A Dunával együtt hagytuk el a Kárpát-medencét

Decebál dák király sziklába vájt arcképe az egykori csata helyszínén

Azért ejtettük útba Temesvárt, mert egy küldetést kellett teljesítenünk. Aztán a Vaskapu-szoroson keresztül, ahol a Duna elhagyja a Kárpát-medencét, mi is kiléptünk, pontosabban kitekertünk a nagyvilágba. Utunk legelején máris izgalmas emberekbe botlottunk. 

Temesvár volt világ körüli nászutunk első külföldi állomása, ezért is olyan fontos emlék számunkra. Négy nap alatt tettük meg az utat Budapesttől a román határig, és közben elbúcsúztunk néhány barátunktól, akik velünk tartottak az út magyarországi szakaszán. A 10 éves Fanni és mozgássérült apukája például Szegedig tekertek velünk. Fannit néha a csomagtartójánál fogva kicsit megtoltuk, hogy segítsük a haladásban, ezt hívtuk viccesen „Bekő Tóni” segítségének.

Fanniéknak egyébként a velünk töltött három nap csupán bemelegítés volt a nagy úthoz. A következő évben ugyanis apa és lánya kibicikliztek a londoni olimpiára. Valahányszor úgy érezzük, nincs elég erőnk az út során, mindig eszünkbe jut a kis Fanni, ahogy nap mint nap másik irányba rögzítette fel a maciját a bicikli hátuljára, hogy a medve is jól lássa a világot, ne csak ő.

Küldetés teljesítve

Temesvár végső soron pozitív csalódást okozott. A belváros utcái rendezettek voltak, néhány háznak ugyan romos volt a homlokzata, de a főtér pofásan nézett ki, épp csak a világ legkeskenyebb kerékpárútjának nem láttuk sok értelmét. Azt hittük, a magyar kerékpárutak lehetetlen kivitelezésén nem lehet túltenni, de a temesvári várostervezésnek mégiscsak sikerült: 30 centiméter széles bringasávokat festettek az aszfaltra.

Tulajdonképpen azért ejtettük útba Temesvárt, hogy felkeressük nagyapám szülőházát, aki abban az évben töltötte be 80. életévét. Az emlékei alapján készített térképet követve gyönyörű kis utcákba keveredtünk, ahová egyszerű turistaként biztos nem jutottunk volna el.

Temesvár főterén, a háttérben az ortodox főszékesegyház Forrás: Harkányi Árpád

A végén még a házra is rábukkantunk, amely időközben nagyobb lett egy emelettel. Bejutni nem tudtunk ugyan, de a nagypapám így is felismerte az épületet a fényképünkről, tehát a küldetés sikerrel járt.

Temesvár után elhagytuk Romániát, és a Duna-völgy déli, szerb oldalán folytattuk utunkat, a folyó legvadregényesebb szakaszán. Itt húzódik ugyanis a Vaskapu-szoros, egy folyami szurdokvölgy, amely a Kárpát-medence legnagyobb részének egyetlen kifolyása a világtengerek felé.

A Duna itt nagyon összeszűkül, helyenként csak 170 méter széles, és a mélysége a 80 métert is elérheti. Egyik nap azt vettük észre, hogy az út, amely sokszor eddig is visszahajló sziklafalak alatt haladt, egyszer csak eltűnik egy alagútban. Mint kiderült, egy erődrendszert, Galambóc várát kereszteztük éppen.

Galambóc vára előtt Forrás: Harkányi Árpád

Már a rómaiaknak is volt itt erődje, később pedig a rácok építettek ezen a helyen várat, amely többször került különböző hatalmak, például a törökök kezére. Ma is lélegzetelállítóan festői a megmaradt romok látványa.

Miután átkeltünk a szakasz talán legszebb látványát nyújtó Kis Kazán-szoroson, szemben, a Duna túloldalán, furcsa dologra lettünk figyelmesek. Egy óriási arc meredt ránk a meredek sziklafalról, Decebál dák király képmása. Magassága mintegy 40 méter, szélessége 25 méter, csak az orra 6 méter hosszú. A monumentális szobor annak állít emléket, hogy az i. sz. 87-től 106-ig uralkodó dák király pontosan ezen a helyen aratott fényes győzelmet a római sereg felett.

Decebál dák király sziklába vájt arcképe az egykori csata helyszínén Forrás: Harkányi Árpád

Ahogy kiértünk a szurdokvölgyből, szemtanúi lehettünk, hogyan oldotta meg a modern kor a hajózás kérdését, amellyel a rómaiak egykor állati erő és kötelek bevetésével birkóztak meg. Ma hatalmas gátrendszer, egy vízerőmű emeli a Duna szintjét 33 méterrel az egykori szint fölé, így a hajózás természeti akadályai megszűntek. Cserébe mi már elképzelni sem tudjuk, milyen lehetett ez a táj - amely még így is elképesztően vadregényes és mesebeli - az emberi beavatkozás előtt.

Blagojevic bácsi hajózási engedélye

Még fel sem ocsúdtunk frissen szerzett élményeinkből, amikor az egyik lejtőn suhanva arra lettünk figyelmesek, hogy a másik oldalon valaki fölfelé tolja a kerékpárját a meredeken. Megálltunk, és elbeszélgettünk a sorstársunkkal, akiről kiderült, hogy egy német hölgy, Poldinak hívják, 68 éves, és már 6000 kilométert tett meg a kerékpárján. Athénban mindenét ellopták, de ennek ellenére nem adta fel, tovább járja a világot kétkerekűjén.

Zita időskori önmagával találkozott a 68 éves Poldi személyében Forrás: Harkányi Árpád

Azóta is sokat gondolunk rá, hiszen ha ő képes volt ekkora erőfeszítésre, akkor nekünk igazán nem szabad panaszkodnunk. Fiatalok vagyunk, életerősek, tettre készek. „Ha Poldi ennyi idősen, egyedülálló nőként képes volt egy ilyen túrát végigcsinálni, méghozzá szemmel láthatóan élvezettel, akkor nekünk sem okozhat gondot a föld körüli nászút, bármily megpróbáltatások elé is fog minket állítani!” – írtam le egykor az útinaplómba.

Sok helyen fölénk magasodó sziklatornyok alatt vezetett az út a Vaskapu-szorosban Forrás: Harkányi Árpád

Aznap este hagytuk, hogy ránk sötétedjen. Eleinte nem tűnt túl jó ötletnek, de aztán belefutottunk a Blagojevic családba, amelynek velünk egyidős fiú tagjával, Veroljubbal azonnal barátságot kötöttünk. Gázfőzőn rögtönzött lepénysütésünkhöz Veroljub házi pálinkát hozott, reggel pedig körbevezetett minket a meredek hegyoldalban található birtokukon.

A lugas alatt a nagymamával találkoztunk, aki éppen feta sajtot készített, majd megtekintettük a fun machine-nek keresztelt pálinkafőzőt, aztán segítettünk kicsit zsákokat cipelni. Végül felpumpáltuk a nagypapa kerékpárjának leeresztett kerekét. Az öreg azon nyomban el is viharzott a drótszamarán, és pár perc múlva boldog mosollyal az arcán tért vissza frissen szerzett hajózási engedélyével, melyre szemmel láthatóan nagyon büszke volt. A mi jutalmunk egy nagy kerek sajtos lepény volt, olyan finom, amilyet azóta sem ettünk.

Ez a sok élmény alig pár nap alatt esett meg velünk, és most, ahogy visszagondolok a kezdetekre, már világosan látom, bárhová is induljunk e világban, a lényeg, hogy jó kedvvel és nyitottan vágjunk neki az útnak. Ne féljünk átadni magunkat a pillanatnak, és ne restelljük az apró csodákat nagynak látni!

Az alábbi térképen végigkövetheti Zita és Árpád útját, valamint az útról készült beszámolókat.