Tudta, hogy Ausztriában makákó majmok is élnek?

2015.07.22. 06:13

Karintiában nemcsak pihenni és sportolni lehet, de egészen egyedülálló múzeumokat, nevezetességeket is találunk. Ezekből mutatunk be néhányat, amelyek mindegyike családi programnak is kiváló.

Elektromos zongorák múzeuma, Klagenfurt

Az Eboardmuseumról annyit írt a Lonely Planet, hogy Európa legnagyobb billentyűshangszer-gyűjteménye, de ennyi épp elég is volt, hogy felkeltse a kíváncsiságomat. Amikor megtaláltam a vásárterület egyik pavilonjának emeletén berendezett múzeumot, már az első pillanatban imádtam. Ameddig a szem ellátott, minden irányban elektromos billentyűs hangszerek százai, egy színpadon épp próba zajlott, és csupa érdekes karakter járkált a csarnokszerű helyiségben.

Egyikükről, egy mezítlábas fickóról kiderült, hogy ő a tulajdonos, Gert Prix. Ezt kihasználva azonnal megkértem, meséljen már egy kicsit. Kedvesen kötélnek állt, de láthatóan kissé zavarban. „Mutasson egy olyan hangszert, amely egy híres zenészhez kötődik" – próbáltam oldani a feszültséget. „Milyen zenét szeret?" – kérdezett vissza. Kutattam az emlékezetemben, kinek a játéka volt rám nagy hatással, és kiböktem: „Már vagy 20 éve, de láttam egyszer Ray Charlest játszani New Yorkban". Ekkor érezhetően megváltozott a levegő köztünk, elvigyorodott, és azonnal mutatta is az egyik hangszert: Ezt például Ray Charles kérte egyszer kölcsön.”

A klagenfurti billentyűshangszer-múzeum alapítója a Ray Charles által is használt hangszerrelForrás: Kisgyörgy Éva

Aztán még végignéztünk egy rakás hangszert, sőt, az egyiken játszott is.

Az 1500 tételes gyűjtemény legértékesebb, legritkább darabja talán az első szériás Hammond orgona 1935-ből. Ezt még kifejezetten egyházi célokra gyártották, akkoriban ugyanis egyáltalán nem volt megszokott, hogy ilyen hangszeren popzenét játszanak.

A múzeum elnevezése egyébként úgy született, hogy amíg Keyboard Múzeumnak hívták, mindenki zongorákat keresett. Azok nincsenek, kizárólag elektromos szerkentyűk, úgyhogy a tulajdonos jobbnak látta megváltoztatni a nevet.

Ahogy az ilyen szenvedélyes gyűjtőknél lenni szokott, az alapító már gyerekkora óta mániákusan szerette ezeket a hangszereket, 15 évesen vásárolta az elsőt. Míg kis barátai a strandra mentek, ő végigdolgozta a nyarakat, hogy a zsebpénzéből újabb és újabb különlegességeket vegyen. Ahogy nőtt a gyűjtemény, a nappaliból nagyobb és nagyobb termekbe költözött, míg nyolc éve kikötött a mostani helyén. A gyűjtés eleinte újsághirdetések és levelezések útján ment, aztán persze az internet elterjedésével minden könnyebbé vált. Nem célja az, hogy minél több hangszere legyen, inkább arra törekszik, hogy igazi ritkaságokat kutasson fel.

Egy Hammond A típusú hangszer 1935-bőlForrás: Kisgyörgy Éva

Egy ilyen gyűjtemény persze nem önfenntartó, úgyhogy Gert emellett matekot és angolt tanít, hangszereket szerel, és zenekarban is játszik. A múzeumban nemcsak kiállítás van, de amolyan programcentrum is. Látogatásom alatt épp egy musicalt próbáltak, de rendszeresen tartanak itt koncerteket. Hogy miért éri meg az embernek minden pénzét hangszerekbe ölni? Egyrészt szerinte ez sokkal izgalmasabb, mint strandokon heverni, másrészt hatalmas motiváció a látogatók öröme. Sok látogató kifejezetten az ő hangszerei miatt jön Klagenfurtba, még a tengerentúlról is.

A művészek városa, Gmünd

Gmünd egy aprócska település, igazán csak azért akadt meg rajta a szemem az útiterv összeállítása közben, mert van itt egy Porsche-múzeum, és gondoltam, megnézek pár szép autót közelről. Ehhez képest totál leesett az állam, annyi érdekességet találtam itt.

Először is már maga a városka is nagyon bájos, bár első pillantásra nincs igazán híres látnivalója – itt nincs tó, nincs fontos vár vagy templom, de jelentős múzeum se. Ami viszont van, az mind igazán egyedi.

Gmünd látképeForrás: Kisgyörgy Éva

Kezdjük a Porsche-múzeummal. Azért van pont itt, mert az első Porschét (a 356 jelölésűt) itt gyártották Gmündben, és csak később költözött a műhely Németországba. A kis múzeum privát tulajdonban van, és bár a gyűjteményt kialakító családnak nincs köze a Porsche famíliához, jó kapcsolatban vannak velük. Ennek köszönhetően változnak is időnként az itt kiállított autók, csereberélnek ugyanis a stuttgarti múzeummal.

Egy régi járgány a Porsche-múzeumbólForrás: Kisgyörgy Éva

Még izgalmasabb a városka másik múzeuma, a Pankratium. Ezt is egy helyi lakos, Manfred Tischitz álmodta meg abból a célból, hogy megmutassa: a zenét nemcsak hallani, de látni és érezni is lehet.

Már maga az ódon épület is megér egy látogatást – korábban kórház, kolostor és szülészet is működött benne. A múzeum termeiben különböző installációk vannak, amelyeket a városban alkotó művészek vagy éppenséggel az alapító által megkeresett és felkért alkotók kreáltak. Mindent ki lehet próbálni, sőt, ez a cél: megmutatni, hogy a hangokat hogyan tudjuk érezni, és a zenét hogy lehet megjeleníteni. Egy fémlapon elhúzott hegedűvonó például mindig ugyanazt a homokmintát rajzolja meg, ha pont ugyanazon a frekvencián szólal meg.

Egész más az ilyen bölcsességeket tankönyvben olvasni, és más saját szemünkkel látni. Főleg iskolás csoportok szoktak idejárni, de én is pont ugyanúgy élveztem a kísérleteket – mint például azt, amikor besétálhat az ember a világ legnagyobb hegedűjébe, és a falának támaszkodva érezheti a hangok által keltett rezgéseket.

A város földrajzilag kifejezetten szerencsés helyzetben van, mert jó néhány népszerű látnivaló van a közelben (a Hohe Tauern nemzeti park, a Kölnbrein-gát), illetve a Horvátország, Olaszország felé induló német turisták is megállnak itt időnként. A gyors átmenő forgalomból azonban nehéz meggazdagodni, kell valami, ami legalább fél-egy napra itt fogja a turistákat, vagy jobb esetben úgy megszeretteti a várost, hogy később több időre is visszatérjenek.

Erre találta ki a városvezetés azt, hogy a népességcsökkenés, elvándorlás miatt megüresedő épületekben galériákat alakít ki, amelyeket alacsony bérleti díjért nyáron művészek vehetnek birtokba. Emellett egy rezidensi programot is meghirdettek, miszerint május és október közt három kéthónapos turnusra vendégül látnak egy alkotót. A programba fektetett pénz és 25 évnyi munka mára már igencsak meghozta a gyümölcsét: megszületett Gmünd, a művészek városa, és ma már a 2600 lakosú városka évente 125 ezer látogatót fogad.

Gmünd a művészek paradicsomaForrás: Kisgyörgy Éva

A városka ódon utcái teli vannak jobbnál jobb galériákkal, itt alkot nyaranta például egy honfitársunk, Melocco Péter is, aki gyönyörű ékszereket készít. A művészek nemcsak a maguk kis odújában munkálkodnak, de nyomot hagytak az egész városon: nagyszerű köztéri szobrok vannak az utcákon, tereken, de még az éttermekben is. A látogatók felkaphatnak egy térképes útmutatót a turistairodában, amely bemutatja, éppen hol kinek lehet megtekinteni a műveit, de az érdekes házakat ismertető nélkül is könnyű megtalálni, mert mindegyik előtt egy nagy piros labdát lógattak fel.

A galériákat piros labdák jelölikForrás: Kisgyörgy Éva

Majomhegy, Landskron

Egészen más látnivaló a Villach mellett található Landskronban a Majomhegy, ahol mintegy 150 makákó majom él a szabad ég alatt, ketrecek és üvegfalak nélkül (és ahol a jegyárus „természetesen"”szintén magyar). A privát projekt célja, hogy természetes életkörülményeket biztosítson a makákóknak, ahol szabadon mozoghatnak védett környezetben.

Sajnos a makákó ma már veszélyeztetett majomfaj, elsősorban természetes élőhelyük, az erdők irtása miatt. Japánban régen szent lényekként voltak számon tartva, a három bölcs szimbóluma – nem lát, nem beszél, nem hall - sokaknak ismerős lehet. Mivel Landskron éghajlati adottságai hasonlítanak Japánéhoz, a majmok egész évben képesek a szabad ég alatt élni – de extrém időjárás esetére van itt számukra fűtött majomház is. Míg Japánban természetes élőhelyükön ritkán érik meg a 30 éves kort, itt az állatorvosi ellátásnak és figyelmes táplálásnak köszönhetően 35 éves korig is élnek.

A túravezető a MajomhegyenForrás: Kisgyörgy Éva

A területre kizárólag csoportos idegenvezetéssel lehet belépni, 50 perces túrák keretében. A túra kissé túlzó kifejezés, mert alig 2-300 métert megy a csapat, inkább csak ismertetéseket lehet hallgatni (sajnos csak német nyelven, hacsak össze nem jön elegendő ember angol nyelvű csoporthoz). A túravezető mindig visz magával egy rakás paradicsomot és egyéb ínyencséget, úgyhogy a majmok közelsége garantált. Van egy csomó kismajom, sőt, bébi is, nagyon cukik az anyjukba kapaszkodva. Az is nagy élmény, ahogy a kis tónál a majmok versenyt úsznak az abba dobált falatokért.

Kismajom a MajomhegyenForrás: Kisgyörgy Éva

Mindez csak néhány kiragadott példa a tartomány színes kínálatából, hiszen ott van még a Hét év Tibetben szerzőjének, a hegymászó Heinrich Harrernek a hangulatos múzeuma Hüttenbergben, ahol szinte Tibetben érezhetjük magunkat, a Villacher Fahrzeugmuseum, egy idős órásmester fantasztikus veteránautó-, motor-, antik írógép- és óragyűjteménye, vagy például a Hochosterwitz-vár, amelynek legfőbb különlegessége a világon egyedülálló, 14 kapuból álló védelmi rendszere. Számomra kicsit irigylésre méltó volt, milyen jól összecsomagolja Karintia a sportolási és kulturális lehetőségeket a Karintia-kártyába, és ezzel, meg persze a fantasztikus természeti adottságokkal milyen pezsgő turizmust tud felmutatni. Csodálatos tájak nálunk is vannak, de ezeket a „trükköket” érdemes lenne tőlük eltanulni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK