Mínusz 36 fokban is lehet jól mulatni

2015.02.04. 20:06

Az autóbusz hőmérője szerint mínusz 34 fok van odakint. A vezető előtti hatalmas szélvédő fele jégvirágokkal van tele, a normális ablakfűtés itt már nem elég. A busz mégis elhozott Jokkmokkba, és most ki kell szállni belőle. Ha már ennyit utaztam, nem maradhatok szégyenben. Különben is, itt van a számik legnagyobb kézművesfesztiválja, amely már 410 éves múltra tekint vissza.

Csak 2012-ben (majd a következő évben, 2013-ban) jutottam el erre az apró svéd (lapp) településre, pedig nyolc évvel korábban hallottam először Jokkmokkról és nevezetes rendezvényéről. A vonat, amely 2004 nyarán Stockholmból Kirunába vitt, áthaladt a kis falun, a velem szemben ülő, éppen horgászni induló svéd ember pedig kiselőadást tartott, miért érdemes ide télen is visszajönni. 

Az autóbusz hőmérője mínusz 34 fokot mutatForrás: Lantos Gábor

Azért, mert a jokkmokki kézművesvásár a számik legnagyobb és legismertebb téli rendezvénye. Az elsőt 1605-ben tartották ugyanitt, és előfordult olyan is, hogy királyok jelentek meg a piacon. Manapság az a ritka, ha három nap alatt nem fordul meg erre húszezer ember. A jokkmokki vásár mágnesként vonzza észak szerelmeseit, mint ahogy végül én sem tudtam ellenállni neki. 

Három évvel ezelőtt az esti megnyitóra is elmentem. Mivel a vásár minden év februárjának első csütörtökén kezdődik, kézenfekvő volt, hogy szerda este jelenjek meg a kicsiny falu főterén, ahol legalább kétezer ember topogott a vastag hóban. Hiába, mínusz 36 fokos hidegben hosszabban a szabad levegőn lenni nem egyszerű mulatság. A bérelt kocsit a parkolóban hagytam, és komoly kétségeim voltak afelől, hogy három órával később be tudom-e indítani.

Úton Jokkmokk felé, amikor felkel és lemegy a napForrás: Lantos Gábor

A szervezetem sokkot kapott a hidegtől

A réteges öltözködés ellenére (szerintem volt rajtam minimum nyolc kiló ruha) hamar tudatosult bennem, hogy ez a hőmérséklet nem a játék kategóriába tartozik. Már a levegővétel is nehézkes volt, tekintettel arra, hogy az orromba mintha jégcsatornát építettek volna. De pár perc után megszoktam, és vártam a csodát. Amely meg is érkezett egy maga előtt szarvast terelgető, számi népviseletbe öltözött férfi képében. Ami azt jelentette, hogy alig volt rajta ruha, hozzám képest legalábbis. 

A jokkmokki vásár nyitányára érkező számi ember és szarvasaForrás: Lantos Gábor

Miközben ezen álmélkodtam, egy másik ember fáklyával a színpadra állt, és elkezdődött a nyitóünnepség, amely pontosan olyan egyszerű volt, mint a vidék, és az ott élő emberek élete. Öt-öt perces beszéd svéd és számi nyelven, pár mondat angolul, a népviseletbe öltözött ember és szarvasa behívása, fáklyalobogtatás, majd zene. Utóbbit jégszékeken ülő, jéghangszereken játszó zenekar szolgáltatta. 

A gitáros úgy nézett ki, mint akinek hiányzik az egyik szemfoga. Mivel azonban állandóan mosolygott (vagy a hidegben vicsorgott, ezt nem tudtam eldönteni), gondoltam, csak nem a hiányzó fogsorát villogtatja. Később rájöttem, hogy emberünk mindössze a cigarettát helyettesítő snüsszt ragasztotta a szájába, és ennek nyoma feketéllett a fogán. (A snus vagy snüssz skandináv találmány. Nedves, őrölt dohánytermék, amely dohányon és vízen kívül sót, esetleg aromát tartalmaz. Az alsó vagy a felső ínyhez kell helyezni.) 

Itt a hangszerek is jégből vannakForrás: Lantos Gábor

Szóval szólt a muzsika, az emberek az utcákon meggyújtott tűz körül melegedtek, fogyott a glögg, és mindenki igyekezett jól érezni magát. Nekem viszont mennem kellett, hiszen szállásom az innen számi számítás szerint kőhajításnyira (290 kilométer) lévő Kirunában volt. (A vásár idején Jokkmokkban és annak környékén szállást találni szinte lehetetlen, és amikor négy hónappal korábban szoba után kutattam, az egyetlen szabad lyukat Kirunában találtam meg. Lyukat, mert a hét négyzetméteres, ablaktalan helyiséget nem merném szobának nevezni.) 

Várt rám tehát négy óra vezetés az éjszakában, meg egy olyan negyed óra, amelyet, míg élek, nem felejtek el. Ez az emlékezetes 15 perc az után következett, hogy beültem az autóba. A kocsi az első pöccintésre beindult (remek svéd akkumulátorok!), de én abban a pillanatban „lefagytam”. Pontosabban szűnni nem akaró remegés vett erőt rajtam, a kezemet is alig tudtam megemelni. Két órát voltam odakint a mínusz 36 fokban, és ez lett a következménye. (Hogy pontosan mi történt ott velem, máig sem tudom.) Már-már azt hittem, hogy segítség kell, de sikerült összeszednem magam, és elindultam. Négy órával később pedig megérkeztem Kirunába. 

Szarvasvonulás déli harangszóra 

Péntek reggel a már a bevezetőben említett autóbusszal tértem vissza Jokkmokkba. Valahogy nem lepett meg, hogy reggel 7 órakor a teljes sötétségben legalább hatvan ember topogott a buszmegállóban. A svéd közlekedési vállalat persze felkészült erre, és pótbuszokkal segített, így valamennyien eljutottunk Jokkmokkba. Én már másodszor.

Nappali fényben egészen más képét mutatta a főutca és a rengeteg bódé. Délelőtt 11 óra volt, az egyik helyen szarvashúsból készített burger sült, az isteni illat teljesen bejárta a környéket. Másutt számi kézművesholmikat árultak, a tömeg pedig hullámzott fel és alá. Persze mindenki a déli harangszóra várt, amikor a vásár fő attrakciója, a színes népviseletbe öltözött számik és a szarvasok bevonulása következett. 

A jokkmokki vásár legnagyobb attrakciója a szarvasok felvonulásaForrás: Lantos Gábor

Már fél 12 felé megkezdődött a helyezkedés, hiszen mindenki a lehető legjobb szögből szerette volna lefényképezni ezt a valóban nagyon látványos attrakciót. Amikor a jokkmokki templom harangja elütötte a delet, megjelentek azok az emberek, akik hosszú évszázadok óta élnek együtt a természettel, akik számára nincsenek határok, akik rénszarvasaikat szabadon terelgetik a svéd, a norvég és a finn Lappföldön. Itt és most Jokkmokk főutcáján, a Storgatanon vonultak fel, és a látványtól szinte megőrült a tömeg.

Egy újabb számi és egy újabb szarvasForrás: Lantos Gábor

Meglett férfiak és fiatal nők egymás sarkát taposva rohantak előre, hogy újabb és újabb fotográfiát készítsenek. Szegény szarvasok csak kapkodták a fejüket a nagy tumultusban. A legaranyosabb egy kicsiny fehér állat volt, ezt simogatta minden gyerek, miközben a gazda megadóan tűrte az újabb és újabb szeretethullámot. A mintegy 200 méteres utat egy óra alatt tette meg a menet, a következőre egy napot, az azt követőre viszont egy évet kellett várni. 

Számi kézművesportékák JokkmokkbanForrás:Lantos Gábor

Jéggé fagyott a zokniárus bajsza 

Elmentem a helyi művelődési házba ebédelni (melegedésnek sem volt utolsó a hely), majd a kis település határában lévő befagyott tóhoz sétáltam, ahol az erdőben kutyaszánok suhantak. Békebeli volt a táj és az egész vásár. Az idillből csak a kínai teflonedényeket árusító ázsiai jóember és görög olívabogyót forgalmazó társa lógott ki némileg, de egy ekkora vásárba ez igazán belefér. Hümmögtem egy sort a thaiföldi gyorsétterem láttán (nem volt más, mint egy lakókocsi), de tudtam, hogy errefelé rengeteg ázsiai nő él, és nekik is enniük kell valamit. 

Száguld a kutyaszán a befagyott jokkmokki tavonForrás: Lantos Gábor

Az irdatlan hideget egyre jobban megszokva sétáltam fel és alá, beszélgettem az árusokkal. Egyikük szerint az időjárás még a helyiek szerint is extrémen alakult ezekben a napokban, mert a mínusz 25 lenne a normális. Megcsodáltam a téli zoknikat árusító férfit, akinek jéggé fagyott a bajsza, elmerengtem egy kilencvenezer forintos, kézzel kötött pulóver felett, és csodálatosan éreztem magam. De időm hamarosan lejárt, és a buszhoz kellett igyekeznem. 

Jéggé fagyott a zokniárus bajszaForrás: Lantos Gábor

A jármű már ott állt Jokkmokk buszállomásán. Finn, norvég, svéd, német és holland utastársaimmal együtt lerogytunk az ülésekre, és próbáltunk felengedni. Már nem remegtem, simán ment minden. Amikor az autóbusz kigördült a megállóból, kicsit fájt a szívem, hogy itt kellett hagynom a számikat és ezt a mesebeli kis falut, Jokkmokkot, amely az év 362 napján csendes és elhagyatott, de február első csütörtökétől szombatig, három napon át mégis a világ (na jó, Skandinávia) közepe.