Denevéreket alkalmaz a lenyűgöző könyvtár

2016.01.23. 21:29

Egy tragikus esetet leszámítva semmit nem érzékeltem a híres portugál mélabúból. Ellenkezőleg, a helyiek kedvessége és derűje rám is átragadt. A holtszezonban alig lézengtek turisták a középkori városok utcáin, a gyönyörű coimbrai könyvtárban vagy a kolostorokban, úgyhogy nyugodtan adózhattam szenvedélyemnek, a világörökség-vadászatnak. És még azt is megtudtam, hogy a denevérek kifejezetten könyvbarát állatok. 

Miután Lisszabont és környékét bejártam, a keleti régió felfedezéséhez Évorát választottam bázisul. Nem véletlenül, a város már első portugáliai látogatásom alatt belopta magát a szívembe. Ha a főváros felől érkezünk Évorába autóval, maga az út is rendkívüli élményt tartogat: áthajtunk a kontinens leghosszabb hídján, a 17,2 kilométeres Vasco da Gamán. 

Nem semmi élmény áthajtani Európa leghosszabb hídjánForrás: Flickr/Chrismatos

Műemlékek és életnagyságú betlehemek

Évorában nem érdemes azzal vesződni, hogy behajtsunk az óvárosba. A városfalakon kívül ingyen lehet parkolni, a belső rész pedig gyalogosan is könnyen bejárható. Pont az úgynevezett kék órában érkeztem. Ilyenkor az ég mélykékre vált, és a drámai háttér előtt aranyszínben pompáznak az óváros régi palotái. 

Évora esti fényeiForrás: Kisgyörgy Éva

Évorában az a különleges, hogy tele van régi emlékekkel, mégis eleven, pezsgő város. Bár Lisszabon után itt van a legtöbb hivatalos műemlék, még sincs poshadt, múzeumi hangulat. A szokásos várakon és templomokon kívül van itt római templomrom, sőt nagyszerű állapotban fennmaradt vízvezeték is, nem csoda, hogy világörökségi helyszínné választották. Mellesleg olyan mázlim volt, hogy a szállodai szobámból pont a csodás vízvezetékre nyílt a kilátás. 

Ez a látvány fogadott, amikor kinéztem a szobám ablakábólForrás: Kisgyörgy Éva

Rengeteget kirándultam a környéken, a legérdekesebb talán Monsaraz volt. Itt az advent nemcsak abból állt, hogy kitettek egy jászolt a templom elé, hanem az utcákban, sőt az udvarokban is karácsonyi figurák álltak. Nem tudtam eldönteni, hogy ez bájos, giccses vagy félelmetes-e. Mivel a település UNESCO-világörökségi státuszra aspirál, eltüntettek minden modern dolgot a városképből, például a parabolaantennákat. 

Szerencsére a buszok nem férnek be a városkapun, a látogatók pedig az óvároson kívül parkolhatnak, így az ódon városfalakon belül totál középkori maradt a hangulat. Egy téli napon nagyon kellemes a macskaköves utcákon sétálni a régi, hófehér házikók közt, miközben az utcai hangszórókból halkan karácsonyi dalok szólnak. 

Advent MonsarazbanForrás: Kisgyörgy Éva

Vissza a középkorba: sziklák és könyvek

A következő állomás Monsanto volt. Már jó néhány fotót láttam erről a helyről, de mindig azt gondoltam, hogy nem igazi hely, hanem a Frédi és Béni alkotóinak agyszüleménye. Most meggyőződhettem róla, hogy a több száz tonnás sziklákra, illetve sziklák köré épült falu nagyon is valóságos. 

Ráadásul egy undok, esős hétfőn jártam ott, amikor az égvilágon senki nem kirándult ide, úgyhogy totál úgy érezhettem magam, mint egy mesében. Fotózni is nagy kihívás volt esernyővel a kezemben, a meredek, macskaköves utcákon csúszkálva, de azért sikerült valamennyire megragadnom a hangulatot.

Ez a hihetetlen település tényleg létezikForrás: Kisgyörgy Éva

Coimbra nagyon energikus város, valószínűleg a rengeteg ott tanuló diáknak köszönhetően. Ugyanebből az okból szinte lehetetlen parkolót találni. Negyven percet köröztem a világhírű egyetem körül, mire végre találtam egy üres helyet.  Aztán felkapaszkodtam a meredek utcákon, majd egy széles lépcsősoron, és az egyetemi komplexumnak helyet adó térre jutottam. 

Kifogtam egy nagyon kedves és ügyes kalauzt, aki szívesen mesélt az egyetemről és nevezetes könyvtáráról. Mivel az utóbbi érdekelt a legjobban, alig vártam, hogy megpillanthassam. Nem csalódtam, lenyűgöző látvány. Olyan, akár egy díszes templom. 

Coimbra nyüzsgő egyetemi városForrás: Kisgyörgy Éva

Kalauzom nevetve mondta, hogy sok látogató hiszi azt első pillantásra, hogy ez a kápolna, a campus másik nevezetessége. A főbejárattal szemben, a három egymás mögött sorakozó terem közül az utolsóban V. János király nézett le ránk a falról, büszkén hirdetve, hogy ő finanszírozta ennek a csodálatos könyvtárnak az alapítását. 

Denevérek védik a könyvek állagát

A könyvtár szerencsés sorsú. Bár számos háború sújtotta az országot, és magát a várost is, a könyvtár mindig megmenekült. Tűzvész sem volt soha, ennek megelőzésére mindig nagyon odafigyeltek. Soha nem használtak gyertyát,  a diákok csak addig lehettek a könyvtárban, amíg elég természetes fény volt az olvasóasztaloknál. 

Olyan, mint egy könyvekből emelt kápolnaForrás: Kisgyörgy Éva

A tanárok valamivel tovább maradhattak, nekik kis olvasósarkokat alakítottak ki közvetlenül az ablakok előtt. Ma már senki nem olvas itt, de a gyűjtemény könyveit azért használják.  Ha valakinek szüksége van egy itteni könyvre, úgy juthat hozzá, hogy az új egyetemi könyvtárban dolgozó könyvtárosok átviszik a muzeális könyveket a modern intézménybe. 

A negyedmilliós könyvkészlet megőrzésére kezdettől fogva nagy gondot fordítottak. A bejárati ajtó tíkfából készült, ez segít egyenletes hőmérsékletet biztosítani, míg a polcokat tölgyfából gyártották, ezt tudják ugyanis a legnehezebben rágcsálni a bogarak. De a legérdekesebb számomra az volt, ahogyan a könyveket védik a bogaraktól.  

Coimbra patinás egyetemeForrás: Kisgyörgy Éva

Semmilyen vegyszert nem használnak, hanem denevéreket tartanak. Az épületben egy nagyjából tízfős denevérkolónia lakik, amely hatékonyan irtja a könyvekre veszélyes rovarokat. Azt nem tudni, direkt telepítették-e ide őket, vagy csak beköltöztek, de olyan jól működnek, hogy azóta más intézmények is átvették ezt a módszert. 

Na persze a denevéreknek is vannak „kellemetlen mellékhatásaik”, ezek ellen is ki kellett találni valami megoldást. Az éjszakánként elpotyogó denevérürüléktől finom bőrből készült terítők védik a muzeális olvasóasztalokat. Ezeket persze napközben leszedik. 

Rektornak lenni nagyobb szám, mint püspöknek

A kápolnát sajnos épp felújítják, így nem láttam teljes pompájában. Szerencsére a rektor úgy döntött, hogy egy üvegajtón keresztül a látogatók a felújítás alatt is benézhetnek a templomba, és nyomon követhetik a munkálatokat. 

A kápolnát éppen renoválják, úgyhogy csak ennyit láttam belőleForrás: Kisgyörgy Éva

Itt is volt meglepő információ, méghozzá az, hogy az egyetem területén a rektor magasabban áll a ranglétrán, mint a püspök. Ha mindketten részt vesznek az istentiszteleten, a püspök nem léphet be a templomba a rektor előtt, és utóbbi ül díszesebb emelvényen.  Nagyon sokáig kizárólag papok lehetettek rektorok, ma már ez nincs így. Kedves szokás, hogy minden egyes rektort megfestenek – akár pár hónapot szolgáltak, akár évtizedeket –, és a nagyobb termeket az ő portréik díszítik. 

Ahogy elhaladtunk egy előadó előtt, ámulva néztem a kék-fehér csempéket. Fantasztikus lehet ilyen több száz éves, eredeti előadókban tanulni, sóhajtottam fel. Kalauzom egyetértett, de hozzátette, sokszor előfordul, hogy erre a diákok és az oktatók is csak utólag döbbennek rá. 

Így néz ki egy tanterem a középkori egyetemenForrás: Kisgyörgy Éva

Akadnak olyan oktatók, akik sokat morgolódnak a régimódi előadó vagy a túl kicsi tanári szoba miatt. Aztán elmennek egy másik városba tanítani, és amikor visszalátogatnak, mindig belátják, hogy azért mégiscsak a coimbrai egyetemnek van igazi patinája.

Majdnem a szemem láttára ugrott le a szikláról

Coimbrából visszaindultam Lisszabonba, de persze még útba ejtettem néhány nevezetes világörökségi helyszínt. Nem hagytam ki Alcobaça és Batalha kolostorait és a bájos Óbidost sem. De a legdrámaibb élmény az európai szárazföld legnyugatibb pontján, Cabo de Rocán várt rám. 

Amint elértem a parton magasodó emlékművet, megbabonázva bámultam a tengert, és persze készítettem pár fotót. Aztán a tomboló szél elől bemenekültem a kávézóba. Alig pár percet töltöttem ott, de mire kijöttem, tűzoltó- és rendőrautók sora lepte el a helyszínt.  A rendőrök és sziklamászó szakemberek között egy fekete ruhába öltözött nő sírt őrjöngve, egy megtört férfi, valószínűleg a férje próbálta vigasztalni. Egy helybéli azt mondta, a pár fia leugrott a sziklákról, és eltűnt a tengerben. 

Éppen öngyilkos lett valaki Cabo de RocánForrás: Kisgyörgy Éva

Rettenetesen megrázó volt, hogy szinte a szemem előtt történt a tragédia. Ennél már csak a turisták reakciója volt döbbenetesebb. A zokogó családtagok, a kötelekkel nekiinduló keresők és a rendőrök jelenléte ellenére többen arrogánsan követelték, hogy engedjék át őket a kordonon,  hogy szelfit készíthessenek az emlékműnél. 

Bár a kéthetes portugáliai kalandozásba így szomorú történet is vegyült, azért alapvetően nagyon pozitív emlékekkel tértem haza. Elsősorban nem is a látványosságok, hanem a portugál emberek nyugalma és vendégszeretete miatt. A fővárosi zsebtolvajoktól eltekintve csupa őszinte, kedves helyivel találkoztam, akiknek derűs nyugalma rám is átragadt. Csak ajánlani tudom mindenkinek a téli Portugáliát kellemes klímájával és mérsékelt áraival. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK