Méhek kényszerítettek leszállásra egy repülőt

Méhek százai egy kaptárban, robotméh
Vágólapra másolva!
Az Allegiant légitársaság pilótája még soha nem tapasztalt ilyet, nagyobb baj nem történt.
Vágólapra másolva!

A repülők felszállásakor nem ritka, hogy a gép madárral ütközik, ami komoly kárt okozhat a hajtóművekben. Az Allegiant Las Vegasból Duluthba tartó járata viszont jóval ritkább jövevényekkel találkozott a felszállás során. A levegőbe emelkedve ugyanis egy méhraj lepte el a pilótafülke szélvédőjét, majd a hajtóműbe is bekerültek – számolt be a WDIO News.

„Amint a repülő felemelkedett, rögtön süllyedni kezdett, mintha kigyulladt volna. Az egész fedélzeten olyan szag volt, mintha kigyulladt volna" – mesélte egy utas. Nem sok időt töltöttek a levegőben, mert a pilóta közölte az utasokkal, hogy egy madárral ütköztek, és visszafordulnak. Néhány utas azonnal pánikba esett.

Leszálláskor a repülőt tűzoltók és rendőrautók kísérték a betonon, megálláskor pedig körbevették a gépet. Sok utas arról számolt be, hogy úgy érezte magát, mint egy mozifilmben.

Miután átszálltak egy másik gépre, csak akkor tudták meg, hogy mi volt a kényszerleszállás valódi oka. „Azt hittük, csak viccel a pilóta, amikor közölte: Soha nem történt velem még ilyen. Több ezer méhből álló méhrajjal ütköztünk" – idézte fel a történteket az egyik utas.

A repülő végül kétórás késéssel ért Duluthba.