Huszonhárom éve él a sziklaoszlop tetején

Katskhi
Vágólapra másolva!
Az első években egy kiszuperált hűtőszekrényben húzta meg magát, ha jött a vihar, aztán néhány lelkes önkéntes épített számára kunyhót a negyven méter magas szikla tetején. A grúziai Katskhi-sziklán már a 7. században is oszlopos szerzetesek éltek, majd a hagyomány évszázadokra kihalt. Huszonhárom éve újra van lakója a sziklának: Maxime Kavtaradze, darukezelőből és drogosból lett szerzetes.
Vágólapra másolva!

A grúz szerzetesek valószínűleg a 7. században építették ezt a kicsi templomot a negyven méter magas mészkőtorony tetejére. Az oszloposok, más néven sztiliták hagyományát követték ezzel, azokét a keresztény remetékét, akik Oszlopos Simeon nyomdokaiban járva életük nagy részét egy oszlop tetején töltötték. Miután az Oszmán Birodalom a 15. században lerohanta Grúziát, az oszlopos életforma kiment a divatból.

Egy kis templom és egy kunyhó fér el a tízszer tizenöt méteres sziklatetőn Forrás: Flickr/Sarah Murray

A Nyugat-Grúziában emelkedő Katskhi-sziklán épült templom évszázadokon át lakatlanul állt.

1944-ben jártak rajta ismét emberek,

amikor egy csapat hegymászó meghódította a sziklát, felfedezte a romokat és megtalálta egy régi oszlopos remete csontjait.

A falusiak kötélen juttatják el hozzá a vizet és az élelmet Forrás: youtube

Ismét van lakója a sziklaoszlopnak

1993-ban egy ortodox szerzetes, Maxime Kavtaradze úgy döntött, hogy feleleveníti az oszlopos hagyományt, és felköltözött a negyven méter magas szikla tetejére. A most 62 éves szerzetes nem mindennapi életet tudhat maga mögött,

fiatalon ivott, drogozott, sőt börtönben is ült.

Ott jött rá az egykori darukezelő, hogy változtatnia kell az életén. Most már több mint húsz éve él a szikla tetején, amelyen 2005 és 2009 között önkéntesen újjáépítették az egykori templomot, és egy kis kunyhót is felhúztak a szerzetes számára.

Az első két évben azonban teljesen nomád körülmények között élt odafönn, egy régi hűtőszekrényben húzta meg magát, ha az időjárás viharossá vált. Hogy a hűtő hogy került a szikla tetejére, nem tudni.

Húsz percig tart felmászni a létrán a tetejére Forrás: wiki common/surprisi

Nem mászhat fel akárki

Kavtaradze tökéletes remeteéletet folytathat a tízszer tizenöt méter széles sziklaoszlopon.

Az ételt és a vizet a falu, Katskhi lakói kötélen juttatják fel hozzá,

ő maga pedig hetente kétszer mászik le a szikla tövébe, hogy ott más szerzetesekkel együtt imádkozzon. A le- és feljutás a meredek létrán húsz percet vesz igénybe, de nem a nyaktörő mutatvány miatt látogatják kevesen a szerzetest.

A Katskhi-sziklán a 15. századik éltek oszlopos remeték Forrás: wikipédia/Levan Nioradze

Nők számára a szikla abszolút tabu, démoni vonzerejükkel esetleg kísértésbe ejtenék a szentéletű szerzetest, de a férfiak közül sem juthat fel akárki. 2013-ban a CNN egyik fotográfusa, Amos Chapple úgy készíthetett fotósorozatot a modern grúz oszlopos szerzetesről, hogy

beavatásképpen négy napig imádkoznia kellett

a szikla lábánál, és csak ezután kapott engedélyt Kavtaradzétól a felmászásra.