Csak a jó bor!

2013.05.02. 11:45

Wachauban nincs olyan, hogy a bor nem finom. A világ egyik legszebb borvidéke minden tekintetben közel van hozzánk - földrajzilag háromórányi autóútra -, de nemcsak azért érdemes meglátogatni, mert van mit tanulni az osztrákoktól. Béke, barátság, bicikli, Blutwurst.

Amikor az utazó a bécsi Duna-sztrádahídról lehajtva nagy ívben rákanyarodik az A22-esre, még hátravan Wachau kapujáig vagy 70 kilométer, mégis úgy érzi, a lényeg elkezdődött. De mi a lényeg az osztrák Duna-kanyarban? Annyi minden, hogy azt felsorolni is tereh. Ez a szuper borvidék és kultúrtáj - 2000 óta a Világörökség része - egyrészt a legkevésbé sem pusztán a zöldveltelinikről és a rizlingekről, a fehérborok e gyöngyeiről szól, másrészt csak rajongó hangfekvésben lehet írni róla.

Kerékpárút a sziklák alatt St. MichaelnélFotó: Gazda Albert [origo]

A borturizmus története alig másfél-két évtizedes Magyarországon. Az én első utam 1997 őszére esett, a villányi Bock Józsefet látogattuk meg egy szeptemberi hétvégén. Nemcsak a sok finom vörös hatott meg bennünket, az erőn felüli alkoholbevitel következményeit is megemlegettük másnap. Ám a következmények nem rettentettek el bennünket attól, hogy folytassuk hazánk bortermő területeinek felfedezését. Villány után Tokaj került a képzeletbeli dobogó tetejére, majd éppúgy megszerettük Szekszárdot és a Somlót, Egert és a Mátrát, a Balaton-felvidéket és Sopront, mint a Badacsonyt és Lellét, na meg sorban a többit. Aztán elkezdtünk széjjelnézni a határainkon túl is.

Hiszen ahogy telt-múlt az idő, és gyűlt-gyarapodott a tapasztalat, apránként az erények mellett a hibákat és a hiányosságokat is kénytelenek voltunk észrevenni itthon. Azt, hogy Tokajban az utak mentén továbbra is kínálják PET-palackban a mesterségesen édesített furmintokat, azt, hogy Badacsonyban még mindig van, aki azt állítja, hogy a szürkebarát csak félédes lehet, meg azt is, hogy az egri Szépasszony-völgy sehogy sem képes kivergődni a bazáriság gyűlöletes csapdájából. Tizenöt éve azt hittük, egykettőre túl leszünk ezeken a gyermekbetegségeken. Tévedtünk. Azért is lehettünk optimisták, mert az osztrákok a 80-as évekbeli glikolbotrány után rekordgyorsan talpra álltak, és egy-másfél-két évtized alatt felépítették Közép-Európa legperspektivikusabb borágazatát. Ők voltak a példa, csinálhattuk volna ugyanúgy.

Borszakmázni egy utazós cikkben felesleges, de azon érdemes elmerengeni, mit csinálnak annyira jól Kremstől Melkig. Wachau harminc-egynéhány kilométer hosszú, a Duna mentén terül el, a szűk ezerötszáz hektárnyi szőlő zöme a déli fekvésű, meredek bal parti dűlőkben terem. A szőlőtermesztés északi határa környékén vagyunk, a dombokon túl már nemigen érnének be a fürtök. Itt is csak azért, mert sokat süt a nap, és az északi szelet megállítják a hegyek.

Ébredező szőlők Weissenkirchen fölöttFotó: Gazda Albert [origo]

A néhány városka és falu - Spitz, Wösendorf, St. Michael, Joching, Weissenkirchen, Dürnstein, Unter- és Oberloiben - nem túl sok tucatnyi termelője egy irányba húz. A Vinea Wachau Nobilis Districtus egyesület 1983-ban jött létre az akkor legmenőbbek kezdeményezésére - Josef Jamek nevét utca viseli -, és sikerült olyan szabályokat lefektetniük, amelyeknek a termelők jó árakat, a fogyasztók kiváló minőséget köszönhetnek. Nem véletlen, hogy a wachaui borok legjaváról osztatlan lelkesedéssel nyilatkoznak a világ legnagyobb hatású szakírói, ahogy az sem, hogy F. X. Pichler vagy Franz Hirtzberger csúcstételeiért ötven-száz eurót is kérhetnek palackonként.

A bor és a gyümölcslé árát kéretik bedobni a levélszekrénybeFotó: Gazda Albert [origo]

A magyar turista számára mégsem ez a legfontosabb. Drágát inni olykor jólesik, de mindig nem megy, nem olyan vastag az a pénztárca. Wachauban az az izgalmas, hogy - egészen egyszerűen - nem drága. Ha az embert nem érik, nem érhetik kellemetlen meglepetések, ha sosem kell sajnálni az elköltött pénzt, az már nagyon jó. Az éppen igaz, hogy szállást olcsón nem könnyű találni, útjaink során fejenként harminc euró alá nem tudtunk menni, a Heurigerek árfekvésének hála ellenben visszajön a vámon, ami elveszett a réven.

Amikor itthon borturistáskodunk, előtte leszervezzük a pincelátogatásokat, kóstolásokat a legjobb borászokkal. Wachauban eddig nem tettünk ilyet. Nincs rá szükség. Csak felülünk a biciklire - a borvidéken keresztül vezet a Dunai-kerékpárút - Weissenkirchenben, és elindulunk Spitz felé, esetleg fordítva. Jobbról szőlők, balról Duna, friss levegő, hangulatos utcácskák, gyönyörű templomok, vendégekkel tele Heurigerek, egyik a másik után. Elfáradni sincs idő, muszáj megállni. Egy tányér finom Blutwurst három euró, egy pohár - nyolcad liter - Grüner Veltliner 1,20. Bagatell.

Aztán jön a következő kanyar, a következő pohár és a slusszpoén: olyan még nem volt soha - tényleg soha -, hogy az a Veltliner ne lett volna minden ízében hibátlan. Na, ez az, amit muszáj lesz eltanulni. Inkább előbb, mint utóbb.

Wachau nemcsak a borról, a tájról, a Heurigerekről és a biciklizésről szól, van kultúra és történelem is bőséggel. A melki vagy a göttweigi apátság lenyűgöző, van az egészen kis területen több látványos-romantikus várrom is - Dürnstein, Aggstein, Spitz -, és a schallaburgi kastély sincs messze. Érdemes elidőzni Krems kisváros nagyvárosias belvárosában, és egy-két órát megér a közeli St. Pölten barokk központja is a dómmal. Az első számú hely feltétlenül Dürnstein. A városka, ahol Oroszlánszívű Richárd raboskodott egykor, már-már mediterrán hatásokkal kedveskedik a bel- és külföldieknek. Mindezeken túl célszerű hajózni egy jót a meghökkentően zöld vizű Dunán, és a borok mellett megkóstolni a vidék másik fontos gyümölcsének - a baracknak - a végeredményeit, a lekvártól a pálinkán át a chutney-kig.

Spitz virágzó barackfákkalFotó: Gazda Albert [origo]