Aknamező mellett futottunk az izraeli sivatagban

Azon kevés szerencsés magyar közé tartozom, akik november 28-án ott állhattak az Eilat Desert Marathon rajtjánál. Már hónapok óta keményen készültem rá, hogy próbára tegyem magam a sivatagi körülmények között. Mondanom sem kell, hatalmas élmény volt a napfelkeltében nekivágni a távnak, és datolyaültetvényeket, sólepárlókat, aknamezőket, kavicsmedreket magam mögött hagyva célba érni.

Ha azt mondom, sivatag, a legtöbben így reagálnak: jellegtelen, kopár vidék homokdűnékkel és eszméletlen forrósággal. Kietlen és kegyetlen, nem embernek való hely. Korábban én is valahogy így képzeltem. Aztán 2013-ban keresztülkerékpároztam Amerikát, és a sivatagot sem hagyhattam ki. Az ott töltött három hét és kétezer kilométer egy életre felülírta az előítéleteimet.

Egy életre beleszerettem a sivatagba Forrás: Puskás Zoltán

Azt mondják, a sivatag semmit sem kínál, de bármit keresünk benne, megtalálhatjuk. Hatalmas, csendes, nyugodt vidék varázslatos színű hegyekkel, bámulatos napfelkeltékkel és hibátlanul csillagfényes éjszakákkal.

Egy életre barátságot kötöttem az égbe meredő kopár sziklákkal, a tetejükről feltáruló eszméletlen méretekkel és távolságokkal. A sivataggal, amely nem legyőzni, elpusztítani akar minket, hanem megtanítani arra, hogy

ami az életben igazán fontos, azt soha nem készen kapjuk.

Azért minden esetben magunknak kell megküzdenünk.

Korábban én is azt hittem, hogy a sivatag kietlen és kegyetlen vidék Forrás: Puskás Zoltán

Négy óra alatt télből a nyárba

Mostanában meglehetősen olcsón kínálják a jegyeket télből a nyárba. Az oda-vissza útért potom tizenötezer forintot fizettem, és ezért alig négy óra kellemes repülés után a 25 fokos klímában landoltam Eilattól hatvan kilométerre, az izraeli Negev-sivatag szívében, az ovdai, félig katonai, félig polgári légi bázison.

Szigorú ellenőrzés után engedtek csak minket izraeli földre lépni,

némely honfitársunkat hosszasan faggatták beutazási szándékáról.

Szerencsére számunkra a futóverseny kellően jó „fedősztorinak” bizonyult, így gyorsan megkaptuk a pecsétünket. Odakint már várt ránk az Egged helyi busztársaság zöld járműve, amellyel egy óra alatt odaértünk a Vörös-tenger partján elterülő csillogó-villogó városba.

Eilat a sivatag és a tenger találkozásánál fekszik Forrás: Puskás Zoltán

Eilat paradicsomi üdülőhely az ország legdélebbi csücskében. Amíg novembertől a Földközi-tenger partvidékén már esőssé, hűvösebbé válik a klíma, itt, a sivatagban még mindig nyár van. A tengervíz 25 fokos, és éjjel sem megy a levegő hőmérséklete 15 fok alá.

Bár a repülőjegy olcsó volt, minden más viszont nagyon drága Izraelben.

Ennek egyik fő oka, hogy a helyi valuta (új izraeli shékel) árfolyama jelentősen erősödött a forintéhoz képest az utóbbi években. Ha a szállást és étkezést is szállodai körülmények között szeretnénk megoldani, akkor a légi utazás költsége az egyik legkisebb tényező lesz a költségvetésünkben.

Ezt mi nem engedhettük meg magunknak, saját sátorral, hálózsákkal felszerelkezve érkeztünk, és a városszéli Holland park árnyas fái között három nyugodt és ingyenes éjszakát tölthettünk el.

A kikötői öböl esti fényei Forrás: Puskás Zoltán

A nap már több mint egy órája lenyugodott, de így is nagyon kellemes volt az este, amikor begurultunk a helyi buszpályaudvarra. Rögtön a pálmafák és luxusszállodák szegélyezte tengerparti sétány felé vettük az irányt. A szépen kivilágított sétányon

a kellemes, 24 fokos november végi időjárás ellenére elég kevesen voltak.

Hogy a hosszú utazás után megmozgassuk elgémberedett tagjainkat, szaladtunk egy laza nyolcast a tenger melletti kerékpárúton, majd megmártóztunk a meglehetősen sós Vörös-tenger hullámaiban.

Eilat tengerpartja Forrás: Puskás Zoltán

Irány a sivatag magánya!

Másnapra – akklimatizáció gyanánt – sivatagi gyalogtúrát terveztünk. Még otthon gondosan tájékozódtunk az utazási lehetőségekről, így tudtuk, hogy messze az a legolcsóbb, ha a helyi busztársaságot vesszük igénybe.

Az Egged zöld buszaival Izraelen belül szinte bárhová el lehet jutni.

Mi csak a várostól alig 20 kilométerre, a Vörös-kanyon leágazásáig váltottuk meg jegyeinket.

Nappali világosságban sokkal pazarabb látványt nyújtottak a város fölé magasodó sárgás és rozsdabarnás színű, hatalmas hegyek. Meredek szerpentinen kapaszkodtunk fel körülbelül 600 méteres magasságba. Szerencsére sofőrünk pontosan ismerte úti célunkat, így – bár hivatalosan itt nem volt buszmegálló – innen kezdhettük a túrát.

Szerencsére angolul is kiírták: leágazás a Vörös-kanyonhoz Forrás: Puskás Zoltán

Eilat zsongása után erős kontraszt volt a sivatag magánya. A főúttól nyugatra az egyiptomi határ magas szögesdróttal védett vonala húzódott, a másik irányban Jordánia hegyei zárták a látóhatárt. Az aszfalt gyorsan megszűnt, egy vöröses színű földúton bandukoltunk a távoli, kopottas hegyek irányába.

Alig két kilométer múlva egy parkolóban ért véget az autók számára is járható út. Innen a magyar turistautakhoz hasonló, sziklára festett jelzések vezettek minket tovább a kanyonig. Először egy kiszáradt, kavicsos folyóvölgybe jutottunk, amelyben csak néhány szárazságtűrő fa zöldellt.

Gyalogtúra a sivatagban Forrás: Puskás Zoltán

A hegyoldalak apró kőzetei masszívak voltak, mintha mesterséges kötőanyag tartotta volna össze őket. Az alattunk futó kavicsmederben viszont rendre elmerült a cipőnk, és többször is meg kellett állnunk, hogy kiszórjuk belőle a kavicsokat. Csak remélni tudtam, hogy másnap ennél stabilabb utat kapunk magunk alá.

A Vörös-kanyon kicsi, de elragadó

Újabb hétszáz méter után a völgy összeszűkült, elérkeztünk a Vörös-kanyon bejáratához. Az alig egy méteres szűkület vöröses falait simára csiszolta a ritkán, de akkor özönvízszerűen érkező eső. Ívelt formái már önmagukban is elragadóak voltak. Kis ügyességgel

hamar átjutottunk az alig kétszáz méter hosszú szurdokon,

majd felkaptattunk, és felülnézetből is megcsodálhattuk a kicsiny, ám annál látványosabb szurdokot.

A Vörös-kanyon nem nagy, de látványos Forrás: Puskás Zoltán

Sajnos november végén a napsugarak még a déli órákban is viszonylag alacsony szögben érkeznek, ezért nem láthattuk a Vörös-kanyont teljes pompájában, de így is nagyszerű sivatagi túrán voltunk túl.

A visszaúton megtapasztaltuk, hogy

a sivatagban a buszok nem igazán menetrendszerűen közlekednek.

Ráadásul két jármű zúgott el mellettünk százas tempóval, mire a harmadikat végre sikerült megállítanunk. A délutánt strandolással és pihenéssel töltöttük. A novemberi nyaralás hátránya, hogy már fél ötkor lenyugszik a nap, így nagyon hosszúak az esti órák.

A naplemente vörösre festi Jordánia hegyeit Forrás: Puskás Zoltán

Miután a mólóról végignéztük a parádés napnyugtát, és felgyúltak Eilat és a szomszédos Akaba fényei, célba vettük a Herrods Hotel előtti Marathon Expót, és átvettük rajtcsomagunkat. Kellemes zene és pompásan kivilágított célkapu fogadott minket. A hivatalos teendők után megnéztük a közeli Icepark plázát, ahol a vásárlás mellett korcsolyázni is lehet.

Félmaraton kavicsokon és emelkedőkön

Másnap hajnali fél ötkor ébresztett a telefonunk. Sötétben baktattunk végig a kihalt városon, csupán a parti sétányon mozgolódtak a hasonszőrű őrültek. Hat órakor lőtték el a maraton rajtját, mi a félmaraton mezőnyével tíz perc múlva indultunk, fél hétkor pedig a tíz kilométert futó versenyzők is útra kelhettek.

Pillanatkép a versenyről Forrás: Puskás Márton

Amikor magunk mögött hagytuk a szépen kivilágított szállodasort, a jordániai hegyek mögött megjelent a hajnal pírja. Eleinte nem értettem, miért tették ilyen korai időpontra a rajtot, hiszen október elején sokszor a Budapest Maratont is hasonló hőmérsékleti viszonyok között kell teljesítenünk. Ahogy teltek a kilométerek, megkaptam a választ.

A sivatagi napfelkelte bámulatos élmény. Északnak haladtunk, közvetlenül a határ táblákkal jelölt aknamezői mellett, utunkat szépen megművelt datolyaültetvények szegélyezték. Elhaladtunk a város feletti sólepárló-telepek mellett, majd az ötödik kilométer után már ott magasodtak előttünk a méltóságteljes, kopár csúcsok.

A napfelkelte már a sivatag közepén talált minket Forrás: Puskás Márton

Innen vált igazán izgalmassá a történet. Út helyet mély kavicsmederben botorkáltunk, és az előttünk hosszasan kígyózó sor egyre meredekebben kaptatott felfelé. Mindez pontosan akkor történt, mikor a nap átbukott Jordánia hegyei felett, és fantasztikus színekbe öltöztette a körülöttünk elterülő pusztát.

Nagyjából kétszáz méter szintemelkedés várt ránk mély talajú ösvényen, ami rengeteg energiát kivett belőlünk. A tizennegyedik kilométer után vált szét a maraton és a félmaraton útvonala. A hosszabb táv résztvevőire még jó néhány, szerencsére nem túl meredek sivatagi kilométer várt, mi pedig visszafordultunk a kelő nap irányába. A messzeségben újból feltűntek Eilat mesébe illő szállodakomplexumai.

Hatalmas élmény volt a sivatagi futás Forrás: Puskás Márton

A nehéz, dombos, mély terep ellenére erős tempót vállaltam be, így már erőtartalékaim végén jártam, amikor újból elértem a Vörös-tenger partvidékét, és befordultam a célegyenesbe. 1:39:03-as időeredményem messze van egyéni csúcsomtól, de ezek között a viszonyok között büszke vagyok rá. Pláne úgy, hogy

a legjobb külföldi versenyzőként

a kilencedik helyen futottam be.

A reptérre sem könnyű kijutni szombaton

Csillogó érmekkel a nyakunkban buszra szálltunk, és öt kilométert utaztunk az egyiptomi határ felé a búvárok által kedvelt Coral beach partszakaszig. Jól megérdemelt pihenésképpen merüléssel és napozással töltöttük a délutánt. A partszakasz korallszirtjei, színes halai, bámulatos növényzete lenyűgözött minket.

Bámulatos víz alatti világ a Coral Beachen Forrás: Puskás Márton

Szombat délután indult haza a járatunk. Mivel ez a zsidóknál a pihenés napja, nemcsak az összes bolt és üzlet tartott zárva, de még a menetrend szerinti buszjáratok sem közlekedtek. Szerencsére működik a városban egy privát busztársaság, amelyik erre a napra is szervez járatokat. Ezzel kicsit drágábban juthattunk ki a repülőtérre, de még mindig jóval olcsóbban, mintha taxiba ültük volna.

Délelőtt még egy utolsót fürödtünk a tengerben, majd búcsút intettünk a melegnek, a nyárnak, és visszatértünk a magyar valóságba. Csupán a bőrünk színe és boldog mosolyunk árulta el, hogy Eilatban jártunk.