Kiültem a semmi szélére

2014.07.25. 14:42

Bár nem sorolnám magam a szenvedélyes hegymászók közé, ha a meglátogatott országban felkelti az érdeklődésem egy-egy nevezetes hegy, a kíváncsiság legyőzi a lustaságot. Így történt ez Norvégiában is, ahol nem hagyott nyugodni két - fotók ezreiről ismert - szikla, melyeket élőben is szerettem volna látni.

Mind a Szószék-szikla, mind pedig a Kjerag-szikla a Lysefjorden, azaz a Fény fjordja fölött magasodik, amely a partját övező enyhén színes gránittömbökről kapta a nevét. Egykor jégtakaró fedte ezt a vidéket, majd amikor a gleccserek mély völgyeket vájva megindultak a tenger felé, ezek a hatalmas öblök megteltek vízzel, és létrejöttek Norvégia lélegzetelállító fjordjai. A mintegy 40 kilométer hosszú Lysefjord mentén gyakran ezer méter magasra is felnyúlnak a szinte függőleges sziklatömbök, melyek nehéz, de festői kirándulóterepek.

A saját autóval nem rendelkező túrázó szempontjából a legpraktikusabb Stavangerben keresni szállást, ugyanis mindkét sziklához onnan indulnak túrák a Tide Reiser szervezésében. Bevallom, Stavanger nevét nem ismertem korábban, pedig ez Norvégia harmadik legnépesebb városa, sőt pezsgő zenei élete miatt az ország kulturális fővárosának is nevezik.

Stavanger belvárosa (Galériához kattintson a képre!)

Forrás: Kisgyörgy Éva

Egy privát szállásokat közvetítő honlapon találtam rá a hölgyre, aki angol nyelvű megkeresésemre magyarul válaszolt, és elárulta, hogy tanulja a nyelvünket és imádja országunkat. Alig vártam, hogy megismerjem, és kiderüljön, honnan ered szenvedélyes vonzódása a magyarokhoz. Asbjorg a repülőtéren várt, és már a hazafelé úton beavatott egy csodálatos barátság titkaiba.

Egy norvég hölgy szerelme

Vendéglátóm története a gyerekkorába nyúlik vissza. 12 évesen a szülőfaluja utcáján összebarátkozott egy vele egykorú kislánnyal, akinek családja ’56-ban vándorolt ki az északi országba. A kislányok az iskolában elválaszthatatlan barátnőkké váltak, olyannyira, hogy amikor a magyar család négy év múlva, egy látogatás erejéig visszamerészkedett az óhazába, a két saját gyerekük mellett a norvég lányt is magukkal vitték.

Asbjorg találkozása Magyarországgal első látásra szerelem lett, amit még számtalan utazás követett. Megvannak a bejáratott szállodái, éttermei, állandó, kedvenc taxisa, és millió történetet tud mesélni a végtelenül kedves és előzékeny magyarokról. Csak bámultam, ahogy egyik szívmelengető sztori követte a másikat, mintha egy teljesen másik országról beszélne, mint amit mi ismerünk.

Ötven éve barátnők: Asbjorg (balra) és Mária (Galériához kattintson a képre!)

Forrás: Kisgyörgy Éva

Próbáltam megfejteni a titkot, vajon miért látja ennyivel kedvesebbnek a honfitársaimat, mint ahogy mi látjuk magunkat. Talán az lehet az oka, hogy végtelenül kedves személyisége bevonzza a jó embereket. Valószínűleg sok magyar lelkét azonnal meglágyítja, amikor megszólal tört magyarságával, és hatalmas mosollyal közli, mennyire szeret minket. Ezután nem csoda, hogy a légiutas-kísérőtől a pincérig mindenki kicsit összekapja magát, hogy ne okozzon csalódást. Gyerekkori pajtása még ma is a legjobb barátnője, akivel nekem is volt szerencsém összeismerkedni.

Kutyával, gyerekkel

A könnyebbik túrával kezdtem, amolyan bemelegítésként. A számtalan fotón szereplő Szószék-szikla 604 méter magasan nyúlik fel a Lysefjord kék öbléből. A kényelmesebb látogatók hajókirándulás keretében alulról is megnézhetik, de sokkal látványosabb, ha felmászunk rá. A túrához Stavangerből előbb Tauba kell átkelni komppal, amely szinte felér egy sétahajózással. A a hatalmas hajó a még hűvös, kristálytiszta reggeli napsütésben, az azúrkék tengeren siklott a világítótornyokkal és színes faházikókkal megszórt apró szigetek és szirtek között.

A kompállomáson már ott sorakoztak a buszok, melyek továbbvitték a kirándulókat a hegy oldalában kialakított parkolóba. Itt kemping, ajándékbolt, kis büfé is helyet kapott, de a lényeg, hogy innen indult a négyórásra becsült túra a sziklaszirthez.

Úton a sétahajóként is felfogható komppal (Galériához kattintson a képre!)

Forrás: Kisgyörgy Éva

A parkolóban rengeteg autó volt, a verőfényes nyári napnak köszönhetően több száz ember kirándult a hegyen. Asbjorg mesélt arról, hogy az országban hétvégeken és szabadnapokon olyan lendülettel vág neki minden norvég gyalog, bicajjal vagy épp kajakkal túrázni, mintha ez legalábbis törvénybe lenne foglalva.

A komolyabb túraterepeken kabinokat építettek, ahol aludni és vacsorázni is lehet, mindezt becsületkassza alapon. Az ételek ára meglehetősen húzós még norvég mércével is, hiszen sok helyre helikopterrel szállítják az árut, de mindig mindenki bedobja az előírt pénzt a dobozkákba, tudván, hogy a bevételt kizárólag a házak üzemeltetésére és bővítésére használják. Irigykedve hallgattam.

Kabinokra most nem volt szükség, hiszen a Szószék-sziklához pár óra alatt fel lehet jutni. Sokan kisgyerekekkel, kutyákkal vállalták be a túrát. Hegymászáshoz mérsékelten szokott nagyvárosi lányként nekem kicsit nehezen ment a felfelé kaptatás, de azért derekasan küzdöttem. A fjord fölé kinyúló sziklaplatformig négy emelkedőn kellett felkaptatni a 3,8 kilométer hosszú túraösvényen. 270 méteres tengerszint feletti magasságról 604 méterig kapaszkodtunk fel, de a felfelé és lefele vezető szakaszok váltakozása miatt a nettó szintkülönbség több volt ennél.

Mindenki négykézláb araszol

A túraútvonalon lehetetlen eltévedni, hiszen nemcsak a terepet jól ismerő túratársak, de a remek jelzések is segítenek. A természetes kavicsos szakaszokat helyenként fapallók váltják, máshol pedig olyan óriási köveken kell felmászni, hogy bizony mindenki négykézláb araszol.

Útközben a Szószék Sziklához (Galériához kattintson a képre!)

Forrás: Kisgyörgy Éva

Jó tudni, hogy a gyalogösvényt télen gyakran lezárják a rossz idő miatt, úgyhogy leginkább április és október között érdemes nekivágni, bár akkor is szükség van jó túrabakancsra, és nem árt vinni esőkabátot sem. Szendvicset, vizet is vinni kell magunkkal, ugyanis se útközben, se a hegytetőn nincs büfé.

Az utolsó emelkedő után már előbukkan a fjord valószínűtlenül kék vízcsíkja, melyen apró fehér hajók siklanak. A hegymászó igen busás jutalomban részesül az erőfeszítéseiért, hiszen páratlan látvány tárul a szeme elé: a szikla előreugró tömbje, melyen úgy nyüzsögnek a turisták, mint hangyák a bolyban.

Csúcsforgalom a hegytetőn

Forrás: Kisgyörgy Éva

Szelfiverseny a csúcson

Ahhoz képest, hogy évente mintegy 200 ezer látogató fordul itt meg, az első véletlen baleset 2013 októberében történt, addig „csak” öngyilkosok ugrottak le a szikláról. Folyamatosan vita tárgyát képezi, állítsanak-e korlátot a szikla peremére. A hatóságok nem akarják elcsúfítani a látványt, már csak azért sem, mert tudják, hogy a korlát nemigen védené meg a felelőtlen turistákat, inkább csak arra ösztökélné a vakmerőbbeket, hogy felmásszanak rá.

A mintegy 25-ször 25 méteres sík hegytetőn a jó idő miatt abszolút csúcsforgalom volt, és nehéz volt elhinnem, hogy ritkán pottyannak le innen. Egyrészt volt némi tülekedés a peremen a fotós pozíciókért, másrészt mintha mindenki azon versengett volna, ki meri elkattintani a legbátrabb kihajolós szelfit.

Szelfiverseny (Galériához kattintson a képre!)

Forrás: Kisgyörgy Éva

Tudtam, hogy szép lesz a látvány, de azért így is a torkomban dobogott a szívem, amikor a platóra léptem. Fülig érő mosollyal az arcomon megettem a szendvicsem, és én se hagytam ki a fotót, melyet mindenki elkattint, akinek nincs túlságosan tériszonya: csináltattam egy képet, amelyen vidáman lóbálom a lábam a szikla peremén. Utána azért igyekeztem minél távolabb kerülni a peremtől, mielőtt a nagy tülekedésben valaki véletlenül lelök a hegyről.

Láblógatós kötelező kép

Forrás: Kisgyörgy Éva

Lefelé már vidámabban lépkedtem, az ismerős terep és a lejtő miatt visszafelé rövidebbnek tűnt az út. Otthon a vendéglátóm és gyerekkori barátnője szenzációs vacsorával várt, aztán ideje volt aludni, mert másnap jött a nehezebb túra.

A Kjerag-sziklán nem ritkák a halálos balesetek

A Kjerag-szikláról is számtalan fotót láttam már, de csak annyit tudtam, valahol Norvégiában van. Ez sem az a hely, ahova véletlenül jut el az ember. Utána kell járni, pontosan merre van, és hogy lehet odajutni. De megéri a kutakodást, mert ez a túra is felejthetetlen – még ha a hőn áhított célt nem is sikerült elérnem. De nézzük sorjában.

Míg a Szószék-sziklához minden nap több komp-busz kombináció indul, a Kjerag-sziklához csak napi egyetlen járat viszi a túrázni indulókat, ugyanis ide jóval kevesebben másznak fel.

A Kjerag-szikla (Kjeragbolten) egy hatalmas, mintegy öt köbméteres kő, mely valamikor az utolsó jégkorszak során szilárdan beékelődött egy hasadékba, nagyjából ezer méter magasan a  Lysefjord felett. A szikla népszerű bázisugró hely, ahol sajnos nem ritkák a halálos balesetek.

A Kjerag-szikla (Galériához kattintson a képre!)

Forrás: Kisgyörgy Éva

A buszozás Stavangerből a túra kiindulópontjáig bő két és fél óra volt, de nem unatkoztam, mert a táj bőven szolgáltatott fotótémát. Mélykék tavak, apró sárga virágokkal megszórt mezők és hófehér hófoltok tarkították a szürke sziklatömbök sokaságát. A hófal az út két oldalán néhol több méter magas volt, a sofőr elmondta, télen akár 10-12 méteres is lehet. Nem csoda, hogy ezt az utat csak nyáron nyitják meg.

A busz menetrend szerint hat óra múlva indult vissza, úgyhogy ennyi idő alatt kellett megjárnunk a túraútvonalat. Kicsit aggódtam, mert előző nap a négy órára becsült túrát öt és fél óra alatt jártam meg, úgyhogy necces volt, tudom-e tartani a szintidőt. Megkérdeztem a sofőrt, megvárja-e a későn érkezőket, ám ő rezzenéstelen arccal azt válaszolta, hogy neki szigorú menetrend szerint kell haladnia, nem várhat. ‒ Na de mi van, ha valaki nem ér vissza? – aggodalmaskodtam. ‒ Ilyenkor fent maradnak a hegyen, előfordul az ilyesmi – válaszolta a sofőr. Csak remélni tudtam, hogy ez a fanyar norvég humor.

Busszal a túra kiindulópontjára

Forrás: Kisgyörgy Éva

Annyi erőm se volt, hogy megnézzem az órát

A túra során három hegyet kell megmászni, és bár az interneten azt olvastam, technikailag egyáltalán nem nehéz a túra, nekem rögtön az első tíz perc után kétségeim támadtak. Közel függőleges sziklafalon láncokba kapaszkodva kellett felhúzni magunkat, és a hűvös idő ellenére is folyt a hátamon a víz.

Az első emelkedő után leereszkedtünk a völgybe, kis szusszanás, és már kapaszkodhattunk ismét felfelé. Több időt töltöttem négykézláb, mint két lábon, és sokszor vadidegeneknek kellett felhúzni egy-egy nagyobb sziklára, egyszerűen nem tudtam akkorát lépni.

Festői völgy két emelkedő közt (Galériához kattintson a képre!)

Forrás: Kisgyörgy Éva

Nagyon fárasztó volt a mászás, és rettentő lassan haladtam. Eredetileg azt terveztem, majd figyelem az időt, és három óra elteltével visszafordulok, akárhol is vagyok, nehogy lekéssem a buszt. De annyi erőm sem volt, hogy elővegyem az órát, meg úgy voltam vele, most már elmegyek addig a nyavalyás szikláig, akárhogy is alakul. Szerencsére az iránnyal itt sem volt gond, akárcsak az előző napi túrán, most is kiváló túrajelzések segítették a tájékozódást.

De nemcsak a jelzések, a tisztaság is irigylésre méltó volt. Meg is állapítottam, mennyire más úgy túrázni, hogy az ember nem botlik lépten-nyomon kiszuperált hűtőgépbe, eldobott autógumiba, de még egy csokipapírba vagy üdítős dobozba sem.

A második emelkedőn

Forrás: Kisgyörgy Éva

A harmadik emelkedő után véget nem érő hosszú gyaloglás következett a hegygerincen. Ez technikailag kevésbé volt nehéz, viszont rettenetesen hideggé és szelessé fordult az idő. Volt, ahol hóban kellett taposni, és majd levitte a fejem a szél.

Végül nem mertem átugrani a Kjerag-sziklára

Végül csak elértük a sziklát. Mindig is kíváncsi voltam, hogy kerülnek rá a turisták, hát most kiderült. A mellette levő szikla pereméről lehet átlépni – már akinek elég hosszú a lába. Nekem ugrani kellett volna, amit a fáradtság és az erős szél miatt nem mertem bevállalni. Az is aggasztott, hogy az ugródeszkának szolgáló sziklaperem elég keskeny volt és kifelé lejtett. Ha át is tudtam volna ugrani a viszonylag sima tetejű kőre, a visszaugrás a sziklaperemre még kockázatosabbnak tűnt.

A szikla a bázisugrók kedvence (Galériához kattintson a képre!)

Forrás: Kisgyörgy Éva

Aznap a lányok többsége hozzám hasonlóan úgy döntött, hogy nem kockáztatja a lepottyanást, úgyhogy inkább csak a fiúk ugrottak vagy másztak át a sziklára, hogy elkészítsék életük talán legbátrabb fotóját. Egyikük meztelenre vetkőzött, de nem ő az első ilyen csodabogár. A neten találhatóak hasonló fotók, mint ahogy látni juhot, motorkerékpárt, piknikező turistát, de egyensúlyozó akrobatát is a sziklán, sőt van, akinek nem volt elég veszélyes a szikla, létrával toldotta meg.

Integetés a kő mögül

Forrás: Kisgyörgy Éva

Sok idő nem jutott pihenésre, indulni kellett a buszhoz. Lefelé se haladtunk sokkal gyorsabban, mint felfelé, sokszor fenékre ereszkedve tudtunk csak learaszolni a sziklákon. Az út utolsó szakasza volt a legnehezebb, úgy éreztem, indulás óta újabb és újabb hegyek nőttek a Kjerag-szikla és a parkoló közé. A jéghideg lánchoz majd hozzáfagyott a kezem, ha ezt tudtam volna előre, hoztam volna kesztyűt. Az egyetlen, ami tartotta bennem a lelket, hogy a táj elképesztően gyönyörű volt. Tudtam, hogy az itt készült fotók örök emlékek lesznek.

Norvégiáról korábbi beszámolóink itt, itt és itt olvashatók.