A jó sofőr drága kincs Sri Lankán

2014.02.26. 21:20

Miért pont Sri Lanka? Olyan úti célt kerestem, amely két hét alatt kényelmesen körbejárható, bővelkedik természeti és kulturális látnivalókban, és februárban is alkalmas tengerparti fürdőzésre. Az Indiától délre fekvő, nagyjából Litvánia méretű Sri Lanka minden kívánalmamnak megfelelt, ráadásul nyolc világörökségi helyszínnel rendelkezik.

 

Kis kutakodás után hamar nyilvánvaló lett, hogy Sri Lanka az egyéni utazók számára is egyszerűen, biztonságosan bejárható, nem szükséges csoportos úthoz csatlakozni. Egy barátom, aki nemrég tért haza a szigetről, ajánlott egy profi és olcsó autókölcsönző céget, így már e-mailben lefoglaltam két hétre egy autót, sofőrrel.

A vízum intézése sem volt túl bonyolult. Egy decemberi hideg estén 22.00-kor elküldött vízumkérelmemre 22.03-kor már meg is érkezett az elfogadó üzenet, amiből arra következtettem, hogy a cél nem annyira az alapos átvilágítás, mint inkább az illeték beszedése. Túl flottul mentek az előkészületek, úgyhogy attól tartottam, a bonyodalmak majd később jönnek.

Már a csomagolás rendkívül kellemes volt: nincs jobb, mint zimankós időben fürdőruhát és naptejet pakolni a bőröndbe. Pakolás közben az is feltűnt, hogy az évek múlásával mennyire felhalmozódtak a különféle kütyük: míg életem első külföldi útjára csak egy Szmena 8M fényképezőgépet vittem négy tekercs filmmel, most csak a töltőknek egy külön kis neszesszert kellett rendszeresítenem.

Colombóban ragyogó napsütésben landoltunk, és a formaságok után a kijáratnál gyorsan megtaláltam a rám váró bácsikát. Egy picit meglepődtem a korán, de megnyugtattam magam, hogy nézzük a jó oldalát, így legalább a gyorshajtás miatt nem kell majd aggódnom. Amíg elment az autóért, én máris kihasználtam a jó időt, és napoztatni kezdtem az arcomat. Mire, jó félóra múlva, előkerült a kis autóval, már volt is egy kis színem.

Meglepődtem a sofőr életkoránForrás: Kisgyörgy Éva

Sofőröm komótosan megigazította az ülésén a kispárnáját, precízen elhelyezte maga körül a telefonját és a flaskáját, majd végre elindultunk, méghozzá észak felé. Ez azért volt furcsa, mert az előzetes levelezésben az állt, hogy bár én Anuradhapura felé, azaz valóban északnak készülök, először a repülőtértől délre eső fővárosba kell mennünk az autóbérlés papírjait aláírni. A sofőr elmondta, hogy ettől a kitérőtől most eltekintettek, elég lesz az adminisztrációt és a fizetést a körút végén elintézni. Akkor még nem tudtam, hogy pár nap múlva ez lesz a nyerő adu a kezemben.

Arra már többen figyelmeztettek, hogy az utazások jóval tovább tartanak, mint ahogy azt a térkép alapján eltervezi az ember, de most már azt is megértettem, miért. Az utak rossz minőségén és a kaotikus vezetésen túl ebben az is szerepet játszott, hogy a sofőröm gyakran megállt: hol lottószelvényt vett egy árusnál, hol pedig kis virágot helyezett el egy számára kedves templom Buddha-szobra előtt.

A világ legörebb fája

Már éppen kezdtem feladni a reményt, amikor végül mégiscsak megérkeztünk Anuradhapurába, az első világörökségi helyszínre. Másnap alaposan körbejártam Sri Lanka első fővárosának emlékeit. A számos templom, Buddha-szobor és sztúpa mellett Anuradhapura leghíresebb nevezetessége az ősrégi bódhifa, amely a legenda szerint annak a fának egy ágából fakadt, mely alatt Buddha megvilágosodott. Ez a fa a világ legöregebb, ember által ültetett fája.

Az ágat a 3. században ültették itt el, és a krónikák szerint azóta, azaz kétezer éve folyamatosan őrzik. A folyamatosságban nem lehettem biztos, de abban igen, hogy manapság a hétköznapi látogatóknak lehetetlen közel kerülni a fához: szinte teljesen körbeépítették a templommal, és csak az ügyeletes őr közelítheti meg. Így aztán a hívek többsége a templomban helyezi el az ajándékba hozott virágokat, ha pedig valaki ragaszkodik hozzá, hogy virágai a fához kerüljenek, akkor az őr vállalja a kézbesítést.

Anuradhapura: a kétezer éves fa valahol a kerítés mögött állForrás: Kisgyörgy Éva

Sajnos a sofőrömről az is kiderült, hogy egyáltalán nem tud tájékozódni, így ötpercenként meg kellett állnunk iránymutatást kérni. Ennél is elképesztőbb volt, hogy az egyik templomból kisétálva fogalma sem volt, hol hagytuk az autót. Még szerencse, hogy én emlékeztem, és odavezettem.

Amikor az első egy-két látnivalónál nekem kellett rá várni, hogy szép lassan megnézzen mindent, akkor kissé fejcsóválva megpróbáltam neki elmondani, hogy inkább várjon meg az autónál, míg én körülnézek, különben soha nem végzünk a nevezetességekkel. Az öreg szöszmötölése ellenére sikerült belezsúfolnom a napi programra Mihintalét, a szingaléz buddhizmus szülőhelyét, amelynek templomkomplexumához 1843 lépcső vezet.

Végtelennek tűnő lépcsősor MihintalébanForrás: Kisgyörgy Éva

Anuradhapurába visszatérve sokáig kanyarogtunk, mire megtaláltunk az előző este már felderített szállást, úgyhogy amint hazaértem, az volt az első dolgom, hogy írtam egy emailt az autókölcsönző cégnek, új sofőrt követelve.

Úgy tűnik, az UNESCO kifejezetten preferálta a sok lépcsővel megközelíthető helyeket a világörökségek kiválasztásánál, mert másnap két továbbihoz is erős kaptató vezetett fel. Először Dambulla sziklatemplomaihoz másztam fel, ahol a 160 méter magasságba emelkedő sziklafalban öt jelentősebb, és több kisebb barlangszentélyt alakítottak ki. A több tucat Buddha-szobor és rengeteg falfestmény a buddhista művészet igazi gyöngyszemei.

Visszafelé egy rakás majommal találkoztam, egészen meglepő volt, milyen ügyesen hámozták meg a magokat, terményeket.

Abban a minutumban, ahogy visszaértem az autóhoz, elkezdett szitálni az eső. Reménykedtem, hogy mire a közeli Sigiriyához érünk, eláll, és így is lett. Akárcsak az előző két világörökségnél, itt ismét igen borsos áru belépő volt, mintegy 30 dollár – bár legyünk őszinték, ez csak ázsiai mértékkel magas, Európában vagy Észak-Amerikában nem lepődnék meg rajta. Korábban létezett egy 50 dollár körüli bérletszerű jegy, amivel az úgynevezett kulturális háromszög minden nevezetességét meg lehetett nézni, de ezt sajnos eltörölték.

Sigiriya, avagy az Oroszlánszikla megmászása nehéz, de hálás feladat volt, melynek során egészen elfeledkeztem arról, hogy tulajdonképpen nem is szeretek hegyet mászni. A gyönyörű zöld mező közepén magasodó hatalmas, vörös szikla már önmagában is lenyűgöző, de az teszi igazán különlegessé, ahogy egy egész erődítményrendszert emeltek köré. A szikla körül mesterséges tavakat, buja kertet alakítottak ki, a sziklafalon pedig meredek lépcsőket, függőkerteket, teraszokat. Félúton meg lehet pihenni egy barlangban, ahol élénk színű falfestményeket is találni. Útközben párszor hálát rebegtem a felhős időért, mert ugyanezt a távot tűző napsütésben bejárni igencsak gyilkos séta lett volna.

Látványos lépcsősor az OroszlánsziklánForrás: Kisgyörgy Éva

Bár ez csak a véletlen műve, útitervemben úgy követték egymást a szingaléz fővárosok, mint a történelemben. Polonnaruwa Sri Lanka második fővárosa volt, amely a 12. században élte fénykorát. Érdekesség, hogy az ekkor épült öntözőrendszere a mai napig szolgálja a város körüli rizsföldeket a száraz évszak forró hónapjaiban.

Elefántnézőben

A sok romlátogatás után jólesett egy másfajta program, amikor is dzsippel indultam elefántokat nézni. A nemzeti parkokba nem lehet személyautóval bemenni, de a szállásadóm tudott szerezni kedvező áron egy dzsipet. Ezt bírom az ázsiai – meg általában a fejlődő országokbeli – utazásokban, hogy a teljes káosz ellenére mindent annyira könnyű elintézni. Csak kell egy jó kontakt, mint egy panziós, és annak mindig van elég ismerőse. A tesó éppenséggel sofőr, az unokatestvérnek van masszázsüzlete, és így tovább. Ha kell egy bicaj másnapra, csak annyit kérdeznek, reggel hány órára hozzák. Minden szállásadó, minden sofőr az információk kimeríthetetlen tárháza, akik mindent meg tudnak szervezni – és ráadásul mindig jól, mert nem kockáztatnák a saját hírnevüket gyenge szolgáltatások ajánlásával.

A szafarit vezető fiatal srác minden távoli madarat kiszúrt. Én jó, ha az elefántokat észreveszem. Az ő területükre egy folyón kellett áthajtanunk, ami ha nem is simán, de elsőre sikerült. Nagy örömömre az elefántok is előbukkantak, ráadásul volt köztük pár kölyök.

Elkezdett szakadni az eső, úgyhogy kicsit feszültebben néztem a sasokat és a pávákat, mert cidriztem, hogy fogunk visszahajtani a folyón, ha még nagyobb lesz. És igazam volt, nagyon megküzdöttek a fiúk, mire minden dzsip átkelt, hármat is csörlőzni kellett a végén, csúszkált mindenki össze-vissza. Ahogy elnéztem, az itt dolgozó sofőrök nem nagyon bánták, hogy nyakig sárosak lettek, csak megemelkedett tőle az adrenalinszintjük.

Este e-mail várt otthon, hogy másnap kapok új sofőrt, és így is lett. Még a bácsival zötyögtünk el Kandybe, ahol egy duci, de talpraesett fiatalember vette át a kormányt. Busszal jött a fővárosból, és az első sofőröm is azzal ment haza, így én maradtam az eredeti autóban. Prasad pont olyan volt, amilyennek egy sofőrnek lenni kell. Tökéletesen vezetett, remekül tudott angolul, mindenről tudta, hol található, tele volt tanácsokkal, pontosan érkezett, millió ismerőse volt, így innentől kezdve aranyéletem lett. Reggel csak elsoroltam, mit tervezek (látnivalók, piac, bank, stb.), ő pedig eszerint alakította a napi útitervet. Tudta, hol lehet olcsón és gyorsan ebédelni, ismert kerülőutakat, tájékozott volt mindenről.

Az ország központjában fekvő Kandy volt Sri Lanka utolsó szingaléz királyi fővárosa. Az egykori Királyi Palota egyik épületében kialakított Szent Fog-templom a buddhista vallás egyik legszentebb helye, ahova az egész világból érkeznek zarándokok. Általában csak araszolni lehet a hatalmas tömegben, hogy egy pillantást vethessen az ember a Buddha egyik fogát őrző ládikóra, de én pont jókor érkeztem, nem volt sok látogató.

Kandy, az utolsó szingaléz királyi főváros egy festői tó partján fekszikForrás: Kisgyörgy Éva

Kandyben is egy bűbájos családi fogadóban laktam, ahol igen szürreális vacsorában volt részem. Nem a háziak által elkészített pompás vacsora volt a furcsa, hanem az asztaltársaság. Rajtam kívül két pár ült az asztalnál. Az egyik egy filmre illően gyönyörű római házaspár, akik otthon a Jehova Tanúi soraiban szingaléz menekülteknek tartanak bibliaórákat. Tíz éve foglalkoznak ezzel, elég jól megtanultak szingalézül, de már negyedszer jöttek el egy hónapra, hogy csiszolják a nyelvtudásukat.

A másik egy nyugdíjas házaspár volt Salt Lake Cityből, a bácsi egész pici, kopasz fejjel, a néni hosszú, ősz hajjal. Azt állították, hogy Amerikának hamarosan vége lesz, ezért elmenekültek, és beköltöztek egy indiai asramba. Csak a vízumhosszabbítás miatt jöttek át Sri Lankára. Mit ne mondjak, érdekes diskurzus alakult ki, amelyet az egyik asztalfőn a háziak cicája, Kitty, a másikon pedig jómagam követtünk kissé döbbent tekintettel.

Teaszüret

Az ország központi részén elterülő teaültetvények közt kaptattunk fel Nuwara Eliyaba. Két gyárban meg is álltunk, ahol meg lehetett nézni, hogy dolgozzák fel a teát.

Száradó tealevelek egy teaüzemben Forrás: Kisgyörgy Éva

Már épp le akartam feküdni a sok szép élménnyel a fejemben, amikor megjelent az új sofőröm, és közölte, hogy a főnöke utasítására visszamegy Colombóba, mert egy másik kliens kifejezetten őt kérte. A cég meg majd küld helyette valaki mást. Mondtam, hogy erről szó se lehet, még egyszer nem kockáztatok, így azonnal hívtuk a főnököt. Ő hajthatatlannak tűnt, és azt ismételgette, higgyem el, a következő sofőr is ügyes lesz. De nálam már eljátszották a bizalmukat, úgyhogy halál nyugodtan közöltem: ha Prasad elmegy, akkor egy másik cégtől bérelek autót, ők viszont egy kanyi vasat sem látnak tőlem.

Elkövették ugyanis azt a hibát, hogy semmilyen papírt nem töltöttünk ki, mindössze az e-mail címemet tudták. A nyomaték kedvéért még hozzátettem, hogy amint hazaérek, első dolgom lesz, hogy teleírom az internetet ezzel a történettel. Bár a főnök dühösen közölte, hogy nincs mit tenni, hiszen az új sofőr már elindult, félóra múlva jött a hír, hogy meggondolták magukat, mégis marad az ügyes fiatalemberem. Így megnyugodva folytathattam az utat – melyről a beszámoló második részében lesz szó.