Olyan, mint Budapest, csak itt mindenki mosolyog

2016.12.03. 18:09

Ha meg kellene indokolnom, miért térek vissza újra meg újra Horvátország fővárosába, nem biztos, hogy racionális magyarázat születne. Először csak útba esett a tenger felé menet, a többi viszont már célzott utazás volt. Láttam már szebb fővárost, érdekesebbet is, de Zágráb hangulata magával ragadott tavasszal, nyáron és ősszel egyaránt.

„Üdvözöllek a civilizált világ legcivilizálatlanabb részének kapujában.” Így szólt az első mondat, amelyet Zágrábba érkezésemkor hallottam. Itt élő ismerősöm szájából hangzott el, ő tette hozzá azt is, hogy a Balkán kapujára gondolt. Rögtön eszembe jutott Pécs, hiszen a magyarok erre a városra használják a kifejezést. Vajon hány város viseli még ezt a címet? 

Csak a villamos meg a feliratok árulkodnak arról, hogy ez nem BudapestForrás: Flickr/Miroslav Vajdic

Ez lenne a Balkán igazi kapuja? 

Zágráb nagyon nyugatinak akar tűnni, magyarázta az ismerősöm, de kelet-európai hagyományai és történelme miatt ez nem nagyon sikerül. De azért társadalmi fejlettségben valószínűleg vezet a Balkánon,  itt már a Nyugatról érkező ember sem érzi kényelmetlenül magát. 

Az újvárosi rész nem sok képeslapon szerepelForrás: Flickr/Miroslav Vajdic

A vasúti pályaudvar előtti hatalmas parkban fiatalok üldögéltek, a téren bódékból árulták a forralt bort és az édességet. A szintbe hozott villamossínek között – csakúgy, mint a budapesti Parlament előtt – emberek szaladgáltak. 

Zágrábban nagyon érdekesen ütköznek a korok és az építészeti stílusok. Üvegtornyok és futurisztikus épületek keveredtek a szocializmus betontömbjeivel,  de egyik sem tudta megmérgezni az összképet, a középkori épületek szecesszióval fűszerezett romantikáját. Persze, mint minden nagyvárosban, itt is kerületfüggő, hogy épp mi van túlsúlyban, de az összkép szerethető. 

Az állomás előtti park fontos találkahelyForrás: Flickr/GODeX

A város legmagasabb épülete a Mária mennybemenetele-székesegyház. A katedrális elődjét még Szent László király építtette, amikor 1094-ben megalapította a zágrábi püspökséget. A templom homlokzatán, a bejárat fölött Szent László és Szent István szobra is látható. 

Szomorúan fogadtam el, hogy a renoválás alatt álló torony kissé belecsúfít az összképbe, de ismerősöm megnyugtatott, hogy szerinte ezt a tornyot az építésétől fogva renoválják, így máskor is ezt látnám. Ő sem emlékszik olyan pillanatra, amikor állványok nélkül csodálhatta volna meg az épületet. 

A soha el nem készülő katedrálisForrás: Flickr/Juan Salmoral

A helyi ízek is hasonlítanak a hazaira 

Ebéd előtt megnéztük a Lotrscak-tornyot is, melyet még a 13. században emeltek, védelmi célokból. A toronyból minden délben elsütnek egy ágyút, immár több mint száz éve.  Ezzel állítanak emléket egy régi legendának. A 15. században török sereg táborozott a város alatt ostromra készülődve. A zágrábiak kilőttek rájuk egy ágyúgolyót, amely telibe talált egy kakast. A védők pontossága annyira megrémítette az ellenséget, hogy nem merték megtámadni a várost. 

A történelmi felsőváros egészen más hangulatúForrás: Flickr/Nicolas Vollmer

Miután megnéztük az alsó- és felsővárost összekötő siklót, beültünk az ismerősöm által ajánlott étterembe, a Medvedgradba. Az étterem a Zágráb fölötti hegyekben trónoló erődítményről, a Medve-várról kapta a nevét. Ennek örömére kértem is egy Mrki Medvjedet (barna medve), ami az étterem saját főzésű söreinek egyike. 

A helyi fogásokat szerettem volna megízlelni, így zagorska levest, trgancit és cevapcicit rendeltünk.  A kissé savanykás krumplileves, a gánicához hasonló tésztaétel és a balkáni klasszikus egyaránt finom volt. Ízviláguk, fűszerezésük a magyar ételekéhez hasonló. 

A cevapcicit az összes balkáni ország a magáénak tulajdonítjaForrás: Flickr/Michael W. May

Több városból gyúrták össze 

Az ebéd végeztével túrára indultunk, hadd égjenek a bevitt kalóriák. Ha már a Medvedgradban ettünk, ideje volt a névadó várat is megnézni. Gyalog nyolc-tíz kilométeres túrával érhető el a belvárosból,  autóval pedig egy komolyabb szerpentin legyőzése után jutunk a várba. A Medvevár falairól közel négyszáz méterrel magasabbról csodálhattuk az alattunk elterülő Zágrábot. 

A várat a mongolok 1242-es támadása után építették, mivel az erődítmény nélküli várost az ellenség porig égette. 1590-ig óvta Zágrábot, ostromtól soha nem nyögött, de ekkor egy földrengés súlyosan megrongálta. Ma részben helyreállított. 

A Medvevár megéri a kirándulástForrás: Flickr/Miroslav Vajdic

Ahogy teltek a zágrábi napok, úgy nőtt a szívemhez a város. Különös atmoszférája talán a korok találkozásából adódik. Egyik pillanatban még egy elhagyatott, telegraffitizett hídon gyalogoltam szomorú panelházak között, a következőben már Gradec történelmi városközpontjában néztem a Szent Márk-templomot. 

Kicsit olyan érzés, mintha több várost gyúrtak volna egybe. Az egyik szórakozóhelyen a fiatalok rögtön a társaságukba fogadtak. Reggelig egy partra vetett hajó gyomrában buliztunk, majd a Száva partjáról néztük a híd fölött felkelő napot. 

Talán furcsa, de megvan a maga szépségeForrás: Flickr/Lovro Rumiha

Zágráb nem állított döntés elé, olyan szemmel fedeztem fel, amilyennel épp akartam. Ha a kultúra, a művészetek, a történelem érdekelt, mutatta az utat. Ha a természet, az emberek vagy a gasztronómia, mutatott egy másikat. 

Mosolygásban verhetetlenek 

Sok párhuzamot lehet vonni a magyar és a horvát főváros között. Zágráb építészetét, hangulatát, fekvését tekintve is hasonlít Budapestre.  De van egy hatalmas előnye a mi fővárosunkkal szemben. A zágrábiak ugyanis mosolyognak, méghozzá folyamatosan. Ha az utcákon sétáltam, szinte csak mosolygó emberek jöttek szembe, kedvesek voltak velem mindenhol.  

Sétálóutca az óvárosbanForrás: hemis.fr/GARDEL Bertrand / hemis.fr/Gardel Bertrand / Hemis.Fr

Talán ez a titka ennek a különös városnak, amelyet egyre többen és többen fedeznek fel a horvát tengerpart után. Nyaranta még így is kissé szellemváros hangulata van, méreteihez képest ilyenkor meglepően kevés a gyalogos, hiszen mindenki a partokon üdül. 

Jártam már Zágrábban tavasszal, nyáron és ősszel, most már csak a téli arcát nem ismerem. Ilyenkor a város fölött kiépített sípálya működik, ahová helyi tömegközlekedéssel alig több mint fél óra fel lehet jutni. Nincs mese, negyedszer is fel kell keresnem ezt a várost. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK