Elözönlik az Antarktiszt a kínaiak

Déli sark, élet az Antarktiszon, pingvin a német Neumayer III állomás előtt
Vágólapra másolva!
A távolság és a hideg ellenére annyian mennek oda, hogy lassan már kezelhetetlen a helyzet.
Vágólapra másolva!

Az Antarktisz annyira népszerűvé vált a kínai turisták körében, hogy a terület infrastruktúrája lassan képtelen lesz a tömegek fogadására – írja az International Business Times. A South China Morning Post például beszámol arról, hogy egy több mint 100 fős kínai csoport utazott nemrég meglátogatni Chilén keresztül a György király-szigeten lévő kínai Nagy Fal kutatóállomást. A kínai holdújévet ünneplő látogatóktól szinte mozdulni sem lehetett az állomáson, a kutatók pedig képtelenek voltak ellátni munkájukat.

Egy jelentés szerint Kína az Antarktiszra irányuló turizmus leggyorsabban növekvő piaca. 2011 novembere és 2012 márciusa között több mint 2300 kínai utazott oda, pedig nem olcsó egy ilyen kirándulás: 100 ezertől 500 ezer jüanig (3,8-18,9 millió forint) is terjedhet egy egy-két hetes út ára a legdélibb kontinensre.

Sokak szerint a kínai kormánynak szabályoznia kellene az Antarktiszra irányuló turizmust a negatív környezeti hatások elkerülésére. A közelmúltban a hatóságok már kiadtak egy általános illemkódexet a külföldre utazó kínaiak viselkedésére. Egy oda látogató kínai utazási író szerint ugyanakkor nem volt probléma ezzel az út során, társai nem köpködtek, nem szemeteltek. Mindössze annyi volt felróható nekik, hogy fényképezéskor közelebb mentek az állatokhoz, mint azt a vezetőjük kérte tőlük.