Ezt titkolja Toscana a turisták elől

2016.09.27. 06:58

Az olasz városokban egymást érik a terekre kitelepült hangulatos éttermek, elegáns hotelszobák és kipipálásra váró látnivalók. Idén nyáron azonban elhagytuk a járt utakat a járatlanokért. Egy nagy autó, hét fiatal, három sátor, minimalizált költségek és maximalizált kíváncsiság – így utaztuk be Toscanát tíz nap alatt.

Siena kagyló alakú tere tényleg az egyik legkülönlegesebb Európában, Firenzében pedig nem lehet kihagyni a középkori hangulatot árasztó Ponte Vecchio hidat. Persze mi is megnéztük a must see látnivalókat: kötelességtudóan bejártuk Siena, Firenze és Velence legfontosabb nevezetességeit. De most mégis mást kerestünk. Kalandot a kényelem helyett. Ismeretlen tájakat, kihívásokat, civilizációtól távoli világot, különleges találkozásokat. 

Autóval vágtunk át a toscanai dombokon

Forrás: Gősi Lilla

Nem csak Sienában van csíkos dóm

A zöld-sárga mezőkön autózva már messziről feltűnt előttünk a hatalmas sziklafalakra épített etruszk város. Késő délután érkeztünk meg Orvietóba, amely egyébként nem Toszkána, hanem Umbria tartomány egyik városa. Legnagyobb félelmünk szerencsére nem igazolódott be, még épp be tudtunk jutni a dómba. 

Az etruszk építészek kitettek magukért

Forrás: Gősi Lilla

Teljes csend és nyugalom fogadott a vastag falak közt. A lemenő nap sugarai megvilágították az oltárt, és egyszer csak megszólalt az orgona. Ilyen egy templom a maga eredeti funkciójában, turistazaj nélkül. Aznap mi voltunk az utolsó látogatók a hatalmas térben. 

Mire kiértünk a bazilikából, már az előtte lévő tér is kiürült. A lépcsőn ülve, csíkos templomfalakkal a háttérben hallgattuk a közeli étteremben játszó fiatal dzsesszzenészeket, közben pedig finom olasz fagyit ettünk. Tökéletes volt a helyszín egy beállított fotóra. Itt senki nem sétált bele a képünkbe. 

Csoportkép az orvietói dóm tövében

Forrás: Gősi Lilla

Ha az ember kikerül a Pisa–Siena–Firenze szentháromságból, Orvietóig még eljuthat vonattal, de a többi felfedezésre váró etruszk kisvárosba (Sovana, Sorano, Pitigliano) és a különleges szabadtéri termálvizes fürdőkhöz már csak hegyi szerpentineken vezet az út. Ehhez pedig autó kell. Ha túl szeretnénk élni, akkor ellenőrzött fékekkel,  ha pedig kicsit kényelmesebbek vagyunk, akkor jól működő klímaberendezéssel. Az sem árt, ha csigaként visszük magunkkal a házunkat, és sötétben is készen állunk a sátorállításra, bárhol ér minket az éjszaka. 

Kedvenc szálláshelyünk – nem szívesen bontottunk sátrat

Forrás: Gősi Lilla

A természet a legolcsóbb szállás

Első este egy Google Mapsen kinézett helyen táboroztunk le a Pó deltavidékén. Welcome drink a homokban, napfelkelte a félig nyitott sátorajtón keresztül, reggeli futás a tengerparton – így indult a toscanai kalandtúra. 

Ha az ember sátorban alszik, nem árt, ha van valamilyen víz a közelben. A sós tenger után kénes szabadtéri termálfürdőkben lubickoltunk.  A legnagyobb ezek közül Saturnia volt, ahol elvétve még hallottunk külföldi szavakat, a kisebbeket viszont már többnyire csak a helyiek ismerik. Bár még soha nem jártam a Széchenyi vagy a Gellért fürdőben, nem hiszem, hogy felül tudják múlni azt az élményt, hogy az ember egy holdfényes erdő közepén ejtőzik egy meleg vizű medencében. 

Termálfürdő a természet lágy ölén, avagy Saturnia hajnalban

Forrás: Győri-Dani Veronika

Időnként az is előfordult, hogy még sötétedéskor sem tudtuk, hol alszunk aznap éjszaka. Így kötöttünk ki a Monte Argentario nevű félszigeten egy sokcsillagos hotel közvetlen szomszédságában, gyönyörű kavicsos tengerparton. Miután a sátrakat kerülgető vaddisznók támadását megúsztuk, másnap délelőtt a tenger kevésbé veszélyes élővilágát fedeztük fel búvárszemüvegben. 

Angol vécét és mosdót egy ideig csak benzinkutakon és kávézókban láttunk,  az ötödik napon viszont már kezdtek hiányozni a civilizáció bizonyos vívmányai. Ekkor lépett színre ausztrál mentőangyalunk. 

Egy medence hűlt helyén ébredtünk

Kinyitom a szemem, elhúzom a sátor cipzárját, kinézek. Szemben egy domb, szabályos ciprusfasorokkal, tőlem jobbra toscanai luxusvilla, alattam pedig egy régi medence homokkal betemetve. Hogy kerültünk ide? 

Sátorban ébredni Toscanában

Forrás: Gősi Lilla

A történet egy sienai parkolóban kezdődött. Miközben a jegyautomatát kerestük, összeismerkedtünk egy kedves ausztrál hölggyel. Amikor megtudta, hogy egy olyan helyre lenne szükségünk, ahol kiadós hajmosás után hajthatjuk álomra a fejünket, azonnal felajánlotta, hogy töltsük nála az éjszakát. A kertjében sátrazhatunk, és használhatjuk a fürdőszobáját is. 

SMS-ben átküldte a koordinátákat, mi pedig újabb életveszélyes szerpentinek után hamarosan megérkeztünk a kis toscanai falu szélén álló házhoz. Házigazdánk éppen romantikus vacsorájának közepén tartott egy helyi agglegénnyel. Amikor az egész csapat megjelent a lépcsőjén, meglepődve vette tudomásul, hogy egy autóban akár hét ember is elfér. De szerencsére hamar túltette magát a dolgon. 

Késő este érkeztünk meg Lyndall házába

Forrás: Csímár Kamilla

Az egyetlen hely a kertben, ahol fel tudtuk verni a sátrakat, egy homokos terület volt, amelynek helyén pár nappal azelőtt még egy több ezer eurós úszómedence állt. Csakhogy valamelyik szomszéd fel akarta jelentetni a tulajdonost az építési engedély nélkül készült medence miatt, a büntetés pedig többe került volna, mint maga az építmény.  Így aztán a gödröt feltöltötték homokkal. Megmentőnk cseppet sem tűnt elkeseredettnek, hajnali fél ötig szórakoztatott minket történetekkel, közös énekléssel és táncolással. 

A toscanai luxusvilla belesimul a tájba

Forrás: Csímár Kamilla

Vendéglátónk dolgozott a budapesti ausztrál nagykövetségen (amikor még létezett ilyen), egy húsvéti vatikáni misén a pápával, egy Rigoletto operaelőadáson pedig Russell Crowe-val szelfizett. Regényt lehetne róla írni, de nárcizmusának és exhibicionizmusának köszönhetően ír ő magáról: az önéletrajz első kötete már el is készült, várjuk a folytatást, és persze a könyvbemutatót. 

Firenze is tartogat titkokat

Másnap délelőtt szállásadónk trófeaként körbehordozott minket a kis faluban, majd a visszautasíthatatlan kávé után nem sokkal utunkra engedett minket. 

Aznap Firenzét vettük célba. Amikor a kötelező köröket (Ponte Vecchio, Dávid-szobor, dóm, Uffizi képtár) letudtuk, még sehol sem tartottunk a város hangulatának felfedezésében. Az Arno folyó túloldalán kezdődik igazán az élet.  Itt van többek közt egy olasz-francia street art művész, CLET boltja és műhelye. Matricákon, kitűzőkön és táskákra varrva megvehetjük a várost ellepő, újraértelmezett utcatáblákat, amelyekkel a jól ismert szimbólumokból csinál viccet. 

Segítség, behajtani tilos!

Forrás: Győri-Dani Veronika

Van egy különleges firenzei lépcső, ami szerencsére nem maradt ki rövid látogatásunkból. A Michelangelo tér környéke a dombtetőn naplemente közeledtével megtelik turistákkal, helyiekkel, utcazenészekkel, innen nyílik az egyik legjobb kilátás a városra. 

A napot pár kilométerrel távolabb, Fiesoléban fejeztük be, ahonnan szintén pompás kilátás nyílt Firenzére. Ez volt az egyetlen éjszaka, amelyet hagyományos kempingben töltöttünk,  és közel sem volt olyan élvezetes és élménydús, mint az előző éjszakák. A luxus-lakóautókat és a méregdrága elektronikus eszközöket látva viszont egyértelművé vált, hogy a kempingezés manapság nem a szegényebb rétegek utazási módja, hanem életforma. 

Fiesoléból rálátni Firenzére

Forrás: Flickr/Tnello

Felraktak a vonatra

A La Spezia és Genova közt húzódó közel száz kilométeres ligur tengerpartot sok helyen a zsúfolt olasz strandok alternatívájaként említik festői öbleivel, a kisvárosokra és a hegyekre nyíló kilátással. Nekünk nem volt szerencsénk, sikerült egy nagyon nem festői tömegstrandot találnunk, afrikai napszemüvegárusokkal, thai masszást kínáló lányokkal és a hullámoktól sikítozó iskolás csoportokkal. Máris visszavágytunk a magányos, tiszta vizű öblökbe. 

Cinque Terre nekem idén kimaradt

Forrás: Csímár Kamilla

A csapat többi része a Ligur-tenger partján folytatta útját észak felé. Bejárták Cinque Terre sokszínű falvait, hazafelé pedig még egy gyorsított velencei városlátogatás is belefért a programjukba. Én ezekről már lemaradtam, mivel egy másik utazás miatt előbb haza kellett érnem. A többiek felraktak egy vonatra, és sokszoros átszállással éjjel egykor meg is érkeztem a milánói reptérre, ahonnan másnap reggel indultam haza.  

Az utolsó állomás: magányos éjszakával zárult az utazás

Forrás: Szakszon Réka

A repülőtéren egy lélek sem volt, csak a Gucci és a Burberry kirakatai néztek vissza rám közönyösen. Már a hátizsákomról sejtették, hogy nem vagyok az ő emberük. A jéghideg székeken kuckót építettem, és vártam a megváltó reggelt. Ennél még a vaddisznók mellett is barátságosabb volt aludni. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK