Már tervezhet pilisi kirándulást

Ónos eső Normafa
Ónos eső Normafa
Vágólapra másolva!
A hétvégére megnyílnak a kirándulók előtt a Pilisi Parkerdő Zrt.-hez tartozó alacsonyabban fekvő erdőterületek, egyebek mellett látogatható lesz a gödöllői arborétum, a som-hegyi és a kő-hegyi menedékház is - közölte a társaság szóvivője.
Vágólapra másolva!

Lomniczi Gergely közleményében azt írta: szombattól látogathatók lesznek a jól lehatárolható, nem károsodott alsóbb régiók, valamint azok a területek és turistautak, amelyeket az erdészek már biztonságossá tettek a december eleji jegesedés által okozott károk után.

Visegrád

A kedveltebb kirándulóhelyek közül látogatható lesz a visegrádi Apátkúti-völgy, a fellegvár környéke és a Mogyoró-hegy turistaútjai, valamint a gödöllői arborétum. Szombattól fogadja a vendégeket a szentendrei kő-hegyi menedékház, a som-hegyi turistaház és az esztergomi Vaskapu menedékház is. Lehet kirándulni a Lajos-forráshoz, onnan a Sikárosi-rét irányába járhatóak a turistautak, csakúgy, mint a Csobánkától, Pilisszentkereszttől, Pilisszentlélektől lefelé vezető turistaútszakaszok.

Budai-hegység

A Budai-hegységben látogathatók a Csíki-hegyek, a Hűvösvölgy, a Mátyás-hegy és a Róka-hegy, továbbá a Kamaraerdő turistaútjai. A budakeszi vadaspark már múlt szombat óta látogatható. Megnyitják a pesti oldali erdőket (Halmi-erdő, Farkas-erdő, Páskomliget-erdő) is.

A magasabb veszélyes

A szóvivő hangsúlyozta: a magasabban fekvő, a felsorolásban nem szereplő turistautak és térségek látogatása továbbra is balesetveszélyes, ezért tilos. Így továbbra sem látogathatók a Pilisszentkereszt-Pilisszentlélek-Sikárosi-rét magasságtól Dobogókő irányába vezető jelzések a Lajos-forrástól felfelé, valamint a Holdvilág-árokba vezető turistautak, a Pap-rét térsége. Nem látogatható a Szakó-nyereg-Dobogókő-Királykút-Prédikálószék-Vadálló-kövek-Rám-szakadék térség sem.

A Budai-hegységben nem látogatható a Nagy-kopaszi Csergezán Pál-kilátó, a Hármashatár-hegy, Szépvölgy, Látó-hegy, Hárs-hegy, Széchenyi-hegy és Irhás-árok turistaútjai. A kezelő Normafa Park tájékoztatása szerint a Normafánál ezen a hétvégén is folytatják a kármentesítést, hogy a téli szezonra minél nagyobb területet nyithassanak meg - írta Lomniczi Gergely.

Csak az utakon biztonságos

A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy a veszélymentesítés egyelőre csak az utak nyomvonalát érintette, így a turistautakat elhagyni, az erdő belsejét látogatni továbbra is veszélyes. A társaság arra kéri a látogatókat, hogy figyeljék az időjárás előrejelzést is, mert egyes térségekben a kialakuló ónos eső, havazás vagy éppen erős szél ismét járhatatlanná teheti a turistautakat.

Még 500 km-nyi út

A Pilisi Parkerdő Zrt. területén folyamatos a veszélymentesítés és a kárfelmérés, de még mintegy háromszáz kilométernyi jelzett turistaút és kétszáz kilométernyi erdei út megtisztítása szükséges - írták. A már megtisztított útszakaszokon mindenütt számítani kell munkagépek közlekedésére. Várhatóan a jövő héten - az adatok feldolgozása után - az eddiginél pontosabb kárbecslést tudnak készíteni a szakemberek.

A látogatható és a még veszélyes térségek, turistautak részletes, folyamatosan frissülő felsorolása a www.parkerdo.hu oldalon olvasható.

Ónos eső Normafa Fotó: Polyák Attila - Origo

A december eleji ónos esős időjárás miatt az ország több pontján, különösen a főváros II. és XII. kerületében, valamint Pest megye több településén alakult ki kritikus helyzet. Több balesetveszélyes utat lezártak, átmenetileg néhány települést sem lehetett megközelíteni, és több ezer háztartásban egy ideig áram sem volt.