Itt minden arany, ami fénylik

2014.03.25. 21:55

Akinek már nem elég egzotikus az egyre inkább modernizálódó Délkelet-Ázsia, Mianmarban még megtalálhatja azt az Indokínát, amelyet régi olvasmányaiból ismer. De érdemes sietni, mert egyre többen keresik fel.

Az Európában elterjedt klisével szemben Mianmar nem egy külvilágtól elzárt, romlatlan buddhista állam, hanem inkább egy olyan ország, amely ragaszkodik hagyományos életmódjához, és amelyben még mindig alig vannak jelen a nemzetközi vállalatok. Működik az internet (több-kevesebb sikerrel), de nem tudjuk használni az itthoni mobiltelefonunkat. Közvilágítás még a nagyvárosokban is alig van, viszont kimagaslóan jó a közbiztonság. Ipari létesítményt csak mutatóban látni, viszont virágzik a hagyományos kézműipar és kiskereskedelem.

Pénzváltás
Jelenleg már a bankok is normális árfolyamon váltják a csatot (kyat), azonban csak hosszas vizsgálódás után fogadják el az átváltásra ajánlott dollárokat. Ha az ember Mianmarba tart, tényleg csak kifogástalan állapotú, ropogós zöldhasúakkal érdemes útnak indulnia.

Az ország lakóinak több mint kétharmada a mezőgazdaságban dolgozik, és szinte minden tevékenységet kézi munkaerővel végeznek a cementgyártástól az útépítésig. Feltűnő, hogy minden munkahelyen, legyen az bank, szálloda vagy benzinkút, főleg tizenéves gyereklányok sürögnek-forognak.

Ott ilyen a taxi (Galériához kattintson a képre!)Forrás: Kontos Gábor

Társadalmi elvárás, hogy minden férfi az életében kétszer ideiglenesen kolostorba vonuljon, így nem meglepő, hogy az országban körülbelül 50 ezer kolostor él és virul. A szerzetesek minden reggel adománygyűjtő edénnyel járják az utcákat, a férfiak vörös, a nők rózsaszín öltözéket viselnek, és valamennyien kopaszok. Burmai festmények gyakori témája a napernyővel vonuló szerzetesek sora, akiket mindig hátulról ábrázolnak, mivel az emberi ént kifejező arccal már nem volna tökéletes a mű. A szerzeteseknél a napernyő békésen megfér a mobiltelefonnal, hiszen itt a vallás a mindennapi élet része, nem kell az ódon külsőségek közé száműzni.

Burma és Mianmar

A világ legbuddhistább országaként is emlegetett Burmát a katonai kormányzás 1989-ben nevezte át Mianmari Államszövetségre. Állítólag diszkriminatívnak tartották, hogy az elnevezés az országnak csupán egyik népére, nevezetesen a burmaira utal. Az ellenzék és a vele szimpatizáló külföldi országok azonban tüntetőleg továbbra is a Burma megnevezést használják. A gyarmati múlttal való szakításként a kormányzat számos földrajzi nevet burmanizált, mert túlságosan angolos formában ragadtak meg a köztudatban, így az utazó ne lepődjön meg, ha ugyanazt a helyszínt az egyik könyvben ilyen, a másikban pedig olyan formában találja meg.

Szerzetes a világ legbuddhistább országában (Galériához kattintson a képre!)Forrás: Kontos Gábor

Az államszövetség a valóságban központosított katonai hatalmat jelent, amelynek ellenzői a peremvidékeken időnként fegyveres konfliktusokat is gerjesztenek. Kérdés, hogy erős központi hatalom nélkül meddig maradna egyben az összesen nyolc népcsoportból és további 67 alcsoportból álló, Franciaországnál is nagyobb területű ország. Az országot járva azonban semmilyen militarista hangulatot nem tapasztaltam, még katonát se nagyon lehetett látni.

Ha nincs egy bő hetünk az országra, inkább el se induljunk. Még így is valószínű, hogy az ország közepén tömörülő műemlékek végigjárása után már nem jut időnk egy igazi délkelet-ázsiás tengerparti pihenésre a Bengáli-öböl partján. Akik nem akarnak rengeteg időt és energiát pazarolni a helyi tömegközlekedés megismerésére, jobban járnak, ha autót bérelnek sofőrrel, ennek díja 90 dollártól (20 400 forint) indul.

Festett arcú, szoknyás férfiak

A ranguni repülőtérről kilépve rögtön hamisítatlan indokínai hangulat fogadott: farmerhoz és pólóhoz szokott utazóként feltűnő a festett arcú, longyis emberek látványa. Az emberek nemre való tekintet nélkül a thanakafa kérgéből nyert porral kenik az arcukat, egyesek szerint leégés ellen, mások szerint arcfehérítés vagy egyszerű smink céljából. A nők és férfiak pedig egyaránt longyinak nevezett szoknyát hordanak, a különbség csupán annyi, hogy a férfiak elöl, a nők pedig oldalt kötik meg a maguk köré kötött ruhadarabot.

A belvárosba vezető úton egyszerre láthatunk özönvíz előtti ökrös kocsikat, papajaárus gyerekeket és emberekkel zsúfolt platójú kisteherautókat, na meg kiszámíthatatlanul közlekedő robogósokat. Az egzotikus hangulatot csak fokozza, hogy az út mentén aranyozott sztúpák villannak elő a pálmafák mögül.

Észre se vettem, hogy beértem az ötmilliós város központjába. Valahogy vidékies hangulata volt az egész metropolisznak, bármelyik mellékutcába belépve kakaskukorékolás és térdig érő fű fogadott. A belváros képét az angol gyarmati időkben emelt komor épületmonstrumok és emeletes házak nem teszik túl kellemessé. A homlokzatok felújításhoz hozzá se kezdenek, mert az esős évszakban minden újra és újra beázik, bepenészedik.

Az európai szemmel nem túl tipp-toppnak tűnő éttermekben 1000 forint körüli összegért különlegességeket ebédelhetünk. A nyugatiaknak kedveskedő egységekben forró vízben teszik a vendég elé az evőeszközöket, így nyugtatva meg a kétkedőket.

A Svedagon-palota (Galériához kattintson a képre!)Forrás: Kontos Gábor

Rangunban áll az ország leghíresebb buddhista temploma, a Svedagon. A bejáratot két kilenc méter magas, félig oroszlán, félig sárkány alak őrzi. Mint minden burmai templomban, a cipőt és zoknit le kell vetni a belépéskor. A 98 méter magas, arannyal borított sztúpát (harang alakú építményt) több száz kisebb szentély, szobor, pavilon övezi egy több mint öthektáros épületegyüttest alkotva.

A központi épületet az óramutató járásával megegyező irányban kell körbejárni, de ha fordítva tesszük, akkor se szól ránk senki. Belépve a templomtérre, a kövezetről és a csillogó aranyfelületekről szikrázó napfényben úgy érzi magát az ember, mint Alice Csodaországban. Az égtájakat és napokat, mivel ezekből itt nyolc van, nyolc Buddha-szobor és nyolc állat jelöli, és minden hívő a születésnapjának megfelelő helyen imádkozik. Az épületek között szerzetesek suhannak, a zarándokok pedig bőszen égetik a füstölőt, és virágokat helyeznek a szobrokhoz.

Nem kérnek az UNESCO tanácsaiból

Rangunból Bagan felé vettem az irányt. A több száz kilométeres út az autópályán nemcsak azért volt unalmas, mert végig kiirtott erdők helyét elfoglaló szavannán és pálmaligetek mellett vitt az út, hanem azért is, mert legfeljebb pár tucat autót láttunk az úton. Az ok nagyon egyszerű: a legtöbb burmainak még az egydolláros (227 forint) benzin és a pár ezer forintos autópályadíj is túl magas. Ázsiai viszonylatban kevés személygépkocsi és robogó szaladgál az utakon. Annak ellenére, hogy évtizedekkel ezelőtt áttértek a jobb oldali közlekedésre, még az új személyautók is jobbkormányosak; tipikus példa arra, amikor a szokás hatalma erősebb az ésszerűségnél.

Bagan egy csoda, a világörökségi helyszínek listáján azonban hiába keresnénk, a kormányzat ugyanis nem kér az UNESCO szakmai javaslataiból és tanácsaiból. A templomváros aranykora 1057-től 1287-ig tartott, ekkor a mongolok lerohanták, de a több mint 4000 templomból még ma is áll 2230 épület. A templomok száma növekszik, mert a gazdag burmaiak a jobb újjászületés reményében újabb és újabb sztúpákat építenek.

Az égetett téglából épített templomok önmagukban is remekművek, de fokozza az élményt, ha valamelyik épület tetejéről csodáljuk meg a napfelkeltét és/vagy a naplementét. Mesebeli látvány, amint a párás hajnalban egymás után tűnnek fel az ősöreg építmények. Ráadásul mire feljön a nap, elborítják az égboltot a jó időérzékkel indított hőlégballonok.

Hőlégballonok borítják el az eget (Galériához kattintson a képre!)Forrás: Kontos Gábor

A szomszédos Njaung-U  településen található a Svezigon-pagoda, amely a Svedagon kistestvére. Itt talán kevesebb aranytól roskadozik az építmény, és kisebb mérete is barátságossá teszi a helyet. Külön program a szuvenírárusoktól való megszabadulás, ugyanis akit befelé menet elkapnak, vagyis egy kis lepkét tűznek az ingére, az nem ússza meg, hogy visszafelé ki ne emeljék a tömegből egy kis üzlet reményében. Nagyon sok a női árus, akikkel élmény üzletelni. Ha az általuk mondott első árat magasnak tartjuk, rögtön engednek  belőle. A legfontosabb, hogy eladjanak valamit.

Mianmarban a buddhizmust áthatja egy még régebbi eredetű hit, a natok, vagyis a szellemek tisztelete. Minden háznak, dombnak, tónak, nagy fának megvan a maga őrzője. Még a nagyvárosok is tele vannak régi fákkal, amelyek szellemeinek megfelelő házikó és étel-, italáldozat dukál. Az országban 37 főszellemet ismernek el, legjelentősebb kultuszhelyük a Popa-hegy mellett található épületkomplexum, amely olyan hirtelen emelkedik ki a tájból, mint Hókuszpók kastélya.

A hely maga is inkább tűnt kimustrált mesefigurák gyűjtőhelyének, mint vallásos áhítatot árasztó szent helynek. A hegykúpra a zarándokok társaságában fedett folyosón juthatunk fel, ahol minden fordulóban majmok várnak tőlünk alamizsnát. Minden beugróban natok giccses szobrai sorakoznak. A zarándokok szó szerint zsákszámra hordják a pénzt a natok lába elé, külön üvegfalú ládák szolgálnak e nemes célra. Úgy látszik, itt már működik az üvegzsebtörvény.

Hordják hozzá a pénzt (Galériához kattintson a képre!)Forrás: Kontos Gábor

Mosogatás, ivás és minden más ugyanabban a vízben

Az utazás (sokadik) csúcspontja az Inle-tó. Igaz, mindössze 22 kilométer hosszú, és 11 kilométer széles, és nagyrészt nádas borítja, de 985 méter magasan található, és annyi érdekesség zsúfolódik itt össze, hogy nem szabad kihagyni. 100 kolostor és 1000 sztúpa, lebegő kertek, a középkor óta változatlan technikával űzött mesterségek műhelyei. Kissé aggódtam, hogy egy turistainvázióval sújtott operettdíszletbe csöppenek, de szerencsére nem így történt. A tavat motoros kenuval lehet felfedezni napi 20 dollárért (4500 forint).

A kenuk a nyílt víztükröt elhagyva keskeny, vízinövényekkel benőtt csatornák hálózatán szállítják a turistákat a látványossághoz. A cölöpökre épült faházakból álló falvakban – szilárd utcák híján – mindenki kenuval jár még a kertbe is, ugyanis a tavon rengeteg lebegő zöldségeskertet alakítottak ki. A vízen úszó növényi maradványokat összegyűjtötték, és póznákkal rögzítették, amelyek így már alkalmasak konyhakerti növények termesztésére. Az inthák természetesen a tó vizéből isznak, abban is mosogatnak és mosakodnak, gyakran csak pár méterre egymástól, ami európai szemmel elég felkavaró látvány.  

A kirándulás során menetrendszerűen viszik a turistákat lótuszselyem-fonodába, szivarkészítőkhöz, ezüstművesekhez, kovácsokhoz, a miliő azonban még így is magával ragadó. Találhatunk itt egy úszó piacot is, ahol több a szuvenírárus, mint a normál kofa, de azért még lehet fényképezni csónakból áruló fogatlan néniket, és a banán is nagyon olcsó és finom. Ajándéktárgyárusok minden megállóhelyen szép számmal akadnak, azonban érdemes itt vásárolni, mivel máshol kisebb a választék.

A környék legszentebb temploma a megjegyezhetetlen nevű Paung Dav U pagoda, ahol öt Buddha-szobrot őriznek, ami azért érdekes, mert a tájékozatlan látogató csak öt aranygombócot fog találni. Szokás ugyanis, hogy a Buddha-szobrokra – tanításai iránt érzett tiszteletből – aranylemezkéket ragasztanak. Gyakran látogatott helyeken ez oda vezet, hogy a szoborból magából már semmi sem látható. Az aranylemezeket külön műhelyekben kézi erővel kalapálják, és a szegények sem sajnálják a pénzt a megvásárlásukra.

A legvarázslatosabb hangulata Indeinnek van: a kikötőből bambuszfák mellett visz az út viharvert és felújított sztúpák kavalkádja felé. Természetesen ide is árusok során át kell eljutnunk, akik teljesen megtöltik a több száz méteres, faoszlopos folyosót. Ha mindez nem elég, a falu túloldalán újabb sztúpák és egy mesebeli kolostor várnak felfedezésre.

Várnak a sztúpák és egy csodálatos kolostor (Galériához kattintson a képre!)Forrás: Kontos Gábor

Csak pár órára van a tótól Pindaja városka, ahol megtudtam, hogy a teát nemcsak inni lehet, hanem salátát is készítenek belőle, méghozzá só, olaj, fokhagyma, citrom és chili hozzáadásával. A város fő attrakciója az a fülledt levegőjű mészkőbarlang, amelyben több mint 8000 Buddha-szobrot helyeztek el a különböző nemzetiségű adományozók. Meghökkentő látvány, hogy a félhomályban minden irányból egy-egy Buddha néz vissza ránk, viszont a sokadik forduló után már az az érzése támad az embernek, hogy egy hollywoodi filmgyár kelléktárába tévedt.

A világ legnagyobb könyve

Kihagyhatatlan állomás Mandalaj és környéke. Mianmar második legnépesebb városát az utóbbi évtizedekben ellepték a kínaiak, akik felpörgették és nyüzsgő méhkassá tették a várost. A sakktáblaszerűen megépített város közepén helyezkedik el a monumentális királyi palota, amelyet 3,2 kilométer hosszú fal és 70 méter széles vizesárok övez. Értékéből sokat levon, hogy a világháborús bombázás után teljesen szakszerűtlenül építették újjá.

A pusztulást csak a pompás Svenandaj Kjaung fakolostor élte túl, az is csak azért, mert még időben kiköltöztették a palotából. A világ legnagyobb könyve is Mandalajban, a Kutodav Pajában található. 729 márványlapból áll. Természetesen minden lapnak külön kis sztúpát emeltek egy még nagyobb aranyozott sztúpa körzetében. A munka 1860-ban kezdődött, és nyolc évet vett igénybe. Ha mindennap nyolc órán át olvasnánk a szent szövegeket, 450 napba telne, mire végeznénk a könyvvel.

Az ország egyik legfontosabb Buddha-szobrát is ebben a városban találjuk. A négy méter magas bronzalakot az 1. században öntötték. Fontosságát jelzi, hogy csak férfiak léphetnek oda hozzá, és ragaszthatnak rá aranyat, amely egyébként már 15 centiméteres réteget képez a szobron. Hogy mennyire nem veszik fél vállról a vallást, jól mutatja, hogy a Buddha-szobor-faragók utcájából még a mesterek is máshova járnak vécére, nehogy túl fennkölt helyen végezzék el a dolgukat.

Ha valaki nem ijed meg a menekülttábor és a nyomornegyed keverékének számító kikötő látványától, tegyen egy pompás hajókirándulást Mingunba, ahol a legfőbb látnivaló a világ legnagyobb „téglarakása”. A világ legmagasabb – 150 méteres – sztúpájának tervezték, kár, hogy egy földrengés 1838-ban romba döntötte. Mellette láthatjuk a világ legnagyobb függő harangját, amely éppen 90 tonnás. Ötperces távolságon belül az arra járó még legalább három-négy olyan építészeti remekművet csodálhat meg, amelyekkel idehaza legfeljebb mesekönyvekben találkozhat.

Építészeti remekművek (Galériához kattintson a képre!)Forrás: Kontos Gábor

Nem is lehetett volna szebben búcsúzni az országtól, mint egy naplementével az U Bein híd lábánál, Amarapurában. A szóban forgó építmény a világ leghosszabb tíkfa hídja, nagyjából 200 éves, 1200 méter hosszú és 1060 oszlop tartja egy sekély tó fölött. A gyaloghídon hajnalban és este igazi csúcsforgalom van, szerzetesek és turisták kerülgetik egymást a pallókon, a helyiek gyakran biciklivel, robogóval kelnek át rajta. A hídról nézve kínai festménybe illő a panoráma a lebukó napkoronggal és a rizsföldekkel, de aki nem bírja a tömeget, inkább béreljen egy csónakot, és a vízről élvezze a látványt.

Másnap délelőtt szomorúan vártam a gépet Mandalaj pagodaszerű repülőterén, hogy elhagyjam Ázsia egyik legérdekesebb országát. Aki teheti, minél előbb látogassa meg Mianmart, mert a rohamosan növekvő turizmus miatt nem lehet tudni, meddig lesz képes megőrizni eredeti hangulatát.

Korábbi cikkünket Mianmarról itt olvashatja, Rangunról itt írtunk, az Inle-tóról pedig itt.