Buszmegállókkal turbózták fel a turizmust a kis faluban

2016.07.23. 20:31

Mit tegyen egy szépséges osztrák falu, ha a közvetlen környezetében van még ötven másik hasonlóan csodás kistelepülés? Két eset lehetséges. Vagy megelégszik azzal, ami van, vagy kitalál valami egészen különlegeset. A Voralberg tartományban lévő Krumbach az utóbbit választotta. Külföldi művészeket kért fel, hogy a falu buszmegállóinak sajátos arculatot adjanak. Riport Krumbachból, ahol az egyik megállóban ugyan elázunk, ha esik az eső, viszont a tetőről páratlan a kilátás.

Voralberg tartomány távol esik a magyar utazók szokásos ausztriai célpontjaitól. Tapasztalatom szerint a tiroli régió és Innsbruck az a hely, ahol még gyakran megfordulnak honfitársaim. Krumbach környéki kalandozásaim során nem hallottam magyar szót, és biztos vagyok abban, hogy a közeli Boden-tó partján sétálgató magyaroknak fogalmuk sem volt az ausztriai buszmegállófalva létezéséről.

Egy sima, egy épített – két megálló Krumbachban

Forrás: Lantos Gábor

Ez a Krumbach nem az a Krumbach

Egy évvel ezelőtt még én sem hallottam Krumbachról. 2015 nyarán került fel a közösségi oldalra pár fotó az extravagáns buszmegállókról. Gyorsan beütöttem a térképes keresőbe a falu nevét, és örömmel konstatáltam, hogy nincs is messze a magyar határtól. Lelkesedésem csak kissé apadt le, amikor a képeket jobban megnézve kiderült, hogy ez egy másik Krumbach, az elsőtől 670, Budapesttől pedig 860 kilométerre.

Egy évig jegeltem a témát, majd idén júniusban nekivágtam. Természetesen vonattal, már csak azért is, mert az ÖBB Bécs-Bregenz-Bécs viszonylatra kínált 58 eurós (18 400 Ft) menettérti jegye és a Budapest-Bécs-Budapest közötti 26 eurós (8250 Ft) tikett versenyképesebbnek tűnt, mint az autózás. Arról nem is beszélve, mennyivel kényelmesebb a vonatból nézelődni, mint levezetni 860 kilométert.

A Keletiből nem sokkal este 7 előtt indultam. Bécsben vártam egy csöppet, majd este 11-kor startolt az Euronight szerelvénye, amellyel másnap reggel 8 órakor érkeztem meg Bregenzbe. Innen már csak 45 perces buszozás választott el a hőn áhított céltól.

Krumbach látképe az egyik megálló tetejéről

Forrás: Lantos Gábor

A 25-ös busz óránként indul a bregenzi vasútállomás elől, a kiszámítható, ütemes menetrend segít a tervezésben. A vezetőnek elmeséltem, hova megyek. Nem tudom, mennyit értett belőle, de a "wonderful bus stop" válasza azzal biztatott, hogy közel már a cél. Közben átfutott az agyamon, mi van akkor, ha egy év alatt visszabontották a megállókat, de aztán elhessegettem magamtól e negatív gondolatokat.

Háromnegyed órával később leszálltam Krumbach első megállójában, és a 30 fokos melegben felkutattam a falu összes megállóját.  Pontosabban az összes olyat, amelyet külföldi mesterek építettek. Mert Krumbachban akadnak azért teljesen hétköznapi várakozóhelyek is.

A buszok találkozása errefelé egyáltalán nem tilos

Forrás: Lantos Gábor

Ingyenüdülés járt a tervekért cserébe

A "BUS-STOP Krumbach" elnevezésű projektnek az volt a célja, hogy a tájképhez és a falu építészetéhez illeszkedő építményeket hozzanak létre az alkotók. Ez azért is volt kiemelten fontos, mert Bregenzwald régiónak jelentős építészeti kultúrája és nagy hagyományai vannak.

A Bregenz felől érkezők rögtön két megállóval találkozhatnak. A járműről leszállva egy különleges, háromszög alakú építménynél, a fémsátornál találtam magam. Alatta pocakos osztrák ember üldögélt, a homlokát törölgette. A belga Jan De Vylder alkotása máris lenyűgözött, pedig hol voltam még a többi megállótól?

Pocakos ember üldögél a belga építész fémsátra alatt

Forrás: Lantos Gábor

Az út másik oldalán egészen más jellegű épület állt. Ha egyszerűen akarok fogalmazni, olyan volt, mint egy rakás maradék faanyag.  Gondolatban ez a megálló engem azonnal az északi tájakra repített, aztán kiderült, hogy két spanyol tervezte és építette. Anton Garcia-Abril és Debora Mesa kalyibájába azonnal beleszerettem, talán éppen az északi asszociáció miatt.

Egymásra rakott deszkák, vagy félbevágott raklapok gyűjteménye?

Forrás: Lantos Gábor

Még csak negyedórája voltam Krumbachban, de máris éreztem, hogy óriási ötlet volt a megállók felöltöztetése. Szívesen szorongattam volna az ötletgazda kezét, és rögtön arra gondoltam, hogy odahaza is lehetne ehhez hasonlót csinálni. Krumbach turizmusát a semmiből egy év alatt az egekbe emelte a projekt.  A dologban az is kedves, hogy amikor a falu vezetése felkérte ezeket a világhírű építészeket, mindenki azonnal igent mondott.

Egy kis falu szépséges temploma

Forrás: Lantos Gábor

A díjazás? Valamennyi alkotó egyhetes ingyenes nyaralást kapott Krumbachtól. A hét építész, illetve építészcég: Sou Fudzsimoto (Japán), Wang Su (Kína), Rintala Eggertsson (Norvégia), a már korábban említett Ensamble Studio két építésze, Anton Garcia-Abril és Debora Mesa (Spanyolország), Smiljan Radic (Chile), Architecten de Vylder Vinck Taillieu (Belgium) és Alekszander Brodszkij (Oroszország). Az alkotók kétszáz osztrák tervezővel és mesterrel működtek együtt,  így született meg a hét megálló.

Nem budi, dizájnos bódé

Bár a település lélekszáma alig több mint ezer fő, Krumbach viszonylag nagy területen fekszik, és az egyes megállók között gyalogosan jelentős a távolság. Persze lehet menni busszal is, de valamennyi járat óránként közlekedik. Így sokszor jobban jár az ember, ha elhiszi Móricz Zsigmondnak, hogy "gyalogolni jó".

A rendezett hegyoldalakon tehenek legeltek, a gazdák füvet nyírtak vagy kapáltak. A levágott fű illata kísért végig, miközben a 205-ös úton dél felé, Hittisau irányába fordultam. Mintegy húszperces, többnyire hegynek felfelé tartó séta után bukkant fel a harmadik megálló. Messziről azt hittem, hogy egy közönséges falusi vécét, hogy ne mondjam, budit helyeztek el a megállóban. Ami tulajdonképpen elég hasznos ötlet lett volna.

Nem falusi illemhely, hanem az orosz építész különleges megállója

Forrás: Lantos Gábor

Közelebb érve aztán láttam, hogy a fából készült magas épületbe az orosz tervező egy kék asztalt és padot zsúfolt be. Ez a koncepció egészen biztosan bukásra lenne ítélve a budapesti Ferenciek terén,  tekintettel arra, hogy az épületbe két sovány vagy egy testesebb ember fér csak be. A többiek várhatnak odakint, a szabad ég alatt. Mondjuk korábban, amikor semmi sem volt itt, mindenkit tűzött a nap, vagy mindenki megázott.

Odabent pad és asztal, ketten egészen biztosan beférnek

Forrás: Lantos Gábor

Pedig a megállók tervezésénél elvileg fontos szempont volt, hogy ne ázzanak meg a várakozók. Mint ahogy az is, hogy a buszvezetőknek látniuk kell a megállókban álldogáló embereket. Úgy látszik, a tervezők nemcsak a megálló fogalmát, de az előírásokat is némileg szabadon értelmezték.

Teniszmeccset is nézhetünk a megálló tetejéről

Tovább menetelve Hittisau felé következett a norvég Rintala Eggertsson eddigiekhez képest monumentális alkotása. Mintha két fadobozt helyezett volna egymásra a tervező.  Az alsó rész maga a megálló, a felső meg kilátó a szomszédos teniszpályára.  A svájci Federer vagy a szerb Djokovics sosem ütöget itt, de ettől még vérre menő teniszcsaták mehetnek Krumbachban.

Amíg a járműre várunk, felmászhatunk a doboz tetejére, megnézni egy-két gémet. Pechemre ezen a szerdán senkinek sem jutott eszébe a 33 fokos hőségben ütögetni, így csak az üres teniszpályát nézegethettem. Viszont hamarosan befutott egy busz, így a faluközpontba azzal mentem.

Kilátás a norvég építész „dupla dobozából”

Forrás: Lantos Gábor

Az alsó dobozban állva rájöttem, hogy a sofőr semmit sem lát belőlem, ezért kiálltam az út szélére integetni. Vagyis megdőlt az a koncepció, hogy a megállóban ülve biztosan észrevesznek bennünket. Integetésemre a vezető megállt, majd ingyen visszavitt a falu közepén terpeszkedő monumentális megállóhoz. Krumbachon belül ugyanis ingyenes a buszozás,  más kérdés, hogy ezzel aligha élnek sokan.

A monumentális dupla dobozos megálló

Forrás: Lantos Gábor

Kilátó acélcsövekből

Az itt felépített "terminál" is fából épült, az összes közül ez tűnt a legtermészetesebbnek. A viszonylag nagy területen terpeszkedő állomás mindkét oldalán megállnak a járművek, a várakozás idején a sofőrök vagy esznek vagy egymást ugratják. A látvány nekik már sokkal kevésbé érdekes, hiszen ők naponta többször is elhaladnak erre.

A már említett Fudzsimoto-féle műalkotás mellett is, amelynek leírásához legalább akkora fantázia kell, mint a megtervezéséhez. Veselkedjünk akkor neki: a japán (aki a leírások szerint imádja az erdőket) acélból készül csöveket fúrt le a földbe, szorosan egymás mellé.

Fából készült lépcső vezet az acélerdő tetejére

Forrás: Lantos Gábor

Az acélerdő közepébe fából faragott csigalépcsőt épített, melynek tetejéről majdnem tökéletes kilátás nyílik az alant elterülő Krumbachra. A képbe a túloldalon emelkedő villanyoszlop zavar be kissé. Ettől eltekintve a dolog tényleg idilli. Egészen addig a pillanatig, amíg el nem kezd esni az eső. Mert a csövek alatt semmi sem véd meg az égi áldástól. Krumbach vezetői, úgy látszik, kissé elnézőbbek voltak a japánnal, mint a többi művésszel.

Amikor ennek a megállónak a fotóját megosztottam a közösségi oldalamon, többen nemtetszésüknek adtak hangot. A kommentelők egyetértettek abban, hogy egy ilyen "műalkotásnak" semmi keresnivalója nincsen a szelíd, zöld dombok között.  Egy biztos, furcsán mutat ez a megálló. De, hogy teljesen tájidegen lenne, azt nem merném mondani.

Busz nem jött erre, csak egy kerékpáros

Forrás: Lantos Gábor

A magyar-portugálért átugrottam Németországba

Időm sajnos lejárt, vissza kellett mennem Bregenzbe, hogy elérjem a magyar-portugál focimeccset, aztán meg az éjszaka hazainduló vonatot. Mivel a magyar-portugállal azonos időben zajlott az osztrák-izlandi összecsapás, jobbnak láttam a közeli Lindauban kocsmát és tévét keresni,  ahol megnézhettem a mieink mérkőzését. Ausztriában nem sok esély volt rá, hogy lesz olyan nyilvános helyre kitett tévé, amelyen nem a hazai kedvencek mérkőzését adják.

Lindauban viszont, a festői német városkában a kikötő melletti teraszos étteremben bámulhattam az Európa-bajnokság egyik legkiemelkedőbb mérkőzését, amely 3-3-as döntetlent hozott. Ausztria közben kikapott Izlandtól, így nemcsak én csomagolhattam és mehettem haza, hanem a sógorok is. Persze ők Franciaországból.

Búcsú Krumbachtól

Forrás: Lantos Gábor

Az örökkévalóságnak tűnő hazaúton sokáig volt időm gondolkodni a Krumbachban látottakon. Extravagáns, jól kitalált projekt, amely a turizmus szempontjából hatalmas ugrás egy korábban névtelen falunak. Egy év alatt harmincezren nézték meg ezeket az építményeket.  Ahogy szoktuk mondani: már megérte minden egyes szög beverése. A folyamatosan és egyhangúan csattogó vonaton itt nyomott el az álom, és ha jól emlékeztem, egészen a bécsi ébredésig színes megállókkal álmodtam.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK