Jelentse fel taxisát, jutalmat kaphat!

Taxi Szöulban, Dél-Korea, lenyúlós taxisok
Vágólapra másolva!
A szöuli önkormányzat tervei szerint 500 ezer von (100 ezer forint) jutalmat kínál fel azoknak, akiknek tudomásuk van külföldi turistákat megkopasztó taxisofőrről.
Vágólapra másolva!

Bár a hivatalos tarifa feletti áron történő fuvarozás törvénybe ütközik Dél-Koreában, a taxisofőrök hajlamosak ezt elfelejteni - ahogy más szabályokat is. Gyakran hajtanak át a piroson, mennek tiltott irányba, hogy lerövidítsék az utat, és felejtik el bekapcsolni a taxiórát, hogy azután magasabb árat mondjanak az út végén - írja a gadling.com.

Forrás: AFP/Photononstop

Nem ritka látvány, hogy a turisták által gyakran látogatott helyeken - mint amilyen a szöuli pályaudvar vagy az Itaevon-negyed - éjjel taxisofőrök sétálnak és szólítják le a járókelőket üzlet reményében. Ilyenkor előre lefixált árat kínálnak az adott úti célra, amely jóval magasabb, mint ami taxiórával lenne. Ha az utas alkudozni kezd, vagy a taxióra bekapcsolását kéri, akkor arra hivatkoznak, hogy késő van, és úgysem találnának mást.

A jutalom felajánlásától a városvezetés az ilyen esetek visszaszorítását reméli. Azt tervezik, hogy a lehúzó taxisofőrök feljelentésre létrehozandó telefonvonal számát minden szöuli útkönyvben elhelyezik.