Drágulhatnak a repülőjegyek

légiirányítók sztrájk, Az irányítótorony a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az I-es terminál teraszáról, 2010-ben
Vágólapra másolva!
A budapesti repülőtér a jövő nyári szezontól ismét emelné azokat a díjakat, amelyeket a légitársaságoknak számláz a szolgáltatásaiért. Az áralku elindult, de az emelés ténye biztosnak látszik, és nagyrészt az utasokon fog csattani az ostor.
Vágólapra másolva!

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője és a Budapestre repülő légitársaságok közötti díjcsata újabb fordulóhoz érkezett. A hét közepén a Budapest Airport (BA) összetrombitálta a légitársaságok képviselőit, és közölte velük, hogy jövő áprilistól magasabb reptéri díjakat vezetne be.

Mivel a BA sok elemből álló szolgáltatást kínál a partnereinek, az emelkedés mértéke az egyes társaságok számára eltérő lehet, attól függ, hogy melyik elemet milyen mértékben használják. Egy hagyományos modellben működő cég mindenesetre azt mondta az Origónak, hogy nála összességében 19 százalékkal emelkednének a költségek, ha a BA-nak sikerülne keresztülvinnie az elképzeléseit.

„Elindultak az évente szokásos tárgyalások, az infláció hatásait szeretnénk érvényesíteni a díjainkban” – mondja Hardy Mihály, Budapest Airport kommunikációs igazgatója.

A forgatókönyv egyébként majdnem minden évben ugyanaz: a BA emelési javaslata ellen a légitársaságok kikelnek, majd végül a felek fogcsikorgatva megállapodnak.

A légitársaságok visszatérő érvelése szerint a BA erőből tárgyal, mert gyakorlatilag monopolhelyzetben van Budapesten. A hasonlóan nagy európai városokban a fapados és a hagyományos forgalomra általában külön reptereket használnak. Így egyrészt az üzemeltetők is egyértelmű díjkülönbséget tudnak tenni a két szolgáltatásfajta között, másrészt viszont a légitársaságok is nyomást gyakorolhatnak a reptérre úgy, hogy belengetik a szomszédba való átköltözés lehetőségét.

Budapesten azonban senkinek sincsenek meg ezek az eszközök a fegyvertárában, mert az 1-es terminál bezárása óta a fapadosok is ugyanazt a terminált használják, és a díjakban elvileg nincs lehetőség a megkülönböztetésre. A gyakorlatban a fapadosok ugyanabban az épületben más szolgáltatásokat vesznek igénybe, és így kevesebb költséggel működnek, de ez a helyzet sok súrlódásra ad lehetőséget.

A budapesti forgalom jelentős részét adó Wizz Air nem kívánta kommentálni a „pletykákat”. Egy légitársaság képviselője azt mondta, a díjemelés egy részét a vezető piaci szereplők képesek lehetnek lenyelni, de a költség nagy részét kénytelenek lesznek áthárítani az utazókra. Vagyis a jelenlegi állás szerint áprilistól drágább repülőjegyekre lehet számítani.

A repülőtéri díjak változását egyébként a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak is mindig jóvá kell hagynia.