Ahol GDP helyett boldogságot mérnek

2012.12.25. 16:01

Napi 250 dollárt kell fizetniük a turistáknak, ami az egyik legdrágább úti céllá teszi Bhutánt. Ha viszont az utazónak sikerült túlélnie a leszállást a világ egyik legveszélyesebb repülőterén, kivételes élményben lehet része. Bhutánban jártunk, ahol mindenhol boldog arcokat látni, ahol őrzik a hagyományokat és a természetet, és ahol a király állt a demokratizálás élére.

Bhután - a helyiek nyelvén Druk Jul, azaz a mennydörgő sárkány országa a Himalája utolsó buddhista állama: Ladakhot 1842-ben megfosztották önállóságától, majd Indiához csatolták, Tibetet 1950-ben Kína szállta meg, a szomszédos Szikkim Királyságot pedig 1975-ben India kebelezte be. A fél magyarországnyi állam két nagyhatalom, Kína és India közé ékelődve bújik meg a hófödte hegycsúcsok között. A táj mesés: ősi templomok, színesre pingált házak, az ország háromnegyedét borító, érintetlen erdők. Talán nem véletlen, hogy sokan úgy gondolják, ez a békesség földje, az utolsó Shangri-La.

A sebezhető, függetlenségét féltve őrző ország egy különleges kísérletbe kezdett: a középkorból egyenesen a harmadik évezredbe igyekszik átugorni a nélkül, hogy tradicionális értékei sérülnének. Úgy gondolják, hogy kicsiny méretük, csekély gazdasági erejük és a katonai erő hiánya okán a sajátos kultúrájuk az egyetlen tényező, amely identitásukat megőrizheti. Több mint ezer évig elképesztő elszigeteltségben éltek - nemcsak földrajzi elhelyezkedésük okán, hanem politikai döntés következtében is. Az 1960-as évekig nem voltak aszfaltozott utak, elektromos és telefonhálózat, gépjárművek vagy postaszolgáltat sem. Az ország egyetlen országútján még ma is három napba telik eljutni az ország keleti végéből a nyugatiig, pedig légvonalban csak 250 kilométer a távolság. 

Forrás: Kisgyörgy Éva
Az úthálózat még meglehetősen fejletlen, mind hosszában, mind "széltében"

Az ország modern kori történelme az eddigi öt király nevéhez fűződik, Amikor Dzsigme Szingje Vangcsuk király 1972-ben megörökölte a trónt, egy végtelenül elmaradott országot kapott - szegénységben, írástudatlanságban, csecsemőhalandóságban a világ egyik legrosszabb bizonyítványú országát. A lakosság 70 százaléka még ma is olyan kis településen él, ahonnan órákig kell gyalogolni a legközelebbi autóútig.

Mi fán terem a boldogság?

A király egyszerre tűzte ki célul az ország modernizálását és az ősi értékek megőrzését. A világ többi országában használatos GDP-mérőszám helyett megalkotta a bruttó nemzeti boldogság kifejezést. Ez négy pilléren nyugszik: fenntartható fejlődés, környezetvédelem, a kultúra megőrzése és felelős kormányzás. A fejlesztési projekteket, új törvényeket a Bruttó Nemzeti Boldogság Bizottsága hagyja jóvá. Ha úgy ítélik meg, hogy azok felborítják a vallási értékek, környezetvédelem, család, stb. egyensúlyát, a fejlesztéseket leállítják, illetve módosítják.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Bhután legnagyobb részébe csak gyalogosan vagy lóháton lehet eljutni

Eric Weiner A boldog zarándok című könyvében van egy jó hasonlat a GDP-ről. "Az egész olyan, mintha számon tartanánk ugyan a kalóriabevitelünket, de csöppet sem törődnénk azzal, miféle forrásból szerezzük be. Teljes kiőrlésű gabona, disznózsír vagy éppen patkányméreg: egyre megy. A kalória az kalória. A GDP nem tartja számon (...) a költészetünk szépségét, a házasságaink erősségét vagy nyilvános vitáink színvonalát. A GDP mindent mér (...)  kivéve azt, amiért érdemes élni." A bruttó nemzeti boldogság mutató bevezetésével a bhutániak azt ismerték fel, hogy a vagyonnak korlátozó hatása is lehet az emberi lélekre. Szeretnék elérni, hogy az ember tudja, hol a határ, tudja, mennyi elég.

Mindez nem üres lózung. Az ország a University of Leicester kutatóinak 2006-os felmérése szerint a világ 8. legboldogabb országának bizonyult, és mindez saját tapasztalatainkkal is egybecsengett. Bárkit kérdeztünk országjárásunk során, senkit sem hallottunk panaszkodni, siránkozni. A bhutániak nem azt nézik, mijük nincs, hanem hogy mi minden van, aminek örülhetnek. Nagyon szeretik a királyukat, bíznak benne, és úgy vélik, az ország vezetése mindent megtesz az ország fejlődéséért.

Mielőtt még valaki legyintene, hogy csak azért boldogok, mert nem láttak még nyugati gazdagságot, ez nem igaz. Egyrészt a tévé és az internet már minden kis faluban elérhető, így pontosan látják ők is, hogyan élünk mi a világ gazdagabbik felén. Másrészt, egyetem nem lévén, számos fiatal kap állami ösztöndíjat, hogy nyugati felsőoktatási intézményekben tanulhasson, és ők szinte kivétel nélkül mind hazatérnek. Megtapasztalják a nyugati kultúrát, világot, mégis jobbnak látják az otthoni, a mi szemünkkel szegényes körülményeket.

Forrás: Kisgyörgy Éva
A relatív szegénység dacára országszerte csak mosolygó, kedves emberekkel találkoztunk

Amit beszélgetéseim során mindenki kiemelt, az az, hogy milyen nyugodt dolog egy bűnözésmentes országban élni. A közbiztonság tényleg irigylése méltó, egy pillanatig nem kellett aggódnunk az értékeinkért. Jellemző, hogy a Lonely Planet útikönyv Veszélyek fejezete - amely máshol oldalakon keresztül sorolja, mire kell vigyázni - a bhutáni kiadásban mindössze négy pontot tudott kipréselni:
1. Éjjel esetleg ugatnak a kutyák
2. A hegyi utak kanyargósak
3. Magas hegyeken szédülhet az utazó
4. Az időjárás szeszélyes lehet

Az évezredes elszigeteltség, a kis népsűrűség, az ország megközelíthetetlensége és a természet hagyományos tisztelete egy egészen egyedülálló, természeti "bemutatóországot" eredményezett, hiszen mind növényzetből, mind az állatvilágból fantasztikus a gazdagság. Az állam eltökélt szándéka, hogy az ország minimum 60 százaléka érintetlen erdő maradjon - jelenleg ez az arány 72 százalék.
A hagyományok védelme az építészetben is nyilvánvaló, hiszen minden ház ugyanolyan tradicionális stílusban épül, még a modern bankszékházak, benzinkutak is. Templom- és erődépítéskor pedig a mai napig nem használnak tervrajzot, az építést egy szellemi vezető irányítja.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Az országban a középületek, bankok, de még a benzinkutak is hagyományos stílusban épülnek

Meglepőnek tűnhet, de a televízióra vonatkozó tilalmat csak 1999-ben oldották fel, bár a globális egyencsatornák (például a Fashion TV) és az erőszakos műsorok a mai napig tiltólistán vannak. A kábeltévét az 1998-as foci-világbajnokságnak köszönheti az ország, akkor ugyanis olyan elképesztő érdeklődés mutatkozott hirtelen a televízió iránt, hogy a király óriáskivetítőt állíttatott a fővárosi stadionba, majd a következő évben - megünneplendő megkoronázásának 25. évfordulóját - országszerte kiépítette a tévéhálózatot. Az 1998-as fociőrületet az ország első és eddig egyetlen nemzetközileg is ismert rendezője, Khyentse Norbu filmesítette meg The Cup című filmjében, amelyet 2000-ben Oscarra is jelöltek az idegen nyelvű filmek kategóriájában, és amelyet hazánkban Isteni játék címen forgalmaznak.

Mobilhálózat elvétve van, de magyar szolgáltatóval amúgy sincs roamingmegállapodás, így mobilt én sem tudtam használni. Az internetet 2003-ban vezették be, ez viszont nincs korlátozva, és meglepően gyors letöltési sebességekkel találkoztunk.

A király intézkedéseinek köszönhetően hatalmas fejlődés következett be: 1982-ről 2008-ra 10 százalékról 60 százalékra nőtt az írni-olvasni tudók aránya. Korábban csak a kolostorokban volt lehetőség tanulni, ma már minden megyében van iskola, és mind az oktatás, mind a tankönyvek ingyenesek. Egyetemmel még nincs ellátva az ország, de a kiváló tanulók állami ösztöndíjat kapnak, így sokan Indiában, a legjobbak pedig Angliában tanulhatnak. A lakosság várható élettartama 43 évről 66-ra a növekedett, és míg ezer újszülöttből korábban 163 halt meg, ma már csak negyven.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Az iskolások mindenhol egyenruhát viselnek

A király demokráciát akart, a népe nem

A változások legmeghökkentőbb eleme a demokrácia bevezetése - méghozzá a király kezdeményezésére. A közkedvelt uralkodó önként lemondott a trónról, és 2006-ban átadta a koronát a fiának, Dzsigme Keszar Namgyal Vangcsuknak, ő viszont már egy alkotmányos monarchia feje lett. Megalakult az ország első demokratikus kormánya, furcsa módon azonban a lakosság nem örült ennek, ők ugyanis nagy becsben tartják a királyukat. Úgy vélik, hatalmas jótett a részéről, hogy iskolákba és utakba fektette vagyonát, ahelyett, hogy palotákra vagy saját célokra költötte volna. A demokráciáról azt gondolják, hogy az csak káoszhoz vezet, mint a szomszédos Indiában vagy Nepálban. A király ugyanakkor azért szorgalmazta a monarchia átalakítását, hogy ne kerülhessen majd egyszer egy gonosz vagy alkalmatlan uralkodó kezébe a hatalom.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Bhután eddigi öt királyának arcképe szinte minden középületen és családi otthonban megtalálható

A nép ellenállását látva, a király meglátogatta az ország mind a 20 megyéjét - legtöbbjét csak lóháton vagy gyalog lehet elérni -, és ott egyesével elmagyarázta a területi képviselőknek és alattvalóinak, hogy mi is az a demokrácia, hogyan működik, és mire jó. A szó szerint szemtől szembe zajló "nemzeti konzultáció" után lezajlottak az első választások, és ma már a királynak papíron semmi hatalma nincs. Ezzel együtt a jelenlegi király is olyan elképesztően népszerű, hogy minden tanácsát megfogadják.

Egy szégyenfolt Bhutánban is akad: a nepáliak helyzete. A hindu vallású etnikai kisebbség a lakosság egynegyedét teszi ki. Az egyre növekvő nepáli bevándorlást a király először az állampolgári törvényekkel igyekezett gátolni, majd szigorú buddhista (például öltözködési) előírásokkal nehezítették a hinduk életét. Sokan közülük menekülttáborokba vándoroltak, és helyzetük a mai napig nem rendeződött megnyugtatóan.



És ha a mesebeli táj, a több évszázados kultúra, vagy a különleges reformkísérlet nem lenne elég, akadnak egyéb furcsaságok is. A férfiak például szoknyában (ghó) járnak, amely minden középületben, templomban, iskolában kötelező. A szerzetesek vörös ruhájához pedig remekül passzol a bételrágástól piros fogazatuk. Országszerte nagy tiszteletnek örvend a 16. században élt Drukpa Künli láma, azaz az Isteni Őrült, aki hol démonokat ölt, hol pedig ifjú lányoknak hozta el a megvilágosodás élményét a "tüzes istennyila" segítségével. A mai napig számtalan lakóházat díszít az ő jele, a színesre festett hatalmas fallosz, amely itt nem termékenységi szimbólum, hanem a rossz szellemeket hivatott távol tartani.

Forrás: Kisgyörgy Éva
A lakóházak falait hatalmas falloszok díszítik, amelyek a helyi néphit szerint az ördögöt tartják távol

Kevés turista jut el oda

A turizmus mind nagyobb szerepet kap, bár az ottjártamkor napi 200 dolláros (2012. január 1-jétől 250 dolláros) látogatási adó távol tartja a közeli Nepált lerohanó hátizsákos tömegeket. Ez Bhutánt a világ egyik legdrágább turistacélpontjává avanzsálja, ugyanakkor a kevés látogató minimális hatással van a természetre és a helyi kultúrára. A turisták számát adminisztratív úton nem korlátozzák, a limitet csak a borsos árú belépő jelenti. Ez azonban egy "all-inclusive" ár, azaz magába foglalja a kinti szolgáltatásokat: szállást, ételt, programokat, idegenvezetőt, túravezetőt, hordárokat, stb. Egyénileg is lehet utazni, de kizárólag kinti utazási irodával egyeztetett és előre kifizetett útiterv alapján, ilyenkor viszont van még egy napi 40 dolláros felár is. A programot kívánságunk szerint előre összeállíthatjuk, lehet benne a hegymászástól a raftingig bármi, ezekhez az eszközöket, a felszerelést is biztosítják. De fontos tudni, hogy a program véglegesítése után attól nem lehet eltérni, mert a helyiek a szerint foglalják le a szállásokat, idegenvezetőket, programokat, stb., és mivel a turistainfrastruktúra nagyon szűkös, improvizálásnak nincs helye.

A belépőn kívül a megközelítés is némi határt szab az utazóknak. 1974-ben engedélyezték először a turisták látogatását, és 1983-tól van légi járat. Az ország egyetlen repülőterére, Paróba, kizárólag a nemzeti légitársaság, a Druk Air nyolc speciálisan kiképzett pilótája repülhet be, és csak akkor, ha jók a látási viszonyok - műszerekre ugyanis itt nem lehet hagyatkozni a rövid kifutópálya és a környező hegyek miatt. Paro repülőtere a világ tíz legnehezebb leszállópályája között szerepel, ugyanakkor a Kathmandu-Paro-járat egyben a legszebb menetrendszerinti repülőút, amelyről megcsodálható a Himalája. Az első évben, 1974-ben mindössze 287 turista érkezett - 2010-re ez a szám már 40 ezerre nőtt. Csak összehasonlításképpen: Nepálban évente félmillió látogató fordul meg.

Mit lehet csinálni Bhutánban? Az ország megismerésére a legjobbak a gyalogtúrák. Sétáltunk hegyről hegyre, faluról falura, és meglátogattunk számos kolostort, ősi palotákat, évszázados falvakat. A bhutáni utazások fénypontja egy-egy fesztivál, amelyből minden kolostor évente rendez egyet. Ezek közül a leglátványosabb a fővárosi, a Thimpu kolostorfesztivál - mi is ezt látogattuk meg. Erről, illetve a bhutáni körutazás állomásairól a következő részben lesz szó.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Színes forgatag a Thimpu fesztiválon