Szoba kiadó egy dollárért New Yorkban

1 dollárért rács mögött
Vágólapra másolva!
New York a világ (egyik) közepe. Évente több mint 50 millió turista fordul meg az amerikai metropoliszban, pedig sem az odautazás, sem az ott-tartózkodás nem a legolcsóbb mulatság. A New York Times szerint manapság átlagosan 266 dollárba (61 000 Ft) kerül egy hotelszoba egy éjszakára.
Vágólapra másolva!

Ehhez képest hihetetlen fogásnak tűnik a New York-i művész, Miao Jiaxin ajánlata: augusztustól mindössze egy dollárért kínál szállást a jelentkezőknek brooklyni tetőtéri műteremlakásában. Kis szépséghibája a dolognak, hogy a kiadó szoba valójában fogda.

A 37 éves Miao felállított a műtermében egy 2,4-szer 1,8 méteres ketrecet, majd hirdetést tett közzé a Facebookon, miszerint „foglyokat keresek a fogdámba”. „Ahhoz, hogy a fogdámban éjszakázz, nem kell semmilyen bűncselekményt elkövetned, viszont be kell tartanod a szabályokat.”

1 dollárért rács mögött Forrás: Miao Jiaxin Studio

Lélegzetelállító kilátás Brooklynra és Manhattanre

A szabályok pedig a következők: a vendégeknek reggelente három órát a rácsok mögött kell tölteniük. Ez idő alatt nem internetezhetnek, nem telefonálhatnak, nem tornázhatnak, de még csak nem is olvashatnak vagy beszélhetnek. Ja, és visszaaludni sem ér. Aki megszegi a megállapodást, naponta 100 dollár büntetést köteles fizetni.

Ha ez még nem lenne elég riasztó, vannak egyéb kikötések is. A cellában történteket két kamera folyamatosan rögzíti, és a felvételeket Miao élőben közvetíti a Facebook oldalán. Reggelente pedig, a kötelező három órás csendes pihenő alatt a művész látogatókat fogadhat, akik a cellát és lakóját, akár egy műalkotást, megszemlélhetik.

Ha letelik a három óra, a cellavendégek bátran jöhetnek-mehetnek az egész lakásban, sőt kimehetnek a teraszra is, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik Brooklynra és Manhattanre.

Mindannyian cellalakók vagyunk

Miao Jiaxin nyolc évvel ezelőtt emigrált az USA-ba Sanghajból, ahol művészi karrierje prostituáltak fotografálásával indult. A provokatív művész még mindig nem szokott hozzá ahhoz, mekkora távolság van az emberek között az amerikai metropoliszban. „Ha New York-ban él az ember, valószínűleg soha nem ismerkedik meg a szomszédjaival. Ez éppen olyan, mintha egy ketrecben élnénk, testileg és szellemileg egyaránt.“

Miao projektjét más művészek továbbgondolták, és megtöltötték saját gondolataikkal. Júliusban a New York-i utcaművész, Matthew Silver költözött be a cellába, és a következő címet adta akciójának: „Ha elítélsz másokat, saját magadat zárod ketrecbe.”