Nem félünk a kurdoktól

2013.03.12. 11:30

Amikor Törökországban jártunk, volt szerencsénk keresztezni néhány kurdok lakta falvat. Előtte sokan óva intettek minket ettől, de aztán ez lett a legnagyobb élményünk az országból.

Komolyan meglepett, hogy egy országon belül ilyen erős sztereotípiák és előítéletek működjenek. Isztambulban például egy rendőr megpróbált minket meggyőzni arról, hogy Ankarától keletre Törökország életveszélyes hely. A lelkünkre kötötte, nehogy kurdok lakta területre tévedjünk, mert lelőnek minket az utcán. Nem fogadtuk meg a tanácsát, és nem bántuk meg. Csak kedvességgel és határtalan vendégszeretettel találkoztunk.

Harmadrendű utakon kerékpároztunk, sok helyen még aszfalt sem volt. Egy kis faluban ért minket az ebédidő, ahol sem boltot, sem vendéglőt nem találtunk, és balga módon nálunk sem volt élelem. A mecsetnél vertünk tábort, mert ott legalább használhattuk a mosdót, és jött néhány ember, akitől megkérdezhettük, mitévők lehetnénk.

Válaszolni ugyan nem tudtak, de egyikük intett, hogy kövessük. Szerény kis otthonához vezetett minket, ahol fiatal feleségével, három pici gyerekével és a szüleivel élt együtt. Megterítettek az egyetlen szoba közepén egy alacsony, kerek tálcán. A tálca alatt ki volt terítve egy vászonterítő, ezt törökülésben a lábunkra terítettük, és kezdődhetett a lakoma.

Forrás: Zárug Anna Zita és Harkányi Árpád
Meghívtak magukhoz ebédre

Az ebéd főtt padlizsán volt házi joghurttal, sajttal, tojással, zöldségekkel, kenyérrel és levessel. Csak a leveshez kaptunk külön tányért, egyébként mindenki a közös tálakból csemegézett. Nagy élmény volt velük ebédelni, mind kulináris, mind kulturális értelemben. Nemigen tudtuk meghálálni hatalmas vendégszeretetüket, de éreztük, hogy nekik is élmény a mi társaságunk, ahogy nekünk az övéké.

Búcsúzáskor elkértük a címüket (ami itt: megye, község, személy neve), hogy majd egyszer tudjunk nekik köszönőlapot küldeni a készített fotókkal együtt. Atci, a ház ura indulásunk előtt még azt is megmutatta, hogy merre kell továbbmennünk. Erre azért volt szükség, mert a GPS olyan utat mutatott, amely a valóságban nem létezett.

Forrás: Zárug Anna Zita és Harkányi Árpád
A harmadrendű utakon kicsi volt a forgalom, de nagy élmények értek minket

Magyar szó Törökország közepén

Néhány órás kerékpározás után, ahogy a délután estébe fordult, úgy döntöttünk, egy Tepeköy nevű faluban verünk tábort. Már távolról kinéztük magunknak a minaretet, és elhatároztuk, hogy bekéredzkedünk a sátrunkkal a dzsámi udvarába. Amint beértünk a faluba, valaki az út menti domb tetejéről odakiáltott nekünk angolul: How are you? Where are you from? Mi válaszoltunk, mire emberünk magyarul kérdezett tovább: Hogy vagy? Gyere ide!

Erre nem lehetett nemet mondani. Feltekertünk a dombra, és megismerkedtünk Sahappal, aki  Ankarában dolgozik informatikusként, és az egyik testvérétől tanult néhány szót magyarul, aki anno Németországban magyar vendégmunkásokkal dolgozott együtt. Sahap kiválóan beszélt angolul, így végre elhárultak a nyelvi akadályok, és hamarosan megtudtuk, hogy kurdok lakta vidéken járunk, ők maguk is kurdok, és a szokásaikból ítélve valószínűleg korábbi vendéglátóink, Atciék is azok voltak.

Forrás: Zárug Anna Zita és Harkányi Árpád
Sahap és néhány testvére. A kalapos úr szólított meg minket magyarul

Sahapéknál mindenki nagy érdeklődéssel hallgatta kerékpáros nászutazásunk történetét, mint ahogy mi is örömmel beszélgettünk velük a vallásukról és a kurdok helyzetéről Törökországban. Közben az egyik gyerek békákat hozott elénk nagy büszkén, egy másik meg mindenáron traktort akart vezetni, amit az idősebbek nem engedtek neki. Bátorkodtunk felvetni az ötletet, hogy esetleg a kertjükben sátorozhatnánk az éjjel, mire ők azonnal felajánlottak nekünk egy szobát, amit mi nagy örömmel és köszönettel elfogadtuk, tekintve, hogy már jócskán besötétedett.

 A kurd esküvőn nem isznak, de lövöldöznek

Ám ezzel a napnak még nem volt vége, sőt ezután jött a legizgalmasabb rész. Kiderült, hogy Tepeköyben aznap igazi vidéki, tradicionális kurd esküvőt tartanak, amire Sahap mindenáron el akart vinni minket. A falu közepén lévő placcon a fiúk és a lányok külön-külön, két nagy kört alkotva táncoltak.

Forrás: Zárug Anna Zita és Harkányi Árpád
Éljen az ifjú pár!

A külsőségekre nem nagyon adtak, már ami a helyszínt illeti. A zenekar egy színpadon játszott, mi pedig a falu közepén táncoltunk a porban Aki elfáradt, az leülhetett a kipakolt székekre, és egy-egy fiú mindig körbejárt teával. Mivel muzulmán esküvőről van szó, senki nem ivott egy korty alkoholt sem, csak teát, vizet és gyümölcslevet. Ezzel együtt mindenki nagyon jól érezte magát, pezsgett a hangulat.

Egyszer csak csillagszórók és tűzijátékok gyúltak az éjszakában, és az egyik ház előtt két sorban felállva, a kezüket felemelve alagutat alkottak az emberek. A házból előjött az ifjú pár, átvonultak az emberalagút alatt, és leültek a tömeg közepén elhelyezett két székre. A férfi öltönyben-nyakkendőben volt, de a vállán átkötöttek egy zöld kendőt. A nő hagyományos ruhában volt, a feje áttetsző, piros kendővel fedve. Egy öregasszony hennát nyomott a tenyerükbe, ezzel jelképezve, hogy mostantól összetartoznak.

Forrás: Zárug Anna Zita és Harkányi Árpád
Az alagút, amely alatt a fiatal pár átvonul, miután kijött a házból

Közben a tömeg gyertyákkal és csillagszórókkal folyamatosan körbejárt a pár körül, majd hamarosan újrakezdődött a tánc a már ismert módon, fiúk és lányok külön-külön, kisujjukat összeakasztva lejtették.

Néha egy-egy férfi kiállt a körből, és a tömeg közepén mutatta meg a többieknek, milyen ügyesen ropja. Ekkor a nagy örömmámorban néhányan az égbe lövöldöztek, úgy tűnt, éles lőszerrel, ami nekünk, valljuk be, kicsit rémisztő volt.

Miközben Zita nagyon élvezte a táncot a nőkkel és lányokkal, én inkább letelepedtem oda, ahol a gyerekek méregerős teát, mogyorót és üdítőket osztogattak. Sahap leült mellém, és a házasságról beszélgettünk. Elmondta, hogy Törökországban az emberek sose költöznek össze esküvő előtt, nincs próbaházasság, mégis sokkal kevesebb a válás, mint a modern nyugati országokban. Valószínűleg azért, mert nem úgy tekintenek a házasságra, mint egy árura, amelyet ki lehet próbálni, és ha nem tetszik, el lehet dobni, és újra cserélni. Itt a döntés még tényleg egy életre szól.

Forrás: Zárug Anna Zita és Harkányi Árpád
Dzsámi a falu központjában

Megint megtanultuk, hogy a világ nem olyan fekete-fehér, ahogy azt a média lefesti. A hírekből a kurdokról lázongó, háborúzó, lébecoló, csupa baj népség képét kaptuk, de ez a valóságnak csak egy apró és szörnyű szelete. Az viszont nem hír, hogy egy kurd faluban egy család vendégül látott egy magyar biciklis párost. Pedig a világ 99, 9 százalékban tele van szeretetteli, segítőkész, kedves emberekkel, ahogyan azt Sahapéknál is megtapasztalhattuk.