Megnéztük a szegény olaszok kedvenc nyaralóhelyét

2016.11.11. 10:10

Itáliának van egy olyan tartománya, amely szinte teljesen kiesik a magyar utazók látómezejéből. Ezt onnan gondolom, hogy míg Toscana minden városában hallhattunk magyar szót, addig a messze délen fekvő Calabriában egyszer sem találkoztunk honfitársaimmal. Pedig ennek a régiónak is akad pár olyan városa, falva, amely érdemes a figyelemre. A tartufónak nevezett fagylaltkölteményről nem is szólva. Öt nap Calabriában, ahol már az angol nyelv ismerete is kisebb szenzációnak számít.

Hirtelen ötlettől vezérelve kerültünk el az olasz csizma orrába. Szabadságunk tíznapos volt, de ennyi időt nem akartunk Toscanában tölteni. Az út tervezésekor láttam, hogy a Ryanair Pisából közvetlen járatokat üzemeltet Lamezia Terme repülőterére. Augusztusban megvettem a jegyeket októberre – az oda-vissza érvényes jegy ekkor egy főre a 30 eurót sem érte el. 

Akik ezt a képet látják, azonnal elindulnak Tropeába

Forrás: Lantos Gábor

Nem volt kérdés, hogy megyünk. A tartomány egyik legszebb (ha nem a leggyönyörűbb) városkája Tropea. Itt szálltunk meg. Október végén már errefelé is barátságosabbak az árak, a szoba-konyhás apartmant öt éjszakára harmincezer forintért kaptuk meg. Két emberre ez az ár nevetségesen olcsó volt. Pont feleannyiba került, mint a toscanai kis hotelszoba. Igaz, az utóbbihoz reggeli is járt. 

A tropeai házigazda felcsapott taxisnak

De nem csak a szállás járt ezért a pénzért, hanem a tulajdonos végtelen kedvessége. Ott kezdődött, hogy kijött elénk a tropeai vasútállomásra.  Jól tette, különben még ma is keresnénk az apartmanját, amely a városközponttól két kilométer gyaloglásra esett. Amúgy innen is hálás szívvel gondolok az idős olasz emberre. 

Briatico várromja a Tirrén-tenger partján

Forrás: Lantos Gábor

A tulajdonos nem érte be ennyivel, érkezésünk után azonnal bevásárolni vitt minket, megmutatva a legjobb közérteket. Amíg mi telepakoltuk a kosarat, kint várakozott.  Mindez egyáltalán nem volt benne a szolgáltatásban, de talán az sem véletlen, hogy a nagy nemzetközi szállásfoglaló oldalon 9,8-as osztályzata van az apartmannak. Amivel tényleg semmi gond nincsen, hiányérzete legfeljebb azért lehet az embernek, hogy a szállásra utaló tábla se égen, se földön nincsen Tropeában. 

A bérautókat alaposan megnyomorgatták

Alkalmi fuvarosunktól búcsút véve a hogyan tovább kérdése töltötte ki gondolataink nagy részét. Azt rögtön tudtuk, hogy autó nélkül mozdulni sem tudunk. Eredetileg vonatozni akartunk, de ezt gyorsan elvetettük. Így az első éjszaka után szépen visszamentünk oda, ahonnan jöttünk: Lamezia repülőterére. Tudom, gondolkodhattunk volna előre, és a landolás után máris beülhettünk volna egy autóba, de éppen jött a reptéri busz, felszálltunk hát arra. A kocsi bérlése sem döntötte romba a nyaralás költségvetését – 4 napra 75 euróért lett a mienk a minden oldalán meghúzott járgány. 

Néhány perccel később rájöttem, miért néz ki a jármű úgy, mintha az elmúlt hétvégén roncsderbin járt volna. A calabriai autósok az indexet soha nem használják (de tényleg soha!)  Amúgy meg úgy szlalomoznak, mintha ez lenne a legkedvesebb időtöltésük. A calabriai öt nap számomra legnagyobb eredménye az volt, hogy mindenfajta koccanás, baleset nélkül megúsztuk a kirándulásokat. Meleg pillanatok azért akadtak – erről majd kicsit később. 

Calabria sajnos nagyon szemetes

Volt tehát autónk, vettünk térképet is, jöhetett a tartomány felfedezése. Mindjárt szögezzük le, hogy Itália máig legelmaradottabb régiójában jártunk. Az elmaradottság és a jól látható szegénység azt is eredményezte, hogy az ország talán legszemetesebb részén utaztunk. Számomra elborzasztó volt az a hihetetlen mennyiségű hulladék, amely az országutak mellett, vagy éppen a gyönyörű tengerpartokon halmozódott fel. 

Miért hagyjuk, hogy így legyen? Szemetes tengerpart Calabriában

Forrás: Lantos Gábor

Ebbe most nem szeretnék mélyebben belemenni, megtettem már az emlékezetesen rosszul sikerült thaiföldi túrám során. Annyit azonban mindenképpen elmondok, hogy egy olyan ország, amely leginkább a turizmusból él, egyszerűen nem engedhetné meg magának, hogy a környezet ilyen állapotban legyen. És mielőtt jönnének az elmarasztaló, a saját tudatlanságomat firtató kommentek, elmondom, hogy már Toscana sem a régi – legalábbis, ami a környezet tisztaságát illeti. Nincs mit tenni, gyakorlatilag „csukott szemmel” kell járni, vagyis nem észrevenni az amúgy nagyon is észrevehetőt. Nagyon nagy kár ezért.  Visszatérve Calabriához: ezen az elmaradott vidéken olyan érintetlenül maradt meg a táj szépsége, hogy az Edward Lear költőt is megragadta. A poéta szamárháton járta be az egészet. Nem ma, 1847-ben. Számtalan rajzon örökítette meg a „kíméletlen vidék borzalmát és nagyszerűségét”.

Az én donnám nemet mond a hajókázásra

Ha már abban a szerencsében lehetett részünk, hogy Tropeában laktunk, a meseszép, sziklákra épült városka tengerpartján kezdtük a felfedező utat. Feleségem egészen bokáig merült a kellemesen langyos habokba, miközben az időjárással nem nagyon volt szerencsénk. 

Felhők és a napsütés fényjátéka Tropeában

Forrás: Lantos Gábor

Bár a különféle internetes időjárás-előrejelző oldalak mindig másnapra ígérték a jó időt, a ragyogóan tiszta kék ég csak akkor mutatta meg magát, amikor elindultunk haza. De legalább nem esett – a toscanai hideg, csapadékos ősz után ez máris előrelépésnek számított. Amikor pedig néhány percre a nap is kibukkant a felhők mögül, egészen más színe lett a Tirrén-tengernek és a sziklákon magasodó házaknak. Egy sziklán üldögéltem, másfél órát olvasgattam, amíg feleségem szebbnél szebb köveket gyűjtött. Három perc nyugalom után egy cserzett arcú olasz jött oda, aki mindenképpen hajókázni akart.  Mármint velünk. Igen szomorúan távozott, mikor a donna (azaz a feleségem) is nemet mondott a kétségkívül kedves, de nem olcsó invitálásra. Az egyórás csónakázás pontosan annyiba került volna, mint a négynapos autóbérlés. Kapitány el, nap kinéz, bekukkant – így telt el ez a délután. Aztán jó turistához illően megmásztuk a Santa Maria dell'Isolát, amely a tengerparton magasodó bencés szentély. 

Tropea legnépszerűbb nevezetessége a szikla tetején lévő bencés kolostor

Forrás: Lantos Gábor

Szép volt. Az már kevésbé, hogy barbár alakok az összes kaktusz levelére késsel vagy bicskával különféle szövegeket karcoltak. 

Majdnem beszorultunk Scilla szűk utcájába

Itáliának ezen a részén az A3-as autópálya nem fizetős. De ha az lett volna, akkor is elindulunk rajta előbb dél, majd észak felé. Harmadik calabriai napunk célpontja Scilla városa volt.  Szűrt napsütésben indultunk, de mire odaértünk, beborult és esni kezdett. Sebaj, jövünk! 

Scillában szakadó eső fogadott bennünket

Forrás: Lantos Gábor

A szeles-esős parton oda-vissza sétáltunk vagy félórát, megcsodáltuk a felettünk magasodó várat. Majd dél lévén beültünk a parton nyitva tartó két étterem közül az egyikbe. Nem gondoltam volna, hogy a tíz itáliai nap alatt itt eszem a legjobbat.  A paradicsomos tésztán heverő fokhagymás fekete kagylók tényleg minden igényt kielégítettek. Egy, a múlt század hatvanas éveiből itt felejtett, terebélyes hajkoronával megáldott öregúr szolgált fel. A coperto (helypénz) két főre 4 euró volt, de a házikenyér és minden más feledtette velünk a „szabad rablás” Olaszországban intézményesített formáját és a folyamatosan szemetelő esőt. 

Paradicsomos tészta és fekete kagyló Scillában

Forrás: Lantos Gábor

Mire megebédeltünk, kissé alábbhagyott, így autós városnézésre indultuk. Természetesen sikerült egy olyan utcába bekeverednünk, ahonnan egy idő után az amúgy nem túl nagy jármű sem tudott továbbmenni. Ezt onnan tudtam, hogy a fejem felett lévő erkélyen álló asszony nagyot kiáltva hozta tudomásomra, ne menjek tovább. Szerintem amúgy átfért volna a kocsi, de jobb a békesség.  Jöhetett a visszatolatás művészete. Mire ezzel végeztem, már újra ömlött, úgyhogy nem volt értelme tovább itt maradni. Tropeába visszatérve az eső elállt, úgyhogy mehettünk megint a partra, hátha részünk lesz egy felejthetetlen naplementében. Nem volt. 

A Tartufo Calabria csodás fagylaltkölteménye

Calabria legnépszerűbb édessége a tartufo. A következő napon ennek nyomába eredtünk. Képzeljenek el egy nagy gömb fagylaltot, amelynek a közepébe forró folyékony csokoládét öntenek. Majd bezárják a gömböt.  Ez annyira zseniálisan sikerült, hogy még a pisztáciaízűt is megettem – pedig addig a pillanatig nem szerettem a pisztáciafagyit. 

Calabria legnépszerűbb édessége a tartufo, tetején pisztáciamagokkal

Forrás: Lantos Gábor

Csakhogy Itáliában arra is rájöttem, hogy az idehaza árult pisztáciafagylalt nyomokban sem hasonlít arra, amilyen az valójában. Még a színe sem ugyanolyan. Szóval, jöhetett Pizzóban a pisztáciaízű tartufo-csoda. Ebéd helyett ettük meg, mennyei volt. Mint ahogyan Pizzo városkája is az egyik legszebb olasz település. Nekem még Tropeánál is jobban tetszett. A városkép mindenképpen.  A sétálóutcáján emelkedő házak egy letűnőben lévő kor utolsó őrei. Nem tudom, hogy Calabria meddig tudja megőrizni azt az arcát, amelyet ezek a városkák mutatnak, de tartok tőle, hogy a nagy változás hamarosan ide is elér. (Hogy mást ne mondjak, ma még ezek a calabriai városkák valahogy nem vonzóak a nagy gyorsétteremláncok számára, de nem is hiányoznak. 

Pizzóban remekül lehet sétálgatni

Forrás: Lantos Gábor

Itt ugyanis a pizzák széle is annyira finom, hogy gyakran jobban esett azt rágni, mint megenni a közepét.) Pizzo mellvédjéről amúgy szép kilátás nyílt a tengerre és a kikötőre.  A homokban két fiatal rúgta a bőrt, páran meg azon csodálkoztak, hogy a tengerben sünök is élnek. Ezt onnan tudom, hogy egy kisebb csoportosulás keletkezett a kikötői sétány végén. Páromat megkértem, menjen már oda, hátha valami nagy csoda van készülőben. 

Pizzo tengerpartja – felülnézetből

Forrás: Lantos Gábor

Amikor visszatért, annyit mondott, hogy pár sün heverészik a tenger fenekén. Mivel olybá tűnt, hogy a távolban – szaknyelven szólva – felszakadozott a felhőzet, rohantunk vissza Tropeába. Sikerült!  Mármint olyan fényképeket készíteni, amelyek miatt ide jöttünk. Ugye mennyire más Tropea látványa ilyenkor, mint a felette szomorúan függő felhők alatt üldögélve? 

Lassan felszakadozott a felhőzet, így Tropea a szebbik arcát mutatta nekünk

Forrás: Lantos Gábor

Ég és föld. 

Taormina minden szinten lehúzza a turistákat 

Utolsó teljes napunkon még elautóztunk Taorminába. Igen, tudom, ez már Szicília, és nem Calabria, de hát, ha egy ugrásra voltunk tőle, kár lett volna kihagyni. Taormina igazi lehúzós hely, annak minden szépségével és negatívumával együtt.  A híres görög színházba 10 euró a beugró. Parkolóhely nincs, vagy ha van, akkor elgondolkodhatunk a helyi speciális árképzésen. 

Taorminai pillanatkép

Forrás: Lantos-Deli Orsolya

A jegyet magából kiköpő automatába be lehet dobni két eurót – ezért egy órát parkolhatunk. Négy euróért nem ad semmit, hatért viszont három órára hagyhatjuk magára a kocsit. Nyolceurós tarifa megint nincs, tízért öt óra a parkolási idő. Mindez a városközponttól nem messze lévő többszintes parkolóházban és teraszon. Taormina szép, de ez az írás most Calabriáról szólt, éppen ezért nem merülök el az itteni élmények megosztásában. 

Tavasszal Budapestről is könnyen elérhető lesz Calabria

A magyarok számára ismeretlen olasz tartomány, Calabria öt napig látott minket vendégül. Akik szeretnék Olaszországnak e távoli szegletét is megismerni, azoknak jó hír, hogy a Wizz Air 2017 áprilisától indítja el a Budapest–Lamezia Terme járatát. A következő év tavaszától tehát hozzánk is közelebb kerül Itáliának ez az eldugott, kicsit a múltra hajazó vidéke.  Arra azonban mindenképpen készüljenek fel, hogy a nyári időszakban a tengerpartokon egy gombostűt sem lehet majd leejteni. 

Búcsúkép Tropeától

Forrás: Lantos Gábor

Ahogy olvastam, Calabria azoknak az olaszoknak lett a kedvenc nyaralóhelye, akik nem tudnak sok pénzt áldozni az üdülésre. Egy másik kiadvány szerint Calabriában vannak Itália legszebb tengerpartjai. Ezt nem tudom, de amit mi láttunk, az tényleg nem volt csúnya. Amúgy csupa barátságos ember lakik erre.  Attól sem kell megijednünk, ha csak olaszul beszélnek. Előkapják az okostelefonokat, belemondanak valamint, majd a fordítóprogram máris mutatja nekünk a szöveget. Angolul. Magyarul. Ahogy tetszik. Hogy nekünk tetszett-e? Összességében igen. Persze egy kicsivel több napsütés nem ártott volna. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK