Ne menjenek Prágába!

2013.06.29. 14:10

A cseh fővárosban nem véletlenül lehet minden sörözőben magyar szót hallani, ha idehaza hosszú hétvége van, de érdemes tágítani a látóteret. Vagy szűkíteni, hiszen Brno jóval közelebb van Magyarországhoz, és a hátrányok nélkül kínálja az előnyöket.

Először a címről. Természetesen szó sincs arról, hogy két kedvenc városom egyikét kitagadtam volna. Ez lehetetlen volna, hiszen Prágához nagyon sok emlék fűz. Az elmúlt húszegynéhány év majd mindegyikében igyekeztem legalább egy hétvégét eltölteni ott. Ennek a városnak olyan kisugárzása van épületeivel, polgáraival és sörözőivel, ami még két évtized után is megunhatatlanná teszi. Nem is nagyon jártunk máshova Csehországon belül: néha becsúszott egy Karlovy Vary, egy Telc vagy a mesevároska, Cesky Krumlov, de jobbára csak végig vezettük az odáig tartó 520 kilométert, és hagytuk, hogy beszippantson a város.

Menekülés a turistagettóból

Aki azonban hozzám hasonlóan rendszeresen jár oda, az tudja, hogy Prága már nem ugyanaz, mint régen volt (persze ez sok mindenre igaz). A turisták által frekventált óváros, ahol annyit csatangoltunk sörözőről sörözőre, nagyon átalakult. Nem az épületekkel van baj, azok szebbek, mint valaha. De a tömeg néha már elviselhetetlen, a prágai kirándulások elengedhetetlen részét képező kocsmázás pedig egyre kevesebb örömöt szerez a turistagettóban. Először csak a tradicionális sörcsapolási technikát váltotta fel mind több helyen a szénsavas megoldás, aztán a régi, veretes helyek hangulata is kezdett szép lassan megkopni. A túlszámlázás, a trükközések, az ilyen-olyan díj, az elvárt borravaló és még ki tudja milyen sarcok kezdtek mindenhol általánossá válni. A prágaiakkal együtt mi is más helyek után néztünk.

A folyamatot jól szemlélteti az 1678 óta működő, Két Macskához címzett étterem-söröző története, ahol a város egyik legjobb Plzensky Prazdroját (Pilsner Urquell) csapolják. Emlékszem, egyetemistaként - még a rendszerváltás környékén - nagyon olcsónak tűnt, tele helyi arcokkal, egy kissé spicces nénivel, aki tósztot osztogatott a sör mellé, és a pincérekkel, akik tízesével hozták a korsókat. Kérés nélkül cserélték az üreseket telire, behúzva a rovátkákat az asztalon lévő papírra, hogy ne legyen vita az elszámoláskor.

Később a söröző étterem része teljesen átment turistalehúzóvá: amikor 2000 októberében a Világgazdaság napilap csapatával ott vacsoráztunk, kisebb botrány támadt az önkényesen felszámított becherovkák és egyéb díjak miatt (ez volt egyébként az eddigi legjobb prágai utam, pedig még az útlevelemet és a pénzemet is ellopták). Aztán már csak a külső söntésbe jártunk, a helyiekkel együtt, majd onnan is kiszorultunk, mert nagy fémtartályokat tettek oda. Maradt hát a csapos előtti rész, ahol még gyorsan le lehetett gurítani egy-egy kiváló sört, ha épp a belvárosban jártunk (mivel hogy közben egyre kijjebb fedeztük fel a még romlatlan, de szép városrészeket Vysehradtól Holesovicéig).

Tavaly azonban elpattant bennem valami, amikor a csapossal szemben állva nem a kért Prazdrojt, hanem valamelyik olcsóbbat engedte a korsóinkba a névtelen csapok egyikéből, gondolván, nem vesszük észre a turpisságot. Nem álltunk le vitatkozni, otthagytuk szótlanul.

A prágai Két Macska sem lesz már az, ami volt (Kattintson a képre a galériáért!)Forrás: Bruckner Miklós

Tudat alatt talán ez az incidens is benne volt abban, hogy az idén már nem autóztunk el a fővárosig, csak a 200 kilométerrel közelebb lévő Brnóig. Itt rögtön akad egy tisztáznivaló: a középkorban a morva várost magyarul még Berénnek nevezték, azután azonban a német Brünnt vettük át mi is, majd a kommunizmus évtizedeiben a Brno lett használatos. Mivel mindkettő helyes, és nekem az utóbbi esik jobban szájra, maradnék is annál.

Miért is mennénk tovább?

Brnói utunk már egy héttel az indulás előtt megkezdődött. Történt ugyanis, hogy - mintegy ráhangolódásként - lenéztem a Wesselényi utcai Pivo sörözőbe, ahol rendszeresen váltogatják a jobbnál jobb cseh söröket. Ezúttal a Poutníkra esett a választásom, és mivel kiderült, hogy Brno környékéről származik, mi meg épp oda készülünk, az egyik tapasztalt vendég hamar felvilágosított, mit érdemes arrafelé megnézni. (A Poutníkot egyébként jóval odébb, Pelhrimovban főzik.) Már akkor éreztem, hogy jó lesz, egy lelkendező Guardian-cikk elolvasása pedig csak ráerősített erre az érzésre.

Fura volt tovább menni Brno felé ott, ahol korábban mindig rákanyarodtunk a Prága felé vezető autópályára, de az igazat megvallva cseppet sem hiányzott még két óra zötykölődés a botrányosan rossz cseh utakon. Ahogy beértünk a városba, egyre jobb kedvünk lett. Prága kicsiben. Itt-ott volt egy-két ormótlan, új épület, de az összhatás kifejezetten pozitív volt. Szállásunk egy Andrássy útra emlékeztető, de annál jóval csendesebb, fás sétányon volt. Balra pár percre egy park, jobbra a belváros, szemben pedig egy kitűnő Prazdrojt (meg Kozelt és Gambrinust) mérő söröző terasza. Mindezt tetézte az ingyenparkolás és az 50 euróért kifogástalan szálloda, így pár sör legurítása után elégedetten indultunk felfedezni a várost.

A szállodánkkal szemben lévő sörözőben épp nyugdíjas osztálytalálkozó volt (Kattintson a képre a galériáért!)Forrás: Gaál Csaba - Origo

Mondjuk, túl messzire nem jutottunk az első nap. Itt is előjött ugyanis a Prága-szindróma: alighogy sikerül kiszakadnia az embernek egy jó kocsma erőteréből, máris szívja be a másik. Azért így is derekasan helytálltunk, és viszonylag mélyen behatoltunk a rengeteg templommal és látványos épületekkel teleszórt belvárosba.

A sörivók Mekkája

Már az első este felsejtett, ami másnapra bizonyossággá vált: Brnóban jóval változatosabb a sörkultúra, mint a fővárosban. Míg Prágában alapvetően 4-5 fajta uralja a kocsmaképet, itt ezek mellett számtalan kisebb-nagyobb gyár termékébe botlottunk. A legismertebb helyi sört, a Starobrnót a gyár saját kerthelyiségében is kipróbáltuk, érdemes elmenni odáig, mert a szűretlen változat élményszámba megy. Az olyan kevésbé ismert márkák, mint a Cerna Hora vagy az Oslavany is elismerő hangokat csaltak elő belőlünk, de a dalesicei főzde söre a Zöld Macskában (lám, a macskák fontos névadók arrafelé) már túlzás nélkül plzeni magasságokat súrolt. Hozzá kell tenni, hogy minden sörgyárnak 3-4 féle termékéből lehet választani a csapoknál.

A Zöld Macska vonzásából nagyon nehéz volt kitörni (Kattintson a képre a galériáért!)Forrás: Gaál Csaba - Origo

Ha már alkohol, van még egy különbség Prágához képest. Bár a fővárosban is egyre terjed a borfogyasztás, Brnóban kifejezetten érezhető, hogy a régióban komoly bortermelés folyik. A kocsmák asztalain természetesen itt is a sör dominált, de - különösen a nők előtt - itt nem volt ritka látvány a szép, öblös pohárban szervírozott vörösbor. Több helyen láttam vinotékát is. Bár a csábítás nagy volt, hogy kipróbáljam az állítólag nem rossz helyi felhozatalt, nem akartam keverni, ezért csak otthonra vettem pár üveggel.

Csenget egy picit

A kitűnő sörök persze mit sem érnek, ha nincs a városnak szexepilje. Brnónak az is van. A történelmi belváros nem akkora, mint Prágában, de eléggé kompaktan megmaradt az eredeti formájában. Néha azért a legszebb téren is feltűnik egy kommunista gyöngyszem az ódon épületek között, de ezeket akár az emberi gyarlóság mementójaként is fel lehet fogni. Amúgy építkeznek mindenfelé, szépítik a köztereket, nagy táblák hirdetik, hogy mindezt az Európai Unió pénzéből teszik. Amiből persze csurran-cseppen a politikusoknak is, amint azt most épp a Necas-kormány bukása mutatja. "Ezen azonban inkább csak a külföld lepődött meg, mi tudjuk, mennyire korrupt a politikai elit" - válaszolta érdeklődésemre Igor, az egyik kocsma csaposa, aki korábban lehúzott pár évet a védelmi minisztériumban.

Nem is utalt semmi a kormányválságra, a brnóiak vidáman korzóztak, és élvezték a nyári meleget. Bár mi csak egy kis szeletét láthattuk a városnak, az kifejezetten élhetőnek tűnt, gyönyörű lakóházakkal, nagy zöld terekkel és rengeteg villamossal. A 400 ezres városnak 79 kilométernyi villamoshálózata van 13 vonallal, de mivel jó részük a központon halad át, és mindegyik más típusú kocsikkal közlekedik, valóságos kavalkád van belőlük a belvárosban.

Még retró villamossal is találkoztunk (Kattintson a képre a galériáért!)Forrás: Gaál Csaba - Origo

A magunkfajta turista számára azonban felesleges villamosra szállni, hiszen minden érdekesség sétálótávolságon belül van. Mi is gyalogoltunk, mégpedig annak a nagyon praktikus, térképes ismertetőnek a segítségével, amelyhez minden szállodában több nyelven ingyen hozzá lehet jutni (figyelem: okos városmarketing).

Ami egy hétvégébe belefér

Szállodánktól pár percre volt csupán például a Tugendhat-villa, amelyet Ludwig Mies van der Rohe épített 1929-30-ban Fritz Tugendhat textilgyáros számára. A funkcionalista építészet ékkövének tartott épületet az UNESCO 2001-ben felvetette a világörökségi listájára, nemrég esett át egy felújításon. A 90 perces belső idegenvezetés nem olcsó, 350 koronába kerül, ráadásul aznapra már hely sem volt, így csak az amúgy 50 koronáért látogatható belső kertből készítettem pár fotót. Nem voltam tőle túlságosan lenyűgözve, mit tegyek, én a régi épületekért vagyok oda.

A Tugandhat-villában időben le kell foglalni  belső idegenvezetést (Kattintson a képre a galériáért!)Forrás: Gaál Csaba - Origo

Szerencsére volt abból is bőven. Felsétáltunk például a Spilberk-várhoz, amelyet erődként és börtönként használtak, most viszont kellemes kirándulóhely. A belépő itt sem olcsó: ha az ember az épület minden zugába be akar kukkantani, kemény 400 koronát (4500 forint) kell legombolnia.

Onnan lecsorogtunk a domb másik oldalán a már említett Starobrno sörfőzdéhez, majd vissza a domb alján a Szent Péter- és Pál-katedrálishoz. Ez a város egyik jelképe, és már messziről látszanak 84 méteres, gótikus tornyai, melyeket csak 1904-05-ben építettek a barokk belsejű templomhoz. Aztán már csak sétáltunk a régi utcákon, rácsodálkozva egy-egy gyönyörű épületre, és persze megpihenve egy-egy újabb korsó sör mellett.

Kilátás a a Szent Péter és Pál-katedrálisra a várból lefelé menet (Kattintson a képre a galériáért!)Forrás: Gaál Csaba - Origo

Bár a kinti söröktől korántsem lesz olyan másnapos az ember, mint idehaza, a második napra azért elfáradtunk rendesen. Épp ezért módosult az úti terv hazafelé. Eredetileg szerettem volna beiktatni a Brnótól 65 kilométerre lévő Znojmót is a visszaúton, ám a csapat többi tagja nem lelkesedett az ötletért, és bevallom, belőlem is elszállt az erő a rábeszélésre. Majd máskor. Így a szokásos sörbevásárlás után már csak a határ előtti Podivínben toltunk be egy pizzát, no meg búcsúzóul két Prazdrojt - már aki nem vezetett.

A Prágához képest két órával rövidebb menetidő különösen a visszaúton jelent nagy könnyebbséget - három és fél óra épp elég a megpróbáltatásból. De Brno nemcsak ezért tűnt jobb választásnak. A léptékek ugyan itt kisebbek, de nincs turistaáradat, és átveréssel sem találkoztunk sehol. Bár a hely szelleme még nem varázsolt el annyira, mint a fővárosé, az biztos, hogy valami megérintett. Hogy ez tartós lesz-e, nem tudom. De az biztos, hogy a jövőben nagyobb valószínűséggel fogok előfordulni a Zöld Macskában, mint a Két Macskában.