Tolvajok? De hiszen itt nem lop senki!

2012.12.29. 11:55

Bhután akkor is érdekes hely lenne, ha egy percet sem töltöttünk volna ott. Hisz melyik másik országban mérik még a bruttó nemzeti boldogságot a GDP helyett, hol a király a legnagyobb demokrata, kik védik annyira hagyományaikat és természeti környezetüket, mint a bhutániak? Beszámolóm első része után azonban most nézzük meg, mit is lát, aki oda utazik.

Az első meglepetés még a katmandui repülőtéren ért, ahol a vámmentes boltban meglepődve fedeztem fel a Tibi csoki-kínálatot. Volt időm rácsodálkozni, mivel a felhős ég miatt nem indult el a járatunk Nepálból Bhutánba. A timpui repülőtér a világ legveszélyesebbjei közé tartozik, és csak kifogástalan látási viszonyok mellett lehet ott leszállni, így ki kellett várnunk a jó időt. Szerencsére csak másnap hajnalig kellett a váróteremben dekkolni, amikor végre beszállhattunk.

Utazás előtt végigolvastam erről a járatról az elérhető szakirodalmat, amely szerint szinte lehetetlen megpillantani a gépből a Mount Everestet, de ha mégis tökéletesen tiszta időt fog ki az ember, a gép bal oldalán kell ülni. Ide persze már kiadták az összes helyjegyet, de amikor befejeződött a beszállás, észrevettem, hogy az utolsó sorban nem ül senki, így repülő vetődéssel kilőttem a helyemről. Elfoglaltam a bal oldalon az ablak melletti ülést, és megállás nélkül kattogott a kamera. A zavartalan napsütésben csodálatos fotók készültek.

Forrás: Kisgyörgy Éva
A Himalája csúcsai a repülőgépből

Leszálláskor olyan történt, amit más reptéren még nem tapasztaltam: az emberek nem rohantak egymás sarkát taposva az útlevél-ellenőrzésre, hanem tátott szájjal kóvályogtak a gép mellett, és próbálták befogadni a látványt: az óriási hegyek között megbúvó napsütötte völgyet a színesre pingált reptéri épületekkel és az eddigi öt király óriásplakátjával.

Elbuszoztunk az első szállásunkra, ahol rögtön ebédet is kaptunk, büférendszerben. Ez később is így alakult, ugyanis Bhutánban nagyon kevés étterem van. A helyiek inkább otthon esznek, a turistákat meg a hotelek szolgálják ki. A hús ritka és rágós, a tipikus köret a piros rizs (amelynek csak a neve piros, de inkább rózsaszín), viszont nagyon ízletesek a párolt zöldségek.

Ebéd után rögtön neki is vágtunk az első túrának. Célunk az 1620-ban épült Cheri Dorji Dhen kolostor, helyi nevén a Cheri Goemba volt. Jó egyórás meredek mászás, majd ugyanaz lefelé. Átsétáltunk néhány falun is, és teljesen elbűvöltek minket a faragott-festett ablakos házak. A házfalakon számos óriási falloszábrázolást is láttunk, amely itt az ördögöt hivatott távol tartani.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Cheri Goemba

Kapcsolat a szentekkel

Bhutánban körülbelül 2000 kolostor van, és legtöbbjük évente egyszer fesztivált rendez. A leglátványosabb a fővárosi, a Timpu fesztivál, amely három napig tart, ez volt utazásunk fénypontja. Mindig ősszel rendezik, szeptember végén, október elején (a holdnaptárhoz igazodva, a 8. hónap 10. napjától).

A másik nagy esemény a Paro fesztivál áprilisban. A turisták túlnyomó többsége e két fesztivál idején látogat Bhutánba, már csak azért is, mert egyébként is a tavasz és az ősz a legkedvezőbb itt az utazásra. A  kolostor fesztivál nélkül is elképesztően gyönyörű - a fekvése és maga az épület is - de így, néhány ezer ünneplőbe öltözött helybélivel meg aztán tényleg lenyűgöző.

A fesztivál idején a kolostorok udvarán folyamatosan táncolnak. Kétféle tánc van: a szerzetesek által maszkokban előadott szent tánc és a helyi népcsoportok néptáncai.

 

A fesztiválokat mindig Guru Rinpocse tiszteletére rendezik, a táncok végignézése során a látogatók elnyerik Buddha áldását - minél több táncot nézünk végig, annál többet. A bhutániak hite szerint ugyanis a táncok aktiválják az emberek és a szentek közti kapcsolatot, ezáltal segítenek betekintést nyerni Buddha tanításaiba. A táncok némelyike szent tanításokat ábrázol, mások morális vagy történelmi tartalmúak, vannak lélektisztító hatásúak, démonűzők és olyanok is, amelyek megmutatják a megvilágosodáshoz vezető utat.

A fesztiválra a helyiek kizárólag a hagyományos népviseletben léphetnek be, de ők egyébként is nagyrészt ilyen ruhában járnak. A férfiak hosszú tunikát viselnek, melyhez régebben hímzett csizmát és kardot is hordtak, de ezeket ma már ritkábban lehet látni. A nők földig érő ruhát és rövid kabátkát vesznek fel, pompás színekben. A nagy alkalomra mindenki a legszebb ruháját viseli, sokan ilyenkor újat is csináltatnak. A fiatalok persze igyekeznek divatosak lenni - az ilyen vágyaikat leginkább a cipőkben tudják kiélni. A srácok minél feltűnőbb edzőcipőt, a lányok pedig magas sarkú szandált viselnek, és néha erősen sminkelik is magukat.

Forrás: Kisgyörgy Éva
A fiatalok a hagyományos népviseletet menő cipővel hordják

A rendet egy-két tucat rendőr és önkéntes biztosította, az ő feladatuk kizárólag az emberforgalom terelgetése volt. Csoportkísérőnk, Phim az indulás előtt figyelmeztetett minket, hogy vigyázzunk az értékeinkre. Persze hogy vigyázunk - feleltük -, hiszen a nagy tömeg mindenütt veszélyes, állandóan vannak tolvajok. Phim láthatólag nem értette a válaszunkat. Tolvajok? - kérdezte felhúzott szemöldökkel - De hiszen itt nem lop senki! Csak azért vigyázzatok, nehogy elejtsetek valamit, és aztán ne találjátok meg a nagy kavarodásban!

A fesztivál megtekintése után a fővárost fedeztük fel. Timpu a világ egyetlen fővárosa, ahol még ma sincsenek közlekedési lámpák. Bár egyet tíz éve felállítottak a városka egyetlen forgalmasnak nevezhető kereszteződésében, de az emberek nem tudták megszokni, így néhány nap múlva leszerelték. Azóta ismét rendőr irányítja a forgalmat.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Timpu legforgalmasabb pontján rendőr irányítja a forgalmat

Még bájosabb történet az állatkerté. Történt ugyanis, hogy a fővárosban létrehoztak egy állatkertet, mindenféle egzotikus állatfajtával. Egy idő után azonban észrevették, hogy az állatok nem nőnek olyan nagyra, mint vadon élő társaik, és nem is születik annyi kölykük. A király tudomására jutott ez a dolog, aki megállapította, hogy az állatok nyilván nem boldogok. Elrendelte tehát, hogy mindegyiket vigyék vissza a természetes környezetébe. Egyedül az ország nemzeti állata, a takin nem akarta elhagyni a fővárost, így ő maradhatott, és az állatkert most takinrezervátumként működik.

A takint egy szarvasmarha testéből és egy kecske fejéből teremtette Drukpa Kuenley láma. Az 1455 és 1520 közt élt "Szent Őrült" a tibeti buddhizmus egyik legkedveltebb szentje, aki csodálatos tetteiről és a szexuális szabadság hirdetéséről nevezetes.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Bhután nemzeti állata, a takin

Ahol csak kevés turista jár

A fővárost elhagyva keletnek indultunk. Az 1971-ben elkészült, kettes számú úton haladtunk az ország belseje felé, ahova korábban csak gyalog vagy lóháton lehetett eljutni. Az első, 175 kilométeres, 1962-ben épült út a fővárost Indiával kötötte össze, így a korábban hat napig tartó út hat órára csökkent. Vasút a mai napig nincs.

Bhutánnak erre a részére igen kevés turista jut el. A 250 dolláros kötelező napdíj miatt a szervezett utazások túlnyomó részét úgy állítják össze az irodák, hogy egy kéthetes út során csak 4-5 napot töltenek Bhutánban (főleg Timpu és Paro környékén), a többi időt pedig egy másik országgal töltik ki, azaz összekapcsolják Bhutánt Nepállal vagy Indiával. Mi azonban két teljes hétig itt utazgatunk, így alkalmunk nyílt eldugottabb részek felfedezésére is.

Útközben érintettük a Dochula-hágót (3140 méter), ahol 108 kis chorten (buddhista műemlék) áll számtalan imazászló társaságában.

Forrás: Kisgyörgy Éva
A Dochula-hágó

Meglátogattuk a Drukpa Kunley templomot, ahova főleg gyermektelen nők zarándokolnak gyerekáldás reményében. Egy szerzetes megáldott minket a három szent tárgy fejünkhöz érintésével, mely elég különleges trió volt: egy íj, egy elefántagyar és egy fából faragott fallosz.

Vidám meglepetés volt, amikor útközben íjászversenyt láttunk. Bhutánban ez a legnépszerűbb sport, és a férfiak gyakran kijárnak a faluszélre kicsit íjászkodni, szigorúan népviseletbe öltözve, és némi alkoholt is magukhoz véve.

 

Másnap ismét túráztunk. Csak az eleje volt húzós, amíg felmásztunk a Khamsun Yuelley Namgyal Chortenhez, de a kilátás miatt az is megérte.

Miután lebaktattunk a hegyről, a folyó mellett haladtunk: aranyló rizsföldek, kanyargó kék folyó, zöldellő hegyek minden irányban, mintha ez az ország Photoshoppal készült volna. Az út végén elértük a király egyik rezidenciáját, amely meglepően szerény építmény.

Forrás: Kisgyörgy Éva
A királyi család kedvelt nyári rezidenciája nem különösebben hivalkodó épület

Este rajtakaptam a vezetőnket, ahogy az épület mögött sunyiban elszívott egy cigit. Bhutánban tilos a dohányzás nyilvános helyen, és illegális a cigaretta forgalmazása is. Ha valaki mindenképp rá akar gyújtani, Indiából kell behoznia cigarettát, és 100 százalékos vámot kell rá fizetnie. A nyilvános helyen dohányzóktól az ellenőrök előbb a cigarettavásárlási és vámfizetési papírokat kérik el - ha ez megvan, akkor csak borsos pénzbüntetést kell fizetni, ha viszont nincs, akkor három év börtönbüntetés jár.

Továbbutaztunk kelet felé, Tongszába. Mindössze 150 kilométert tettünk meg, de ez eltartott hat óra hosszat. Az elvileg kétsávos út gyakorlatilag csak másfél sávos volt, így a szakadékok mellett kötélidegzet kellett.

Tongszába érkezvén azonnal a drámai fekvésű erődbe mentünk, ugyanis ünnepséget tartottak ott, amelyre rengeteg ember utazott fel a környékről. A szép ünneplőbe öltözött bhutániak tömött sorokban várakoztak a helyi láma áldására. Szerencsére mire megnéztük az erődöt, erősen lerövidült a sor, így mi is beálltunk. Miközben a láma megáldott az egyik kezével, a másikkal a mobilját tartotta, melybe vidáman csivitelt - csak remélni tudtam, hogy így is hat az áldás.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Türelmes várakozás áldásosztásra

Innen Dzsakarba vezetett az utunk, Bumthang tartományba. Az országnak ezen a részén készülnek azok a csodálatosan színes szövetek, melyek a nemzeti viselet alapjai. Itt is túráztunk két napot - az első nap három helyi templomot néztünk meg: a Jambay Lhakangot, az ország egyik legősibb templomát a 7. századból, a hatalmas Kurjey Lhakang komplexumot Guru Rinpocse testének lenyomatával, végül a Tamshing Lhakangot.

Másnap egy kis kolostor, a 15. századi Ngang Lhakang volt a célpont, de nem is az volt a lényeg, hanem maga a séta. Viszonylag sík terepen, bájos falvakon át, remek időben. Bármerre mentünk, mindenhol vidám, mosolygós helyiekkel találkoztunk, nem hiába hívják Bhutánt a világ egyik legboldogabb országának.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Közvetlen, barátságos gyerkőcök

Este a szállodában mi is odatapadtunk a tévékészülék elé, ugyanis aznap volt az ifjú király esküvője a csodaszép királylánnyal.

Meseország királyának mesés esküvője

Az ország jelenlegi, ötödik uralkodója, a kosárlabdáért és Elvisért rajongó, hihetetlenül népszerű Dzsigme Keszar Namgyal Vangcsuk a parlament nyári ülésszakának nyitóülésén jelentette be, hogy nősülni kíván. A parlamenti hallgatóság - helyi szokás szerint - nem tört ki tapsviharban, hanem csendben tudomásul vette a hírt, de azért utána mindenki gratulált a királynak.

Ugyanez a visszafogott hozzáállás jellemző a lakosságra is. Amikor megkérdeztem a helyi vezetőnktől, hogyan ismerte meg vajon a király a feleségét, csak értetlenül nézett rám, hogy mégis honnan tudná, és ugyan már mi közünk van ehhez. A lényeg a nép számára az, hogy a király megnősül, és ennek mindenki örül, mert imádják őt, és mert így biztosítva látják a dinasztia továbbvitelét. A király azt is kijelentette, hogy ő monogám férj lesz - ellentétben az édesapjával, aki négy asszonyt vett el, akik érdekes módon nővérek.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Dzsigme Szingje Vangcsuk király négy feleségével

A királylány a 21 éves Dzsetszun Pema, egy pilóta lánya, aki most fejezte be Oxfordban a tanulmányait. A király országjáró körúton mutatta be választottját a népének. Az esküvő bejelentésével egyidejűleg azt is közölte, hogy visszafogott ünnepséget szeretne - egyrészt az ország limitált erőforrásaira való tekintettel, másrészt pedig meghitt, családi eseményként képzelte azt el. Ennek megfelelően nem hívtak meg más királyokat, politikusokat, sőt még celebeket sem. Az esküvő időpontját asztrológusok határozták meg, akik a pár jegyeinek összeillőségét is tüzetesen kielemezték, és azt tökéletesnek találták.

Az országban nem volt más királyi esküvőkhöz fogható felhajtás, nem készültek a királyi pár arcképével bögrék vagy pólók, mindössze egy kitűző, de azt gyakorlatilag mindenki viselte. Mi is. Az üzletek, szállodák feliratokkal kívántak boldogságot az ifjú párnak, a tévében folyamatosan sugározták az ország lakóinak jókívánságait.

 

A szertartást az ősi fővárosban, Punakában rendezték meg, a nemrég csodálatosan felújított erődben. Az épületet színes zászlókkal, vörös szőnyegekkel díszítették.

A kosárlabdát kedvelő ifjú királyfi a hétköznapokon is meglehetősen laza, esténként bicajjal közlekedik a fővárosban, és most sem hazudtolta meg önmagát. Az egész szertartás alatt fesztelenül (de tisztelettudóan) viselkedett, és időnként kézen fogva, halk szavakkal nyugtatgatta láthatóan izguló kedvesét.

Forrás: Kisgyörgy Éva
A királyi esküvőnek helyt adó kolostor Punakában

Másnap a pár elutazott a fővárosba. Bár elvileg csak három óra az út, és ők kora reggel indultak, este 11 után érkeztek meg a palotájukba. Útközben az alattvalók (és a turisták) felsorakoztak az út mellett, hogy némán gratuláljanak a királynak. Ő mindenhol megállt, kiszállt az autóból, és megköszönte az út mellett állóknak a jókívánságokat - sokuk órákat, napokat gyalogolt, és nem kevesen voltak, akik új ruhát, csizmát vettek a nagy alkalomra. A fővárosba vezető szakaszon már olyan tömött sorokban állt a tömeg, hogy nem volt értelme visszaülni az autóba, és az utolsó 15 kilométert a pár gyalog tette meg. Erről láttuk a tévéközvetítést, és még a képernyőn keresztül is megható volt, ahogy a király közvetlenül elbeszélgetett alattvalóival, ahogy puszit dobott a gyerekeknek.

A királynak egyébként nem volt újdonság az országjárás, hiszen korábban már szinte az egész országot végiggyalogolta, és rengeteg emberrel személyesen is találkozott. Mi akárkivel beszéltünk Bhutánban, mindenki látta már a királyt, sokan beszélgettek is vele.

Egy újságíró megkérdezte az ifjú párt, terveznek-e külföldi nászutat. "Körbeutazunk az országban, hogy megköszönjük a népnek a rengeteg jókívánságot" - hangzott a válasz.

Harmadnap aztán nagy murit csaptak a főváros óriási stadionjában, amelyre bárki ingyen bemehetett. Itt a legnagyobb szenzációt az jelentette, amikor a király megkérdezte a közönséget, megcsókolja-e ifjú feleségét. A biztatás után elcsattant az első nyilvános királyi csók - a nép hatalmas örömére.

A következő nap a királyi házaspár ellátogatott egy hindu templomba, és az ottani szertartás szerint is összeházasodtak, tisztelegve az ország 20 százaléknyi hindu kisebbsége előtt. Erről is, mint az esküvő más fontos pillanatáról, a király a Facebook-oldalán közölt fotókat.

Denevérek a szobában

Visszaindulván a főváros felé, a Gangtey-völgyben terveztünk megszállni, és ott is körülnézni. Bhutánnak ezen a részén meglehetősen limitált a szálláslehetőség, csak két hotel van, és akinek nem jut ezekben szoba, az helyi családoknál vagy sátrakban kap elhelyezést. Első blikkre nagyon jópofának tűnt az alvás a szép, festett házikóban, de ahogy hűlt az idő, vacogva és megszeppenve ültünk a kályha mellett a konyhában, nem tudván elképzelni, hogyan fogunk ilyen hidegben aludni.

Aztán csak felmentünk a hálókba, de csakhamar sikoltozás verte fel a csendet, amikor az egyik szobában három denevér kezdett röpködni. Az angol útitársak felhívták az utazási irodát, és azonnali intézkedést követeltek, mondván, ők márpedig nem alszanak itt. Más megoldás nem lévén, késő este nekivágtunk a három órányira levő Punakának, ahol a legközelebbi szálloda volt üres ágyakkal. Ott a szobámban kissé meghökkenve fedeztem fel egy óriási pókot, de hullafáradtan végül is beletörődtem a társaságába - mégiscsak jobb, mint a denevérek.

Ezzel a kis közjátékkal sajnos elmaradt a Gangtey-völgy felfedezése, mert reggel már nem volt értelme visszamenni. De így legalább megnézhettük a Punaka-kolostort, amelyet pár napja az esküvői előkészületek miatt ki kellett hagynunk. Különös érzés volt azon a vörös szőnyegen sétálni, ahol két napja a királyi pár.

Forrás: Kisgyörgy Éva
A Punaka-kolostorban a pár nappal korábbi királyi esküvőről ott maradt vörös szőnyegeken sétáltunk

A kolostor közelében található az ország leghosszabb függőhídja is, amelyet persze nem hagytunk ki.

Visszabuszoztunk a fővárosba. Meglátogattuk a Changangkha templomot, ahova évszázadok óta elhozzák a kisbabákat áldásra. A szálloda felé utazván pedig összefutottunk a királlyal - épp elhúzott előttünk a meglehetősen egyszerű terepjárójával, melynél a budapesti plázák mozgássérülteknek fenntartott helyein sokkal menőbb verdák parkolnak.

Még egy túra hátra volt az ország talán leghíresebb kolostorához: ez a Tigrisfészek-kolostor, az ország egyik jelképe. A legenda szerint Padma Sambhava indiai guru egy tigris hátán repült ide Tibetből, hogy öt démonnal megküzdve elterjessze Bhutánban a buddhizmust. A fővárostól 2 és fél óra buszozással érhető el a parkoló, innen további 2 és fél órányi gyaloglással lehet feljutni, bár amikor felnéztünk a hegyre, teljesen lehetetlen vállalkozásnak tűnt megközelíteni a templomot.

A túraútvonal ugyan csak 4 kkilométer hosszú, de egyből egy 400 méter szintemelkedéssel kezdődik, és amikor úgy látja az ember, hogy már csak karnyújtásnyira van a kolostor, akkor kiderül, hogy az tulajdonképpen a szomszéd hegyen van: le kell gyalogolni a szurdokba, és a másik oldalon ismét fel, ezúttal már lépcsőn.

Forrás: Kisgyörgy Éva
A Tigrisfészek-kolostor

A bhutáni körút Paróban zárult, ahol ismét kulináris meglepetés várt. Ezúttal nem Tibi csoki volt a polcon, hanem gulyás a büféasztalon.

Úgy érzem, érdemes volt leszurkolni a borsos belépőt Bhutánba. Bepillantást nyerhettünk egy egészen különleges világba -  ahol egészen más értékek vezérlik az embereket, mint nálunk a nyugati féltekén. Teljesen feltöltődtem, és a bhutáni utazás óta egy kicsit másképp gondolkodom én is a gazdagságról. Bhután a világ azon kevés országának egyike, melyet teljesen elkerült a globalizáció, és ahol - mivel nagyon kevesen jutnak el ide -, nemcsak tanúi lehetünk a változásoknak, hanem aktív szereplői is.