Ön is megosztaná a kanapéját?

CouchSurfing, olcsó szállás, Annie Fishman, Panama
Vágólapra másolva!
Nem tart a tagok kiöregedésétől az ingyenes szállásmegosztást nyújtó CouchSurfing marketingigazgatója, mivel ők adják az utánpótlást a vendégfogadói oldalon. Annie Fishman az [origo]-nak adott interjújában beszélt a vállalat filozófiájáról és adatvédelmi kérdésekről is - és elárulta, kinek a kanapéján aludt legutóbb.
Vágólapra másolva!

Azt olvastam, hogy a cégük alkalmazottai közül sokan tapasztalt couchsurferek. Igaz ez az alapítókra is? Ön például mikor engedett be a lakásába utoljára couchsurfert?

Valóban, sokan vagyunk aktív couchsurferek. Sőt, minden alkalmazottunknak fizetünk két hét szabadságot, hogy maguk is elmehessenek couchsurfölni. Fontosnak tartjuk, hogy minden itt dolgozó teljesen megértse a globális utazóközösségünket, ennek pedig a legjobb módja a személyes tapasztalatszerzés. Én főként akkor használom a couchsurfinget (CS), ha utazom, nem pedig vendéglátóként. Ennek az az oka, hogy a munkám miatt annyira elfoglalt vagyok, hogy nem tudnék olyan vendéglátó lenni, amilyen szeretnék. Az egyik dolog ugyanis, ami a CS-t egyedülállóvá teszi, éppen az, hogy a vendéglátók időt fordítanak a vendégükre, megmutatják neki a városukat, megosztják a kultúrájukat. Utoljára a nyáron használtam a CS-t, amikor a vőlegényemmel Panamába mentem vakációra. Egy 36 éves nővel, illetve az ő 3 és 5 éves gyermekeivel laktunk. Elbűvölő vendéglátók voltak.

Forrás: Annie Fishman
Annie Fishman és vőlegénye (balra) a panamai vendéglátó családdal

Nem lepődött meg a vendéglátója azon, hogy hol dolgozik? Adott önnek tanácsokat a szolgáltatással kapcsolatban?

Nem lepte meg a munkám, mert előre elmondtam neki. Izgatottan várt, hogy többet tudjon meg a CS-ről, és ő is megossza velem a tapasztalatait. Ő főként azért használja a CS-t, hogy a gyermekei más kultúrákkal is találkozzanak, és tanulják az angolt. Szerinte remekül fel lehet használni a CS-t a nyelvgyakorlásra, és ez így is van.

Egy izlandi úton jött az ötlet

A CouchSurfing olyan, regisztrációhoz kötött szolgáltatás, amelynek segítségével a tagok ingyen szállást kaphatnak egymás lakásában, illetve társakat és tippeket találhatnak a világ minden táján egyéb közösségi tevékenységekhez. Az ötlet 1999-ben pattant ki az amerikai Casey Fenton fejéből, amikor olcsó repülőjegyet talált Bostonból Izlandra, és 1500 véletlenszerű e-mailt küldött szét az ottani egyetem diákjainak. Végül 50 szállásajánlatot kapott. Három társával 2003 januárjában indította el a béta-verziót, amely 2004-ben vált nyilvánossá. A San Franciscó-i székhelyű cég nonprofit szervezetként működött, majd miután 2011-ben az amerikai adóhatóság megtagadta tőle a jótékonysági szervezet státusát, augusztusban a Benchmark Capital 7,6 millió dolláros befektetésével forprofit társasággá alakult. Jelenleg 207 országban, 97 ezer városban közel 5 millió taggal rendelkezik, akik közül körülbelül 1 milliót tartanak aktívnak. Magyarországon 37 ezer couchsurfer van, ezen belül Budapesten közel 25 ezer. További érdekes adatok itt olvashatók.



Ilyenkor valóban mások kanapéján alszik? Mi volt a legfurcsább élménye?

Mivel a vőlegényemmel utazom, olyan vendéglátóknál szeretünk megszállni, akiknek van szabad hálószobájuk, vagy más tér, ahol kettesben tudunk aludni. Szerencsére találunk olyanokat, akik egy egész hálószobát tudnak nekünk adni. Eddig igazából soha nem volt furcsa élményem, de kakaskukorékolásra ébredni a panamai hegyekben, az elég klassz volt.

A couchsurferek körülbelül kétharmada 30 év alatti. Nem tartanak attól, hogy bizonyos életkor és anyagi státus elérésével vagy a gyerekvállalással az ügyfeleik elpártolnak?

Forrás: Annie FishmanTagjaink kétharmada valóban 30 évnél fiatalabb, de ez nem aggaszt minket; ez inkább az erősségünk. Azt tapasztaljuk, hogy a tagok az első CS-élményeiket még iskolásként és alacsony költségvetéssel utazva szerzik meg, akár egy vendéglátónál alszanak, akár valamilyen más CS-tevékenységen vesznek részt útjaik során. Ahogy a tagok idősebbé válnak, továbbra is utaznak és a CS-t is használják. Ugyanakkor egyre inkább megállapodnak, lakást vagy házat vesznek, és elkezdenek másokat vendégül látni. Ezek a vendéglátók kulcsfontosságú részei az ökoszisztémánknak, tehát igazából szükségünk van arra, hogy a tagjaink felnőjenek, és a CS-élmények új világába lépjenek.

Tény, hogy a közel 5 millió couchsurfer - akik közül 1 millió aktív - egyre komolyabb kihívást jelent világszerte az olcsóbb hosteleknek. Nem kaptak még tőlük fenyegetést?

Épp ellenkezőleg, számos megkeresés érkezett szállásadó-szervezetektől, amelyek partnereink szeretnének lenni, vagy valamilyen más formában együttműködni. Ők a CS-t inkább kiegészítő szolgáltatásnak tekintik, semmint vetélytársnak. Amikor a hostelek tele vannak, gyakran ajánlják alternatívaként a CS-t, számos couchsurfer pedig a hosteleket és a honlapunkat egyszerre veszi igénybe utazásai során. A hostel remek hely, hogy találkozzunk más utazókkal, a CS pedig nagyszerű módja annak, hogy helyiekkel találkozzunk. Eltérő igényeket elégítünk ki.

Ahogy a couchsurferek idősödnek, úgy a cég is. Sok tag rossz néven vette, amikor 2011-ben profitorientált társasággá alakultak. Erre volt egyfajta válasz, hogy csatlakoztak a B társaságok csapatához, amelyek társadalmi célokat is követnek. Ugyanakkor a magánbefektetőik előbb-utóbb profitot akarnak, ha pedig egyszer nyilvános társasággá alakulnak, ahogyan Daniel Hoffer társalapító és igazgatósági tag jelezte, a részvényeseik is számon kérhetik a nyereséges működést. Hogyan tudják összhangba hozni a magán- és a közösségi érdekeket?

Ahogy vezérigazgatónk, Tony Espinoza mondta: kétféle befektető létezik. Van, akiről úgy gondoljuk, "befektető típus", és van a vállalatépítő. Ezek teljesen eltérő módon gondolkodnak. A befektető típus figyeli a piaci erőket, azok mozgását, ahogy változnak a dolgok. A vállalatépítő abban a modellben hisz, hogy egy cég valamiben valóban naggyá válhat, és ha képes a helyes hangsúlyokat jó végrehajtással párosítani, akkor idővel kiemelkedhet. Egy vállalatépítő tehát megnézi a főbb trendeket, és megkérdezi magától: "Része ez a változó világnak? Ez a vállalat milyen módon illeszkedik ebbe bele? Egyre fontosabbá válik idővel, vagy semleges marad?" Amit mi szeretünk a munkatársainkban, az, hogy mindannyian valami jelentőset akarunk építeni, mert annak van hatása, és mert az globális szinten is fontos. Minden befektetőnk megérti, hogy mi a közösségről szólunk, hogy összekössünk minden országot és minden kultúrát.

Mik azok a B társaságok?

Vannak olyan társaságok, amelyek ugyan a törvényi előírások miatt nem tekinthetők nonprofit szervezetnek, ezért papíron profitorientált alapon működnek, mégis jelezni akarják, hogy nem a nyereséget tekintik elsődleges céljuknak, hanem hogy jobbá tegyék környezetüket vagy közösségüket. Ezek a cégek csoportba tömörültek, és vállalták, hogy rendszeres külső felülvizsgálaton bizonyítják a céljaik iránti elkötelezettségüket. A CouchSurfing is ilyen B társaság.


Jelenleg csupán abból van bevételük, hogy a tagok fizetnek a lakóhelyük igazolásáért. Hirdetést továbbra sem terveznek elhelyezni. De Casey Fenton társalapító és igazgatósági elnök azt nyilatkozta nemrég, hogy új bevételi forrásokon dolgoznak. Mire kell gondolni?

Valóban dolgozunk egy új bevételi modellen, és nem tervezünk hirdetéseket elhelyezni. Szeretnénk értéket nyújtani a tagjainknak, hogy minél többet kapjanak az utazásra fordított pénzükért, és csodálatos, sorsfordító élményekben részesüljenek.

Forrás: Annie Fishman
A CouchSurfing munkatársai maguk is a terepen szerzik a tapasztalatokat

Idén szeptemberben megváltozatták a felhasználási feltételeket, korlátlan jogot adva a társaságnak, hogy a honlapjára feltöltött személyes adatokat felhasználja vagy harmadik fél részére átadja. A közösség tagjai körében is bírálták ezt, a német adatvédelmi ombudsman pedig egyenesen az európai jogba ütközőnek minősítette a változásokat. Miért módosították a feltételeket, és mit szólnak a kritikákhoz?

A különböző megfelelőségi szintek és vállalati politikák egymásra hatásának eredményeként könnyű arra a következtetésre jutni, hogy a személyes adatokat szabadabban használhatjuk fel, mint valójában. Néhány dolgot szeretnék tehát pontosítani. Az adatvédelmi politikánkban vállaltuk, hogy nem adunk el személyes adatokat hirdetőknek vagy értékesítőknek anélkül, hogy előtte ne értesítenénk a tagokat erről, és ne tennénk lehetővé számukra, hogy kimaradjanak belőle. Az Egyesült Államokban és Európában a különböző szabályozó hatóságok előtt jogi felelősséget vállalunk azért, hogy a betartjuk az előírásainkat. Úgy véljük, etikátlan lenne, ha adatokat adnánk el vagy továbbítanánk hirdetőknek és más kereskedelmi szereplőknek a tagjaink tudta nélkül, ezért tettük ezt a vállalást. Nem használhatunk személyes adatokat promóciós, illetve marketingcélokra anélkül, hogy a tagok eszközt és lehetőséget kapnának ennek ellenőrzésére. Tegyük fel, hogy szeretnénk marketing-e-maileket küldeni. A múltban a tagok fotóit a honlapunkon szerepeltettük. Ilyen felhasználásokra, amelyek promóciósnak tekinthetők, a tagjainknak ellenőrző eszközt biztosítunk. A szolgáltatásainkon kívüli felhasználásra (például ha a CS-t hirdetnénk más honlapokon) a kifejezett beleegyezésükre van szükségünk.

És kinek továbbítanak adatokat a tagokról?

Olyanoknak, akik a szolgáltatásunk teljesítésében segítenek. Például ha egy tag "igazolt" lesz, akkor a címét elküldjük annak a vállalatnak, amely igazoló levelezőlapokat küld nekünk. Vagy ha a tagok CouchSurfing-pólókat vesznek, akkor azt a partnerboltunk használatával teszik. Amikor ez történik, ezek a harmadik felek az aláírásukkal vállalják, hogy biztonságosan tárolják a tagok információit, nem használják más célra, nem osztják meg másokkal. Megoszthatunk anonimizált, kevert adatokat harmadik felekkel. Például dolgoztunk olyan kutatókkal, akik az idegenek közötti bizalom fejlődését vizsgálták. Az ő munkájukhoz anonimizált információt osztottunk meg a tagjaink viselkedéséről.

Öt év múlva miben lesz más a CouchSurfing?

Reméljük, hogy öt év múlva újabb milliók ismerkednek meg a világon a CS koncepciójával, akik kulturálisan tudatosak, kalandvágyók és vendégszeretők. Jelenleg a tagjaink 70 százaléka Észak-Amerikában vagy Európában él, de nagy mozgást látunk Ázsiában és Észak-Afrikában, valamint Ausztráliában és Új-Zélandon is. A couchsurfereknek - függetlenül a lakóhelyüktől - szenvedélyük a világ felfedezése, az új emberek és új kultúrák megismerése. Sokszor halljuk, hogy a CS megváltoztatta az emberek életét azáltal, hogy valódi közösségi élményt adott. Alig várjuk, hogy meglássuk, mit hoz a következő öt év.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kattintson a képre, és tekintse meg 2009-ben készült galériánkat a CoachSurfingről!