Isztambulban mindenre várni kell

2014.09.25. 06:59

Barátnőmmel úgy döntöttünk, idén a tengerparti, heverészős nyaralás helyett inkább aktív, városnézős kirándulást szervezünk, lehetőleg valami egzotikus, de repülővel viszonylag gyorsan elérhető helyre. Ebbe a kategóriába klappolt Isztambul, ráadásul a városról az utóbbi időben csupa jót hallottunk, ezért még nyáron megvettük a repülőjegyet a városba.

Elméletileg nettó 1 óra 45 percig tart a repülőút Isztambulba a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről, mi mégis csak bő fél nappal az otthoni indulás után pillantottuk meg a Kék mecset égbetörő minareteit. A gépünk délben szállt volna fel, de az utazás nem indult felhőtlenül. A Pegasus Fly török fapados légitársaság Boeing 737-es utasszállítója ugyanis már a kifutópályán megbokrosodott. Gyér, de baljósan fekete füstpamacsok szálltak fel az egyik hajtóműből, miközben a startra várakoztunk.

Másik gépre raktak

Szerencsére a füstgomolyagot a reptéri műszaki személyzet is észlelte, ezért a pilóta nem kapott engedélyt a felszállásra. A gépet egy közeli szervizplatformhoz gurították átvizsgálásra. Másfél órát ültünk a rostokoló gépen, mire kiderült, ki kell cserélni egy fontos alkatrészt a hajtóműben, ezért a járatunkat törölték, és visszavittek bennünket a terminálba.

A Pegasus légitársaság meghibásodott utasszállítójaVigh Dániel

A kellemetlenség ellenére egy pohár vizet sem kaptunk, az étlen-szomjan tartott utasokat csaknem 3 óra múlva terelték fel egy Amszterdamból érkező Pegasus-járatra. Végül 5 óra körül (helyi idő szerint 6 órakor) landoltunk a Sabiha Gökçen nemzetközi repülőtéren, amely Isztambul ázsiai oldalán található. Innen a Havatas transzfer busszal 13 líráért (1400 forint) lehet eljutni az európai oldalra.

Szerencsére a transzfereket a gépek landolásához igazítják, a tömött busz azonban a reptérről kikanyarodva szinte azonnal dugóba került a háromsávos sztrádán. Ez csaknem a Boszporusz hídig tartott, így addig 20-30 kilométeres óránkénti sebességgel araszoltunk, mire végül leszálltunk a még az esti órákban is nyüzsgő Taksim téren.

Az Ázsiát Európával összekötő Boszporusz-hídVigh Dániel

A szállásunk a történelmi negyedben, a Sultanahmetben volt, így a Taksimról még a földalatti siklóval (funicular) és az M1-es villamossal kellett utaznunk a szemerkélő esőben. Este 9 órakor - 10 órával felszállásunk után - végre megérkeztünk a Kék mecset árnyékában meghúzódó hostelünkbe. Ennyit arról, hogy Isztambul nincs olyan messze.

Annyian vannak, mint a törökök

Másnap továbbra is borús időben vettük nyakunkba Törökország legnagyobb és legnépesebb városát. Isztambulban megközelítőleg 14 millió ember él, és ezt turistaként egyértelműen érzi az ember, bármerre jár is a metropoliszban.

Isztambulban több mint 14 millió ember nyüzsögVigh Dániel

Mindenhol hömpölyög a tömeg, az utakon folyamatosak a forgalmi dugók, a sofőrök állandó dudálása és az utcai árusok kiabálása végigkísérte egész ottlétünket. A közlekedés ázsiaiasan kaotikus, a gyalogosátkelők feltehetően csak a burkolat díszítésére szolgálnak, mert az autósoknak eszük ágában sincs megállni a járókelőknek, sőt, inkább felgyorsítanak, ha át akarunk kelni.

A gyalogosokat sem kell azért félteni, gond nélkül átmennek a piros lámpán, sétálnak a villamos síneken, vagy akár az autóúton. A leleményes kereskedők természetesen a dugóból is előnyt kovácsolnak, sokan vizet, vagy ételt árulnak az autósorok között.

Isztambuli árus a forgalom közepén igyekszik eladni péksüteményeitVigh Dániel

Mindezek ellenére viszonylag hamar megszokható a folyamatosan rohanó törökök, szírek, arabok, ázsiaiak és a turisták lökdösődése és az állandó tumultus. Miután felvettük a reggel is nyüzsgő Isztambul ritmusát, első utunk a Hagia Szophia székesegyház bejáratához vezetett, amely korábban mecsetként, ma pedig már múzeumként működik.

Kéznél a segítség

A hatalmas bizánci épület előtt több száz, talán ezer ember kavarog, a hosszú sorokban bejutni vágyó turistákra pedig igyekeznek rásózni portékájukat a helyiek. Minket is megkörnyékezett egy ében fekete hajú török férfi, aki tradicionális ottomán fejfedőket próbálta eladni nekünk. Annak ellenére, hogy elutasítottam, angolul elmondta, ne itt álljunk sorba, mert itt a csoportban érkezők várakoznak, az egyéni turistáknak van egy másik bejárat.

A Hagia SzophiaVigh Dániel

A törökökre egyébként végig jellemző volt a segítőkészség. Bármikor eltévedtünk, vagy a térképpel a kezünkben próbáltuk kitalálni hol vagyunk, perceken belül a segítségünkre sietett a helyiek egyike, és útba igazított. Volt, hogy egy autó lassított le mellettünk, és kérdezte meg a sofőr, hogy mit keresünk.

Néha előfordult, hogy a beszélgetés végén még megemlítették a közelben lévő szőnyegboltjukat, teázójukat, de egyikük sem ezzel kezdte, nem kért pénzt, nem volt tolakodó a segítségnyújtás. Sokat tanulhatnának a magyar kereskedők a törökök mentalitásából, már ami a turistákkal való viszonyukat illeti.

A Hagia Szophia főcsarnokaVigh Dániel

Végül az árus tanácsát megfogadva kikerültük a hatalmas sort, és megkerestük a másik bejáratot, ahol jóval hamarabb be is jutottunk az Isteni Bölcsesség templomába, 30 líra fejében. A lenyűgöző székesegyházat körülbelül másfél óra alatt körbe lehet járni, érdemes azonban felkészülni a benti tömegre.

A népviseletbe öltözött török férfival fotózkodni lehetett pár euróért. Ez a kép ingyen volt.Vigh Dániel

Mezítláb a vörös szőnyegen

Közvetlenül a Hagia Szophiával szemben áll Isztambul másik fő nevezetessége, Ahmed Szultán mecsetje, elterjedtebb nevén a Kék mecset. A hat karcsú minaret ölelésében álló épületbe nagy szerencsével és bő fél óra sorban állás után, még éppen a délutáni ima előtt sikerül bejutnunk, éppen utánunk zárták be bejáratot. A mögöttünk sorakozóknak legalább másfél órát kellett várniuk, mire véget ért az ima, és újból megnyitották a kapukat a turistáknak.

A híres Kék mecsetVigh Dániel

A Kék mecset a mai napig aktív imahely, ezért csak mezítláb léphettünk be a templom vörös szőnyegére. A nőknek kötelező fejkendőt viselniük , a férfiak pedig csak hosszú nadrágban tehetik be a lábukat a kék csempékkel, rózsaablakokkal és a mennyezetről csaknem fejmagaságig leeresztett csillárokkal díszített központi terembe.

A Kék mecset központi terme még üresen, az ima kezdete előttVigh Dániel

A férfiak itt együtt imádkozhatnak, az asszonyok azonban csak a terem szélein, elkülönített területen fohászkodhatnak. Az iszlám és a nyugati kultúra közeledésének egyik ékes példája volt az a látvány, ahogy a csadort viselő nők önarcképeket készítettek okos telefonjaikkal, és nevetgéltek az elkerített helységekben, amíg az ima kezdetére várakoztak.

A nők a férfiaktól elkülönített imatermekben fohászkodhatnakVigh Dániel

Az imádkozó híveket tilos fotózni, és sajnos még a szertartás kezdete előtt el kellett hagynunk a pompás belső termeket. A mecsetből kifelé vezető márványlépcsőkön adakozásra buzdított valaki, a legtöbben be is dobtak pár lírát a perselybe, máskülönben a belépés díjtalan a Kék mecsetbe.

Nem jött be a bárány

Következő úticélunkként a Hagia Szophia szomszédságában lévő Elsüllyedt Palotát választottuk, de előbb ebéd után néztünk. Isztambulban nem lehet megtenni úgy egy utcasarkot, hogy ne csapná meg az ember orrát a faszénen sülő döner és kebab, a pirított gesztenye vagy a csöves kukorica füstös illata. Az óvárosban egymás hegyén-hátán sorakoznak a büfék, édességboltok és az utcai árusok standjai.

Egy tipikus kebabbüfé kirakataVigh Dániel

Végül egy kebabbüfé mellett döntöttünk, ahol annak ellenére kértem egy darált bárány- és marhahúsból kevert, nyársra húzott fűszeres kebabot, hogy nem kedvelem a bárányhús ízét. Gondoltam, ha valakik, hát a törökök jól készítik ezt a húst, talán most megszeretem. Nos, nem, továbbra is olyan érzésem volt az étkezés közben, mintha egy istállóban enném az ebédemet, a szalvéta helyett pedig a bárány bundájába kellene törölköznöm. Szerencsére rendeltünk előételt is, parázs felett sütött padlizsánt joghurttal és friss pitával, valamint szőlőlevélbe töltött rizses húst, így végül jóllaktam.

Szerettem volna egy jó sörrel leöblíteni az ebédet, azonban hamar kiderült, hogy nem lesz könnyű dolgom, ha alkoholt szeretnék venni Isztambulban. A tradicionális oszmán vendéglátóhelyeken egyáltalán nem árulnak alkoholt, ahogy az élelmiszerboltok többségében is csak üdítőket és ayrant, a török joghurtitalt vásárolhatunk. Az éttermek zömében azért lehet sört vagy bort kapni, viszont készüljünk fel, hogy nem adják olcsón. Egy korsó sör körülbelül 12-15 líra (1300-1600 forint), ahogy két deciliter bor is hasonló árfekvésű.

Ebéd után felkerestük az Elsüllyedt Palotát, a Bazilika Ciszternát. Természetesen itt is tömött sorokban álltak az emberek, hogy kifizethessék a 20 lírás (2200 forint) belépőt, majd a lépcsőkön leereszkedhessenek a föld alatti víztározóba.

A Bazilika Ciszternája kivilágított oszlopai között rendszeresek a komolyzenei koncertekVigh Dániel

A gyönyörűen kivilágított márványoszlopok között fából épült közlekedő hidakon járhatjuk körbe a hajdani víztározót, amelybe a 20 kilométere lévő Belgrád-erdőből szállították a vizet akvadukton, az ókori vízvezetéken. Az építmény mára már elvesztette eredeti funkcióját, múzeumként működik, időnként pedig komolyzenei koncerteket is tartanak a pompás akusztikával rendelkező falai között.

Egy kis nyugalom

Késő délután még úgy döntöttünk, sétálunk a Topkapi palota kerjtében, amely az Aranyszarv-öböl és a Márvány-tenger között fekszik, az úgynevezett Szeráj-csúcson. Felüdülés volt a tömegből végre egy kicsit kiszakadni, és a park csendjében járkálni. A kandeláberekkel, szökőkutakkal és virágoskertekkel tarkított park padjain szerelmes párok múlatták az időt ott jártunkkor, de sokan itt ették meg ebédjüket is.

A Topkapi palota rendezett kertjeiben egy kicsit el lehet bújni az óvárosban jellemző tömeg előlVigh Dániel

A parktól fallal elhatárolt palota múzeumként működik, ide azonban már nem mentünk be, már kezdtünk besokallni a turistacsoportoktól és a tülekedéstől. Az egész városra jellemző, hogy rengeteg a kóbor állat, elsősorban macskák nyújtózkodnak álmosan az utcákon, de sok gazdátlan kutyával is találkoztunk.

Isztambult hívhatnánk akár a macskák városának is, annyi a kóbor állatVigh Dániel

Érdekes volt, hogy pórázon vezetett kutyát csak egyet láttunk, és úgy tűnt, nem jellemző az isztambuliakra a saját állat tartása. Az viszont igen, hogy szinte mindenhol itatják és etetik is a kóbor állatokat időnként, ráadásul az autósok jobban figyelnek a négylábúakra, mint a gyalogosokra. Talán azért nem tartanak saját kutyát vagy macskát az isztambuliak, mert az utcán bőven akad elég.

Időközben a folyamatosan szitáló eső felerősödött, így végül a hostelünk felé vettük az irányt. Rövid pihenés után a közeli utcában találomra kiválasztottunk egy éttermet, ahol megvacsoráztunk. Szinte minden étterem előtt kint van az étlap, és a „bedobó" ember, aki igyekszik becsalogatni az vendégeket saját portájára.

Tapsolnak a pincérek

Az éttermi árak jóval magasabbak, mint a büfékben: míg az utóbbiakban az előételek 9 (1000 forint), a hússal készült főételek 10-15 lírába (1100-1700 forintba) kerülnek, a vendéglőkben körülbelül ennek a dupláját kérik el. Tegyük hozzá, hogy jóval nagyobb a választék az éttermekben, viszont szinte mindenhol azonos a kínálat. Ehetünk paradicsom, vagy lencse levest, bárányból vagy csirkéből készült kebabokat, amelyek gyakori kísérői a faszénen grillezett zöldpaprika és padlizsán, paradicsom és a joghurt. A legérdekesebb fogások pedig azok a raguk, amelyeket egy öntött vasból készült, ovális edényben sütnek meg és tálalnak fel.

Szinten minden étteremben megpróbáltak rábeszélni bennünket az egyik legdrágább fogásra (80-90 líra, azaz 8700-9700 forint két főre), amely egy zárt agyagkorsóban sült zöldséges, fűszeres csirkeragu. Az étel különlegessége, hogy az agyagkorsót egy parázzsal teli tálcán, lángok között egy kis kocsin tolják az asztal mellé, ahol igazi turista látványosságként törik fel, és töltik tartalmát a tányérokra, miközben a pincérek tapsolnak. Szinte minden étteremben láttuk a gagyiba forduló rituálét. Ez körülbelül ahhoz hasonlítható, mint amikor a Váci utcában felszolgálják a lángoló (flambírozott) Gundel-palacsintát a spanyol turistáknak.

Ha valaki rajong a már-már túl édes desszertekért, ezekben a boltokban megtalálja a számításátVigh Dániel

A desszertől jut eszembe: a kebabos büfék közelébe szinte mindenhol odatelepedtek a Turkish Delightot, azaz méztől csöpögő baklavákat és a több tucat színben és formában kapható zselés, magvakkal töltött édességeket áruló üzletek.

Halpiac a hídon

Másnapra kisütött a nap, a reggeli kávét már a hostel tetőteraszán, a Boszporuszon úszó hajóforgalmat csodálva ittuk meg. Első utunk aznap az Aranyszarv-öböl fölött átívelő Galata hídhoz vezetett, körülbelül fél óra sétával értük el a régi városrészt a keresztények lakta Beyoğlu és Galata kerületekkel összekötő építményt.

A Galata-híd, háttérben a Galata-toronnyal.Vigh Dániel

A kétszintes híd nem csak forgalmat bonyolít, az alsó részen haléttermek és halpiac is működik, a tetejéről pedig horgászok lógatják be pecájukat a tengerbe. Az óvárosi pillér mellett három, oszmán jelképekkel feldíszített bárkáról árulják a törökök egyik legnépszerűbb streed foodját, a balik ekmeket, vagyis a halfilével, ecetes hagymával és salátával töltött kifliszendvicset. Talán ez volt az egyik legolcsóbb meleg étel, amit a városban ettünk, mindössze hat lírát (650 forint) kértek a friss makrélával készült szendvicsért. 

A hídon átérve felkaptattunk a meredek utcácskákon a Galata-toronyhoz. Mondanom sem kell, itt is legalább fél órát kellett sorban állnunk, mire bejutottunk, fejenként 15 líra ellenében. A 61 méter magas épület tetején egy kávézó-étterem, valamint egy nightclub is található, a teraszról pedig gyönyörű körpanoráma nyílik Isztambulra és a Boszporuszra.

Horgászok a Galata-híd felső szintjén.Vigh Dániel

Még a torony teraszán eldöntöttük, hogy ideje megnézni a város híres bazárjait, így vissza is sétáltunk a Galata-hídon az óvárosba. Ami tulajdonképpen egy négyzetkilométereken terpeszkedő hatalmas, hangos bazár.

Minden eladó

Az utcai árusok a kézi varrógéptől kezdve a búgócsigákon, ékszereken és szőnyegeken keresztül egészen a távirányítókig és a kiszuperált számítógép-alkatrészekig mindent, de tényleg mindent el akarnak adni. Vannak természetesen kijelölt és elkerített piacok is, ezek közül először az Egyiptomi Bazár esett útba.

Az egyiptomi piacon szinte bármilyen fűszerből vásárolhatunk. Itt érdemes alkudozni is.Vigh Dániel

A közel-keleti nyitott piacnegyed a Yeni mecset mögött, az Aranyszarv bejáratához közel fekszik, és az arab világ szinte minden létező fűszerét kínálja vevőinek. Korábban az egyiptomiak árulták itt fűszereiket, de mára már szárított gyümölcsöket, olajos magvakat, tea- és gyógyfüveket, olajokat és parfümesszenciákat is vásárolhatunk a helyiektől.

Persze minden mást is, én például elkövettem azt a hibát, hogy míg a barátnőm vizet vett, megálltam egy karórás stand előtt. Mire észbe kaphattam volna, már egy hamis Philippe Patek órát igyekezett a csuklómra próbálni a stand tulajdonosa, aki 80 líráért (8700 forint) kínálta a milliós órát. Közöltem vele, hogy bár hamis az óra, azért tetszik, de köszönöm, inkább nem venném meg. Erre máris 10 lírát esett a portéka ára, majd ahogy lassan távolodtam a standtól, egészen 30 lírára (3300 forint) lealkudta magának az óra árát a kereskedő. Úgy döntöttem, ha 20-ig eljut, megveszem, végül azonban nem ment lejjebb az ár, a kereskedő így rosszkedvűen visszatért pultjához.

A Nagy Bazár fedett, boltívekkel és színes csempékkel díszített épülete húszezer embernek ad munkátVigh Dániel

Érdekes módon a Nagy Bazárban, Isztambul legnagyobb, fedett piacán szinte egyáltalán nem tudtunk alkudni az árakból. Próbáltam például jázminteagolyókat venni, amelynek kilója 250 lírát (27 500 forint) kóstált, mire megjegyeztem, hogy ez azért elég drága. Erre csak annyit mondott a kereskedő, hogy „tudom". Feltehetőleg annyi turista fordul meg naponta a piacon, hogy alku nélkül is el tudják adni nekik az árut.

Szinte bármit megtalálunk a Nagy BazárbanVigh Dániel

Ebből a szempontból csalódtunk a Nagy Bazárban, viszont a gyönyörű boltívek és színes csempék olyan hangulatot kölcsönöznek a piacnak, amiért mindenképpen érdemes ellátogatni ide.

Tea és sisa

A bazár forgatagából kikerülve egy több mint százéves teaházba tértünk be, ahol a helyiek az apró üvegpoharakból szürcsölik a török fekete teát, rengeteg cukorral. Ebből naponta akár 5-6 csészével is elfogyasztanak, a zaccos török kávét jóval ritkábban isszák.

A törökök az agyoncukrozott fekete teát isszák a kávé helyettVigh Dániel

A tea mellé egy sisát, azaz vízipipát is kértünk, amihez a parazsat a helyszínen folyamatosan forrósítja és hordozza körbe a személyzet. A teaház csendes, de mégis tele van élettel, a helyiek munka után itt olvassák a napilapokat, találkoznak egymással és az alkohol helyett teázva, a sishát körbeadva beszélgetnek.

A városban töltött utolsó teljes napunk reggelén sétahajózásra indultunk a Boszporuszon. Már a Sultanahmet negyedben meg lehet venni a jegyet 2 órás hajóútra, azonban míg itt 15 eurót (4700 forint) kérnek érte, a parton már csak 10-et (3150 forint), de ha egészen a Galata hídig sétálunk, akkor csupán 10 lírát (1100 forint).

Egy árbocos ringatózik a BoszporuszonVigh Dániel

Érdemes tehát inkább a parton, a közvetítők kikerülésével felszállni a fél óránként induló hajókra. Ezek a kétórás út folyamán felhajóznak egészen a Boszporusz-szoros legkeskenyebb részére épült Rumeli erődítményig, ahol aztán visszafordulnak.

Az utolsó estén a vacsora után a hostel teraszáról búcsúztunk el a kivilágított Isztambultól, miközben a közeli minaretekből hallgattuk a müezzinek imára hívó dalát. A gépünk reggel 10 órakor indult a repülőtérről, így hamar nyugovóra tértünk.

A kavargó világváros a müezzin hangjára ébred és alszik elForrás: Thinkstock

Nem gondoltuk volna, hogy visszafelé is meggyűlik a bajunk a Pegasus légitársasággal, de sajnos így történt. Az utasszállító másfél órás késéssel szállt fel, mert a pilóta megvárta a bő fél órával később érkező utasosakat, amire többeknek felszaladt a szemöldöke. Ráadásul hiába érkeztek meg, továbbra sem szállhattunk fel, mert gazdátlan poggyász volt a raktérben, ezeket a csomagokat pedig ki kellett pakolni a gép gyomrából a start előtt biztonsági okokból.

Végül gond nélkül megtettük a repülőutat, és visszatértünk Budapestre. A négynapos ottlétünk alatt Isztambul szinte minden nevezetességét sikerül megnézni, több időt valószínűleg már csak akkor tudtunk volna hasznos nézelődéssel eltölteni, ha elutazunk Törökország vidéki részeire, esetleg Ankarába. De azt majd talán legközelebb.

Egy isztambuli leánybúcsúról korábbi beszámolónkat itt olvashatja.