentről az is látszik, micsoda különbség van a szegényebb városrészek egy-két emeletes, kusza épületei és a modern részek európai módon megtervezett és kivitelezett tömbjei között. 

Részt vettünk egy ingyenes városi sétán, amelyen egy angolul folyékonyan beszélő, a várost kiválóan ismerő vezetőt fogtunk ki. Az angoltudást nem véletlenül emelem ki, ez ritka kincs Kolumbiában. Még a szállásokon is kevesen tudtak akár alapszinten is angolul. Szerencsére beszélek egy kicsit spanyolul, különben igencsak nehézkes lett volna minden az országban. 

Felhőkarcolók és lepukkant házak egymás szomszédságában

Forrás: Bucsky Péter

A diktátor kiugrott a szeretője ablakán 

A hódító spanyolok az indiánok aranyát és a csak a legendákban létező Eldorádó kincses városát keresve jutottak el a kontinens belsejébe. Itt, a trópusi hőségtől messze, több indián népcsoportot is találtak, és az egyik indián város helyén alapították meg az új fővárost. 

Az örök ősz városában kellemes volt az időjárás, a nagy magasságban a szúnyogok sem élnek meg, így trópusi betegségekkel sem kellett számolni. A gyorsan növekvő város egyértelműen adta magát fővárosként a Simón Bolívar vezette szabadságharc és az 1810-es függetlenedés után. Bolívar nevével természetesen mindenhol találkozhatunk, a nemzeti hős azonban nem volt annyira egyértelműen pozitív történelmi személyiség. 

Bogotában ilyen egy átlagos vasárnap

Forrás: Bucsky Péter

A demokráciát ugyanis úgy képzelte el, hogy ő lesz élete végéig az örökös elnök, aki az utódját is kinevezheti. Erre korábbi harcostársa, Santander a legenda szerint gyilkosokat küldött a diktátor szeretőjének házához, ám Bolívar még épp ki tudott ugrani a később emléktáblával megjelölt erkélyről. 

Majdnem Európa, csak egy kicsit veszélyesebb 

A koloniális belváros mellett érdemes a modernebb városrészeket is felfedezni. Észak felé meglepő módon viktoriánus stílusú házakkal találkoztunk. Mint a helyiektől megtudtuk, a függetlenség után az építészetben is szakítani akartak a spanyolokkal, ezért választották az angol stílust. 

A mai modern városrészek sok emelet magas lakóházai között Európában érezhetjük magunkat. Ugyanolyan kávézók, éttermek, bevásárlóközpontok és autók van errefelé is, mint nálunk, csak a kerítések tetején futó szögesdrótok, de még inkább az elektromos kerítések mutatták, hogy más kontinensen vagyunk. 

Itt szeretik az élénk színeket

Forrás: Bucsky Péter

Pont egy ilyen menő helyen futottunk bele az egyetlen érdekesebb helyzetbe. Az egyik autóból gyanús figurák kiabáltak nekünk valamit. Ilyenkor a legokosabb, ha oda sem figyel az ember, csak megy tovább. Mi végül egy bevásárlóközpontba menekültünk be előlük.

Bogotá Szentendréjének sókatedrálisa is van 

Bogotá környékén az egyik kedvelt kirándulóhely Zipaquirá. Az országban egyedüliként ide még személyvonattal is el lehet jutni, igaz, csak vasárnaponként. Egyébként a város északi kapujához, a Portal del Nortéhoz kell elbuszozni, majd innen kisbuszt fogni. Menetrendet ne keressünk, a busz akkor indul, amikor megtelik.

Csak hétvégén jár a kirándulóvonat

Forrás: Bucsky Péter

A kisvárosban egy főúton tettek ki, ahol semmi nem utalt arra, hogy itt valami látnivaló lesz. Végül némi kérdezősködés után akadtunk rá a helyi nevezetességre, a sóbányára. Borsosnak mondható a közel ötezer forintos belépő, de nem akartuk kihagyni a rekkenő napsütésben a hűsölési lehetőséget. Egyébként már az indiánok is ismerték a sólelőhelyet. Ők még bányászat nélkül nyerték ki a vízből az ételízesítőt. 

Katedrális a sóbányában

Forrás: Bucsky Péter

Bár idegenvezetőnk lelkesedéssel és büszkeséggel mutatta be a föld alatti, templommá alakított sóbányát, nem nyűgözött le túlságosan. A kálvária stációi nem voltak túl kidolgozottak, Szűz Máriát egy kúp alakú sóformában kellett volna felismernünk. A katedrális egyébként 1995-re készült el, a harmincas években épült verziót ugyanis elárasztotta a víz. A legjobb rész a víztükörrel borított terem volt, ahol nehéz volt eldönteni, hogy valós mélyedést vagy csak tükröződést látunk-e. 

Az már kicsit furcsa volt, hogy a katedrálisból egyenesen a szuvenírárusok utcájába jutottunk, akiknek munkavédelmi sisakban kellett az utcai ruhában érkező turistákat fogadni. Hétköznap lévén nem volt nagy tolongás, hétvégenként állítólag akár órákat is sorba kell állni a bejutáshoz.

A helyiek által csak Zipának becézett város koloniális főtere

Forrás: Bucsky Péter

Nem csak a sókatedrális miatt éri meg elnézni Zipaquirába. Itt tárták fel a legrégebbinek tartott dél-amerikai emberi települést. Amúgy a városka központja kellemes, koloniális házai és templomai között sétálgatni nagy élmény. Kávézó és étterem számolatlanul sok van, mintha csak Szentendrén járnánk.

Egy indián szent hely

Nincs messze innen a Guatavita-tó, a muisca indiánok kráter alakú szent tava, ahová az isteneknek áldozva arany tárgyakat dobáltak. A spanyol gyarmatosítók ezért lukat vágtak a hegy oldalába, hogy leengedjék a vizét, és összegyűjtsék az aranyat.

A hegy túloldalán van a kincseket rejtő szent tó

Forrás: Bucsky Péter

A nemzeti park területére sajnos nem lehetett bemenni, mert fél éve felújítják, és senki nem tudta, mikor nyit újra. A bejárat mellett viszont találtunk egy kiváló éttermet, ahol pisztránggal és disznótorossal ettük tele magunkat bánatunkban.

Megálltunk Guatavita kisvárosban is, amelyet a 60-as években megalkotott vízi erőmű tározója miatt újra kellett építeni. A tó kedvelt turista célpont, vitorlázni járnak ide, és hogy a bogotái nyüzsgés után kiélvezzék a vidéki csendet. Visszafelé dél felől közelítettük meg a fővárost. Ez az útvonal sokkal zöldebb volt, tele tározóval, mivel ez a környék biztosítja Bogotá vízellátását. 

Guatavita látképe

Forrás: Bucsky Péter

Magyar árakon vásárolhatunk 

A hegy oldalán leereszkedve igencsak gazdag negyedbe érkeztünk. A 93-as park és a Zona T éttermekkel, bárokkal, luxusboltokkal van tele, és az éjszakai élet is itt a legnagyobb a városban. A bulikat nem próbáltuk ki, csak az esti készülődést figyelhettük meg. 

Inkább egy kevésbé rongyrázós belvárosi salsabárban néztük meg, hogy mulatnak a helyiek. A táncolást itt tényleg mindenki komolyan veszi, kevesebbet ülnek az asztaloknál, mint amennyit mozognak. A koktélok és a sörök a legkedveltebb italok, egy kis üveg sör 400-500 forint, tehát egy kicsit drágább, mint itthon. 

A 93-as tér környékén érdemes szórakozni indulni

Forrás: Bucsky Péter

Bogotában amúgy nagyon hasonlóak az árak, mint Budapesten. Egy buszjegy 200 forint, egy ebédmenü 1500-2000, egy vacsora fejenként 3000-4000 forintba kerül. A szupermarketekben is nagyjából minden annyiba kerül, mint itthon. 

Egy dolog viszont tényleg olcsó, ráadásul itthon nem juthatunk hozzá könnyen: a jugo (ejtsd: hugo). Ezt az egzotikus gyümölcsökből frissen facsart gyümölcslevet mindenütt lelkesen fogyasztottuk, ahová csak kolumbiai túránk során eljutottunk. 

Sorozatunk következő részében Medellinbe és Cartagenába látogatunk el.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK