Végigstoppolni Új-Zélandot

2014.02.06. 19:55

Egy apró új-zélandi település, Mouteka határán álltam az út szélén, teli izgalommal. Stoppolni kezdeni mindig kicsit nehéz. Kilépni a biztosból az ismeretlenbe. Amikor nem tudod, hogy hol alszol majd aznap este, és fogalmad sincsen, hogy milyen emberekkel hoz majd össze a sors. Modern nomádként persze azt is tudom, hogy pontosan ez adja meg az ízét és az értelmét az egésznek.

Szerencsére aznap reggel sem kellet sokat várni az első fuvarra. Már a hatodik, hetedik kocsi után le is fékezett mellettem egy kicsit kopottas pick-up. Két jó húsban lévő helyi, azaz kiwi srác ült a két első ülésen. Látszott rajtuk, hogy munkába igyekeznek. Túl sokat kérdezősködnöm nem kellett, ha ezen az úton indultak el, akkor számomra biztosan jó irányba mennek. Bedobtam a zsákomat a hátsó ülésre, behuppantam mellé, és kezdődött a beszélgetés.

Kiderült, hogy méhészek, nyaranta napi 12 órákat dolgoznak, rengeteg méhkast felügyelnek. Új-Zéland egyik kulináris csodáját, a manuka mézet termesztik, mely különösen erős baktériumölő és sebgyógyító hatásáról híres. Cook kapitány matrózait is ezzel gyógyították, miközben feltérképezték Új-Zéland kettős szigetét. Egy másik stoppom alkalmával találkoztam egy fazonnal, aki új-zélandi származású, de Angliában él, és oda importál manuka mézet. Óriási tartályokban úsztatja át az alapanyagot Hollandiába, ahol a méz apróbb üvegcsékbe kerül, melyeket aztán az új-zélandi ár többszöröséért ad el.

Mi kell a stoppoláshoz?

Stoppoláshoz három dolog szükséges: pozitív hozzáállás, magabiztosság és stoppolásra alkalmas hely. Pozitív gondolatok, hogy elhiggyem, fel fognak venni. Magabiztosság és józan ítélőképesség a biztonságom érdekében. Hiszen nem kell minden lefékező kocsiba beülnöm. Amikor egy kocsi megáll, felmérem, hogy szimpatikus-e a vezető, hogy milyenek a reakciói, hogy mennyire őszinte a tekintete. Miután munkám során aktívan foglalkozom emberekkel, eléggé gyorsan átjönnek a személyiségek. Ha valami rejtett negatív szándékot fedezek fel a sofőrnél, azonnal megkérem, hogy álljon meg, és kiszállok. Alkalmas helynek pedig olyat választok, ahol messziről jól látható vagyok, a kocsik lassabban mennek és büntetlenül le is tudnak húzódni.

Jól belátható, stoppolásra alkalmas hely, a tábla előtt a kocsi könnyen le tud húzódni, meg tud állni

Forrás: Szigethy Eszter

A kiwi embereket nagyon segítőkésznek találtam, eddig zökkenőmentesen zajlott a stoppos életem. A bevezetőben említett kiindulási városkából négy fuvarral jutottam el Westport mellé, Cape Foulwind kilátópontra, a nyugati partra. Az első három stopnál összesen kevesebb, mint 40 percet várakoztam, de ez sem volt időveszteség, mert ezalatt az útikönyvemet olvastam. A harmadik autóban egy kimondottan kedves srác ült, aki minden kilátóponton megállt velem, megnevezte a látott különleges madarakat, és még egy szezonmunkához is adott kontaktot, ha netalántán kifogynék a pénzből az utazás során.

A kitűzött cél előtt egy idősebb hölgy vett fel, aki tudván, hogy egy kisebb sétát szeretnék tenni a tengerparton, eldobott a túra kiinduló pontjára, és még azt is felajánlotta, hogy megőrzi a nagyobb hátizsákomat, amíg túrázom. Természetesen éltem a lehetőséggel. A tengerpart telis teli volt fókákkal és csoda módon sütött a nap, ráadásul kimondottan szerencsém volt, hogy januárban tévedtem erre, mert decemberben születnek a bébi fókák, így azokat is megcsodálhattam.

Fókák a Cape Foulwind kilátó mellett

Forrás: Szigethy Eszter

Ingyen kocsi

Persze vannak más módjai is a szinte ingyenes közlekedésnek Új-Zélandon. Oda érkezésem előtt egy nappal például befoglaltam egy transzfer kocsit egy weboldalon keresztül. Teljesen ingyen, bebiztosítva, tele tankkal megkaptam egy hét férőhelyes Kia-t 24 órára, cserébe azért, hogy Auckland repteréről átvezetem Wellington repterére. Nem volt ugyan veszélytelen a játék, hiszen nem vagyok egy gyakorlott vezető, sokkal többet bicikliztem életemben, mint ültem a volán mellett. A kocsi pedig robosztus volt, ráadásul Új-Zélandon baloldalon folyik a közlekedés, sőt néhol a szabályok is kicsit eltérnek a hazaitól.

Déltől estig levezettem 700 kilométert mindenféle kényesebb helyzet nélkül. Csak egyszer dudáltak rám hosszabban, amikor egy körforgalomban szabálytalan helyen vettem fel egy stoppost, de ebből sem lett büntetés vagy karambol. Este már Wellingtonban kopogtattam barátaim ajtaján, következő nap reggel pedig leadtam az autót.

Az egész művelet mindössze egy új-zélandi dollárba (190 forint) került, ugyanis ennyit von le a weboldal a szolgáltatásért.  Ez a rendszer valószínűleg azért alakult itt ki, mert a turisták, akik leginkább kikölcsönzik a kocsikat, sokszor más ponton adják le őket, mint ahonnan korábban indultak. Persze az autókat csak meghatározott időre lehet ingyenesen megkapni, ha hosszabban szeretnénk használni, akkor a plusz napokért fizetni kell. Nekem aznap fontos volt, hogy minél hamarabb lejussak Wellingtonba, így pont kapóra jött a lehetőség.

Ingyenes transzferautóm bebiztosítva, teli tankkal, 700 kilométeres távra

Forrás: Szigethy Eszter

Vannak más módjai is a spórolós utazásnak Új-Zélandon, ahol három fajta négykerekű létezik: a jármű, amely csak transzportra alkalmas, a lakóautó, amelyben már kicsit kényelmetlenül, de lehet aludni és a  lakókocsi, amely már nagyobb terekkel és vécével is rendelkezik. Néhány napig a második kategóriát volt szerencsém kipróbálni: egy lengyel ismerősöm lakóautóvá átalakított négykerekűjében laktunk. A járművet saját maga alakította ki alvásra alkalmasnak, kivette a hátsó üléseket és falapokkal fedte le a hátsó részt, valamint a csomagteret. Az ágy alatt dobozokban helyezte el a konyhát és a ruhatárolóit.

Ami tiltott, ki van táblázva

Ennek az utazásnak kicsit hippi jellege volt, a zuhanyt reggelente a hullámzó tenger vagy a jéghideg patak jelentette. Leginkább arra kellet figyelni, hogy esténként mindig olyan helyet keressünk, ahol nem büntetik a kocsiban alvást, így csak bizonyos, toalettel ellátott parkoló helyeken állhattunk meg, ahol ezt engedte a helyi szabályzat. Új-Zéland ugyanis úgy működik, hogy minden, ami tiltott, az ki van táblázva.

Házilag verbuvált, alvásra is alkalmas lakóautó

Forrás: Szigethy Eszter

Kényelem és mobilitás szempontjából a toalettel ellátott lakókocsisoknak van a legkönnyebb dolga. Itt Magyarországihoz képest nagyon drágák a szállások, egy hostel hálóteremi ágya is 30 új-zélandi dollártól (5600 forint) indul éjszakánként, egy szoba pedig 80-tól (15 ezer forint) kezdődik.

Nekem azonban eszem ágában sem volt fizetős szálláshelyeken megszállni. Hoztam magammal egy sátrat, így ha nagyon muszáj, befizethetek egy sátorhelyre a kempingekben 6-15 új-zélandi dollárért (1100-2800 forint), de alapvetően szabad kempingelést terveztem. Érdekes már a megfogalmazás is: itt az emberek nem azt mondják, hogy vadkemping, nem is értik ezt. Ők szabad kempingnek nevezik, mert a szabadban vagy, mert szabad csinálni, és mert az egész a szabad életérzésről szól.

Valójában erről szól az egész itteni utazásom, a teljes kötetlenségről. Semmi sincsen befoglalva, semmi sincsen lefixálva. Stopposként amúgy is megtervezhetetlen, hol ér éppen az éjszaka. Nincsenek frusztrációk, nem kell odaérnem sehova. Ha valahol jól érzem magamat, addig maradok, ameddig szeretnék. Talán éppen ez segít abban, hogy teljesen átéljem a pillanatokat, hiszen az út a lényeg, nem a célállomások.

A szerzővel készült interjúnkat itt olvashatja, további cikkünket Új-Zélandról pedig itt találja.