Vasárnaptól két csomag is felvihető a Ryanairnél

drágulnak a fapados repülőtársaságok, légitársaságok szolgáltatási, Ryanair
Vágólapra másolva!
December 1-jétől, azaz vasárnaptól kezdődően a Ryanair enyhíti a poggyászokra vonatkozó szabályokat, és csökkenti a reptéren kinyomtatott beszállókártya költségét.
Vágólapra másolva!

Az új szabályok szerint az utasok ezentúl két kézipoggyászt vihetnek fel magukkal a fedélzetre. Az egyik az eddig is engedélyezett, legfeljebb 10 kilogrammos, 55x40x20 centiméter méretű bőrönd, a másik pedig egy jóval kisebb, amelynek mérete maximum 35x20x20 centiméteres lehet. Ez utóbbi lehet például egy női kézitáska, vagy a reptéren vásárolt duty-free termék.

Forrás: AFP/Josep Lago

A Ryanair ezzel a lépésével sokat javíthat az imázsán. Emlékezetes eset volt például, amikor egy spanyol nőt azért szállított le közvetlenül a felszállás előtt, mert nem fért bele a könyve és egy papírtekercs a kézipoggyászába (erről videót itt nézhet). Ráadásul versenyelőnybe kerülhet versenytársaival szemben is. A Wizz Airnél például jelenleg csupán egy kisebb méretű, 42x32x25 centiméteres táskát lehet felvinni ingyen, a nagyobb méretű, legfeljebb 56x45x25 centiméteres kézipoggyászért (itt súlykorlát nincs) 2900 forinttól 5800 forintig kell fizetni, a repülési időtől és a szezontól függően.

Kérdés, hogy a felvitt plusz csomagok elférnek-e majd. A Ryanair poggyászszabályzata ugyanis felhívja a figyelmet, hogy a fedélzeti pakolóhelyekre összesen 90 darab nagyméretű kézipoggyász fér fel. Ha ennél több van, azt díjmentesen a repülő alsó részében szállítják el feladott poggyászként. Ez nemcsak azzal a hátránnyal jár, hogy érkezéskor várni kell rá, de érdemes kivenni belőle az értékeket is a reptéri szarkák miatt (erről bővebben itt olvashat).

Az ír fapados légitársaság egyúttal csökkenti a reptéren kiadott beszállókártya díját is, amelynek mértéke korábban nagy felháborodást váltott ki. Azok az utasok, akik online becsekkoltak, de nem tudták vagy elfelejtették kinyomtatni a beszállókártyájukat, eddig 70 eurót vagy fontot fizettek, vasárnaptól azonban csak 15 eurót vagy fontot kell fizetniük. Akik nem online csekkoltak be, azoknak ez a díj továbbra is 70 euró vagy font a reptéren.

A Ryanair mosatni lépéseit egy átfogó stratégia mentén vezeti be, amely az utasok elégedettségének növelését célozza. A társaság honlapja például ugyancsak nemrég újult meg, amivel sokkal egyszerűbbé vált a foglalás. Az utasbarát forradalom részleteiről bővebben itt olvashat.