Átdobják a tűt az üvegtáblán

2014.01.30. 09:07

A kínai körút utolsó hetében sem volt időnk unatkozni. Hátra volt még néhány lenyűgöző világörökségi helyszín, az agyaghadsereg, egy színházi előadás, egy kungfubemutató, a nagy fal, no meg Peking, amely egyszerre taglóz le szépségével és tölt el szorongással az állandó katonai jelenlét miatt.

Több hetes tapasztalattal a hátunk mögött lassan hozzászoktuk, hogy a reggeli büfékínálatban semmi olyat nem találtunk, amit otthon szoktunk enni. A zöld tea mellett forrón kínált narancslét ihattunk, és párolt káposzta, langyos csírasaláta, chilivel méregerőssé varázsolt párolt zöldbab, párolt tésztabatyuk és hasonló furcsaságok sorakoztak az asztalon. Mit nem adtunk volna egy szelet kenyérért vagy csésze kávéért! Időnként azért akadt pirítós is, melyekbe előszeretettel égettek mintákat.

Kajfengből több órás buszozás után érkeztünk a Saolin-templomba. Sajnos az útból a szokásos szmog és köd miatt nem sokat láttunk. Ott azonban szerencsénk volt, mert épp kifogtuk a nemzeti ünnepet, amelynek tiszteletére a fiatal saolin szerzetesek bemutatót tartottak harcművészetükből. Elképesztő ugrásokat, rúgásokat produkáltak a hajlékony és erős kis srácok, igazán látványos volt, csak épp a fotózással voltam bajban. Mindig gyorsabban és magasabbra ugrottak, mint amire számítottam, így szinte képtelenség volt elcsípni a megfelelő pillanatot.

De nemcsak rúgásokat és ugrásokat adtak elő, hanem vidám műsorszámokat is, amelyekben például különféle állatok – majom, tigris – mozgását utánozták tökéletesen. A koncentráció diadalát is megtapasztalhattuk, amikor egy fiú csak a két mutató- és középsőujján állt kézen, vagy amikor egy másik tűt dobott át egy üvegtáblán. Hasonló bemutatót a Youtube-on is találunk, mint ahogy hosszú vitafórumokat is arról, hogyan lehetséges az ilyesmi. Azért a saját szememmel látni ezeket a mutatványokat jóval megdöbbentőbb volt.

Harcművész a Saolin-templomban (Galériához kattintson a képre!)Fotó: Kisgyörgy Éva

Nincs két egyforma agyagkatona

A főváros felé haladva újabb világörökségi helyszínt ejtettünk útba: a Lungmen-barlangokat (a lungmen jelentése sárkánykapu), amelyek falába az 5. és a 7. század között mintegy 100 000 Buddha-ábrázolást véstek. Sajnos az utóbbi két évszázadban a nyugati világ gyűjtői, a szuvenírvadászok és a kulturális forradalom harcosai a legtöbb elérhető Buddha fejét kivájták. Ezek kisebb része múzeumokban található, de a legtöbb privát otthonokban rejtőzik, talán egyszerű papírnehezékként.

A legközelebbi nagyváros, Lojang a szokásos szédítő fejlődésen ment keresztül. Csak a látogatásunk előtti évben több plázát és hat stadiont adtak át, na és persze lakótelepek végeláthatatlan sora épült fel.

A korai ébresztő után öt órát buszoztunk Hszianba, melynek neve összeforrt az agyaghadsereggel, pedig egyébként is nevezetes város. A 6. században, a Szuj-dinasztia idején ez volt a világ legnagyobb települése. A közel 8000 terrakotta katona i.e. 200-ból származik. Minden katona életnagyságú és nincs köztük két egyforma: mindegyiknek más-más az arckifejezése.

A katonákat 1974-ben találta meg három földműves. Egyikük a mai napig a helyi múzeumban ücsörög, és szorgalmasan dedikálja a felfedezésről szóló könyvet. Az idős bácsika egykedvűen szignálja az elé rakott köteteket, és némi baksis fejében egy fotót is enged magáról készíteni. Elveim ellenére most én is fizettem egy képért, hiszen a bácsi nem keresett sokat a lelettel – abból mások gazdagodtak meg. A tanulatlan falusi emberkének megtanítottak pár angol kifejezést, hogy a múzeumba látogató államfőkkel, királyokkal tudjon pár szót váltani, néhányukkal közös fotón is szerepel.

Mielőtt a hadsereg elé járulhattunk volna, az ajándékbolt után még egy gyárat is végig kellett járni, ahol töviről hegyire mindent elmagyaráztak a szobrok történelméről, készítéséről. A katonák egyébként három fedett csarnokban sorakoznak, és a galériáról lehet megnézni őket.  A látványért persze közelharcot kellett vívni a modernkori turistahadsereggel, de végül sikerrel jártam.

Nincs két egyforma agyagkatona (Galériához kattintson a képre!)Fotó: Kisgyörgy Éva

Itt még a plázákban is lehet alkudni

Este betévedtem egy csillogó-villogó bevásárlóközpontba, és sajnos megakadt a szemem egy meglehetősen drága, márkás kabáton. Azonnal tudtam, hogy ez velem jön haza. Felpróbáltam, majd a próbafülkéből kilépve megkérdeztem az eladót, szerinte jól áll-e. Végigmért, majd megakadt a szeme a tízéves, több földrészt megjárt, gumis derekú utazónadrágomon, amit annak idején egy vietnami piacon vettem. Tény, hogy nem passzolt a gyönyörű kabáthoz. Kissé félve, de komoly arccal közölte: "Új nadrágot kellene vennie." Nem tudom, a szegényes nadrágom okán-e, de kaptam tíz százalék kedvezményt, itt ugyanis a plázákban is lehet alkudni.

Kiélvezve a nagyvárosi pörgést, a muzulmán negyed éjszakai piacán vacsoráztam, ahol hatalmas kínálat van olcsó utcai ételekből. Feltűnt, hogy akárcsak az előző városban, itt is ellepték az utcákat a díszdobozos süteményárusok. Mivel már furdalt a kíváncsiság, rákérdeztem, miért vesz mindenki ezekből. Mint kiderült, a néhány nap múlva esedékes őszi holdünnepre készültek, melyet hagyományosan kör (telehold) alakú tortácskákkal ünnepelnek a családok.

A holdsütemény nagyjából pogácsa alakú, tetején a hosszú életet vagy a harmóniát jelölő kínai írásjelekkel. Régebben ezeket a háziasszonyok maguk sütötték, de az utóbbi időben divatba jöttek a minél cifrább, minél különlegesebb változatok, melyekre egész iparág épült. Eredetileg töltelékük vörösbab-, feketebab- vagy lótuszmagpüré volt, ma már mindenféle kapható a sajttortás íztől a jégkrémből készült verzióig.

Hatalmas kínálat van olcsó utcai ételekből (Galériához kattintson a képre!)Fotó: Kisgyörgy Éva

Már nem annyira tiltott a Tiltott Város

A hajnali ébresztő után a reggeli járattal indultunk tovább Pekingbe, ahol természetesen pekingi kacsa volt az első vacsorám, majd késő este szokás szerint internetkávéházat kerestem. Kínában minden ilyen helyen szinte kizárólag lövöldözős játékokkal ütik el az időt a fiatalok, olyan tömény cigarettafüstben, hogy a gép előtt ülve alig láttam a képernyőt.

Az óriási, betonozott Tienanmen tér (Mennyi béke tere) a város központja, látványos parádék és az 1989-es tömegmészárlás, valamint számos politikai tiltakozás helyszíne. Mao gigantikus álmai szerint épült, aki a világ legnagyobb terének szánta (ma már csak a negyedik a ranglistán). A hatalmas méretek és a szokásos szmog miatt el sem láttunk a tér másik végéig.

Mao mauzóleuma előtt óriási sor kígyózott, a téren sárkányokat eregető gyerekek futkostak, de ami a legfeltűnőbb volt, a katonák tömege. Egyesével, párosával, szakaszokban, kutyával, minden elképzelhető felállásban és felszereltséggel cirkáltak a téren.

Erős katonai jelenlét (Galériához kattintson a képre!)Fotó: Kisgyörgy Éva

Átsétáltunk a Tiltott Városba, amely már annyira nem tiltott, hogy egyik épületében még Starbucks is működött. A 2000-ben nyílt kávézó ottjártamkor, 2006-ban még nyitva volt, de a következő évben a tiltakozások hatására bezárták. A városrész 500 évig hermetikusan lezárt terület volt, csak 1925-ben nyílt meg a látogatók előtt, azóta viszont egymás hegyén-hátán tolonganak a turisták. Szerencsére a legtöbben a fő csapásvonalakon közlekednek, ezért kis kitérővel lehet csendes templomokat, udvarokat találni.

Egy világörökség-vadász természetesen nem hagyhatta ki a Nyári Palotát. Az uralkodók ebbe a kis meseországba menekültek, amikor a Tiltott Városban már nagy volt a hőség. A hegyes-völgyes tájon csónakázótavak, templomok, girbegurba sétautak, pavilonok és verandák váltakoztak.

Nagy fal, nagy élmény

Ha már Peking, a pekingi operát is felkerestük. Ez egy átlag európainak kicsit nehezen értelmezhető, de nem bántam meg a látogatást, különösen mivel az előadás előtt végignézhettük, hogy sminkelnek a színészek. Sajnos a közönség nagy része nem korlátozta a fotózást erre az időre, hanem az előadás közben is végig villogtak a vakuk.

Utazásunk utolsó napján, amolyan búcsúajándékként vettük célba a kínai nagy falat. A Huanghua szakaszhoz mentünk, amely kevésbé látogatott, mint a turistabuszok zöme által becélzott Badaling. Azért még itt is elég Disneyland van, például a fal egyik szakaszáról bob-pálya vezet a völgybe. Bár a falra mindössze félórás sétával fel lehet jutni, a legtöbben inkább a felvonóval kapaszkodtak fel, hogy ott megvegyék a "Megmásztam a nagy falat" pólót.

Nagy élmény volt a hegygerincen kanyargó fal az elszórt őrtornyokkal, bástyákkal. Szerencsére a felvonós társaság a falon sem gyalogolt túl sokat, így legalább nem zavarták a látványt.

A kínai nagy fal nyugodtabb szakaszán (Galériához kattintson a képre!)Fotó: Kisgyörgy Éva

Ennél szebb búcsúképet festeni se lehetett volna. Rengeteg élménnyel teli egyhónapos kínai körutazásunk a nagy falnál ért véget. Félelmetes belegondolni, hogy a programokkal sűrűn teleszőtt négy hét alatt az országnak csak egy apró szegletét láttuk. A 45 kínai világörökségi helyszínből 14-et sikerült felkeresni, így még több hónapnyi barangolás vár rám, ha mindet végig szeretném járni.

Azt már elterveztem, hogy legközelebb Jünnan tartománnyal folytatom a felfedező utat, ahol a legfestőibb rizsteraszok és a legszínesebb népcsoportok találhatók. Ha az utazó túllendül az apró nehézségeken (mint a kommunikációs nehézségek vagy a szokatlan reggelik), ebben a hatalmas országban elképesztően változatos látnivalók várják.

A korábbi részek:
Fokhagymán sült méhecske vacsorára
Szürreális hajózás a Jangce folyón
Kínában a hotel egyben bordély is