Kitört a bőröndháború a Wizz Air bejelentése kapcsán

Reptéri utasváró, várakozás, sorbanállás, repülőtér
Vágólapra másolva!
A Budport szerint mostantól sem a poggyászok mérete, sem a darabszáma nem korlátozott.
Vágólapra másolva!

Új megvilágításba helyezi a Wizz Air mai bejelentését az utasbarát poggyászkezelés bevezetéséről a budapesti poggyászfeladást és ellenőrzést végző Budport válasza. A cég vezérigazgatója lapunknak elküldött reakciójában nem kevesebbet állít, mint hogy a légitársaság mai döntése alapján a túlméretes kézipoggyászok után nem kell az utasoktól díjat beszedni. „Sem a poggyászok mérete, sem a darabszáma nem korlátozott a ma reggeli döntés értelmében" – fogalmaz Galgóczy Ferenc, aki szerint a Budport szerződését sem a Wizz Air, sem a Malév GH Zrt. nem szüntette meg, így a cég továbbra is ellátja szerződéses kötelezettségeit.

A Wizz Air ma reggeli közleményében tudatta, hogy az utasoktól érkező panaszok nyomán felülvizsgálja a poggyász-ellenőrzési és díjbeszedési folyamatot a budapesti reptéren. Ezenkívül felszólította földi kiszolgáló partnerét, a Malév Ground Handlinget, hogy a Wizz Air utasainak esetében azonnal függessze fel alvállalkozója, a Budport szolgáltatásainak használatát.

A múlt héten még elismerést adtak

A Budport szerint ugyanakkor a Wizz Air kényszeríti a Budportot és földi kiszolgálókat a kézipoggyászszabályok betartatására. A vezérigazgató lapunknak elküldött közleményében úgy fogalmaz, hogy „a légitársaság részéről egyértelmű útmutatást kaptunk arra vonatkozóan, hogy a mérethatárokat tolerancia nélkül betartsuk és az utasokkal betartassuk. Ennek alapján végeztük az utasok előszűrését 2012. november 1-től egészen a mai napig, a Wizz Air szerint eredményesen. A légitársaság a múlt hét folyamán adta át részünkre azt a díjat, amely a Wizz Air-hálózatban végzett színvonalas munkánk kimagasló eredményét méltatja."

A Wizz Air elismerése a Budportnak Forrás: Budport

A helyzet ellentmondásosságát mutatja, hogy az elismerés ellenére a Wizz Air a legutóbbi auditja során, amely 2014. november 3-án történt, nem tartotta elég szigorúnak a kézipoggyászok kezelését. A Wizz Air ellenőrzést végző munkatársa a Budport munkáját 69 százalékosra értékelte, és ezt azzal indokolta, hogy "több kisméretű kézipoggyász a nagyobb csomagok mellett díjtalanul felkerült a fedélzetre".

„A fentiek tükrében méltánytalan a Wizz Air mai sajtónyilatkozata, amely egyértelműen a Budportra próbálja hárítani az utasok szempontjából indokolatlanul szigorú és méltánytalan kézipoggyász-szabályzat negatív hatásait" – véli Galgóczy Ferenc, hozzátéve, hogy a Budport szerződés szerint vállalt kötelessége és kötelezettsége volt a Wizz Air által meghatározott eljárásrendek betartása és betartatása, és ennek a cég eleget tett.

Kilóghatnak a kerekek

Korábban több panasz érkezett arra vonatkozóan, hogy az utasok poggyászméretének ellenőrzésekor a személyzet durva, kioktató hangnemet használt, és a legkisebb túllépést is szigorúan vették. Jelenleg egy darab kézipoggyászt lehet felvinni a fedélzetre: a 42x32x25 cm-nél kisebbeket ingyen, a legfeljebb 56x45x25 cm méretűekért pedig fizetni kell.

Az aznapi személyzettől is függött a szigor Forrás: Budapest Airport

A Wizz Air ma felkérte a földi kiszolgáló partnereit, hogy a poggyászméretek vizsgálatakor az ésszerűség és a méltányos rugalmasság jegyében engedjék fel a kézipoggyászokat a fedélzetre akkor is, ha a fogantyú vagy a kerekek kilógnak a méret vizsgálatára alkalmas keretből. A korábbi zéró toleranciát alkalmazva ilyen esetben poggyászdíjat kellett fizetni a kapunál: ha nagyméretű kézipoggyásszá minősítették át a csomagot, akkor 10 850 forintot, ha feladottá, akkor 18 ezer forintot. A szigort azonban nem alkalmazták következetesen, jórészt az adott napon szolgálatban lévő személyzet hozzáállásától függött.

Alternatív eljárás bevezetésén dolgoznak

Megkérdeztük a Wizz Airt, kíván-e reagálni a Budport állításaira. Az alábbi választ kaptuk:

„A Wizz Air soha nem állt a Budporttal közvetlen kapcsolatban a földi kiszolgálás biztosítása kapcsán. Ahogy a Wizz Air korábban megerősítette, a légitársaság felkérte földi kiszolgáló partnerét, a Malév Ground Handlinget (MGH), hogy a poggyászellenőrzés során szüntesse be az együttműködést bármely alvállalkozójával, és a két vállalat, a Wizz Air és az MGH is alternatív eljárások bevezetésén dolgozik annak érdekében, hogy fejlesszék a poggyászellenőrzést és a budapesti utasok utazási élményét.

A múltban a MGH alvállalkozóinak kiadott díjak kizárólag a működési és üzleti mérőszámokat tükrözik, az ügyfélkezelési képességeket nem.”

Szavazzon!

Ön szerint melyik a helyes eljárás a csomagellenőrzéskor?