Színes, szagos kincsesláda

2014.02.18. 08:06

A balinéz emberek a szomszédos szigetek többnyire muzulmán vallásával szemben a hindu vallást követik. Gazdag, a nyugati ember számára egzotikus kultúrájukat a mai napig féltő gonddal ápolják, másokkal pedig rendkívül kedvesek és közvetlenek. A táj is lenyűgöző, nem lehet véletlen tehát, hogy Bali az egyik legkedveltebb turista célpont a világon. Mi is felfedeztük.

Bali szigetére nyugat felől, egy Jáváról közlekedő komppal érkeztünk meg. Az első szembetűnő különbség a legnépesebb indonéz szigethez képest az utak kifogástalan minősége volt. Alig haladtunk egy kilométert a kerékpárjainkon, máris egy hatalmas, négylábú, az út fölé épített emlékmű alatt hajtottunk át.

Mivel a Denpasarba vezető főutat egyhangúnak találtuk, a rizsföldek között kanyargó mellékúton „rövidítettünk”. Itt a kereszteződések közepén kisebb műemlékekbe épített szobrok jelezték a balra tartást, viszont autóforgalommal errefelé gyakorlatilag nem találkoztunk.

Volt, ahol csak az eget visszatükröző, vízzel elárasztott földek mellett tekertünk, ám a legtöbb helyen rizspalánták álltak a feszített víztükörben. Ennek a tükörnek a közepén vágtunk át egy apró töltésen, és közben úgy éreztük, mintha az égen hajtottunk volna át. A rizsföldek egyhangúságát csupán néhány szigetként kiemelkedő, pálmafákkal körbevett ház szakította meg. Egy-egy kanyarban a földeken dolgozó emberekkel is találkoztunk, akik mosolyogva integettek.

Mintha égi ösvényen kerékpároznánk (Galériához kattintson a képre!)

Forrás: Harkányi Árpád

Amikor visszaértünk a zsúfolt, forgalmas főútra, azonnal elkezdtem a térképet bújni, hogy a következő röviditést kieszeljem. Úgy terveztük, hogy még ezen a napon megérkezünk a sziget „fővárosába”, Denpasarba, de aztán a második kitérő olyan jól sikerült, hogy ez végül nem jött össze.

A rizsföldek között itt már meredek oldalú völgyek szabdalták a tájat, amelyeket mi rendre derékszögben kereszteztünk, a szurdokvölgyekből kivezető meredek kapaszkodókon Zitával már csak tolni tudtuk a bicikliket. De az erőfeszítésért cserébe olyan látványban volt részünk, amilyenről korábban álmodni sem mertünk.

Sarlójukat köszörülő földművesek, a rizsföld szélén kis kosárban áldozatot hátrahagyó asszonyok mellett haladtunk el, amíg véget nem ért az ültetvény, hogy aztán újra eltűnjünk a következő, meredek völgyben. Ez így ismétlődött, amíg szürkülni nem kezdett, és mi teljesen ki nem merültünk.

Ekkor az egyik völgy kijáratánál elágazáshoz értünk, ahol csodák-csodájára egy hölgy sate ayamot árult. A pálcikára húzott grillezett, mogyorós, szójaszószos csirkedarabokat (ayam – csirke) kisütés után ugyanilyen szószba (sate vagy satay) mártogatva fogyasztják. Ez az étel egyébként vita tárgyát képezi az indonézek körében, a szomszédos Malajzia polgárai is saját találmányuknak tartják a finom ételt, amit általában rizzsel fogyasztanak és jeges teával öblítenek le.

Rizstárolóból státuszszimbólum

A sate ayam életmentőnek bizonyult, de arra nem volt elég, hogy eljussunk vele Denpasarig. Úgy döntöttünk, egy ilyen pazar helyen nagy luxus megfosztani magunkat a táj szépségétől azzal, hogy éjszaka biciklizünk, úgyhogy gyorsan sátorhely után néztünk. Persze ez sem volt egyszerű, mert bár a terep sok helyen sík volt, de ahol nem vízben álló rizsteraszok alkották, ott meredek, sűrű dzsungel borította. Egyetlen esélyünk maradt, ha valaki a következő faluban beenged minket a kertjébe. Ez a falu azonban nagyon furcsán nézett ki, valamennyi ház kertje díszes kerítéssel volt körbe véve, és mindenütt szentélyszerű, furcsa toronyépületek sorakoztak. Találtunk egy tágas iskolaudvart, de egy teremtett lélek sem akadt benne, akitől engedélyt kérhettünk volna a sátrazásra.

Végül egy kedves család fogadott be minket, az anyuka, Kadek egész jól beszélt angolul. Ő mesélte, itt Balin az a szokás, hogy mindenkinek van otthon egy szentélye, amelyet hatalmas összegekért szentelnek fel az arra szakosodott vallási személyek. A családtagok pedig itt helyezik el kosárkákban az isteneknek járó áldozatot, amely általában különböző gyümölcsökből és finomságokból áll, de láttunk már nyugati üdítős dobozokat is az áldozati kosárban.

Balin minden családnak saját kis szentélye van (Galériához kattintson a képre!

Forrás: Harkányi Árpád

A kert másik fontos eleme egy tetővel rendelkező alkalmatosság, az úgynevezett lumbung, amely eredetileg magasított rizstároló volt. Azért áll cölöpökön, hogy a rágcsálók és más állatok ne dézsmálhassák meg a féltve őrzött rizskészletet. Mára kicsit átalakult a lumbung szerepe. Tradicionális formáját megtartotta, de inkább csak a jólétet jelképezi, nem kizárólag rizstárolásra használják.

Nagyobb szerepet kapott a tető alatti vízszintes emelvény, amelyet evéshez, beszélgetéshez, sziesztához vagy imádkozáshoz használnak. Kadekéknál több ilyen lumbung is volt a kertben, mert a testvérei családjával egy udvarban éltek. A fürdőszoba hátul volt egy külön kis épületben, és mivel az egész udvaron mindenütt szentélyek vagy lumbungok sorakoztak, a sátrunknak nem igen jutott hely. Reméltük, hogy elalhatunk az egyik lumbung teteje alatt, de végül egy üres szobában, matracokon kaptunk szállást.

Feltűnt, hogy a ház főbejárata milyen díszes, meg is dicsértük, de Kadek csak szerénykedett, hogy a házuk még nincs is kész, és különben sem olyan nagy szám. Elmondtuk neki, hogy az a faragott faajtó százezrekbe vagy akár milliókba kerülne a mi országunkban.

Ezt a faragott faajtót mutatta szerényen a házigazda (Galériához kattintson a képre!)

Forrás: Harkányi Árpád

Érdekes volt megismerni a kedves, őszinte és befogadó család gondolatait, az önmagukról és a nyugati országokról alkotott képüket. Annak ellenére, hogy magukat szegénynek állították be (amúgy nem voltak azok, még autójuk is volt), és úgy gondolták, hogy a nyugati országokban biztos mindig minden sokkal jobb és szebb, ezzel együtt ők kőkeményen ragaszkodtak a saját tradícióikhoz. Azt hiszem, ez Bali nagy csodája és szerencséje, hogy tartja, őrzi, éli a saját hagyományait. Hamisítatlan színes, szagos, kulturális kincsesláda, amilyen kevés van a világon, nem véletlenül lett olyan népszerű úti cél a turisták körében.

Másnap reggel napvilágnál csodájára jártunk a falvaknak, és ahogy haladtunk Denpasar felé településről településre, úgy lettek egyre sűrűbben teli a kertek mind magasabb és magasabb szentélyekkel. A végén már úgy éreztük magunkat, mintha egy óriási balinéz templomkertben kerékpároznánk. Később megtudtunk, hogy ezek a családi kerttemplomok az adott család vagy közösség jólétét is jelképezik. 

Minél magasabb és díszesebb, annál gazdagabbnak tart a szomszéd (Galériához kattintson a képre!)

Forrás: Harkányi Árpád

A szigeten eltöltött két hét alatt az is világossá vált számunkra, hogy az itt található több mint 20 ezer templom közül ezek a családi oltárok csupán az egyik kategóriát jelentik. Vannak rajtuk kívül területi templomok, melyek egy-egy faluhoz vagy helyi közösséghez tartoznak, aztán ott vannak a funkcionális templomok, melyekben az egyes foglalkozásokhoz köthető istenségeknek áldoznak - a földművesek például Dewi Srihez, a termékenység és rizs istenéhez imádkoznak. A három kategória alól kivételt képeznek azok a speciális templomok, melyek származástól függetlenül minden balinéz, sőt a turisták, utazók számára is nyitva állnak.

Specializálódott falvak

Denpasar előtt átkerekeztünk egy cserépkészítő falun. Ahány udvarba csak beláttunk, mindenütt halmokban álltak a vastag, kiszáradt kókuszdióhéjak. Ezekkel égették ki a cserepeket a duplatetős épületek alatt. Amelyeken nem volt kémény, ott a füst a két tető között oldalt távozott, a cserepeket pedig egyszerűen az udvaron vagy akár az utcafronton katonás sorokban szárították.

Később megtudtuk, hogy amit láttunk, az elég általános az egész szigeten: a települések különböző mesterségekre specializálódnak, így találni Balin cserepesek, ötvösök falvát, só készítők tengerpartját, és hasonlókat. Aki a művészetek és a kézműves termékek iránt fogékony, annak Ubud és környéke a sziget délkeleti oldalában igazi Paradicsom lehet.

Tetőcserép-készítésre specializálódott falu (Galériához kattintson a képre!)

Forrás: Harkányi Árpád

Denpasar külvárosában egy kis ünnepségbe botlottunk, ahová Zita, a párom egyszerűen csak besétált, és a csodájára járhatott egy kisgyermek névadó ünnepségének. A helyiek nem hogy betolakodónak nem néztek minket, hanem kitörő örömmel és szeretettel fogadtak. Mindannyian ünneplőben feszítettek, a férfiak inget és szarongot, szoknyaszerűséget és speciálisan megkötött balinéz fejkendőt, a nők pedig színes, csipkés ruhát viseltek. A szertartás csak funkciójában hasonlított egy keresztény keresztelőre, de valójában annál jóval színesebb és kötetlenebb hangulata volt, noha az ünnepélyesség innen sem hiányzott.

Közel egy hetet töltöttünk Denpasar turistáktól nyüzsgő városában, ez idő alatt kevés új látnivalót fedeztünk fel, mert pihenésre vágytunk, és rengeteg terveznivalónk akadt az utazásunkkal kapcsolatban. Például ekkor döntöttük el, hogy nem Pápua Új-Guinea felé, hanem Kelet-Timor irányába folytatjuk az utunkat.

Robogóval a tengeri templomnál

A pihenő mindkettőnknek nagyon jólesett, de egy hét után már viszketni kezdett a talpunk. Magyar vendéglátóink viccesen többször is meg kérdezték tőlünk: „Na, hogy tetszik Bali?” Nekünk így is nagyon tetszett, de azért biztatásukra egy hét után motorkerékpárt béreltünk. Több hetes jávai utazásunkat egy hét alatt még nem sikerült teljesen kipihennünk, ezért döntöttünk a közlekedés e könnyű, gyors és számunkra teljesen új módja mellett.

Zita győzködött, de én nehezen adtam be a derekam, mert régi nagy példaképemet, Sárecz Ivánt, aki 2004-2005-ben 396 nap alatt utazta körbe a világot, éppen itt érte motorbaleset, amit dengue-láz követett, majd a döntés, hogy hazarepül, és befejezi az útját. Nem akartam, hogy mi is így járjunk, ezért tartottam a motorozástól.

Próbautunk a Denpasartól 12 kilométerre található Tanah Lot tengeri templomhoz vezetett. Életem első motorral megtett kilométerei még a kissé kaotikus balinéz városi forgalomban is gond nélkül történtek.

A belépőjegyet már a parkoló előtt, egy autópályakapu-szerű sorompónál meg kellett vennünk, majd a szuvenírárusok néhány száz méteres során át eljutottunk a templomig. Szerencsénkre éppen apály volt, így száraz lábbal be tudtunk sétálni a parttól kb. 50 méterre található sziklaszirtig, amelynek a tetején ott állt a balinézek hét szent tengeri temploma közül a legszentebb.

A Tanah Lot templomhoz csak apálykor lehet szárazon eljutni (Galériához kattintson a képre!)

Forrás: Harkányi Árpád

A templomokat úgy építették meg a sziget délnyugati partja mentén, hogy mindegyikről szabad szemmel látni a szomszédját, így gyakorlatilag láncot alkotnak. A Tanah Lot ezek közül azért tűnik ki, mert a szirtet állítólag tengeri kígyók őrzik a rossz szellemektől, és mert a lábánál, egy kisebb barlang bejáratánál édesvizű forrás buggyan elő a sziklából. A jelenséget először nehezen hittük el, úgyhogy a vizet megkóstoltuk, és valóban édesvíz volt. A templomba csak balinéz fejfedővel léphettünk be, amit a lépcsőn cigarettázó három őr ellenőrzött.

Odafentről gyönyörű kilátás nyílt a tengerre, és persze zajlott az élet, társaságok váltották egymást az imádsággal és az áldozati szertartással. Méretes fonott kosarakban, legtöbben a fejükön egyensúlyozva hozták a rengeteg ennivalót. Hogy hová teszik a nap végén ezt a töméntelen élelmet, arra nem sikerült rájönnünk, és csak reméljük, hogy nem a tengerben végzik az áldozati kaják.

A próbaút után megtetszett a motorozás. Ketten kényelmesen felfértünk a robogóra úgy, hogy a lábamnál és Zita hátán még egy-egy hátizsák is helyet kapott. A bérlés ára napi 50 ezer rúpia (950 forint) volt, a benzin literje pedig további 7 ezer rúpia (132 forint) - pár héttel érkezésünk előtt emelték 44 százalékkal -, de mivel a sziget nem nagy, igazán olcsón keresztül lehet motorozni rajta. Így is tettünk: Balin tervezett hátralévő napjaiban gyönyörű templomokat és vízeséseket láttunk. Ha valaki nem csak a tengerparti üdülőhelyekre kíváncsi, annak mindenképpen ajánljuk, hogy pattanjon motorra, és fedezze fel a sziget belsejét is. Persze csak bukósisakkal és óvatosan.

Az alábbi térképen végigkövetheti Zita és Árpád útját, valamint az útról készült beszámolókat.