Reggelire helyieket esznek, ebédre európaiakat

A világ legnagyobb gyíkféléje sehol másutt nem él meg, csak Indonézia három apró szigetén. A komodói sárkányok felfalják egymást a túlélésért, és az embert is megtámadják, ha úgy adódik. Saját szemünkkel láttuk az óriás varánuszt, majd bekukkantottunk a víz alá, ahol egy cápa nézett farkasszemet velünk.

Nem volt egyszerű eljutni Labuan Bajóba, a nemzeti park kapujába. Egy dengue-lázas hét és egy vulkán megmászása után keltünk útra, hogy 30 órán át buszokon, hajókon és egy kisteherautó platóján zötykölődjünk. Ezek után nem sokat vesződtünk a szálláskereséssel Labuan Bajóban. A kétszázezer rúpiás (4600 forint) ajánlatra még továbbsétáltunk, de a 125 ezres szobát azonnal elfogadtuk, pláne, hogy meglepően tisztának és rendesnek tűnt a világ ezen részén megszokottakhoz képest. A fickó, aki beinvitált minket, azt mondta, wifi is van, és az ár tartalmazza a reggelit.

Labuan Bajo, Komodo kapuja, a Flores-sziget nyugati csücskében (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Harkányi Árpád

Letelepedtünk hát, és csak később konstatáltuk a valós helyzetet. A zuhanyrózsából tengervíz folyt, a villanyt úgy lehetett lekapcsolni, hogy kicsavartuk az izzót az egyetlen konnektorba helyezett aljzatból, reggelire egy darab banana pancake-et kaptunk, vagyis egy banános palacsintát, a wifi pedig a felettünk üzemelő étteremből szűrődött át, de persze nem annyira, hogy használni is lehessen. Így aztán, hogy meg tudjam írni, és el tudjam küldeni ezt a cikket, kénytelenek voltunk megengedni magunknak egy pizzát – ilyen luxusban rég volt részünk itt, Ázsiában. És most csapjunk bele a történetbe!

Megeszik egymást és az embert

Még a Sumbawaról Floresre tartó hajón megismerkedtünk egy francia nővel, és itt megbeszéltük vele, hogy csatlakozunk a csapatához. Fejenként 150 ezer rúpiáért, vagyis körülbelül 3500 forintért béreltünk csónakot egy Lee nevű fickótól, 15 ezerért pedig uszonyt a snorkelinghez, mert az is benne volt a programban. Ebédet csomagoltunk, mert Lee figyelmeztetett, hogy sem a nemzeti parkban, sem a tengeren nem lesz lehetőségünk ételt vásárolni. A hajó 7:30-kor várt minket Labuan Bajo kikötőjében, és szűk két óra alatt repített el minket a Floresszel szomszédos Rinca-szigetre, amely már a Komodo Nemzeti Park része.

Itt egy helyi vezetőt kaptunk, aki először egy irodába kísért minket, ahol legomboltak rólunk még egy jó adag készpénzt. A belépő a nemzeti parkba fejenként 20 ezer, adó 50 ezer, engedély fényképezésre újabb 50 ezer rúpia, a vége 190 ezer rúpia kettőnkre, ja, és még fejenként újabb 20 ezer a vezetők bérlése. Ketten kísértek minket, egy ember a csoport végén, egy pedig elöl. Vezetőnk, az 54 éves uncle Louis történetei tették igazán színessé a másfél órás sétát, amelynek már a legelején belebotlottunk a sárkányokba.

Ezek az állatok akár három méteresre is megnőnek 25 éves korukra. A három szigeten, Komodón, Padaron és Rincán összesen körülbelül 3500 példány él, ők az abszolút csúcsragadozók a környéken.

A komodói varánusz, vagy közismertebb nevén a komodói sárkány a világ legnagyobb gyíkféléje (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Harkányi Árpád

A hím-nőstény arány három az egyhez, ennek megfelelően rendesen megy a harc a hímek között a nőstényért. A párzási időszak július-augusztusra esik, néhány héttel később a nőstény 20-30 darab 8-10 centiméteres tojást rak le egy általa ásott egy méter mély gödörbe. A kicsik február-április környékén kelnek ki, már amelyiknek sikerül. Csak néhányuk jut ki élve a gödörből.

A korábban kikelt gyíkok ugyanis már 40 centiméteresen kész kis gyilkosok, felfalják a többi tojást és az utánuk kikelő testvéreiket. A nem túl kellemes születés után a túlélők azonnal felmásznak a fákra, nehogy megegye őket valamelyik felnőtt egyed. Mert a komodói sárkány később sem hagyja abba a kannibalizmust, a kifejlett példányok veszélyt jelentenek a kisebbekre. Így aztán a varánuszok az első néhány életévüket a fákon töltik, ahol apró rovarokra, gyíkokra, madártojásokra vadásznak.

Miközben Louis bácsi ezt a kegyetlen történetet mesélte, a hátunk mögül hatalmas nevetés tört ki. Csoportunk egyetlen mezítláb közlekedő tagja, egy fiatal olasz srác éppen a fák ágait fürkészte a komodói sárkányfiókák után kutatva, amikor belelépett egy hatalmas kupac friss bivalytrágyába. Megállapítottuk, hogy biztosan nagy szerencse éri a közeljövőben, majd Louis bá folytatta a történetet.

A sárkány nagyjából 25 évesen éri el végleges, legnagyobb alakját, amikor hossza a három métert, súlya pedig akár a 100 kilogrammot is elérheti. Hüllő lévén csak reggel és délután vadászik, és ha jóllakott, hűsöl az árnyékban, vagy a napon melegszik, ha túlságosan alacsony a testhőmérséklete.

25 éves korukra fejlődnek ki teljesen, akár háromméteresre is megnőhetnek (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Harkányi Árpád

A komodói sárkány képes elejteni bivalyt, vaddisznót vagy őzet is, harapása ugyanis mérgező. A megmart állatnak meg van pecsételve a sorsa, órákon belül már csak sántikálni lesz képes, így könnyű préda a sárkányunknak, amely kivár egy-két napot, amíg a méreg igazán hatni kezd. Végül a szagra és a kínlódó állat jajveszékelésére odagyűlik akár egy tucat komodói sárkány, és falatozni kezdenek.

A Jurassic Park egyes jelenetei jutottak erről eszembe, ám ekkor a társaság többi tagja újra viccelődni kezdett, mert Louis folytatta. Bizony, a sárkány az embert is megtámadhatja, volt már rá nem egy példa. Erre olasz barátaink megkérdezték, milyen emberfajtát kedvelnek a sárkányok? A nagy viccelődés végén megállapodtunk abban, hogy a komodói sárkányok reggelire helyieket esznek, ebédre európaiakat, vacsorára pedig bármely más nemzet turistáit. Valójában persze akár három hétig is kibírják evés nélkül, de amit elkapnak, azt válogatás nélkül befalják szőröstül-bőröstül, sőt, akár csontostul.

Magát Louis-t is megtámadta egyszer egy sárkány 1997-ben, amikor egy fotós csapatot vezetett Komodo szigetén. Mindenki azzal volt elfoglalva, hogyan harap az egyik sárkány az előttük szaladó, menekülni próbáló bivaly micsodájába, amikor hátulról egy másik komodói sárkány Louis-ba kapott bele. Szerencsére csak a vádliját kapta el. Louis egy bottal azonnal rácsapott az állatra, így a harapás nem volt túl mély. Gyorsan kórházba vitték, ahol fertőtlenítették a sebét.

Most már nem is bántuk annyira, hogy a másfél órás séta alatt csupán egyetlen sárkányt láttunk, azt is messziről. Jót mulattunk a lökött olaszainkon meg az idegenvezetőnkön, és megelégedtünk a látogatóközpont környékén kószáló, lusta, jóllakott, idősebb sárkányok látványával.

Először korallnak hittük

A túra nem ért véget a sárkánykereséssel, csak ezután jött a java. Az 1991-ben világörökségi rangra emelkedett nemzeti park másik nagy nevezetessége a vízi élővilág, amelyet hazafelé menet egy festői kis sziget partjánál csodálhattunk meg. Tűkön ültünk, alig vártuk az újabb víz alatti élményt. Uszonnyal a lábunkon, snorkeling maszkkal a fejünkön, fényképezőgépünket vízálló tokba téve vetettük be magunkat a vízbe, amelynek élővilágáról mindenki ódákat zengett.

Valóban nem csalódtunk, sok új fajt láttunk, köztük a legérdekesebb ez a színét és alakját változtató hal volt. A párom, Zita pillantotta meg, amikor előttünk talán csak egy méterre lebegett a vízben. Először korallnak hittük, de aztán láttuk, hogy lebeg és mozog a vízben, nincs összeköttetésben a tengerfenékkel.

Ez nem korall, ez egy tengeri lény (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Harkányi Árpád

Nagyon aranyosak voltak a narancssárga-fehér csíkos bohóchalak is, amelyeket Némónak is szoktak hívni a rajzfilm után. Ezek a számukra menedéket nyújtó, számunkra viszont kellemetlen csípést jelentő hullámzó korallcsápok között laknak, innen figyelnek minket kíváncsian, ha a közelükbe megyünk.

De az egynapos kiruccanás legnagyobb élményét nem a komodói sárkány, nem is a rejtélyes alak- és színváltoztató hal, és még csak nem is a bohóchalak jelentették. A dolog úgy esett, hogy átadtam Zitának a kamerát, mondván, én kiúszok a partra könnyíteni magamon. Már elhagytam a korallos részt, szemem előtt feltűnt a sekély, fehér homokos part, amikor egy másik, addig csak képekről ismert forma tűnt fel előttem: cápa! Nem akartam hinni a szememnek, kiáltottam Zitának, hogy cápa, cápa, cááápaaaa! Jöjjön gyorsan, fényképezzük le, nézzük meg magunknak, mert ilyet aztán végképp nem látunk minden nap.

Mint később kiderült, Zita hirtelen nem tudta, hogy közelebb jöjjön-e, vagy inkább meneküljön. Aztán látta, hogy én nem mozdulok, úgyhogy ő is közelebb merészkedett. A másfél méteres feketefoltú szirtcápa gyönyörű példány volt, de mire Zita odaért, már nem sok látszott belőle. Jóval gyorsabban úszott, mint mi, és bár tudtuk, hogy nagy valószínűséggel nem fog ránk támadni, azért meg voltunk szeppenve kicsit a találkozástól.

A feketefoltú szirtcápa Forrás: Harkányi Árpád

Sárkányokat jöttünk nézni erre a szigetre, de kiderült, hogy a tenger legalább annyi élményt tartogat. Olyan lényeket sikerült ezen a napon megpillantani, amelyekről korábban nem is álmodtunk volna. Mi pedig csak ámulatból ámulatba estünk ezen a napon.