Vigyáznátok a házamra két hétig?

2013.11.23. 15:29

Szabad kemping, házfelügyelés, WWOOfing, ingyen barbecue és olcsó alapélelmiszerek? Ausztráliában tényleg kolbászból van a kerítés? Ennek jártunk utána a legkisebb kontinensen.

Világ körüli kerékpáros nászutunk várva várt állomása volt Ausztrália. Egy kicsit tartottunk is tőle, mert évek óta mást sem hallottunk, mint, hogy micsoda drágaság van a kenguruk földjén. Lesz, ami lesz alapon megvettük a repülőjegyet Kelet-Timorból az Északi Területen található Darwinba. Olyan kevés pénzzel a zsebünkben léptünk be az országba, amennyivel épeszű ember nem tenné. De hát egy világ körül két keréken cirkáló nászutas pártól senki se várjon túl sok ésszerűséget. Nagyon jól döntöttünk, Ausztrália meghódított minket. Ráadásul eddigi utazásunk egyik legolcsóbb országának bizonyult. Most kicsit kivesézzük, miért.

Az Ausztrália jelképévé vált kenguruk sokszor a táborhelyünk mellett legelésztek

Forrás: Harkányi Árpád

Ausztrália tele van csodálatos természeti értékekkel, látnivalóval – ezek felsorolásáról most eltekintenék. Inkább vegyük sorra a lehetőségeket, hogyan boldogulhat kevés pénzből a nyitott és lelkes egyszeri utazó vagy akár az itt élő ember. A végén még kiderülhet, hogy, ha kicsit rugalmasak vagyunk, és lejjebb adjuk az igényeinket, élményekben sem leszünk olyan szegények, sőt.

Szürke nomádok

A youth hostelek és egyéb szállások rögtön horror árakkal indítanak. Legyen szó közös hálószobás ágyról vagy külön szobáról, 30 ausztrál dollár alatt nemigen találni fedett szállást. Ez ugye cirka hatezer forint egyetlen éjszakára, a lehető legegyszerűbb szállóhelyért. A kempingezés valamivel olcsóbb mulatság, az elhagyatottabb helyeken már 10-15 dollártól (2000-3000 forint) találni sátorhelyeket, kicsit többért pedig akár elektromos áramhoz is juthatunk.

A fürdőmedence, a vécé és a meleg vizes zuhany szinte mindenütt az alapfelszereltség része a kempingekben. Aki még ezt sem engedheti meg magának (mint például mi, akik csak egyszer szálltunk meg ilyen helyen), annak is számos ingyenes és legális sátrazási lehetőség áll a rendelkezésére. Ezekről van már egy kisebb netes, térképes adatbázis, de a legjobb, ha szóba elegyünk az országszerte mindenütt előforduló, úgynevezett ősz nomádokkal, akik legtöbbször tartanak maguknál egy nagy, atlaszszerű könyvet, tele Ausztrália összes hivatalos fizetős és ingyenes kempingjével.

A nagy könyv a rendkívül hasznos kis ikonokkal. Ahol nincs dollárjel, az mind ingyenes táborhely

Fotó: Harkányi Árpád

Utóbbiak általában csak rest areák, vagyis útszéli pihenőhelyek, de a nagy könyv a térkép melletti listán kis ikonok segítségével elárulja nekünk, szabad-e ott sátraznunk, és ha igen, hány órát vagy éjszakát tölthetünk az adott helyen. Az is kiderül, van-e árnyékot, asztalt és széket nyújtó kiépített pihenő, valamint vízfelvételi lehetőség.

Sőt az újabb kiadású könyvek már arra is kitérnek, van-e térerő az adott helyen. A kedves ősz nomádok pedig mindig megengedik, hogy lefényképezzük a minket érdeklő oldalakat, nem muszáj a több kilós papírköteget megvenni, és magunkkal cipelni az úton.

És hogy kik azok az ősz nomádok? A nyugdíjas országjáró lakókocsisokat hívja így a köznyelv, akik miután befejezték munkáséveiket, és kirepültek a gyerekeik a családi fészekből, eladták mindenüket, hogy megvalósítsák régi álmukat: lakókocsival utazva, itt-ott megtelepedve töltsék el a hátralévő életüket.

Az ősz nomádok guruló otthona

Fotó: Harkányi Árpád

Az, hogy erre kijelölt helyen kempingezzünk, nemcsak az Északi Terület vízpartjai mentén felbukkanó krokodilok miatt fontos, hanem azért is, mert ha illegálisan verünk sátrat, a rendőr vagy a ranger, vagyis a nemzeti parkok és a védett területek őre akár 400 dollárra (80 ezer forint) is megbüntethet minket.

Ha ügyesek vagyunk, néhol még a városokban is megtalálhatjuk azt a helyet, ahol legális a táborozás. Például az Északi Területen lévő Katherine városában egy csodás, meleg vizű, ingyenesen látogatható forrás mellett pihenhettük ki magunkat, ahol rendszerint össze is gyűlnek a világ minden tájáról érkező fiatal hátizsákos vagy mikrobuszos utazók.

Meleg vizű fürdőhely az ingyenes táborhely mellett Katherine-ben

Fotó: Harkányi Árpád

Meg kell említeni még két nagyszerű, széles körben elterjedt szálláslehetőséget. Ezek akkor jöhetnek jól, ha kicsit szeretnénk a fenekünkön ülni, és pár hetet egy helyben maradni.

Az egyik ilyen lehetőség az úgynevezett house sitting, vagyis házfelügyelés. Az ausztrálok nagy kutyabarátok, sok helyen van háziállat, és gyakoriak az erdőtüzek is, ezért a legtöbben nem merik otthagyni a házukat, háziállataikat a nyaralás alatt.

Ilyenkor jön jól a house sitter, vagyis a házcsősz, aki egyedi megállapodás szerint vagy fizeti, vagy nem fizeti a rezsit, amíg ott tartózkodik. Hallottunk már olyat is, hogy az illető megkapta a kocsit is használatra benzinkártyával, külön fel volt pakolva számára a hűtő és a kamra, sőt még egy kis zsebpénzt is kapott, miközben nem volt más dolga, csak lenni a házban, és megetetni néhány állatot.

Ez a dolog olyannyira népszerű Ausztráliában, hogy egyszer lefékezett mellettünk egy vidám furgonos fickó, hogy nincs-e kedvünk két hétig a házában dekkolni, amíg ő és a családja a Kenguru-szigeten nyaral. Ez egyben jól mutatja azt is, hogy az ausztrálok mekkora bizalommal viseltetnek embertársaik iránt. Ön beengedne egy idegent az otthonába két hétre, amíg nyaral?

Ez az úr az utcán szólított le minket, nem vigyáznánk-e két hétre a házára, amíg ő nyaral

Fotó: Harkányi Árpád

Sajnos nem tudtunk élni a lehetőséggel, mert csak az ingyenes, online kérhető, 3 hónapos vízummal voltunk az országban, nem engedhettünk meg magunknak két hét egy helyben maradást. A house sittingre egyébként már több online portál is épült, ahol válogathatunk a hirdetések közül, vagy mi magunk is feladhatunk egyet. Ezen oldalak listája megtalálható a fentebb linkelt Wikipédia szócikk alján.

A másik nagyszerű lehetőség az ingyenes szállásra és tapasztalatszerzésre a WWOOFing, ami nem más, mint „organikus farmokon” koszt-kvártélyért cserébe napi 4-5 óra kétkezi munka. A hely lehet Mari néni kis veteményese vagy akár egy két Magyarország méretű marhafarm is, ahol helikopterrel kergetik össze a marhákat a vágóhídra szállításhoz.

Ausztrália a végtelen távolságok és lehetőségek országa

Fotó: Harkányi Árpád

Ez a lehetőség nekünk, magyaroknak is nyitott, noha pénzért nem dolgozhatunk, mert a nyugati fiatalok körében használt working holiday vízumot jelenleg nem adják ki magyar állampolgároknak. Más a helyzet viszont Új-Zélandon, ahol idén először 2013. április 22-én, ottani idő szerint délelőtt 10 órakor megnyitottak 100 helyet a magyar fiatalok számára. 35 év alatt bárki jelentkezhetett erre a vízumfajtára, melynek keretében egy évig dolgozhatunk az országban.

Erről nagyon-nagy bánatunkra lecsúsztunk. Mire tudomást szereztünk a dologról, már minden hely betelt. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy további anyagi források híján kérdésessé vált az utazásunk jövője. De persze bízunk magunkban, majdcsak kitalálunk valamit, és ezen a problémán is felülkerekedünk, ahogy anno a Himaláján vagy a Pamíron.

Visszatérve a working holiday vízumra, az így szerezhető munka általában kétkezi gyümölcs- vagy zöldségbetakarítás, vendéglátó-ipari, esetleg ház körüli tevékenység. A fizetés magyar mércével nézve elég jó, óránként akár 25 dollárt is fizetnek, ami több mint 5000 forint. Ilyen órabért otthon IT-mérnökök sem kapnak.

Ingyen, szinte minden

Persze azért a történet nem ilyen rém egyszerű, Ausztrália sem a Kánaán. Az árak magasak, egy kisebb albérlet minimum kétszáz dollárba (40 ezer forint) kerül hetente. Igaz, ha türelmesek vagyunk, a spontán és meghirdetett lomtalanításokból egy-két hét alatt igen pofás otthont tudunk berendezni magunknak. Két hónapot sem tölttünk az országban, de már több működő tévét (eső elől letakarva, garancialevéllel, távirányítóval), rengeteg matracot és bútort láttunk kirakva az utcákra.

Ha most azonnal kell a szomszéd megunt, az idei modellnél három centiméterrel kisebb, gagyi 2D-s LCD tévéje, akkor el kell látogatnunk a legközelebbi garázsvásárra, ahol egy költözésen átesett vagy költözni készülő család megunt, régi cuccai között válogathatunk tíz-húsz, de legfeljebb néhány száz dollárért. Érdemesebb azonban kivárni, amíg az ember egy „vacak” két éves tévébe botlik az utcán.

Az utcára kitett, még működő televízió a távirányítóval együtt ingyen elvihető

Fotó: Harkányi Árpád

Ruha kell? Még a kisebb vidéki városokban is vannak úgynevezett op-shopok vagy salvation army boltok, ahová a megunt, használt holmikat hordják be a tudatosabb polgárok, hogy aztán az erre szakosodott szervezetek eladják ezeket, és az így kapott bevételt jótékonysági célokra fordítsák. Ezekben a boltokban is sok háztartási cikket láttunk, de még könyveket is. Alig használt, a miénknél százszor jobb állapotban lévő márkás futócipőt vettünk így 3 dollárért (600 forint), sose használt bukósisakot 5 dollárért (1000 forint), hosszúnadrágot, pamut hosszú ujjú felsőket az itteni, nagyon veszélyes napsütés ellen 1-2 dollárokért (200-400 forint). Erre mondja az angol, hogy throwaway society, amit nem igazán lehet tömören magyarra fordítani: eldobók társadalma, pazarló társadalom?

Ha korog a gyomor

Ausztrál nemzeti eledelről nem igazán lehet beszélni, habár a húsos pitét, vagyis a meat pie-t és a fish & chips-et, az angoloktól megörökölt sült krumplis rántott halat előszeretett kínálják szinte minden út menti vendéglőben, kocsmában. Ezenkívül nagy sörösök, és minden háztartásban van egy tízfunkciós, három-négytálcás csilivili gázos barbecue-sütő, amit előszeretettel használnak is, hiszen nagy steakesek. És persze ott a kenguru- és krokodilhús, de ezek inkább csak különlegességek, nem a mindennapi étkezés részei.

A fish & chips Ausztráliában is nagyon népszerű

Fotó: Harkányi Árpád

Mi tévők legyünk, ha mindez túl drága nekünk? Először is, hagyatkozhatunk a nagy élelmiszerláncok leárazott vagy sajátmárkás termékeire, és megsüthetjük őket a saját kempingfőzőnkön, vagy az országszerte mindenfelé, a parkokban és pihenőhelyeken megtalálható, ingyenes kültéri barbecue-sütőkön. Ha még ezt sem engedhetjük meg magunknak, belemerülhetünk a dumpster diving (kukázós) életérzésébe, ahogy egyszer mi is tettük.

Az alapélelmiszerek alsó hangon körülbelül másfélszer drágábbak az otthoniaknál. Két nagy áruházlánc van Ausztráliában, a Woolworth és a Coles, de a keleti parti városokban jelen van a német Aldi is, az előbbieknél kisebb választékkal, viszont olcsóbb árakkal. Tejet például - igaz, csak háromliteres csomagolásban - kaphatunk annyiért, mint otthon, literjét egy dollárért, vagyis kicsit több mint 200 forintért. 12 tojás 3 dollár, vagyis darabja 51 forint. 1kg olcsó sajt 6 dollárba kerül, vagyis 1236 forint.

Ausztráliában így néz ki egy igazán menő útszéli kocsma

Fotó: Harkányi Árpád

Az éttermek még az ausztrálok számára sem olcsók, 10-20 dollár alatt nem nagyon lehet jól lakni sehol. Hacsak nem érjük be a 3-4 dolláros hatalmas adag sült krumplikkal. Egy jó kávé szintén 3-4 dollárnál kezdődik. Ugyan minden elég drága, de legtöbbször igen szép adagokat mérnek. Egy hamburger 6-7 dollárba kerül, de az aussie, vagyis az ausztrál csak úgy hívja az ilyen ételt, hogy „horrible junk food”, vagyis borzalmas szemét kaja, és ennek legtöbb esetben meg is van az oka.

Ausztrália megtelt

Itt élő magyarokkal beszélgetve arra a következtetésre jutottunk, hogy a felsorolt tapasztalatok ellenére már itt sincs kolbászból a kerítés, sőt, soha nem is volt. Ugyan jobban megbecsülik az egyszerű, kétkezi munkát, és már egy takarítói fizetésből is jobban meg lehet élni, mint otthon, de az emberi természet már csak olyan, hogy mindig többre vágyik, pláne, ha a környezetében is azt látja, hogy körülötte mindenkinek jobban megy.

Brisbane belvárosa

Fotó: Harkányi Árpád

Keményen meg kell dolgozni azért, hogy az ember feljebb jusson a ranglétrán, és bevándorlóként ez különösen nehéz feladat lehet. Már maga a bevándorlás és munkavállalás is sokkal nehezebb, mint mondjuk néhány évvel ezelőtt, mert Ausztrália lassan kiteheti a „Megtelt” táblát, annyi bevándorló érkezett az elmúlt évtizedek óriási gazdasági fellendülése miatt.

Ha tanulni jövünk, még mindig viszonylag egyszerű a dolgunk: ha fizetjük a sulit és járunk az órákra, heti 20 órát dolgozhatunk mellette, a házastársunk pedig kaphat munkavállalói engedélyt. Egy másik járható út, ha olyan nemzetközileg elismert képesítésünk és tapasztalatunk van, amire szükség van az országban. Ilyenkor állásajánlatot kapunk egy itteni cégtől, amelyik igazolni tudja, hogy az országon belül nem találtak megfelelő szakembert, ezért van szükség ránk.

Ezek a megoldások pont annyira bonyolultak, mint ahogy hangzanak, és állítólag évekbe is telhet az ügyintézés. Még ha sikerül is letelepednünk és munkát vállalnunk, utána hosszú évek munkája, bizonytalansága és küzdelme, mire megkaphatjuk az állandó letelepedési engedélyt, majd az ausztrál állampolgárságot. Találkoztunk olyanokkal, akiknek sikerült, de végighallgatva a kálváriájukat, abszolút nem fogott el az irigység a státuszukat illetően, hisz a régi életüket adták fel mindezért, és meg is küzdöttek érte.

A következő fejezetben elmeséljük kukabúvárkodásunk történetét, és elmondjuk, hogyan lehet egy dollárért lakóautót bérelni vagy 25 000 kilométeres buszbérletet vásárolni.

Az alábbi térképen végigkövetheti Zita és Árpád útját, valamint az útról készült beszámolókat.