Kinek az ötlete volt, hogy kerékpárral induljanak el az olimpia helyszínére?
Az enyém. Tudni kell, hogy a mostani túránknak voltak már előzményei, hiszen 2004-ben, 2008-ban és 2012-ben is egy Roburral és egy oldalkocsis motorral vágtunk neki Athénnak, Pekingnek és Londonnak. MIndhárom olimpiai helyszínre szerencsésen eljutottunk.
Akkor most miért a kerékpárt választották?
Az eredeti tervünk az volt, hogy világ körüli útra megyünk a Roburral. Ez különböző okok miatt meghiúsult, ekkor találtuk ki Magyar Zoltánnal, hogy legyen a cél Dél-Amerika.
Amikor azzal szembesültünk, hogy különféle logisztikai és technikai akadályok miatt ezúttal nem tudunk a Roburral menni, kézenfekvőnek tűnt, hogy kerékpárra váltsunk.
Korábban három olimpián is jártunk,
mindenképpen szerettünk volna ezen a játékokon is szurkolóként részt venni.
Összesen mennyi ideig tartott az út, és hány országot érintettek?
48 napot töltöttünk Dél-Amerikában, és összesen hat különböző országban jártunk. Brazília mellett Argentína, Bolívia, Peru, Paraguay és Chile útjain kerékpároztunk.
Persze ez sem ment mindenhol simán, hiszen a dél-amerikai kerékpárút-hálózat egyáltalán nem olyan, mint Európában.
Akadt olyan nap, amikor 400 kilométert tekertünk autópályán,
mert nem volt más lehetőségünk. A helyiek csodálkozva bámultak bennünket, de senki sem szólt azért, hogy mit keresünk a sztrádán.
Ahogy hallgatom, egyre inkább az az érzésem, hogy ez nem lehetett egyszerű túra...
A sportrészével semmi baj nem volt, azt simán végigcsináltuk. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom az egészet, azt mondanám, hogy a logisztikai része sokkal nehezebb volt, mint a fizikai. Egészen furcsa dolgokkal szembesültünk.
Chilébe belépve például olyan papírokat kellett a kerékpárról bemutatni, mintha autóval mentünk volna. Ekkor azért eszembe jutott, mi lett volna velünk, ha a Roburral érkezünk. Szerintem az utolsó csavarig szétszedték volna a hatóságok.
Állandóan figyelnünk kellett arra, hogy le ne késsük az autóbuszt vagy a repülőt,
mert ha ott ragadunk, talán még ma sem értünk volna haza.
Az olimpiából mit sikerült látniuk?
A magyar–szerb és a magyar–ausztrál férfi vízilabdameccsen ott szurkoltunk a fiúknak a lelátón, de eljutottunk a cselgáncsversenyekre is, ahol Csoknyai László küzdelmeit is megnézhettük. A Rióban felépített Magyar Házban sok régi ismerőssel találkoztunk.
A korábbi olimpiákon nagyon jó kapcsolatba kerültünk Borkai Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével, vagy éppen Szabó Bence főtitkárral. Amúgy roppant érdekes volt látni Rio de Janeiro életét az olimpia alatt. Bárki bármit is mondott idehaza,
Rio cseppet sem volt veszélyesebb, mint négy évvel ezelőtt London.
Az olimpia mellett csodálatos természeti szépségeket láttunk. Peruban a Machu Picchu látványa örökké emlékezetes marad számunkra.
Ha már a veszélyt említette, a 48 nap során volt olyan pillanat, amelyre utólag félelemmel gondolnak vissza?
Összességében nem akadt olyan momentum, amikor veszélyben éreztük magunkat. Furcsaságok annál inkább színesítették a túránkat. Az egyik alkalommal a brazil óceánparton vertük fel a sátrunkat. Hajnali fél háromkor a parti őrség kisebb csapata keltett bennünket, hogy szedjük a sátorfánkat, mert a parton tilos a sátrazás. Fogtuk magunkat, és odébbálltunk.
Az út során mindig figyeltünk arra, hogy a nagyvárosok központjait lehetőleg kerüljük el. Ennek ellenére a Rióból Sao Paolóba vezető út során bekeveredtünk Santos belvárosába.
Ez nem volt túl barátságos környék, úgyhogy hamar el is húztuk a csíkot onnan.
Végig sátorban laktak?
Nem. Volt, amikor olcsó hostelekben töltöttük az éjszakát. Ezeket többnyire idehaza egy nagy szálláskereső oldal segítségével foglaltuk le magunknak.
Négy év múlva a japán fővárosban, Tokióban rendezik meg az olimpiát. Oda is elmennek?
Természetesen. De nem kerékpárral, hanem a Roburral és egy csuklós Ikarus busszal. Na meg nem egyedül, hanem az egész családdal. Hazánktól Vlagyivosztokig végig szárazföldön tudunk haladni.
Az út elején nem hagyjuk ki a Baltikumot sem, hazafelé pedig a Pamír-hegységen keresztül szeretnénk jönni. A tervek már készen vannak, remélem, lesz lehetőségünk a megvalósításra is.