Vágólapra másolva!
A lakóknak megtetszett a turistacsalogató szín, ezért a Sony Pictures nem festette vissza az épületeket fehérre.
Vágólapra másolva!

Júzcar egy mindössze 250 lelkes falu Andalúziában, 22 kilométerre Rondától és 113 kilométerre a kedvelt üdülővárostól, Malagától. A település egyike volt a fehérre festett andalúziai falvaknak és városkáknak, a Google Maps Street View alkalmazásán még most is fehérek a házak.

2011 tavaszán azonban a Sony Pictures az összes épületet kékre festette a Hupikék törpikék című rajzfilm háromdimenziós változatának reklámozására. Az akcióra 4 ezer liter festéket használtak fel, de a cég megígérte, hogy később visszafest minden fehérre.

Míg korábban évente mindössze 300 vendég kereste fel Júzcart, azóta több mint 200 ezren látogattak el a hupikék faluba, ezért a lakók úgy döntöttek meghagyják a népszerűséget meghozó festést. Az alábbi képek valóban egyedi hangulatról árulkodnak.

Forrás: Flickr.com/Kans1985
Forrás: AFP/Jorge Guerrero
Forrás: AFP/Jorge Guerrero
Forrás: AFP/Jorge Guerrero