Kiutasítással kezdődött a családi vakáció

2014.06.08. 14:05

Anyukám egyetlen dolgot kért az 50. születésnapjára: legyen együtt az egész család. Mivel három kontinensen élünk szétszóródva, nem volt könnyű teljesíteni a vágyát. Legracionálisabb megoldásnak Thaiföld tűnt, amely viszonylag olcsó, és mindannyiunk számára elérhető. A könnyed családi vakáció igen kalandosra sikerült.

A nővérem és én isztambuli átszállással érkeztünk a bangkoki reptérre, elméletileg fél órával a Svájcon át érkező szüleink és kishúgunk előtt. Harmadik testvérem ekkor már két napja élvezte a thai főváros párás vendégszeretetét, így ő a reptéren várt minket. A szokásos útlevél- és drogellenőrzésen átesve izgatottan vártuk a család többi tagját, az érkező gépeket mutató kijelzőn láttuk is, hogy a zürichi gép már közel fél órája landolt.

A több mint 15 órás utazástól lefáradva bambán ácsorogtunk, de csak nem érkeztek meg a többiek. Hívtuk őket, semmi válasz. Aztán egyszer csak csörrent a nővérem telefonja, és megkezdődött a rémálom. A szüleim véletlenül a lejárt útlevelüket hozták magukkal, így a thai bevándorlási hatóság közölte velük, hogy nem léphetnek be az országba.

Először csak azon bosszankodtam, hogyan lehettek ennyire bénák, aztán azon kezdtem el gondolkodni, hogy a svájci határon miért nem nézte meg senki rendesen az útlevelüket? Az első sokk után elképesztő idegesség és félelem lett rajtunk úrrá, hiszen a szüleim nem beszélnek angolul, és valami fogdaszerűségben vannak a reptér számunkra elérhetetlen oldalán. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a legkisebb húgunkkal egy gépen jöttek, így ő tudott nekik segíteni.

Mosoly és tőmondatok

Hosszas kérdezősködés után végül a turisztikai rendőrséghez irányítottak minket. Thaiföldön nem igazán beszél senki angolul. Legjobban tesszük, ha tőmondatokban beszélünk, mutogatunk, és akkor is mosolygunk, ha a 18-19 éves turisztikai rendőrlánykák a körmüket festik az irodában, miközben az ember szüleit éppen börtönbe akarják küldeni.

Miközben a szüleink legalább annyit elértek, hogy feltölthették a mobiljukat, és felhívhattak minket, mi kapcsolatba léptünk a bangkoki konzullal. Ő roppant segítőkész volt. Mivel a szüleimnek volt érvényes útlevele Budapesten, a cél az volt, hadd maradjanak a tranzitban addig, amíg FedExszel megérkeznek otthonról az érvényes okmányok. Ekkor már több barát, családtag, ismerős készenlétben állt, hogy ha csörög a telefon, azonnal fel tudja adni az érvényes útleveleket a bangkoki konzulátusnak címezve.

A bangkoki repülőtérForrás: AFP/Roslan Rahman

Egy ideig úgy tűnt, a konzulnak sikerült dűlőre jutnia a thai hatósággal, és a szüleim megvárhatják egy zárkában az útleveleiket. Közben eltelt vagy 5-6 óra, a délelőtti személyzetet lecserélték, és hirtelen minden megváltozott. Közölték a szüleimmel, hogy az első svájci gépre felrakják őket, nincs türelmi idő.

A szüleim eddigre teljesen kikészültek. Megfenyegették őket, hogy ha tovább kekeckednek, valódi börtönbe zárják őket. Így végül aláírták a papírt, amelyben elismerték, hogy lejárt úti okmányokkal lépték át a határt, és kötelezték magukat, hogy a kirótt büntetést befizetik, és amint tudják, elhagyják az országot. Így lett anyukám 50 éves valahol Bangkok és Svájc között a levegőben.

A kishúgomnak megengedték, hogy megvárja, amíg a szüleim beszállnak a gépre, majd szépen kipenderítették a reptérről. Miután kiért, elmesélte, hogy még pisilni is fegyveres rendőrök kíséretében mehettek, ami azért túlzásnak tűnt két lejárt útlevél miatt. Persze a thai közhangulat igen feszült volt, hónapok óta tüntetők lepték el Bangkok utcáit, valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy ennyire túlreagálták a dolgot.

Családi nyaralás család nélkül

Még egyszer felhívtuk a szüleinket, akik azt kérték, maradjunk Thaiföldön, csináljuk végig a megtervezett programot, és érezzük jól magunkat. Hát, abban a pillanatban ez elég lehetetlennek tűnt. A húgom előkapta azt a nagy üveg Unicumot, amit a szüleim még Pesten vettek, úgyhogy letelepedtünk egy padra a reptér előtt, és iszogatni kezdtünk. Miután az alkohol megtette hatását, elindultunk az előre lefoglalt szállásunk felé.

A tuktukosok szeretik elvinni a turistákat olyan boltokhoz, amelyekkel szerződésük van, még akkor is, ha ezek az úti céllal ellentétes irányban vannakForrás: Kovács Katalin

Bangkokban alapvetően négy közlekedési lehetőség adódik: taxi, tuktuk, motoros taxi és a tömegközlekedés. A taxival érdemes vigyázni, a legfontosabb, hogy győződjünk meg arról, van-e taxióra az autóban, és ha igen, hajlandó-e bekapcsolni a sofőr. Sokszor meg lehet állapodni előre is az árról, ebben az esetben nem kapcsolják be az órát, ezzel azonban könnyen pórul lehet járni.

Mivel a thaiok nem beszélnek túl jól angolul, mindig gyanúra ad okot, ha valamelyik sofőr meglepően jó nyelvtudással rendelkezik. Tapasztalataim szerint ők azok, akik leginkább átverik a turistákat. Fontos tudni, hogy amennyiben autópályát érint az útvonal, mindig az utasnak kell állnia készpénzben az autópálya-használat díját, amely szakaszonként 25 baht (170 Ft), a reptérről a belvárosba két autópálya-szakaszon kell átmenni.

Szállásunk a hírhedt Khao San road szomszédságában helyezkedett el. Ezt az utcát valahogy úgy kell elképzelni, mint egy júliusi szombat estén a budapesti Kazinczy utca környékét, csak a buli szintjét a hatodikra emelve. Itt lakik az összes nyugati turista, napi 24 órában buli van, az angol és ausztrál, legénybúcsút ünneplő bandák hordákban hajtják fel a ladyboyokat (fiúlányok), miközben öntik magukba a bucketnek nevezett vödrös koktélcsodákat. Ebben az utcában bármit be lehet szerezni a magyar jogosítványtól az amerikai útlevélen vagy sokkolón át a legkülönfélébb drogokig.

Így néz ki Bangkokban egy átlagos utcaForrás: Kovács Katalin

Amikor kiszálltunk a taxiból, és ráébredtünk, hogy sikerült a nyugati züllöttség fellegvárába szállást foglalnunk, úgy éreztünk, talán jobb is, hogy a szüleink nem látják mindezt. A szállás amúgy nagyon rendben volt. Napi 550 bahtos (3700 Ft) áron kétágyas szobákat kaptunk légkondicionálóval, valamint hozzáféréssel a tetőtéri medencéhez.

A becsekkolás nem ment problémamentesen, mivel a szüleink szobáját nem szerettük volna kifizetni, tekintve, hogy nem érkeztek meg. Thaiföldön sajnos bevett szokás, hogy egy héttel előre kell szólni, ha szeretnénk a lefoglalt szobánkat lemondani, így ezt a pénzt buktuk. Hulla fáradtan, kissé részegen, kisírt szemekkel dőltünk be az ágyba.

Bangkok, a végeláthatatlan piac

Az előző napi megpróbáltatások után dél körül kászálódtunk ki az ágyból. Szüleink sikeresen megérkeztek Svájcba, mi pedig elindultunk reggelit vadászni. Ázsiában edződött hátizsákos utazókként jól tudtuk, hogy a legjobb és legolcsóbb megoldás már reggelire meleg ételt enni egy utcai árusnál.

Túlélőtipp: napi egy elképesztően csípős étel és egy feles, ezek után mindent meg lehet kóstolni a szöcskétől a száznapos tojásigForrás: Kovács Katalin

A thai konyha világhírűen jó, de az európai higiéniai elvárásoknak nem teljesen felel meg. Túlélőtipp: napi egy elképesztően csípős étel és egy feles, ezek után mindent meg lehet kóstolni a szöcskétől a száznapos tojásig. Mint vérbeli tészta- és ázsiaileves-rajongók, reggelire pad thait ettünk (híres thai tészta lime-mal, mogyoróval, csírával és tenger gyümölcseivel), egy tom yamot (currys, csípős thai leves tenger gyümölcseivel), néhány grillezett csirkenyársat, és végül friss kókuszból készült fagyit, amelyet igazi kókuszban tálalnak. Ez a fejedelmi lakoma kb. 250 bahtba (1700 Ft) került négyünknek, és estig bőségesen elvoltunk vele.

Bangkok leginkább egy elképesztően szmogos, pezsgő piacra hasonlít, ahol folyamatosan enni akarunk, csak ehhez túl meleg vagy büdös van. A folyadékbevitel a párás, negyvenfokos melegben különösen fontos, főleg azért, mert a csapvíz nem iható. A tisztított víz 10-15 baht/liter (70-100 Ft) áron kapható a boltokban, ám ebben semmilyen ásványi anyag nincs. Ettől olyan érzése van az embernek, hogy szomja olthatatlan, hiszen nem pótlódnak az izzadás következtében távozó nyomelemek.

Olcsó folyadékpótlási megoldások a rejtett kis utcákban található vízautomaták, amelyekben 1-2 bahtért (7-14 Ft) újra lehet tölteni egy kétliteres palackot. Nyomelempótlásra a legjobb megoldást a friss kókusz- és gyümölcslevek kínálják, melyek 20 és 50 baht (135-340 Ft) közötti áron érhetőek el. Személyes kedvenceink a friss mandarin, gránátalma és természetesen a szemünk láttára feltört és jégbe hűtött kókusz.

Gyümölcsök a kínai piaconForrás: Kovács Katalin

Mivel spórolni akartunk, sikerült alaposan megismerkednünk a bangkoki tömegközlekedéssel. Például volt szerencsénk hajózni a Chao Phaya folyón. Az inkább ladiknak nevezhető hajók valami rejtélyes menetrend szerint járnak, a jegyek 8-10 baht (55-70 Ft) között mozognak. A folyóról szemlélni a szmogtól lilás-rózsaszínes bangkoki naplementét csodás élmény volt. Különösen kellemes, hogy a menetszél hűt, így a hajón nincs meleg, ellenben teljes káosz uralkodik a fedélzeten.

Az egyik megállónál például a kapitány elfelejtett kikötni, így a segédtiszt csak kidobott egy kötelet, amely kitépte az erre kialakított póznát a helyéből, és hatalmasat rántott a roppant zsúfolt ladikszerűségen. Először azt hittem, el fogunk süllyedni, de mivel minden helyi nyugodtnak tűnt, nem aggódtam halálra magamat. Mindenesetre megnyugtató volt kiszállni.

Szintén érdekes a városi buszozás. Sok ismerősünk váltig állította, hogy csak egyetlen helyen lehet busztérképet szerezni az egész városban, és ezt is próbálják a turisták elől titkolni. Utazásunk utolsó napján az egyik sarki 7 Elevenben (olyan, mint a Relay) persze találtam egy részletes térképet az összes busszal, árakkal, útvonallal. Azt tervezzük, hogy beszkenneljük, és feltesszük a netre, egy minden turista számára elérhető helyre.

A buszok egyébként nagyon mókásak, árazásuk nem attól függ, hogy milyen hosszú útvonalat teszünk meg, hanem a busz állapotától. A konkrétan fapadlós, ablaktalan buszra csak 6 baht (42 Ft) a jegy, a légkondicionált modern járatra 18 (126 Ft). Ha felszállunk a különböző buszokra, jól látszódnak a társadalmi különbségek, a szegényebbek nem igazán veszik igénybe a kényelmesebb, de drágább járatokat, és vice versa.

Tipikus városi forgalomForrás: Kovács Katalin

A gazdaság jelentős része a turizmusra épül, ahol nem utcai árusok vannak, ott hatalmas bevásárlóközpont-negyedek láthatóak. Szinte napokat lehet bolyongani a bazársorokban mindig új és furcsábbnál furcsább gyümölcsöket, állatbelsőségeket és érdekes tárgyakat látva. Mivel bíztunk abban, hogy a szüleink mégis visszajönnek, nem akartuk a fő látványosságokat nélkülük megnézni. Ezért aztán a 45 méteres fekvő Buddha vagy a Királyi palota helyett első nap a kínai negyed környékét és egy éjszakai piacot látogattuk meg.

Az egész napos sétálgatástól megfáradva, este 7-8 óra felé, amikor végre elkezdett kicsit sötétedni, és ettől valamelyest enyhült az idő, úgy gondoltuk, ideje felhívni a szüleinket, minden bizonnyal hazaértek már. A legközelebbi boltban vettünk pár sört, és leültünk az út szélére. Sikerült elérni őket Skype-on, nagyon nyúzottak voltak. Mivel anyukám születésnapját nem tudtuk együtt ünnepelni, a bangkoki utca padkáján ülve egyszer csak rázendítettünk a Boldog születésnapotra.

Mögöttünk helyi gyerekek fociztak, akik a dal hallatán maguk is énekelni kezdték a jól ismert Happy Birthdayt, majd hatalmas ujjongással fejezték be a performanszt. Ez volt az a pillanat, amikor a szüleim úgy döntöttek, bármibe kerül is, vissza kell jönniük Thaiföldre.

A következő részben a katonaság átveszi a hatalmat, és kijárási tilalmat rendel el, amiről mi egy tengerparti szállodában értesülünk. Aztán visszautazunk Bangkokba, ahol kalandjaink nem érnek véget.